2010. december 23., csütörtök

Drága Jézuska!

Kicsit zavarban vagyok, mit is kérhetnék Tőled, de ha már olyan kedves invitálást kaptam Allétől, mégse illik, hogy ne írjak Neked levelet.

Szóval, most úgy érzem, hogy mindenem megvan, bármennyit is nyafogok, nem szeretnék sem többet aludni, sem kevesebbet fejni, sem kimoccanni néha itthonról, sem fodrászhoz, vagy boltokba elcsászkálni, sem késsel-villával-szalvétával elfogyasztani F.-fel közösen egy vacsorát, de még csak netezni sem szeretnék megint naponta órákat.

De ha már mindenképpen kívánnom kell valami ajándékot, akkor lássuk... Szeretném, ha a kislányom megtanulná a bal mellbimbómat is szabályosan bekapni. Szívesen gyakorlok vele az ügy érdekében bármennyit. Aztán szeretném, ha egy icipicit gyorsabban tudna táplálkozni, mondjuk egy-egy étkezést lebonyolítana egy óra alatt. Azt is szeretném, ha napközben egyedül aludna pár órát, kiságyban, nagyágyban, mindegy, hogy hol, de ha ez végképp nem lehetséges, akkor nagyobb muszklikat szeretnék babakocsicipeléshez, hogy F. nélkül is el tudjam vinni sétálni, és tuti belaszik.
Szeretném továbbá, ha belebotlanék valami nagyon jó akcióba, ahol tudok neki venni pár nagyobb ruhácskát, gondolok itt elsősorban plüssrugdalózókra, mert abban a legcsinosabb.
És végül nagyon szeretném, ha a macskám kibírná még ezt a pár elhanyagolósabb hetet különösebb depresszió és szőrcsomósodás nélkül, és amikor már szabad barátkozniuk, ő is megszeretné Lenkét. 

Azt hiszem, ennyi elég is. Akinek szívesen olvasnám a Jézuskához intézett levelét, ők a következők: a nővérem, Jeanner, Norcy, Afromagyar (akinek ezúton is üzenem, hogy olvasom, de nem tudok nála kommentelni), Kicsizsiráf, a férjem alteregója, bár ő tuti nem olvas, ééééés !

A szabályok:
  1. Add tovább a listaírós feladatot további 7 bloggernek.
  2. Linkeld be őket.
  3. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
  4. Írd meg a karácsonyi kívánságlistádat.
  5. Küld el a listát a karácsonyi ajándéklistára, azaz a radmila.morgan@gmail.com címre - na ezt én is kihagyom, mint Alle!
  6. Szurkolj, hogy teljesüljenek a kívánságaid.
  7. Legyen boldog karácsonyod!

2010. december 17., péntek

Azért ezt hallgassátok meg!

Nem, nem tűntem el

Csak nem a neten vagyok most elsősorban... És köszönöm minden kedves olvasóm türelmét!

2010. december 7., kedd

Ezzel a képpel

...kérek elnézést, hogy ennyire eltűntem, a fenti torreádor lefoglalja minden időmet.

2010. december 6., hétfő

Jaj de unom...

...hogy kétóránként kelnem kell!!!

2010. december 3., péntek

Szülés

Valahol ott hagytuk abba, hogy szerdán hazatértünk NST-ről, megnyugodtam, hogy az én 3 kiló körüli lányom jól van, és a biztos tudatban, hogy sosem szülök meg, telt el a délután és az este. Lefekvés előtt éreztem ugyan kicsit erősebb derékfájást, de nem dőltem be neki, mert ugye már hetek óta szórakozott velem.

Aztán éjszaka egy erősebb fájdalomra ébredtem, sóhajtottam, hogy ez már mindig így marad, majd az esélytelenek nyugalmával aludtam tovább, egészen a következő, meg az azt követő gyanús húzódásig. Ekkor néztem az órára először, 1:25 volt. Amikor másodjára ránéztem, akkor 1:37. Tíz perccel később felkeltettem F.-et*, hogy jöjjön perceket számolni, és közben kicsit színpadiasan éreztem magam, mert annyira azért mégse fájt. Egészen olyan negyed háromig, mert akkor már elhittem, hogy létezik olyan, hogy menstruációs görcs, és gondoltam, hogy az lehet ilyesmi.
Fél háromig intenzíven kérdezgettem férjemet, hogy szerinte mit tegyünk, és időről időre belemerevedtem a fájdalomba, de közben egész jól voltam. Aztán felkeltem pisilni, kizuttyant egy adag vér, a fehér új szőnyegre ofkorz**, és mivel megint jött egy fájdalomhullám, elsírtam magam, hogy akkor most vagy szülök, vagy nem, de fáj és félek és úgyse bírom ki, és még ez a vér is, és majd kiröhögnek az ügyeleten.
A kádba már úgy kellett be- majd kiemelni elnehezedett testemet, tartott vagy negyedóráig az öltözködés is, de a legbosszantóbb az volt, hogy most már egybefüggően és egyre jobban fájt, és még mindig nem hittem el, hogy ez szülés lesz.

A taxisunk kedves, de tehetségtelen fickónak bizonyult. Először is megkérdezte, hogy "Hová, hová?" Szerintetek hová, hová megy egy nagyhasú nő egy falfehér férfival és két kofferrel hajnali háromkor? Na ugye. Útban a kórház felé pedig végig nyugtatgatott, hogy ez még nem szülés, a felesége mind a hármat jócskán túlhordta, de ne aggódjunk, megvár bennünket, és hazavisz szívesen. Mondjuk a végefelé azt hiszem, ráijesztettem, amikor két sóhajtás között pihegés helyett kicsit durvábban közöltem, hogy DE IGENIS abban az épületben van a szülészet, és nem érdekel, hogy mittudoménmikor mi volt ott, és rüverc, vagy hogy a búbánatba hívják, mert nem bírom ki, amíg mégegyszer körbecammog a parkolóban.

A betegfelvételnél F.-et elzavartam, hogy keressen valakit, az se érdekel, hogy egy szülő nőt rángat oda, de én innen egy tapodtat sem megyek tovább. Persze mennem kellett, egy termetes idősebb szülésznő szép komótosan kezdte felvenni az adataimat, miközben én görcsök között felmásztam a vizsgálóágyra, megtudtam, hogy tényleg szülni fogok, és négyujjnyira nyitva a méhszájam. Hú, gondoltam, talán estére, vagy délutánra meg is lesz a baba.

Visszaöltöztem, leírva unalmas, de egyre fokozódva fájt az egész, és nagyon kellett kakálnom, már bocs, és már beszélni nem bírtam, és ilyen hülyeségekre kellett válaszolnom, hogy van-e a családban cukorbetegség, meg gyerekkoromban mit szedtem az asztmámra. Egy kedves fiatal doktornő volt még ott, ő vette a lapot, és csak a szavak elejét kellett elkezdenem, vagy igen-nemre bólogatnom. Kértem, hogy hadd járkáljak közben, ugyanis szó szerint vonaglottam már a székemen, de azt nem szabadott, nehogy elfolyjon a magzatvizem.

Utána fellifteztünk négyesben a harmadikra, F. és a doktornő el, engem pedig bevezettek a  szülőszobához tartozó zuhanyzóba. Átvettem a kórházi inget, szóltak, hogy pisiljek, ha kell, mondtam, hogy majd beöntéskor, áááá, arra már nincs időnk, hú, gondoltam, talán délre meg is lesz a baba.

Végre felfeküdhettem a szülőágyra, első dolgom volt odapisilni***, még bíztattak is benne, burkot repesztettek aztán megjelent F. Egy zöld papírköntöst viselt, a nagy gonddal kiválasztott szülőpólóját nem vette át, hozta viszont az ajakápolót, vizet, fényképezőgépet, meg az uzsonnásdobozomat, benne aszalt gyümölcs, zabszelet pekándióval, szőlőcukor, kétféle müzliszelet, az egyik sport plusz, ha nagyon eltikkadnék, a másik pedig koffeines, ha elhúzódna a vajúdás. Kérdezte, hogy mit segíthet, kicsit gondolkoztam, és rájöttem, hogy mindenki a nedves pelekát mondja ilyenkor, a férjnek az a dolga, hogy törölgesse gyöngyöző homlokom, úgyhogy mondtam, hogy hozza be a tetrapelenkát, de meg ne kérdezze, melyik az. 20 másodperccel később hallom, hogy "apuka minek vizezi azt a vastag frottírtörülközőt?", további 20 másodperc múlva pedig már törölgette volna a homlokom, ha nem szólok, hogy hozzám ne érjen.

Közben valamikor rámcsatolták a CTG-t, amivel mérik a méhműködést meg a magzat szívhangját. És addigra én már görcsökben fetrengtem, és beszélni sem tudtam, és még sokkal, de sokkal jobban kellett kakálnom. Egy fájásnál megengedte a szülésznő, hogy oldalra forduljak, úgy egy hajszállal elviselhetőbb volt, sunyi módon maradtam is még egy körre. Mert a fájások olyanok tényleg, mint egy hullám, átcsap rajtad az egyik, jobb esetben pihi, aztán jön a következő.

F. mindent megtett, nyugtatott például, hogy ki fogom bírni, és mindjárt vége, és hogy igyekszik a kislányunk, merthogy felírtunk neki pár frázist előre, nehogy hülyeséget beszéljen majd, és felbőszítsen. Persze egyből felbőszültem, hogy jön a betanult szövegével, amikor itt fogok megdögleni.

A CTG-t viszonylag hamar levették, méghogy nincs időérzéke egy szülő nőnek, nekem meg a terhestornán tanultak szerint fel kellett húznom a combom, belekapaszkodnom, és amikor éreztem a fájást ÉS szólt a szülésznő, nagy levegőt venni, és nyomninyomninyomni, és nagy levegőt venni, és nyomninyomninyomni. Nocsak, gondoltam, főpróba. Az első nyomás végén a lassan kispapa rákérdezett, hogy körülbelül mikor bújik ki a baba, a válasz szerint ha ügyes vagyok, olyan tíz perc, de már kétségbeesni sem volt időm, csak nyöszörögtem, hogy nagyon kell kakálnom.**** Amúgy igen, kakáltam is, és igen, marhára nem érdekelt.

Aztán egybefolyt valahogy az egész, már nem is érdekelt a fájás, csak vártam, hogy vehessem a nagy levegőt és nyomhassaknyomhassaknyomhassak, már szólt F., hogy látja a haját, de az igazat megvallva ez sem nagyon érdekelt, és bejött a szülésznő, és gátat metszett, amit szintén nem éreztem, de F. látta, remélem, nem premier plánban, és könyökölt a szülésznő a hasamba, és az egyik nyomásnál, pont, amikor majd' szétrepedtem, szóltak, hogy most ne nyomjak, itt a feje, várjam meg a következő fájást, nehogy elakadjon a válla. Bennem felvillant szegény Geréb Ágnes ügye a vállakkal, és nem nyomtam, csak arra gondoltam, mi lesz velem, ha nem jön több fájás, pedig akkor még nem tudtam, hogy 34 centi a fejkörfogata. Aztán jött persze a fájás, naaaaaaaagy levegő, nyomninyomninyoni, NAAAAAGY levegő, nyomninyomniNYOMNI!!!, kint van a feje! kint van a feje! bluuuuuggy és nem oááááá, hanem egy kis nyöszörgő sírás, óra szerint 4:20-kor. Aztán rendbetétel, oáoázás, 58 centi és 3750 gramm, és előbb az 56-os kollekciónkra gondoltam*****, utána arra, hogy én erre nem voltam képes, itt valami tévedés történt.




*Külön alszunk, mert horkol.
**Mire hazajöttünk, valaki kitisztította.
***Ez egy olyan blog, ahol bármit megtudhatsz bármiről.
****Valójában a poszt munkacíme Kakás szülés volt, de kicsit csúnyának tartanám így kiírni.
*****Naná, hogy még az is nagy rá...

2010. november 29., hétfő

2010. november 26., péntek

Lenke 2

napról napra még szebb...

2010. november 25., csütörtök

Lenke...

... anyukája azt mondta, hogy élöben még sokkal szebb....

nyilas!

Ma hajnali 4 óra 20 kor megszületett Lenke. 3750g és 58cm.
Jól van a pici, az anyuka és a frissen sült papa is.
Részletek  késöbb.

a nagynéni

2010. november 23., kedd

Nyilas

Szóval már tuti Nyilas lesz a mi Lenke lányunk. Ma voltam amnioszkópián*, magzatvize tiszta, úgyhogy -bár sürgetni nem akarjuk- orvosi javaslatra különféle trükköket kell bevetnünk, hogy kicsit csökkentsük a komfortérzetét. A sok evés már megvolt (Burger King), a sok séta is (hazafelé a Burger Kingből), ezek után állítólag az apjának kell aktivizálnia magát*.

És vérzek, meg fájdogálok, de abban maradtunk, hogy ebből még bármi lehet.


*Mennyi ragyogó poszt-téma, na de leszek én még unatkozó, kreatív anyuka! 

2010. november 22., hétfő

Birka

Mármint a türelmem. Ugye ti is kíváncsiak vagytok, mit ír ki a Lilypie számláló túl a terminuson?
(39+6 hetesen)

2010. november 20., szombat

A mindenórás kismama

A mindenórás kismama lomha, elnehezült, amorf. Bőrébe -fizikailag, és nem csak hastájékon- nehezen fér, s arra gondol, ezen már csak a gyakori krémezés segíthet, de nem segít az sem. Nehezére esik az állás, ülés, fekvés, felállás, leülés, felülés, lefekvés. Helyváltoztatása bizonytalan és ritka.

A mindenórás kismama gondolatai, bár szétfutónak tűnnek, valójában egyre koncentrálnak: mikor szülök? Éppen ezért a mindenórás kismama számtalan jelet figyel: deréknyomódást, hasfájást, gátfeszülést, székletet, hangulatot, időjárást, frontokat. Ugyanakkor, ha vágyakozón felsóhajt, 'bárcsak ne ma este szülnék!', nem a fájdalmaktól riad, hanem arra gondol csupán, hogy még mindig nem borotválta le a lábát, jó film lesz a tévében, vagy holnap ebédre itthon tervezi megenni a maradék krumplisalátát.

Ha a mindenórás kismama elábrándozó és boldog mosollyal hever, biztosak lehetünk benne, hogy megígért falatnyi csemegéjére vágyik. Kétféle ugyanis a kismama: vagy étvágya nincs, vagy étvágya van, de akkor sava is mindenképp. Éppen ezért a mindenórás kismama bánatában csak inni tud, azt szabad neki bármennyit.

A mindenórás kismama kiemelt figyelemben részesül: nem kell kiugrania a konyhába, se sehová, igaz, nem is nagyon bírna, nem kell hajolnia, mert félő, hogy úgy marad, és nem kell nyújtózkodnia, mert miért éppen azt kellene? És bár mindenki a mindenórás kismamát lesi, az mégis egyre elszigeteltebb: már megszólalni sem tud úgy, hogy ne merednének rá páni félelemmel.

2010. november 16., kedd

Még mindig üres





Én pedig jól vagyok, pont amennyire egy 39 hetes jól lehet. És életem legkínosabb kérdését fogom ma feltenni az új, idegen, kórházi orvosnak.

2010. november 15., hétfő

Az én terhességem - 1. trimeszter

Kronológia
Március 14.: első halvány csíkocska, izgalmak.
Március 16.: valódi, igazi pozitív terhességi teszt, egyúttal betöltöttem a negyedik hetet.
Március 31.: első ultrahang, persze hüvelyi, eredményeként láttunk egy dobogó kis szivet.
Április 9.: első SZTK-s orvoslátogatás, ahol nem történt semmi "érdekes".
Április 23.: második SZTK-s orvoslátogatás, ismét hüvelyi ultrahanggal. Megkapom  a kiskönyvemet.
Május 3.: első védőnői látogatás. Mindent a számba rágnak, ami a terhesgondozással kapcsolatos.
Május 4.: első vérvételek.Vércsoport, hepatitis, ilyesmik.
Május 11.: első terhesgondozás, vizeletvizsgálattal és hüvelyi kenetvétellel.
május 13.: 12-ik heti ultrahang, tökéletesen fejlődő magzattal. Fellélegeztem.


Élmények
Most őszintén? Borzasztó volt az egész, májusig. Egyfelől teljesen valószínűtlennek éreztem, hogy pont én, pont most, pont ugyanúgy, ahogy elképzeltem, terhes vagyok. Hogy már betöltöttem az 5!, a 6!, a 7!, a 9! hetet, na ez tuti nem lehet igaz. És végig vártam, hogy mikor huppanok egyet, vér, görcs, felszívódott embrió, és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem.

Közben valamikor a hetedik hét tájékán elkezdődött az Undor, elsősorban szagok bántottak, másodsorban ételek, nyűgös voltam és éhes, és azon gondolkoztam a McDonald's előtt elhaladva, hogy hogyan lehet ezt megenni, miközben sötét arccal erőltettem le a rizspufimat, vagy a banánt. És aludtam, meg aludtam.

Igazából egy első trimeszter sokkal jobban hasonlít a nem-várandós, mint az igazi terhes időszakra, persze szigorúan a kismama szempontjából.


Amikre tényleg szükségem volt
Hát B-vitaminra mindenképpen, a hányinger miatt, de szedtem emellett folsavat, magnéziumot és terhesvitamint is. Aztán muszáj voltam rászokni az apró, táskában hordható falatokra. És amit sajnos nélkülöznöm kellett, az egy mobil toalett volt, azonnali helyszíni bugyiellenőrzésre.

2010. november 4., csütörtök

Nem, még nem szülök

Nyűgösödöm, na nem azért, mert szeretnék szülni. Vagyis persze, szeretnék, majd kettő vagy három hét múlva, de most már jó lenne fixálni, mikor, hogy be tudjam írni a naptáramba, merthogy semmit sem viselek olyan nehezen, mint a bizonytalanságot.

Pedig a terhességem 37 hete igazán bíztatóan telik. Tudok végre aludni. Tudok savak nélkül enni. Tudok menni. Guggolni, lépcsőzni, hajolni, lábkörmöt vágni, egyszerűen mindent tudok, amit egy átlagos 29 éves nő tud. Beletanultam terhesnek lenni. A derekam néha már fájdogál, a hasam alja szintén, tegnap elkapott egy vészjósló, azaz szülésjósló hasmenés, de ezen kívül semmi. Lenkének rosszabb szerintem, már igencsak össze lehet hajtogatva, de amilyen kis precíz volt eddig is mindig, tuti megvárja most már a terminus végét.

Kedden voltam a második NST-vel kombinált terhesgondozáson. Szinte hajszálra ugyanúgy zajlott, mint a múlt heti: a mérésekkel minden rendben volt, a védőnő megint lecseszett a hízásomért (testvérek között is max tizenkét kilót híztam, de inkább csak tizet), az orvos megint elérzékenyült. Nüansznyi változások: a vizeletemben egy kereszt genny, ami miatt a védőnő belémvágta az ideget, hogy kúpot fogok kapni, és talán lőttek a hüvelyi szülésemnek, az orvos meg legyintett, hogy ez semmi, ilyenkor meg pláne, illetve a Hasi Foltom azonosítása. Már nyár óta viselek ugyanis egy apró, halványrózsaszín foltocskát a köldököm alatt, s most végre eszembe jutott rákérdezni, mi az. Na mit gondoltok? Gomba! De legalább szépen tagolja a napomat a háromszori kenegetés.

Hogy azért mégis ápolt kismamának érezzem magam, ellátogattam kozmetikushoz, végülis ki tudja, mikor lesz rá megint alkalmam, na meg legalább a fazonom miatt nem kell most már izgulnom. Sőt, problémáim az érdeklődési körömmel párhuzamosan szűkülnek, csak hogy el tudjátok képzelni ezek kaliberét: szombaton vagy vasárnap rendezgessem el a pelenkázószekrény 60*40-es polcán a cuccokat? A rácsvédőt, ami hosszabb egy kicsit, mint az ágy kerülete, lábnál vagy oldalt hajtsam vissza? Elsőnek rózsaszín lepedő rózsaszín mintás büfialátéttel, vagy fehér lepedő fehér alátéttel, esetleg ezek valamely kombinációja?*

És, hogy örömhírrel záruljon ez a poszt: megnyertem a hordozóskabátot


*Ezek a kételyek a nagy kiságyra vonatkoznak, ahol legalább féléves koráig nem fog éjszakázni a lányom, beszereztünk ugyanis egy felnőttágy mellé csatlakoztatható kiságyat.

(37+2 hetesen)

2010. október 29., péntek

Nagy has, nagy élvezet

 
Nagyon nagy lett a hasam. Azaz relatív, mert ha magamat nézem a tükörben, óriásinak látom, de ha csak a pocakomat, akkor nem tudom elképzelni, hogyan fér el benne kényelmesen egy majdnem újszülött. Valószínűleg sehogy. Legalábbis nagyon keresi szegény Lenke a megfelelő pozíciót, olykor lazán kinyújtja a lábát, vagy a könyökét, és ha ilyenkor ráteszem a kezem, egyből visszahúzódik, hogy 'bocsi, tudom, hogy kellemetlen, de már sehogy se jó nekem se'. De azért nem is rossz, nekem legalábbis, de szerintem neki sem.

Kedden voltam az első NST-n.* Az NST a non stressz teszt rövdítése, és a magzati szívműködést veti össze a magzatmozgásokkal, amiből kiolvasható, hogy milyen ded a méhen belüli állapota. Máskor lusta leányom, mint minden vizsgálatnál, most is kitett magáért, nagyon szép görbéket rajzolt a négyzetrácsos lapra, amiről a választott kórházam egyszerűen nem árulta el, mi vele a teendőm, így magammal vittem a terhesgondozásra.

Az SZTK-s orvosom teljesen elérzékenyült, mint a magzati leleteknél általában, s úgy vélte, hogy mivel elmondásra és szemre egyaránt kitűnően vagyok, felesleges a méhszájamat vizslatni. Talán mégis fel kellett volna kérnem fogadott orvosnak, de azt hiszem, mindegy most már.
Abban maradtunk, hogy a jövő heti NST után szintén nem piszkál, inkább majd a 38 héten, amikor az ultrahanggal együtt komplex képet kapunk az állapotomról. Szóval nincs mese, megvárom a 38. hetet a szüléssel. Ha már numerikus anyai megérzések: 2900 gramm és 50 +/-2 centi körüli babára tippelek, de erről mégsem írok ki játékot, oké?

Történt egy lényeges változás a terhesgondozóban: eddig mindenkinek nagyobb hasa nálam, most meg hirtelen mindenkié kisebb lett. Beléptem a kilencedik hónaposok klubjába, s modell nem vonult még olyan sudáran végig a kifutón, mint én a négyes műanyag székek között, csak a folyosó kanyarulata után szuszogtam bele ismét kedves pingvin-pozíciómba. S ha már titkokat árulok el: ha van lift, lefelé is azzal közlekedem.

Itthoni babavárási teendőim gyakorlatilag elfogytak. A kiságy forgóját F. tanácsára még nem tettem fel, vagyis feltettem, majd leszedtem, mert fokozott érdeklődést váltott ki a család legjátékosabb, négy és fél kilós tagjából, egy kevés pelenkát még mindig nem mostam ki, mert amiket kimostam, az is kiszolgálna egy kisebb bölcsődét, de mást már végképp nem kell csinálnom. Éppen ezért belévetem magam az élet sűrűjébe, ma vízilabda-meccsre megyek, holnap moziba. Ja igen, és elkezdtem a málnalevél-teát.


*Hazudok, mert a kórházban is volt ilyenem, nade most kedden volt az első igazi.

(36+3 hetesen)

2010. október 21., csütörtök

Ölbebaba

Mi az? Narancssárga, tekergős, hosszú, alig várom, hogy felvegyem, és nehezebb kezelni, mint egy konyhai robotgépet? Eltaláltátok, a rugalmas hordozókendőm. Nade minek nekünk hordozókendő, amikor van már szép babakocsink? Egyszerű a válasz: nem ugyanaz a kettő.

Lenke ugye remélhetőleg élete első kilenc hónapját a pocakomban tölti. Aztán megszületik, minden új lesz neki*, és szokatlan, és félelmetes, és eleinte egyvalaki tudja majd igazán megnyugtatni, én. Akkor lesz boldog és kiegyensúlyozott, ha az ölemben lehet, sőt, még jobb, ha nem csupán ölben van, hanem egyenesen hozzámgömbölyödve, mint a hasamban. Ha akar, alszik, ha akar, nézelődik, ha akarom, beszélek hozzá és megérintem, sőt, vérmes, ám valószínűleg naiv reményeim szerint a rámkötözött újszülöttemmel akár a konyháig is eljutok majd, inni olykor egy teát. Egyszóval lakáson belül is szoros közelségben éljük majd mindennapjainkat.

Aztán elérkezik egyszer az a perc is, amikor kettesben akarunk kimozdulni itthonról. A mózeses kocsi ugye fel sem vetődik, na meg állítólag addigra annyira beléesem majd a kis csecsemőmbe, hogy nekem jobban hiányozna a hurcolósdi, mint neki. Ráadásul pont tél lesz, zimankó és fagy, dehát ez bennünket nem fog érinteni: kendő fel, baba bele, kabát rá, én melegítem őt, ő boldogít engem, indulhatunk.

Kendőm ugye van. Lenkém lesz. Kabátom még nincs, de talán éppen ennek a posztnak a segítségével nyerek majd, vagy ha mégsem, akkor kénytelen leszek kérni egyet karácsonyra.


*Neki is.

Beteljesült vágyak, avagy a nagy tippelősdi

Pont olyan vagyok, mint amilyen hathónaposan szerettem volna lenni: szép nagy kerek pocak*, erősen és sokat mozgó magzat, és mellette semmi más, amitől terhesnek érezném magam. Elmúlt a savam és a fogínyvérzésem. Nincs extrém étvágyam. Nem kapkodom a levegőt. Bírok menni, gyakorlatilag a saját normál tempómban. Lépcsőzöm, sétálok úszok futok triatlonozok gond nélkül. Mindent, de mindent megvettem már a gyereknek, és ez a minden a helyére is került a lakásban. Be van pakolva a szülőszobai poggyászom és a kórházi bőröndöm. Felhagytam az idegeskedéssel, sőt valami furcsa, leszedált állapotba kerültem: nincs kedvem még feltenni a rácsvédőt, kimosni a maradék pelenkákat, sőt, ami azt illeti, blogot sincs kedvem írni, ahogyan ezt biztos észrevettétek.

Hízásom 68-nál stagnál, hasam alighanem leszállt, NST-re kedden megyek először. És nem akarok szülni november 10-ig, hogy még legyen időm elmenni a szendis beszélgetésre, meg fodrászhoz, meg kozmetikushoz, meg egyáltalán, hadd élvezzem már ki a végét is!

Szóval várom a tippeket kommentben Lenke születésnapjára vonatkozóan, október 31-ig. Tippelni lehet tetszőleges novemberi napra, de nagyon merészek írhatnak októberi és decemberi dátumot is, ha beletrafálnak, extra nyereményt kapnak. Ja igen, és kommentben adjatok tippeket, milyen ajándékot kapjon a nyertes!


*Kép valamikor...

(35+2 hetesen)

2010. október 12., kedd

Na végre!..



Még meddő koromban fogadtam meg, hogy ha valamikor terhes lennék, panasz nem hagyja el a számat, s végülis elég jól bírtam. Múlt éjjelig. Merthogy éjszaka csúcsosodnak a problémák. Alaphelyzetben is nehezen alszom el ugye, s visszasírom azokat az időket, amikor még csak ennyi volt a bajom.

Biztosan ismeritek azt az állapotot, amikor már az álom küszöbén jár az ember, átfordul a másik oldalára, ééééééés: indul a szunya! Kivéve, ha az átfordulás egy jó 20 másodperces munka, szuszogással, helyezkedéssel, nyomódó alhassal, és takaró alatti szopipárna-kereséssel, aminek a hülye zsinórja mindig a lábszáramba akad.
Aztán itt van az éji pisilés: normálisan az embernek kell, aztán nagyon kell, aztán rájön, hogy ez nem mehet így reggelig, kimegy, pisil, visszaalszik. Manapság nem inger jelentkezik, hanem valami nyomódó fájdalom, és alig kétszer tudom elzsolozsmázni, hogy "biztos nem az, most voltam", harmadjára már a wc-n ülök, és csurgatok. Legalább hatszor egy éjszaka. Állítólag ez a jobbik eset, hogy  (még?) kiérek a wc-re.
És végül a pózok: én, a híres hasonalvó heroikus munkával a hátamra szoktattam magam nyáron. Erre most kiderült, hogy háton a terhes nem fekhet, mert valami vénát elnyom a gyerek, ami éppen az ő oxigénjét van hivatva szállítani. Néha azért beleharapok a tiltott gyümölcsbe félig öntudatlanul, hogy aztán pirkadatig töprengjek, mekkora károkat tettem. Oldalfekvésben nem jelentkeznek ezek a gondok, ott csak annyi kényelmetlenség akad, hogy ha kinyújtom a lábam, feszül a hasam, ha felhúzom, akkor nyomódik.

Nehogy azt higyjétek, hogy megállok az éjszakáknál! Nappalra is is vannak csemegéim, mint például a sav. Étvágyam egyre gyarapszik, a gyomromnak szánt hely viszont ezzel arányosan csökken, ergo egyszerre vagyok farkaséhes és dugig tele. Mit tehet ilyenkor a kismama? Ha előrelátó, akkor magas tápértékű ételeket fogyaszt (lehetőleg folyamatosan), amelyek éhségét űzik, ám gyomrát nem töltik meg teljesen. Ilyen mondjuk az a forróvízzel keverős bébipapi, amelynek rendszeres, ám ritka fogyasztója vagyok hosszú évek óta, ugyanis finom, de nagyon drága. Bár talán sosem érné meg jobban, mint most: öt evőkanál tuti elég lenne.
Ha nem előrelátó a kismama, akkor eszi, ami elé kerül, ha már csak körömnyi helye marad, akkor letuszkol egy mentolos Rennie-t, pár órán át nyöszörög, büfög, olykor bukik, majd újfent eszi, ami elékerül.

A séta közbeni lassulásról már többször beszámoltam, új jelenség azonban a közben jelentkező derékfájdalom. Ha lehetőségetek van rá, figyeljetek meg egy végefelé járó* kismamát, ahogyan próbál a megszokott civilizált módon viselkedni köztéren, és csak arckifejezése árulja el néha a benne rejlő ösztönlényt. Sajnos könnyen megeshet, hogy amit én laza lámpavasnak dőlésnek képzelek zebrára várakozás közben, az valójában egy kétségbeesett odatekeredés, de tökmindegy, úgysem lesz senki olyan tapintatlan, hogy erre felhívja a figyelmem. Mégvalami: hastartópánt. Ki ne hagyjátok! Jó felvenni, mert tart, és még jobb levenni, mert szorít!

Itthon mindegy már nekem, azaz nagyon nehéz vonzó ifjú hitvest alakítani elnehezedve és vendégeknek szánt** kekszet habzsolva a kanapén. Belegondolni sem merek, mi lesz, ha már a konyhába sem bírok kivánszorogni. Ugyanakkor szülnöm még messze nem időszerű, egyrészt izé... nem vagyok rá lelkileg felkészülve, másrészt nem vettem még sem melltartóbetétet, sem mandulaolajat, sem tejgyűjtő zacskót, harmadrészt egy kicsit azért korai lenne. Ma megyek 34 hetes kontrollra.




*Nem végét járó, bár végülis...
**Értsd vacak.

(34+0 hetes)

2010. október 6., szerda

Listák

Listákat írok. Súlyosan alábecsültök, ha most egy mezei kelengyelista jelenik meg előttetek: ennél lényegesen többről van szó. Természetesen fő kelengyelistával is rendelkezem, amely a következő allistákból tevődik össze: hordozóeszköz, bútorok, textilnemű, higiénia, dekoráció, kismama. Persze ezeken már régen túlvagyunk, mostanra eljött a mellék-kelengyelisták ideje. Van külön listám a babának a kórházba, majd a hazajövetelhez, aztán mamának (ez lennék én) a szülőszobára, a kórházi napokra, és szintén a hazajövetelhez. F. kérésére neki is készítettem saját listát, "apának szülőszobára" címmel.

Hogy túllépjünk a kelengyés ügyeken: listába szedtem a szülés utáni teendőket, amelyekhez kiegészítő lista, a kinyomtatandó nyomtatványok listája kapcsolódik.

Itthoni rengeteg dolgunk tételesen felsorolva a háztartási teendők listájában sorakozik, olyan itemekkel, mint például ajtózsírozás, hiszen a csecsemőt zavarni fogja a nyikorgás, kádfugázás, hiszen felvált fúgájú kádban nem tudunk megfelelően fürdetni, illetve F. kedvence, a gardrób-átpakolás, amiben az utóbbi hónapokban szaktekintéllyé képezte magát.

Vigyázat, a fenti lista nem tévesztendő össze a takarítási ütemtervvel! Ebben kizárólag tisztításjellegű tevékenységeket gyűjtöttem össze, s ebből önállósult a mosási lista eddigi hat pontja, úgymint színes textil, világos textil, fehér textil, színes babaruha, világos babaruha, fehér babaruha. Érik mindeközben egy pelenkamosási lista is.

Házon kívüli intéznivalóim két listára szakadtak. Az egészségügyi intéznivalók között várakozik a házi-, gyermek- és tüdőorvos, illetve ide szoktam felvezetni az aktuális, terhességgel kapcsolatos vizsgálatokat. A hivatalos intéznivalók pedig elsősorban a különféle halasztások és névváltozás miatti bejelentések ügyeit csoportosítják.

Mivel a sok listázási feladat miatt társas kapcsolataim kissé háttérbe szorultak, megdöbbenve vettem észre, hogy naptáram hátoldalán gyakorlatilag magától burjánzásnak indult az elintézendő telefonok és megírandó emilek listája. Mindenesetre nyugodt vagyok, így leírva sokkal átláthatóbb az egész.

2010. október 2., szombat

Jelek, hogy már a harmadik trimesztert taposod

Egyre több bebújós cipőd bukkan fel az előszobában.

Elkezdel érdeklődni a normál ruhák iránt, és sokszor eszedbe jut, vajon mit fogsz hordani utána.

Hirtelen nem tudod megmondani, honnan ismered a védőnőt. Persze már rég nem takarítasz ki a látogatása előtt.

Azon gondolkodsz, hogy a laboros Böbinek elég lesz-e egy tábla csoki névnapjára.

Akciós gátmasszázs-olajat keresel a neten.

Ugyanazt eszed, mint a terhesség előtt, és csak néha van lelkifurdalásod a márványsajt miatt.

A macska már ki se kísér, ha éjszaka pisilni mész.

Naponta többször gépiesen eldarálod, hogy: novemberre, kislány, Lenke, köszönjük!

Egyre többször megkérdezik, hogy "Még mindig egyben?" vagy "Mióta is vagy terhes?"

Természetesen tudod, mi a különbség a kombidressz és a rugdalózó között.

Nem lehet olyan érdekes a mai újság vagy posta, hogy lemássz érte a harmadikról.

Ki se lépsz a lakásból hastartó pánt nélkül.

Minden lábköröm-vágásnál  bevillan, hogy talán most sikerült utoljára.

Ideges leszel, ha meglátod az üresen árválkodó bőröndöt a gyerekszobában.

Legjobb barátod a savlekötő rágótabletta.

2010. szeptember 29., szerda

Az SZTK-s ultrahang sötét titkai

A 32-ik terhességi héthez kellett érnem, hogy megtudjam: az SZTK-s ultrahang-gépen is van 4D. Csak éppen nem szoktak rá átkapcsolni, kivéve, ha olyan harmonikusan fejlődő, kedves kis magzatot látnak, mint az enyém.

Minden jel arra mutat, hogy Lenke már nagyon unja a folyamatos zargatást: tegnap egyik kezét az arca, másikat a (hosszú) lábai közé tette, s a szülői, sőt nagyszülői érdeklődésnek csak annyi teret hagyott, amennyi egészségi állapotának feltérképezését lehetővé tette. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy nagyon készült a tegnapi napra. Amióta nem láttam, 1950 grammra hízott, lassan elérve tulajdon anyja születési súlyát, és minden adatát ismételten tankönyi értékre húzta: számított és mért terhességi kora egyformán 32+0 volt, kivéve a combját, ami 32+5.

A lepényfeljebb vándorolt, és még nem érik. Nem is tudom, hogy csináltam, hogy ilyen unalmas és stresszmentes lett a terhességem. Még az a szerencse, hogy találok én magamtól idegeskednivalót, ha arról van szó.

2010. szeptember 28., kedd

Nagy hasi helyzet

Avagy közterületen pezsgőző kismama.

A kép legrejtélyesebb szereplője mintegy két kiló, és rendezett családi jogállása immár vitathatatlan.

Készült 31+4 hetesen.

2010. szeptember 23., csütörtök

A terhességi folyás


A terhességi folyás a frászt hozza a kismamára: az első hetekben mégis megjövő menstruáció, a későbbiekben idő előtt szivárgó magzatvíz érzetét kelti. A kismama éppen ezért a szíriai aranyhörcsög fürgeségével tűnik el minden hasadékban kínálkozó mosdóajtó mögött, hogy onnan üdvözült mosollyal és átázott bugyival lépjen ki.

A terhességi folyást ugyanis nem fogja fel a tisztasági betét. Ahogyan nő a kismama hasa, úgy csúszik egyre hátrébb a bugyija, és úgy kell a betétnek egyre előrébb kerülnie. Namármost, a kismama vagy le van maradva a betét aktuális ideális helyének tekintetében, és hátrébb ragasztja, vagy túlzottan jövőbetekintő, és előrébb helyezi azt. A butaságára vagy az okoskodására a terhességi folyás emlékezteti. Ha a kismama pont beletrafál a megfelelő ragasztási pontba, akkor folyása aznap kicsivel bővebb lesz, mint szokott lenni, és a betét nem birkózik meg vele.

A terhességi folyás ugyanis meglepően tetemes mennyiségű. Ha a kismama megszokja és elfogadja a mennyiségét, akkor még tetemesebb lesz. Ez némi izgalmat csempész a nőgyógyászati vizsgálatok és az intimgyantázások előtti utolsó percbe.

A terhességi folyásnak nagy a viszkozitása. Magyarul nemcsak sok, hanem sűrű és ragacsos is. A kismama belső combjainak állapota helyett inkább a megfelelő tisztítóeszközről ejtenék pár szót. A papírzsepkendő például nem az, és a hagyományos, durva toalettpapír sem. A terhességi folyást a legtökéletesebben a puha, háromrétegű vécépapírok és a nedves törlőkendő távolítja el. Ha sok ideje van a kismamának, akkor le is zuhanyozhat, hogy aztán a felöltözés utáni első húsz másodpercben távolítsa el a felesleget.

A terhességi folyás számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik. Ezek közé tartozik, hogy nem színes, nem szagos, sőt, nem is szagosodik könnyen, de ami miatt a kismamák kedvelik, hogy a terhességre emlékeztet.

2010. szeptember 22., szerda

Út a rózsaszín babakocsiig


Első lépések. Az olcsó babakocsik korszaka

Élt egyszer egy lány, aki semmit nem tudott a babakocsikról. Annyi rémlett csupán (mert persze én voltam ez a lány), hogy kétféle babakocsi van, az egyikben fekszik a gyerek, a másikban már ül, illetve, hogy a babakocsik jellemzően csiricsárék – nyilván tudat alatti emléket hagyott bennem a 2000-es évek elejének trendje.

2007 nyarán aztán elkezdtem érdeklődni a téma iránt, és meg is tudtam hamarosan, hogy rengeteg babakocsi létezik, eligazodni köztük teljesen reménytelen, viszont mindegy, melyiket választjuk, mindegyik szép, és mindegyik drága. Ez volt az az időszak, amikor hüledezve mutattam az utcán F.-nek egy-egy Pierre Cardint, hogy az bizony vagy 60 ezer forintba kerül, igaz, nagyon modern, mert egyesíti a mély- és sportkocsik minden előnyét.* Nagyjából decemberre az is egyértelművé vált, hogy mi ugyan nem fogunk vagyonokat áldozni egy kocsira, nagyon dizájnos például a Giraffe Club, a neve is tetszik, majd egy olyat veszünk, ha eljön az ideje.

Szárnyaló fantázia. A drága babakocsik korszaka

A bébi csak nem akart jelentkezni, így töretlen lelkesedéssel képeztem magam tovább babakocsi-fronton. Kiderült legott, hogy mint minden másban, olcsó húsnak itt is híg a leve, és aki túl gagyi kocsit választ, az vehet újat még a gyerek hat hónapos kora előtt. Azonkívül roppant kínos utcán valami Travel System jellegű amorf szörnnyel égetni magam.** Ha már ilyen sokat várunk a kis csöppségre, legalább kapjon valami normális kocsit, ha megérkezik végre.

Stokkékról álmodoztam ekkor én, meg Bugaboo-ról, de főleg Stokkéról, mert azt időnként láttam élőben is Debrecen utcáin; a Bugaboo-hoz azóta sem volt szerencsém. Hogy az milyen praktikus, és gyönyörű, nem az a régimódi stílus, és hát igen, egyszer kell megvenni, aztán lazán kiszolgál három gyereket is. Nem riasztott el sem a bőven 200 ezer feletti áruk, sem meglehetősen súlyos természetük: képzeletben annyira, de annyira mindegy, hogy 10, 12, vagy 16 kilót cipel az ember, a pénzzel meg úgy voltam, hogy csak essek teherbe, aztán valahogy majd megoldjuk. 2008 közepén biztos voltam benne, hogy majd egyszer nekünk is Stokkénk lesz, éppen csak a színét nem választottam még ki.

Vissza a földre. A nehéz babakocsik korszaka

Hogy, hogy nem, csak nem kellett elkapkodnunk a babakocsi-választást, én pedig szépen lassan felfigyeltem a Quinny Buzzra. Hihetetlen, milyen divatos, milyen különleges, és mennyire a keze alá dolgozik az embernek. Legyen fekete, az fiúnak menő, lánynak dögös, a kosz nem látszik rajta, mindenki bennünket fog csodálni. És annyira nem is drága, persze csak ha a Stokkéhoz hasonlítjuk. Nehéznek nehéz, hát istenem, van benne anyag, de kit érdekel, és jééé, egy (nekem) új német márka, az ABC Design! Hát ez fantasztikus, hogy néz ki, és akár Dakar-ralira indulhatok velük gyerekestül!
Mivel ekkor már sanszos volt, hogy kis rásegítéssel lesz gyerekünk, hótbiztos voltam benne, hogy ikreink születnek. Napokat töltöttem annak kigondolásával, hogy akkor most egy ikerbabakocsit vegyünk-e, csak húsz kiló, már mér' ne bírnám el, vagy inkább két szimplát, mondjuk egy fekete meg egy szép bézs Quinnyt. Néha kicsit megijedtem, honnan lesz ezekre jócskán több, mint negyedmillió forintunk, de még véletlenül sem akartam a gyerek-kérdésből anyagi problémát csinálni. 2009 elején járunk most.

Sínen vagyunk! A könnyű esernyőkocsik korszaka

Csodával határos módon felbukkant álmaimban a racionalitás. Egy garzonban laktunk ekkor, és valahogy tudatosult bennem, hogy egy babakocsi nem csak akkor van használatban, amikor irigykedő pillantások kereszttüzében suhanok vele az utcán, hanem akkor is, amikor éppen a lakásban kell kerülgetni. Továbbá számtalan fórum végigolvasása elvetette bennem annak magjait, hogy talán nem annyira hülyeség minél könnyebb kocsit választani, ha már a harmadikra kell feszt felcipelni. Könnyű, multifunkciós, kicsire csukható kocsira van tehát szükségünk, mózessel, mert az kell a baba hátának, sportüléssel, mert azt használjuk a legtovább, hordozó-autósüléssel, mert azt úgyis adják hozzá, és pelenkázótáskával, hogy teljes legyen a szett.

Innen már csak egy ugrás volt rábukkanni a Peg Perego Plikóra. Év végére kinyomoztam, mi a különbség a P3 és a Switch között***, mit takar a Modular System és az On Track megjelölés****, aztán mély szerelembe zuhantam. Naponta ellenőriztem a Brendon honlapján az árakat, lelkesedtem, ha 100 alá ment és szomorkodtam, ha 120 fölé, merthogy tisztáztam azt is, hogy csak a színe miatt nem költünk rá többet, illetve nem akarjuk szembefordítani a gyereket, plusz 30 ezerért, hiszen így például én is hányós vagyok menetiránynak ellentétesen. De a kocsi... tökéletes! Konzervatív, de fiatalos, elegáns, jól össze van rakva, ha én egyszer ilyet tolhatnék!

2010 márciusában érthető okokból felfokozódtak iránta való érzelmeim. Már naponta többször is megcsodáltam fényképét, egyre nyíltabban bámultam meg utcán, kínos vagy sem, de néha a nyomába a szegődtem, csak hogy tovább legeltessem rajta a szemem. Júniusban aztán felöltöttem ropogósan új terhesnadrágomat, szexi felsőt vettem hozzá, és F. kíséretében elvonultunk az első randevúra. Már a bolt küszöbén kiszúrtam. Pont olyan szép volt, mint vágyaimban, egyből elájult tőle F. is, lelkesen emelgette, tologatta (jól le is szúrtam, mert nem tudta egyből bolygósítani a kerekét), és minden, mint a mesében, csak valahogy... nem is tudom megfogalmazni, de monitoron mintha stabilabb lett volna, persze, nem kell kritizálni, ennél tökéletesebb babakocsi nem létezik.

Augusztusig hetente-kéthetente találkoztunk, mindig szuper volt, de mindig maradt bennem egy pici kis hiányérzet, mindenesetre, ha F. kezdett volna elbizonytalanodni, gyorsan megemeltettem vele egy 30 kilós monstrumot. Aztán mégis elkezdtem flörtölni. Tetszett például a Bébé Comfort Loola, stramm is volt és pihekönnyű, de nem tudtak színben azonos mózest-sportülést-táskát rendelni hozzá.

Egy egész napra és éjszakára belezúgtam a Jané Nomadba, marha jól nézett ki utcán, de élőben szörnyűnek és nehéznek találtam az autósülésbe oltott mózesét, a sportrésze pedig túl műanyag volt, és a nyári kupolára szellőzőháló helyett csak valami vastag, átlátszó nejlont applikáltak, amit F. nyilván első nap eltépett volna.***** Kétszer is próbáltunk összemelegedni a Cam Combi Babyvel, de már fényképen sem tetszett, meg túl fapadosnak láttam a többi mellett, arról nem is szólva, hogy egy ismerősünké pár hónap alatt gallyra ment. Úgy nézett ki tehát, hogy a sors a Peg Peregót szánta nekünk.

Váratlan fordulatként megláttam a vaterán egy hirdetést. Egy Chicco Trio Living kocsit kínáltak, alig féléves volt, és könnyű, meg csinos, ezért másnap el is mentem egy üzletbe megnézni. Újonnan nem jöhetett szóba sajnos, kicsit drágállottam érte a 170 ezer forintos árat, de tetszeni nagyon tetszett, és ha már ott voltam, alaposan szemügyre vettem a Chicco alap-modelljét is, ami Trio Enjoy névre hallgat. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy az Enjoy legyen újonnan 100-ért, vagy a Living használtan, de decemberig tartó garanciával 90-ért. Mert mi van, ha karcos? Ha bolyhos? Ha pont januárban megy szét? Ahhoz nem éreztem elég késztetést, hogy nyolc hónapos terhesen jótállási időn belüli, üres babakocsit teszteljek. Ráadásul F. is ezekben a napokban mondta be az unalmast, nem volt hajlandó több boltba eljönni, és kijelentette, hogy nem érdekli tovább, milyen kocsink lesz. Sőt kárörvendve hozzátette, hogy úgysem fogom bírni egyiket sem felhozni, ő pedig úgyis elbírja mindet.

És ekkor erre bukkantam a forgalmazó honlapján:

Tíz perccel később postafiókomban volt a visszaigazoló emil, és telefonomban a sikeres babakocsi-vásárláshoz gratuláló sms F.-től.

És lőn... (Záró bekezdés, tartsatok ki!)

Könnyű, szemre jóminőségű, kézreeső, kislányos, és a védőnőből is csodálatot kiváltó járgányunk lett. Még nem tudtam sajnos minden funkcióját kipróbálni, sőt, hogy egészen őszinte legyek, egy hét gyönyörködés után örültem, hogy a vázon kívül az összes alkatrészt el tudtam suvasztani túlterhelt szekrényeinkbe. Apropó, váz: röhögve felemelem. Terveim szerint az első hónapokban apukás-mózeses sétákra megyünk majd, nyárra pedig nyilván akkora muszklikat növesztek, hogy simán felhozom majd dundi dedem a sportrészes kocsival együtt. Szóval most nagyon elégedett vagyok, részletesebb vélemény úgy egy év múlva.
És végül: se nem fekete, se nem drapp, színe miatt csak kislányoknak jó, ráadásul az ülése is szembefordítható.




*Ekkor már tudtam, mi a különbség a mély- és sportkocsik között.
**Ekkor már tudtam, mi a Travel System.
***A Switch-nek szembefordítható az ülése.
****Gyakorlatilag a színválasztékot, illetve előbbinél jár a sportüléshez lábzsák.
*****Valaki tuti eltépte volna, és ugye ti sem hiszitek, hogy én?

2010. szeptember 20., hétfő

Szülésfelkészítés

Pénteken voltunk szülésfelkészítőn egy másik kórházban, tök szuper az egész. Az első félórában őssejt-levételről hallgattunk végig egy tájékoztatót, mialatt lehetőségem nyílt végigmustrálni a jelenlévőket. Az összes nő idősebb volt nálam évek számát és terhességi kort tekintve, amin meglepődtem, mert eddig sokalltam a 29 évemet. Az apák vagy mártírarccal, a beígért sörükre gondolva feszengtek, vagy jólnevelten simogatták a feleségük hasát. A második csoport tagjai csak később, a gátmetszés taglalásánál törtek meg.

A tanfolyam második félórájában megtudtuk,mi a szülés protokollja, az otthoni fájásoktól kezdve az esetleges mentőhíváson, a beöntésen, borotváláson, apuka papucsán át egészen a gyermekágyas osztályig. Aztán következett a lényeg, a szülőszoba bemutatása.

Vadiúj épület, egyágyas szülőszobák külön TISZTA toalettel és zuhanyzóval, képek a színes falakon, meg minden. Remélem az összes ilyen, nem csak amit mutogattak. Szülés után lehet menni baba-mama szobába, van egy-, kettő- és négyágyas, én a kétágyast preferálnám, mert nyilván egy kedves, barátságos, szociábilis anyukával feküdnék, akinek három gyereke van, és éppen ezért nem a csecsemője kötné le, hanem az, hogy a bent töltött napok alatt megtanítson szoptatni. Ha ez nem megy, akkor legyen egyágyas, és csak legvégül a négyes, mert három szobatársból egy már tuti vagy büdös, vagy horkol.

A gyerek velünk lehet 6-22-ig, ha valaki kéri, maradhat éjszakára is, de nem szokták sokan kérni. Én most azt hiszem, kérni fogom, mert inkább nekem legyen elcseszve pár éjszakám az eddigi párezerből, minthogy szegény kis nyuszinak az legyen az első tapasztalata a világról, hogy le-ööö...ejti az anyja. Aztán majd kiderül, hogy a gyakorlatban hogyan szuperálok. Ja, látogatás nincs, az anyukát még lehet is, egyszerre egy főnek, de a babát csak ablakon át nézheti az apja is. A miénknek az apja ennek örül, mert azt mondta, hogy a Klinikán, mikor jött be hozzám, zavarta, hogy a kis újszülöttek mellett ott tüsszögött egy félfalunyi rokonság. És hogy ő maximálisan el tudja fogadni, hogy a gyereket eleinte csak az anyja, illetve, már megbocsássak, az anyjának is csak a másodlagos nemi jellege érdekli, de utánajárt, és állítólag háromhónapos korukban az apa is kiléphet az árnyékból és kap egy-két fogatlan vigyort.

A záró szakaszban a fájdalomcsillapítás módjaival ismerkedtünk meg. Rákérdeztem a fájdalomcsillapítás-mentességre is, fifti-fifti a szülések arányában, szóval megpróbálok nekifutni simán, aztán majd kiderül. Ma lesz amúgy a tanfolyam második része, ide már csak nők mennek, csecsemőgondozás a téma. Csak el ne felejtsem megkérdezni, hogy a kórházi csomagba, amit még sajnos el sem kezdtem összepakolni, betegyem-e a mellszívót.

2010. szeptember 13., hétfő

Lassan terhesen

Ha a combom kicsit izmosabb lenne, mint ahogy sosem volt az, akkor tökéletesen elégedett lennék magammal. Csípőfodrom eltűnt, melleim teltebbek és keményebbek, mint amikor fogamzásgátlót szedtem, védjegyem, a puha haspárna helyén pedig ugye egy látványosan kerekedő, de még messze nem idomtalan pocak található. Hízni eddig úgy nyolc kilót híztam, de ebből hármat az utóbbi két hétben - alighanem most kezdem elbízni magam.

Az alakbeli átalakulás mellett egyéb változásokat is megfigyeltem magamon. Testápolóhoz nem szokott bőröm egyre szárazabb, hetente legalább kétszer kennem kell. A csíkosodás, úgy tűnik, tényleg leállt, viszont hastájékon tele vagyok véraláfutás-szerű foltokkal. Szőrzetem gyengül, bár szintén a hasamat továbbra is vékony pihe borítja; kapcsolatom érezhetően mélyponton van a kozmetikussal és a borotvámmal. Hajam fényes és dús, a napi hajmosások rutinja a múlt ködébe vész.

Persze valamit valamiért, mostanra szembesülök a terhesség kevésbé élvezetes összetevőivel is. Legbosszantóbb ezek közül továbbra is a lassulás, amit muszáj komolyan vennem, mert bármilyen kicsit is aktívabb tevékenység órákig tartó görcsökbe csap át. A hosszas üldögélés szimplán csak kényelmetlen, viszont az oldalamon pihegve nagyon jólérzem magam, és sokszor gondolkozom azon, hogy a vemhes tigrisek hogyan bírnak az utolsó percig vadászni.
A vizesedéstől inverz zoknimintás bokák is részei lettek életemnek, bár valószínűleg nem ettől, hanem a fokozott étvágytól érzem magam estére elnehezültnek. Mintegy tíz év kihagyás után nagy élvezettel merülök el a felvágottak, kolbászfélék, szalonnák és tőkehúsok világában.

Nem véletlenül hagytam a végére az állapotos nők számomra legriasztóbb attribútumait: tényleg vérzik a fogínyem, és tényleg van előtejem, de mindkettőt gondosan titkolom.

És akkor így nézett ki a hasam a múlt héten:


A kisbaba nyilván még jobban érzi magát, mint én. Pénteken láttuk 4D ultrahangon*, több, mint másfél kiló, legalább egy héttel leelőzte kortársait, van haja, szép hosszú ujjai, és tud mosolyogni meg ásítani a szájával, ami már nem hasonlít annyira az enyémre. Mozog sokat és kicsit furcsa is számomra, hogy a hasam már tőlem független életet él, de még mindig nagyon, nagyon messzinek tűnik az, hogy egyszer majd megszületik Lenke.


*Most sem kértünk képet.

2010. szeptember 10., péntek

S.O.S.!!!

Nem tudja valaki, miért tűnt el a macska a cím mögül?

Addig is itt egy másik kép róla:

2010. szeptember 9., csütörtök

Dolgok, amiket amúgy nem vettem volna meg

Azaz a terhes Jusztis kelléktára.

1. Parodontax fogkrém. Igazából ezt nem is vettem, hanem egy promóciós csomag részeként érkezett, hogy pillanatok alatt kedvenc higiénés termékemmé lépjen elő sós ízével és hatékonyságával: engem is utolért ugyanis a Kismamák Réme, a Fogínyvérzés, azonban a Parodontax segítségével én bizonyultam gyorsabbnak. (Nem fizetett reklám, sajnos.) Ha elfogy a mini-tubus, muszáj beruháznom egy nagyba, bolti ára egy ezres fölött van.

2. Szopipárna. A tizedik hét környékén pontosan tudtam, hogy honnan, milyen töltettel, huzattal és méretben fogom megrendelni minden terhes nő legjobb barátját. Már csak azt kellett megvárnom, hogy nőjön egy kicsit a hasam. Nagyjából 24 hetes koromban meg is érkezett a párna, és hetekig úgy tűnt, felesleges pénzkidobás volt, ráadásul a macskát őrületbe kergeti a polisztirol gyöngy csörgése. Aztán csak összebarátkoztunk, és mostanra majdnem minden éjszakát vele töltök. Postával együtt ötezer-valamennyibe került.

3. Bandázs. Ezt szintén nem vettem, a nővérem küldte nekem, mert erről meg ő hallotta úgy, hogy kismamáknak nélkülözhetetlen. Eleinte bő volt és hosszú, ha kreatívabb vagyok, tudtam volna hordani nyáron itthoni miniruhának. Mára belehíztam, s bár még mindig hosszú, jó szolgálatot tesz, mint éjszakai derékmelegítő.

4. Gumírozozott, kapcsos sportmelltartók. Tizenöttől huszonkilenc éves koromig kizárólag merevítős, szivacs nélküli melltartókat hordtam, sőt, még kényelmesnek is találtam őket. Hihetetlen.

5. Béres Gravida.  Meddő koromban az Elevitet szedtem vagy másfél évig, aztán váltottam egy nagydózisú vitaminra. Ezt terhesen nem mertem folytatni, így márciusban megvettem a Femibion 800-at és azzal végig is vittem az első trimesztert. Aztán zavarni kezdett, hogy a későbbi időszakra javasolt Femibion havi költsége egy ötezres, és kis tanulmányozás után az is kisült, hogy csak Omega3-ban marad el mögötte a Béres Gravida, de Omega3-at én amúgy is szedek. Szóval májustól gravidázom, és ha már Béres, akkor az ő Magne B6-jukat választottam. Emellett nyomom még a C-vitamint, sokat, és a nőgyógyász javaslatára vasat, a tüdőgyógyászéra pedig ampullás kalciumot.
Figyelem: sokáig pletykának tartottam, hogy a vitaminoktól bárkinek hányingere lenne, aztán empirikus módon megtapasztaltam, hogy valóban jobb minél telibb gyomorra bevenni őket. Azóta délben kezdem és este tízre végzek is a bevitelükkel. Összesített áruk sok, cserébe sosem voltak szebbek a körmeim.

6. Kis A/5-ös műanyag mappa. Ilyet kaptam az első védőnői látogatáson, Elevit felirattal, és rutinosan ki is hajítottam egyből. Amikor már gondot okozott a számtalan leletem hurcolása, F.-et kértem meg, hogy vegyen egy csinos, alkalmas kis tasakot, ami befér a táskámba. Nos a táskámba be is fér, viszont a tasakba csak keresztbe mennek bele a papírjaim, így én lettem a szamárfüles kismama. Tanulság: ne dobjátok ki az elevites reklámmappát.

7. Chicco terhességi csíkok elleni krém. Noha a kezdeti nagy riadalom után mégsem repedezem sehol, jó szolgálatot tesz, mint testápoló. Szerencsére én nem a linkelt áron vásároltam, 50%-os akcióban volt épp a Rossmannban.

8. Kakaóvaj. Szintén a striás mizéria alatt szereztem be. Hasra nem jó, mert ragad, viszont a darabkáival szeretem kenegetni az ajkamat, plusz bármilyen száraz bőrfelületre hasznos. Párszáz forint volt protekcióval.

2010. szeptember 2., csütörtök

Kiságy matraccal 2.

Majd veszünk egy kókuszmatracot, ha eljön az ideje, természetes anyagból van, nem drága, most már mindenki ilyet használ, izé, hozé, ha rápisil a gyerek, semmi baja nem lesz, átfolyik rajta, különben is, a matracon aztán végképp nem fogok nem problémázni.

Ilyen gondolataim voltak nekem nem is olyan régen. Aztán, mintegy mellékesen, hiszen a matracon nem akartam problémázni, vetettem egy pillantást a Baba-Expón a kókuszmatracokra is: kemény volt, lapos* és durva, a mezei kókuszháncsot préselték és ragasztották össze valamivel, amiről nem tudom, hogy mi, de biztos nem organikus, és az egész bevonva a legolcsóbb, sárga alapon sárga kacsás vagy bugyikék alapon barna macis textillel, hétezerért.

Hazafelé a gyerek apjával jól lehordtuk egymásnak a kókuszmatracot, azért a mi magzatunk ennél jóval jobbat érdemel, nem priccsen akarjuk altatni, és különben is, egyszer rápisil, berothad az egész, vagy allergiát kap, szóval ilyet tuti nem veszünk.

Szerencsére közeledett az ikeás kirándulásunk. A honlapon rengeteg jó babamatracot találtam, nem is drágán, az a lényeg, hogy szivacs legyen, azt ki lehet mosni, ha rápisil, a rugóstól idegenkedem a saját ágyamban is, na meg azért az Ikea nyilván minőségi, bevizsgált cuccokat árul, szépen megnézzük mindet, és a legszebbet megvesszük, maximum egy tizes, matrac letudva.

Aztán valahogy egyik matrac se tetszett. Az olcsóbb olyan volt, mintha tojástartó lenne, vékony, gyenge és dudoros, a drágább meg csak egy sima szivacs sima pamuttal bevonva. Mint F. megjegyezte, még az se biztos, hogy 100% pamut, mert nagyon örült, hogy végre ő is megjegyezhet valamit. Azért a mi kislányunk mégse egy ilyenen aludjon már, különben is, rápisil, és kinek lesz kedve éjszaka a kádban öblögetni a matracot, utána meg két nap, mire megszárad. Minőségi matracra van szükségünk.

Pár nappal később elmentünk a Cardóba. Rögtön meg is tetszett az egyik, minőségi, szép, oldalt szellőzőrendszerrel, nedvességtaszító huzattal, csak egy kicsit drága volt, 35 ezer forint. Na most én abszolút nem vagyok az a típus, aki bármit is megvon magától vagy szeretteitől**, de ezt mégis sokallottam. Ha belegondolok, a saját matracunk volt 60, tíz év garanciával, oké, biztos erre is van tíz év garancia, de sehogy sem tudtam elképzelni tízéves Lenkénket 60*120 centin kuporogni, szóval kiválasztottunk egy másik nagyon szuper matracot. Sima, tömör, speciális habszivacs, légáteresztő és vízhatlan huzattal, körbe duplán cipzáras, 14-ért, a hülyének is megéri. Legfeljebb majd mindenkinek azt hazudjuk, hogy háromezer volt. És különben is, erre legalább nem kell matracvédő lepedőt venni, úgyhogy spóroltunk háromezret, de ha úgy vesszük, hogy a matracvédő lepedő öt, akkor máris ötöt spórultunk. Viszont a gyerek hátgerince nekünk megér ennyit. Úgyhogy meg is rendeljük, nem most, majd, de megrendeljük, és pont.

Itthon azért csak utánanéztem alaposabban a szivacsmatracoknak. Kiderült, hogy a csúcs a Träumeland, Alvi vagy a Zöllner, ezek mindegyike úgy néz ki, hogy különféle szivacsok vannak összeszerkesztve, kívül általában fehérek, belül színesek, mindenféle extrával, úgymint pontspecifikáció, antistressz rendszer, kiváló CO2 áteresztés, fresh&dry és csecsemő-tipegő és téli-nyári oldal, profi huzat gyapjúval vagy teflonnal, megerősített szélek, hogy be ne akadjon a baba lába, ezt nem értem, de mindegy, szóval mind más volt egy kicsit, de mind nagyon tetszett, és ettől fogva én is szép, színes, drága matracot akartam. Merthogy sajnos az is kiderült, hogy ezek ára vagy 80 eurónál kezdődik.

Aztán villámgyorsan az is kiderült, hogy ezeket a matracokat reklámkatalógusokba fotózzák, és ilyenkor ugye muszáj kibontani a csomagolásukat, kicsit néha be is piszkolódik a huzatuk, ezért aztán matrac-dealerekhez kerülnek, akikkel tele a magyar web, és akik nagyon olcsón próbálják elpasszolni ezeket, na kinek? Akire rá lehet sózni egy szivacsmatracot háromezernél többért. Mosni pedig úgyis mindent kimosok azonnal, ami a lakásba kerül, kölyökmacskától kezdve edényfogó kesztyűn át egészen a fehérneműs fiók dísz-béléséig, tehát semmiképpen nem maradhat ki a sorból a gyerekmatrac huzata sem.

Ezután már csak fel kellett vennem a kapcsolatot néhány üzérrel, kiokosítani őket, hogy mi a különbség a basic, a komfort és a lux kategóriák között, gondosan ügyelve arra, hogy a friss információt ne használják árfelhajtásra, aztán vártam egy hetet, majd még egyet, átutaltam 9 ezer forintot, és most, ha minden igaz, úton van felénk a mi Zöllner Pantafelx Plus-unk. Mindketten borzasztó izgatottan várjuk az érkezését, bár érdekes, F. ezt meglehetősen jól palástolja.




*Nyilván egy matrac természetéből adódóan lapos, na de ez a vártnál laposabb volt.
**Pláne magától.

(Kép innen: http://www.babyland-online.com/Bettausstattung/Matratzen/Zoellner-2010-Babymatratze-Pantaflex-Plus-70/140cm)

2010. augusztus 24., kedd

Ügyelet 2.

Tulajdonképpen minden a múlt héten kedden kezdődött. Ráálltam a mérlegre, és 62 kilót mutatott. Aztán pénteken megint ráálltam, és akkor már 66-ot. Pár órával később 68-at. Ezen egész nap jól elszórakoztunk, legott el is döntöttem, hogy szükségem van még egy kismama-nadrágra az őszre, kicsit gyakrabban nézegettem magam a tükörben, aztán este nyolc körül csak elkezdtem utánaolvasni a hirtelen terhességi hízásnak.

Negyed kilencre meglehetős alapismeretekre tettem szert terhességi toxémia ügyében. A biztonság kedvéért fel is hívtam egy védőnő barátnőmet, aki megnyugtatott, hogy csak pihentessem a lábam, igyak még többet, és nem lesz itt semmi baj. Aztán fél kilenckor visszahívott, hogy szintén csak a biztonság kedvéért rácsörgött egy tapasztaltabb kollégájára, azért ugorjunk már ki az ügyeletre, nézzenek rám.

Átverekedtük magunkat a karneváli meneten, majd negyed tízkor már nyomtam is a "Szülőszoba" feliratú csengőt a Klinikán, mert az én terhességi koromban ez a helyes eljárás. Egy mord hölgyemény először nekem ugrott, hogyha reggelre híztam, akkor miért este jövök ki, ránézésre közölte, hogy nem vagyok toxémiás, majd vérnyomást mért és vizeletadásra szólított fel, s míg vártam az ingerre (miért gondolja azt minden eüs, hogy bárki, bármikor képes parancsra pisilni?), életem legfájdalmasabb nőgyógyászati vizsgálatának tanúja, a hallgató, aki azóta orvos, felvette adataimat.

A kristálytiszta pisi után NST-re kapcsoltak, F.-et pedig hazazavarták a poggyászomért. A gép enyhe összehúzódásokat mutatott, amin szerintem senki nem lepődik meg, aki korzózott már végig a debreceni Piac utcán augusztus 20-án este, enyhén stresszes állapotban, mindenesetre engem előbb kiröhögtek a napi 250 mg magnéziumommal*, aztán infúzióra kötöttek, és megfenyegettek, hogy ebből koraszülés lesz. A tüdőérlelő beadásánál például már kifejezetten ideges voltam. Többszöri érdeklődésemre annyit árultak el róla, hogy ígyis-úgyis megkapom, mert ez a protokoll szerinti eljárás, nyughassak már, hosszú lenne elmagyarázni, hogyan is hat, és ha akadékoskodom, akkor szerezzek gyorsan két tanút, és tagadjam meg a kezelést, de ezt nem javasolják, mert az egyénieskedésből csak a probléma van mindig.

Végülis amíg lement az infúzió, beható ismereteket szereztem a vajúdóról (oda tettek), aztán hajnali négyre már le is kerültem osztályra, mert állapotom nem igényelt további állandó megfigyelést. Kihasználva a váratlan, viszonylagos szabadság perceit, el is ugrottam mosdóba, ami egy vidéki vasúti resti mosdójának minden kellékével, plusz vérváladékkal volt felszerelve, majd összeomolva álomba zuhantam.

A szombati és vasárnapi nap folyamán orvosilag semmi érdekes történt velem, ellenben számos vonatkozó tapasztalattal lettem gazdagabb. A hétvége nagy részét alvással és újszülöttek bámulásával töltöttem.

Hétfő reggel, miután már a legtájékozatlanabb takarítőnő is tudta, hogy én vagyok az az idióta, aki négy kiló hízással bejött ügyeletre, túlestem egyik vizsgálatomon, a toxémiás panelen, ami egy darab vérvételt jelentett. A délutáni vizit óta ünnepi hangulatban vártam a másik vizsgálatomat, a mai, körülbelül ötperces flowmetriát, ami a magzat és a lepény áramlását nézi, s aminek kapcsán megígérték, hogy további mintaszerű értékek esetén ma délután haza is engednek. Pedig már egészen jól adaptálódtam a viszonyokhoz, hogy mást ne mondjak, 30 másodperc alatt profin sterilizálok bármilyen vécét, sőt az éjszaka közepén reflexből hajtogatok ülőkét.

Erre ma éppen nem túl fejedelmi reggelimet fogyasztottam, mikoris odaböffentették, hogy ma már semmiképpen nem engednek el, mert nem találják az ápolási lapomat, és különben is, legalább öt napot bent kell töltenem, hogy fizessen a TB. Úgyhogy a flow után saját felelősségemre hagytam el az intézményt, egy kedves szülésznő diszkréten azt a tanácsot adta, hogy legközelebb csak akkor menjek be, ha erősen görcsölnék, vagy élénkpiros vérzésem lenne, egyéb esetben nem indokolt, és még van három hónapom ugye, hogy tájékozódjam a Kenézy szülészetéről is... Ja, a flow olyan, mint egy sima ultrahang, csak mást néznek rajta, sajnos én nem is láttam egy villanásra sem Lenkét.


*És azóta sem tudom, hogy ez akkor most sok, vagy kevés?

2010. augusztus 17., kedd

Régmúlt fürge testem

Na ez az, fáradok. Eleinte még örül az ember, hogy jelez a szervezete, és lassabban kell mennie utcán. Kéjesen tipegtem hetekig, aztán egyszerre elkezdett zavarni, hogy plusz 30%-ot rá kell számolnom az megtett táv idejére, és hogy egy mégoly rövid sprint* után is bő ötpercecskét kell pihegnem a legközelebbi padon. Ráadásul folyton rosszul lövöm be a teherbírásomat is: hányszor, de hányszor előfordult már, hogy F. elé sétálva a munkahelyére szégyenszemre villamosra kellett szállnom, hogy ne is említsem az esti nehezen kikönyörögött sétákat, mikoris vert seregként kullogtunk haza negyedórával később. Szintén fájdalmas emlék egy-egy bevásárlás a zöldségesnél, amikoris a második lépcsőfordulóban támaszkodtam meg lihegve és átkozódva, hogy "soha többé!".

Nézzük akkor a statikusabb tevékenységeket. Kitakarítani a konyhát és összeütni az ebédet nem egy nagy kunszt, gondolhatjátok. Nadebár, ha már elkezdjük végigtörölgetni a csempét, akkor menten eszünkbe jut, hogy terheseknek nem szabad ablakot mosniuk, amivel könnyen meg is tudtam barátkozni amúgy, hiszen a széles karmozdulatok valahogy pont olyan módon terhelik a hasizmot, ami koraszülést okozhat, vagy valami ilyesmi. És akkor pár percig tűnödünk, hogy vajon honnan tudja a testünk, hogy mi most ablakot mosunk a széles mozdulatokkal, vagy csak csempét törlünk le, és máris jöhet szegény F. befejezni a javát. A bútorok átviaszozása ugyanezt a problémát veti fel.

Kicsit leülünk, de akkor már nyomódunk a hasunk, meg a szemérmünk, meg egyáltalán, egyedül oldalt feküdni jó, és ugye még el se kezdtük az ebédet.

Nem is fogjuk egy darabig. Ahogy ledőlök, ellenállhatatlan kényszert érzek egy kis szunyókálásra**, okos macskám már ahogy meglát egy könyvvel az ágy felé indulni, egyből ásítozva nyúlik el mellettem. Még az a szerencse, hogy annyiszor lehetek bármennyi ideig lusta, ahányszor csak akarok. Legfeljebb nem eszünk aznap.


*Értsd normál tempó.
**Sajnos ez nem zárja ki, hogy teljes éjeken át forgolódjak álmatlanul.

(25+5 hetes)

2010. augusztus 16., hétfő

Kiságy matraccal 1.

Abban már az elején biztos voltam, hogy nem csinálok semmi faksznit a kiságyból. Egyszerűen férjen el, legyen pelenkázója, és készüljön fenyőből, mert nálunk itthon szinte minden fenyő.

Aztán még jóval a teherbeesésem előtt kiderült, hogy pelekázós, más néven kombi kiságyat nem nagyon gyártanak fenyőből. Vannak nagyon szép fenyő ágyikók, nagyon szép pelenkázókomódok, tetszenek is, de sajnos túl nagyok a mi gyerekszobánkba. Sebaj, majd nézek a vaterán egyedileg készítetett használtat! Találtam is, februárban, mikor magzatom még zigóta sem volt, azóta viszont egyetlen egy megfelelő pelenkázó ágy sem bukkant fel széles e világon a magyar weben. Tudom, mert naponta néztem, a hirdetési oldalak legszélesebb spektrumán.

Persze nem akarom eltitkolni, hogy találtam egy direkt fenyő kombikra szakosodott gyártót. Szállítással alig 100 ezerért meglenne az átalakíthatós kiságy, amivel csak két problémánk akadt: csúnya (ennyiért legalább legyen szép), plusz úgyse alakítanánk át. A kisággyal szemben annyi igényünk van, hogy csecsemőnknek, majd tipegőnknek megfelelő alvóhelyet biztosítson, hogy aztán a gyerek 2-3 éves korában nyugodtan elajándékozzuk vagy kidobjuk, s óvodába készülő sarjunkat komoly, valódi bútorral ajándékozzuk meg.

Hát akkor csináltassunk mi egy ágyat! Lassan szivárogtak be életünkbe az asztalosok és árajánlatok, a 180 ezres görcsmentes biofenyőtől egészen a 30-ért vállaltig, aminek reménybeli készítője még nem csinált bababútort és többszöri megbeszélés után sem értette a feletébb alapszintű elvárásainkat. És akkor megláttam egy bényei pelenkázókomódot, 27 ezerért, fenyőből, mindössze 60 centi szélességben. Azt már a hülye is ki tudja számolni, hogy 60+120 (egy átlag rácsoságy hossza) egyenlő 180, vagyis bőven elfér a 205 centis falunk mellett.

Komód színrelép, asztalosok balra el. Gondos méregetés után kisült, hogy a komód lapja alá egy maximum 83 centi magas kiságy fér be, és innen már gyerekjáték volt felkutatni az Ikea 80 centis alap-ágyát. Amiből ÚJ kell, mert ha már ilyen olcsó, meg egyszerű, meg egyáltalán, akkor legalább új legyen.

Kitartó zsarolásom kérlelésem és egyre vadabb ötleteim után, melyek között szerepelt IC, BKV és telekocsi egyaránt, F. elintézte az ikeás kiruccanást (nincs autónk), végülis úgyis tetszettek a babatextiljeik is. És szombat este békésen összesimult egymással a babaágy és a komód, és nem is maradt más dolgunk vasárnapra, mint asztalost keresni, aki lelakkozza az ágyat. Mert azt beláthatja F., hogy nem töltheti kislányunk meghatározó első éveit kezeletlen ágyban, és azt is beláthatja, hogy ő nem tud annyira szépen lakkozni, meg olajozni, mint egy profi, sőt azt is beláthatja, hogy már alig 14 hetünk van mindent elintézni, szóval sürget az idő.

Úgy néz ki, holnap elviszi az asztalos az ágyat, mi meg indulunk matracot nézni.

ui. tudom, hogy a Sniglar nem fenyő, hanem bükk, de ezt hívom kompromisszumnak. És kérek mindenkit, ne linkeljen be szebbnél szebb fenyő kombiágyakat, nem akarom magam utólag pancsernak érezni.

2010. augusztus 15., vasárnap

Én, a Nyúl

Én, aki nem is olyan régen még 160-nal motoroztam át ittas sofőrrel a piroson, aki kétes elemekkel kétes időpontokban kétes helyekre vonultam kétes dolgokat művelni, aki körbenézés nélkül mentem át autóutakon, és még rengeteg más vakmerő és felelőtlen cselekedetem is volt, mostanra rettegve utazom autópályán, páni félelem fog el lépcsőkön, pláne lefelé, és nedves fürdőkádból való kimászás közben, szorongva megyek végig a sötét utcákon, mégha csak negyed kilenc van is, nagy ívben kerülöm a kocsmákat és gyomorgörcsöt kapok a részegektől, sőt átmegyek a túloldalra, ha hangoskodó fiatalokat látok.

Vagy egy ismeretlen, vonzó, és átütő erejű pszichiátriai megbetegedés tüneteit észlelem, vagy körvonalazódik bennem a gyermekágyas tigris óvatossága.

(Fotó: http://kutyakrol.mindenkilapja.hu/html/18617224/render/ragcsalok-tartasa)

2010. augusztus 11., szerda

A második trimeszter végefelé...

Hihetetlen, hogy valamikor élőben láttad a "fazonod".

Vannak otthonra normál ruháid, és kimenősnek csinos terhesruháid.

Élvezed a megrökönyödött pillantásokat, ha sört iszol. Pláne, ha alkoholosat.

Reflexből vágod, mit nem lehet megenned/beszedned.

Profin pisilsz üvegbe.

Boldog vagy, ha nem a babáról kell beszélgetned.

Még boldogabb vagy, ha a babáról kell beszélgetned.

Kezd raktárhoz hasonlítani a lakásod a lecsupaszított, száradó falak és a nagy kartondobozok miatt. 

Viszont összehaverkodtál a csomaghordó postással.

Szeretsz dicsekedni a hízásoddal.

Nem tudsz annyira undok lenni, hogy komolyan megsértődjenek.

Elfelejtetted, milyen érzés merevítős melltartót hordani.

Ha kell, ha nem, háromóránként eszel.

Te lettél a környékbeli öreg nénik kedvence.

Villogó zöldnél nem rohanni kezdesz, hanem örülsz, hogy megpihenhetsz a zebra szélén.

2010. augusztus 4., szerda

Heti helyzet

Nem is tudom, mikor írtam utoljára magamról, aminek az a legfőbb magyarázata, hogy terhességi fronton semmi, de semmi érdekes nem történik velem. A hasam már elég régen látható ahhoz, hogy ne nyújtson újdonságot, ám ahhoz még messze kicsi, hogy rangos mindenórásnak nézzek ki. Nem vizesedem, nincs extrém étvágyam, nem vagyok aluszékony, bírok járkálni, és a rövidülő topjaimon kívül sokszor egész nap semmi nem emlékeztet a kisbabára, ha az állandóan körülötte forgó gondolataimat és az egyre megbízhatóbb rugdosódást leszámítjuk, de erről majd lentebb.

Egy hete, hogy túlvagyok a mitikus cukorterheléses vizsgálaton. Nem féltem tőle annyira, mint sok kismama szokott, hiszen már voltam ilyenen korábban is, de mostantól egyáltalán egy kicsit sem fog aggasztani, ha lesz még részem benne. A pontos koreográfiát mindenki csípőből vágja: zöldhajnalban oda kell menni evés és ivás nélkül a laborba, bögrével, natúr teával, citromlével és kiskanállal felszerelkezve, hogy aztán túlessünk a rémségek rémségén, a szirupiváson, ami egyenesen a pokol kapujába taszít bennünket.

Nos ezek mind tévhitek. Háromnegyed kilencre futottam be, miután otthon már lelögyböltem három deci ásványvizet. Egyszerre derült ki az, hogy nem hoztam sem bögrét, sem kiskanalat, sem teát, horribile dictu citromot sem, azzal, hogy ez valójában fölösleges is lett volna: a jól felszerelt SZTK-kban minden kellék rendelkezésre áll, kivéve a jéghideg fekete teát, de ugye amúgy sem kulináris élvezetek végett isszuk a glükózoldatot, így nem vesztettem semmit, hogy sima víz volt a vivőanyag. Mint egy nagyon elcseszett limonádé, mondjuk.

A következő két órám nem volt valami kellemes, egyrészt a terhelés miatt irtóra megéheztem, másrészt nyomta a fenekem a kényelmetlen műanyagszék*, harmadrészt van az a pont, amikor már nem érdekli az embert mégoly érdekes olvasnivalója sem. Aztán csak eljött a háromnegyed tizenegy, levették a második vért, és két nap múlva megtudtam, hogy ezzel is szerencsém van, terhelten 5,5 az értékem.

Lenkével sokkal több minden történik. A napirendje szerint késő délelőttig alszik, aztán estig mocorog, ha kedve van, vagy ha finomat eszem, nyolc után viszont ahogy vízszintesbe helyezkedem, kezdődik a buli. Tanulékony, mert ha kocogtatom a hasam, egyből válaszol, alkalmazkodó, mert úszik a pocakra tett tenyér után, s végül tapintatos, mert sosem rúg nagyokat. Azt nem egészen értem, hogy a körülbelül harminc centijével hogyan fér el, de ez valószínűleg nem is tartozik rám.

Lassan, de biztosan növekszik leányunk tulajdonainak száma is. A leglátványosabb fejlődést ruhatára mutatja, amely ugyan még nem ér Suri Cruise-é nyomába, de a felét azért így is simán letagadom, ha kérdezik. Egyedül az apja sejt valamit, bár azt neki sem árultam el, hogy a pelenkázószekrényen és a gardrób nem is olyan régen még üres polcán kívül a saját ruhásszekrényünkben is rejtélyes szatyrok bukkantak fel. Legnagyobb félelmem a szüléssel kapcsolatban az, hogy négykilós, 62 centis óriásbébinek adok életet, aki így kapásból átugorja a teljes 56-os kollekciót. Még írok majd a kis cuccokról, addig is nézegetthettek gyönyörű babarukákat itt.


*A párnázott is nyomta volna, szóval nem a szék a hibás, kényesedem.

(24+1 hetes)

2010. július 28., szerda

A kismama ruházata

Így a 23-ik hétre világossá vált számomra, hogy a kismamákat fenyegető két öltözködési veszély közül messze a kisebbik a "semmi göncöm"-szindróma. Sokkal borzasztóbb az a tény, hogy sok, a második trimeszterben lévő ápolt nő második trimeszterben lévő ápolt nőből kismamajelmezt viselő idiótává változik. Sajnos minél többet látogatunk bababoltokat, annál nagyobb az esélye, hogy bennünket is megfertőznek az infantilis ruhák.

Egy igényes kismamának csak a lentebb kifejtett területeken érdemes nagy figyelmet fordítani ruházatára.

Nadrág

Gyakorlatilag az első ruhadarab, amit páran, én is, még az első 12 hét folyamán beszereznek. A kismamanadrágok legelterjedtebb típusa a kertészfarmer, amivel viszont 2010-ben ne röhögtessük már ki magunkat, akármit is mond anyukánk a praktikumról (ami ráadásul fals, gondoljunk a pisilésre) és a derekunk melegítéséről.

Vannak aztán a sima nadrágnak tűnő darabok, amikbe derékrészen egy kis gumis pántot applikáltak bele. Biztos sokaknak kényelmes, engem zavar, hogy nem tartja semmi a pocakom, azonkívül folyton lecsúszkált az egész.
A sima nadrág altípusa a derék alatt megkötős nyári nadrág, ez viszont a legjobb döntésemnek bizonyult. Az idén ritka 30 fok feletti napokon nem olvad rám az anyag, szépen kiemeli a pocakot, és a megkötő segítségével be lehet álítani úgy a bőségét, hogy ne kelljen lépésenként feljebb ráncigálni.

Picit is hűvösebb időben a csúcs az a fazon, aminek gumival állítható a derékbősége és beépített, széles pocatakaró-pántot tartalmaz. Ez az én esetemben jóval a köldököm felé felér, és bár azt hittem, idegesíteni fog, nagyon megszerettem. Egyfelől sokkal fázósabb vagyok terhesen, másrészt védve érzem a hasam, harmadrészt pedig valahogy szebb formájú a pocakom, mintha csak a felső lenne felette, pedig egyelőre nem lettem egy szétfolyó alkat.

A felszabott derekú nadrág jellemzően az elegáns ruhák között fordul elő, bár farmerben is találkoztam már vele. Egyszerűen magasabb derékrésszel készül, és fogalmam sincs, varrástechnikailag hogyan oldják meg, de pontosan rásimul a hasra. A pocaktartóshoz hasonlóan ez is nagyon kényelmes volt abban a pár percben, míg a próbafülkében forogtam benne, ám végül egyéb okok miatt nem vásároltam meg.

Meglepően sokáig tudjuk hordani a sima, gumis derekú, pláne csípőfazonú nadrágjainkat is. Ilyenem melegítőben van, semmi probléma vele, a kismama-tréningalsó beszerzése ezek szerint vagy a harmadik trimeszter kihívása lesz, vagy nem kerül rá sor.

Szoknya

A szoknyákra szinte ugyanaz érvényes, mint a nadrágokra. Ha blézerrel hordjuk, szerintem a legcsinosabb a felszabott derekú szoknya, de ez csak az én véleményem. Nyári szoknyát beépített derékrésszel ne vegyünk, hacsak nem szeretünk nagyon izzadni.

Pólók, topok, tunikák

Nagyon helyesen régóta nem divat sátorszerű leplek alá rejteni formásodó pocakunkat. A testresimuló pólókban leszünk a legcsinosabbak, csak arra vigyázzunk, hogyha már nagyon kerek a hasunk, akkor elöl, alul felkap majd a nem-terhes felsőnk, és kivillan meztelen bőrünk. Érdemes ezért már a terhesség elejétől inkább a hosszabb darabokat keresni, és külön előnyös, ha valami diszkréten felhívja a figyelmet szintén egyre nőiesebb dekoltázsunkra.

A terhespólók annyival tudnak többet a sima, hosszabb derekú pólóknál, hogy elöl ráncolással bővebre van hagyva a hasi részük, és általában hosszabbak is, mint hátul. Ha találunk szép mintájút, hajrá, kényelmes és szexis, viszont az ötödik hónapban még ne égessük magunkat olyan típussal, amelynek szoptatós a melrésze. Merthogy sajnos a terhespólók nagyobbik része ilyen.

Ha valaki kedveli a tunikákat, tobzódhat akár a rendes női, akár a terhesosztályon. Egyre kell csak ügyelnünk: tunikák között a legmagasabb az előfordulási rátája a kismamajelmezeknek. Ha a harmadik ikszhez közeledve, vagy azon túl úgy érezzük, hogy széles, fagylaltszínű megkötőre vágyunk a csípőnkön, hát ne fogjuk vissza magunkat.

Blúzok

Végiggombolós blúzból már minimálhassal is a terheseknek valót fogjuk választani. Az ok egyszerű, inkább nézzünk ki 12 hetes terhesnek, mint olyan valakinek, aki kettővel több fánkot tolt be a repetás ebéd után. Pár héttel később meg már ha akarnánk se, tudnánk begombolkozni pocaktájon.

Bebújós, esetleg felül galléros-gombos blúzokat viszont, hacsak nem túl szűk a szabásuk, nyugodtan hordjunk, amíg ránkjön. Nagyon csinos lesz a (jellemzően) vékony anyag alatt áttetsző poci. A bebújós kismamablúzok sokszor megkötősek (nem keverendő össze a megkötős tunikával!), ezzel még a hozzám hasonlóan bénák is elég jól tudják szabályozni a bőségét. Mint minden kismamafelsőre, a blúzokra is igaz, hogy csinos, ha a derékrészen az alsó sáv elütő színű-anyagú a blúz többi részétől.

Pulóver

Ezen a téren még eléggé tapogatózom. Az már biztosnak tűnik, hogy direkt kismamáknak való leplet nem fogok vásárolni. Ezek sajnos senkinek nem állnak igazán jól, és szomorú, hogy némelyekre nem megy más rá a terhesség végére. Remélem, nem láttok majd karón varjút, vagyis poncsóban Jusztist novemberben.

A bebújós pulcsik csinosak, amíg magunkra tudjuk préselni őket, bár a végefelé kicsit szüreti-ténsasszonyos hatást keltenek. Két számmal nagyobb bebújóssal ne kísérletezzünk, nincs hülyébb látvány, mint vállon lecsúszú, hasban feszülő kötöttáru, tudom miről beszélek.

Még a legjobb megoldásnak eddig a sima, nem-kismama kardigán tűnik. Felülről lenfelé haladva begombolom, amíg sikerül, alul pedig szétnyílik a hasamon, kihangsúlyozva azt. Színben passzoló top elengedhetetlen.

Ruhák

Ez annyira egyértelmű, hogy írni sem kellene róla. A mell alatt varrottak csinosak és egyre csinosabbak lesznek, szabottat pedig úgysem tudunk sokáig hordani, hacsaknem kismama-boltban vásároltuk (fagylaltszín-veszély itt is!). A végiggombosat a blúzoknál taglalt probléma miatt inkább hanyagoljuk.

Kabát, dzseki

Hát igen, ez a szegmens totál under construction. Még nem tudom, hogy novemberi szülésnél érdemes-e beruházni egy mégoly sátorszerű, de legalább meleg terhes-darabba, vagy kihúzom azt a pár hetet a kigombolt tavalyi télikabátomban.

Ha már újat veszünk, talán a legkevésbé előnytelen választás a mell alatt húzott. Így legalább mellig nézünk ki valahogy, attól lefelé meg hátha állítható a bősége, és lehetőség szerint minél jobban követi a test vonalát.

Fehérneműk

Melltartót mindenképpen kell majd vennünk. Ne legyünk hülyék, mint én, és ne vásároljunk a régi méretünkben három méregdrága Triumphot a második trimeszter kezdetén.
A szoptatós melltartót elég közvetlenül szülés előtt beszerezni (vagy méginkább utána). Addig is növekvő kebleinknek adjuk meg, amit szeretnének, és ez egy jól tartó, széles vállpántos, lehetőleg merevítő nélküli melltartó legyen. Szerencsére találtam egy olyat, ami sport, de ez nem látszik rajta, nagyon szeretem.

Bugyiból a jól bevált nemterhes-bugyijaimat hordom. A tangákat mellőzzük a fertőzésveszély miatt, a műszálat szintén. Egy kivétel van ez alól, az a természetes nedvességelvezető műszál, aminek nem tudom a nevét, de jobb, mint a pamut. Tudjátok, nincs gumi a derekánál, de halál kényelmes.

A bugyikat az érzékeny lágyékrész miatt egyre lejjebb kell majd tolnunk, ami miatt nemcsak, hogy hátul egyre feljebb kerül, de a tisztasági betétünk súlypontja is megváltozik. Amíg nem jövünk bele a jó helyre ragasztásba, okozhat kellemetlen perceket a megnövekvő mennyiségű terhességi folyás.

Ha kismamabugyit veszünk, az eleve úgy van szabva, hogy has alatt egy újhold-alakú területet kivágnak belőle. Ezt nem kell lejjebb tolnunk, cserébe irreálisan drága és még az anyaga is vacak.

Árak

A költségekről direkt nem írtam eddig. A legdrágábbak a kismama-ruházati- és bababoltok. Itt ritkán van csekély akció, és gyakran hülyének akarják öltöztetni a betérőt. A divatmárkák terhesosztálya már sokkal elvisehetőbb, alig borsosabb árú, mint a normál ruháik, gyakran van akció, és nem annyira idétlenek. Kellő ügyességgel nemterhes ruhákat is vehetünk, ez segíti ép elménk megőrzését. Végezetül pedig ne felejtsük el a turkálókat és aukciós oldalakat, jó holmikat foghatunk ki olcsón, hiszen egy terhesség rövid ahhoz, hogy egy komplett ruhatárat leamorizáljon az eladó.

2010. július 14., szerda

Félidőn túl

Olyan észrevétlenül csordogáltam át a 21-ik hétbe, hogy még a legutóbbi terhesgondozást sem írtam le, pedig már nyolc nap eltelt azóta. Valószínűleg azért esett így, mert semmi újat nem tapasztaltam az előző alkalmakhoz képest.

Hétfőn vacsora után rutinosan Kubuval kínáltom szomjas párom, hogy másnap reggel az eldobhatós pohárba felfogott vizeletem a príma üvegecskébe töltsem át. Már nem kíséreletezem gyógyszertárban kapható céleszközzel, egyedül a kubus nem szivárog.
Indulás előtt extrán lezuhanyzom*, magamra öltöm a hasam aktuálisan leginkább hangsúlyozó blúzomat, majd ellejtetek a rendelőbe. Már rég nem bénázok magazinolvasással a laborra várakozva, kopogok, megkapom a kis kémcsövemet, a mosdóban áttöltöm bele a kubus üveg tartalmát, a polcra helyezem, majd merengve gondolok vissza kezdő koromra, amikor még nem hordtam magammal kézfertőtlenítőt. Csak ezután merülök bele a Nők Lapjámba, általában a Lolával az élet-ig meg is kapom az eredményem. (Hátul kezdem az olvasást.)

Mostanra gyomorgörcs nélkül vonulok be hívás nélkül a védőnői szobába, tudom, hogy kérdezhetek bármit, de minek, súly, vérnyomás, kiskönyv, már vár is a doktor úr.

Itt ismét átvesszük a kiskönyvem tartalmát, megvárom, amíg az asszisztens mindent bepötyög a gépbe, sőt, ezúttal új motívióummal gazdagodott bentlétem, ez volt a magzati szívhanghallgatás. Bár nagyon büszkén újságoltam, senkit sem hatott meg, hogy a kis Lenke aktívan mocorog. A következő időpont kijelölése és a friss beutalók átvétele után csak a búcsú marad, és én gondozott terhesként mehetek újabb pár hétre dolgomra.

A terhesgondozás mellett még egy alkalom van, amikor kismamának érzem magam, ez pedig a kismama-torna. Eleinte nyomasztott, hogy nekem van a legkisebb pocakom a négy-ötfős csoportban, de szerencsére folyamatos a fluktuáció. A gyakorlatokat teljes mértékben követni tudom, és ez nagy szó, mert minden tornaórán mindig én voltam a legügyetlenebb, a már akkor is kilencvenkilós Rákjutka mögött kullogva**. Alapvetően háromféle feladat van, a nyújtozkodós, a lábelemlős és a gátizom. Az első kettőt minden órán a végtelenségig variáljuk, a gátizom pedig annyit jelent, hogy felváltva, különféle szisztémák szerint kell megfeszítenünk a hüvely- és végbélkörnyéki izmainkat. Nem tudom, hogy ezt Kriston Andrea mennyire tartaná szabályosnak, viszont egyértelműen fejlődöm, simán lenyomom tizenöt másodperc alatt a hat szorítást. Ruházatom az első alkalom kínosnak bizonyult mackója után immáron sportos leggings, sztreccspamut póló és bokazokni. A költségek 800 Ft-ra rúgnak óránként, kivéve, ha valakinek bérlete van, mint nekem, mert így csak 5.600 tíz alkalom akciósan, és már egy bónuszt is kaptam, mert vittem a barátnőmet.

Végezetül egy pocakfotóval zárom posztom, tekintsetek el a kép minőségétől, és inkább azt áruljátok el, hogy szerintetek is kicsi-e?



*Eddig egyszer nem mentem frissen mosakodva az orvoshoz, és egyszer volt az egész terhesség alatt méhszáj-vizsgálatom, ráradásul ez a két dolog egy napra esett.
**Remélem, nevezett nem olvassa ezt a blogot, de ha mégis, akkor Szia Jutka!!!

(21+1 hetes)

2010. július 12., hétfő

A Név

A tökéletes nevet hajszoltam. Ehhez tudni kell, hogy leányunk vezetékneve gyakori lesz (kábé az ötvenedik leggyakoribb magyar vezetéknév), mély hangrendű, kemény, és i-re végződik.

Logikus tehát, hogy a keresztneve legyen ritka, de nem idegen, magas hangrendű, lágy, és mássalhangzóval kezdődő.

Még nem árulom el, mi az, lehet tippelgetni! Hátha kapok további jó ötleteket...

2010. július 8., csütörtök

Baba-Expo

A Baba-Expo nem az én világom.

Képzeljetek el egy nagy, négyszögletes termet. A négyszög oldalain álltak a profik sátrai, ők elsősorban a babakocsi-kókuszmatrac-ágyneműfélék szektorában vonultattak fel rengeteg közepes árkategóriájú és színvonalú terméket. A négyszög hosszabbi oldalaival párhuzamosan futottak a használtholmisok, két fő típussal, úgymint meggyötört anyuka illetve félprofi börzekofa. Itt-ott felbukkant egy-egy bútoros, őssejtes, biztosítós árus, bezsúfoltak továbbá egy óriási ugrálóvárat is, a vákuumot pedig nagypocakos kismamák, lelkes kispapák, zilált családanyák, alvó, nézelődő, de pláne visító és ugráló dedek töltötték ki.

Bemelegítésként párszor körbekocogtam a termet, a rajtvonalhoz érve mindig egy kicsit jobban kinyomva a hasam, de még így is a mezőny legutolsóihoz tartoztam. Aztán, hogy legitimizáljam jelenlétem, előbb a használtruha-kereskedőknél kezdtem turkálni, és találtam is egy-két helyes pici cuccot, de vágyaim netovábbja, a cipzáras bundazsák csak nem akart felbukkanni.

Noha hivatalosan pénzköltékeny és türelmetlen vagyok, nem vásároltam sem matracot, bár meglehetősen jó árban volt, ámde riasztott a gondolat, hogy november végére várt gyermekem eme nagyméretű holmiját még öt hónapig kerülgessük 59 négyzetméteren, sőt nem csábított el a jutányosan kínált szopipárna sem, egyszerűen kicsit hülyén éreztem volna magam ilyesmit kérni, minimálhassal. Öntudatosan köröztem hát tovább, mint megfontolt, érett kismama, mikor az önismeret csúcsairól F. kiterelt a kávézóba szusszanni egy kicsit.

A második felvonásban már mindkettőnknek fontos szerep jutott. Amíg F. végigemelgette a felvonultatott babakocsik nagyobb részét, hogy megállapítsa, a mi kiszemeltünknek semmi sem érhet nyomába pehelysúlyban, addig én kerestem egy kellően rokonszenves, téli újszülöttholmik felett unatkozó anyukát, megalapozva ezzel leányunk kezdő ruhatárát. Igazából nem tudom, ki járt jobban, mert mikor látta a hölgy, hogy egy komplett évszakot felvásárolok, jelentős engedményt adott amúgy sem túlárazott portékájából, így lettek nekünk új, vagy szinte új, márkásabbnál márkásabb kabátkáink, rugdalózóink, kardigánjaink, farmerjaink, leggingseink és pamutnadrágjaink (és akkor most ígérem meg, hogy a gyerek dolgairól nem beszélek többes szám első személyben, jó?). Hogynemondjam, minden rózsaszín és fehér, de ezen állítólag felesleges kiakadnom, féléves kor alatt a babának tökmindegy nem nagyon gyártanak más színben.

Pillanatnyi hormontúltengéstől hajtva még odafontoskodtam az alternatív sátorhoz, megnéztem élőben sokhavi álmaim tárgyát, a mosható pelust és a csatos hordozót, majd vásároltam legott egy narancssárga rugalmas hordozókendőt, aminek marhára örülök, mert egy ezressel olcsóbb volt, mint a webshopban, és csak itthon bántam meg, hogy nem a mohazöldet választottam inkább. Sebaj, majd pelenkavásárláskor biztos átcserélik, nem mintha kaptam volna blokkot, khm, khm...

Belépőjegyünket levásárolatlanul hagyva mintegy három óra elteltével távoztunk a színről. Költségek: a két belépő 1.000, kendő 5.900, ruhák kábé 5.000.