2010. május 30., vasárnap

Bunda

Eleve nem vagyok egy csupaszmajom-alkat, de szőrzetem eddigi életem során nem okozott különösebb problémát. Itthoni testápolásom során figyelmet fordítottam a lábszáramra és a hónapjamra, sőt néha a párom szerint láthatatlan bajuszomat* is legyantáztam, havonta egyszer kicsipeszeltem a hasamon lévő 2 (azaz kettő) szál szőrt, a szemöldökömet és a fazonomat pedig megoldotta a kozmetikus. Egyéb testrészeim szőrével nem foglalkoztam. Eddig.

Először az tűnt fel jópár hete, hogy a nagylábujjamon hobbitszerű pamacsokat növesztettem. Nocsak, gondoltam, miközben nyúltam az epilátorért, eggyel több gond, öregszem, de sebaj, megoldom majd a lábszárammal egyidejűleg. Itt még nem gyanakodtam a terhességre. Egészen addig, míg zuhanyzás közben fel nem tűnt, hogy (egyelőre) világos, ám dúsuló áramvonalas szőrzet borítja hasamat. Noha a híres linea negrára nem emlékeztet, elhelyezkedése egyértelművé tette kapcsolatát a bennem növekvő magzattal. S hogy végképp ne maradjanak kétségeim, mostanra bizonyos, hogy bundám nem csak erősödik, hanem felfelé is terjeszkedni kezdett, egészen konkrétan lány pihe borítja mellemet és dekoltázsomat, amely a bimbók körül kifejezett sövényeket alkot.

Mondjuk úgysem terveztem strandra menni ezen a nyáron.


*Úgysem merné bevallani, hogy látható.

(14+5 hetes)

2010. május 29., szombat

Korai és hihetetlen

Tudom, hogy korai és hihetetlen, de mozog! Már kétszer vagy háromszor éreztem, utoljára tegnap, kis furcsa remegésfélét, ami teljesen egyértelműen nem az emésztéssel kapcsolatos.

Hosszabb poszt hamarosan!

(14+4 hetes)

2010. május 23., vasárnap

Top 10 kérdés eddig

1. Mikor szülsz/hányadik hónapban vagy?

2. Fiú lesz vagy lány?

3. Híztál már?

4. Mikor fog látszani?

5. Mi lesz a neve?

6. Eljársz vizsgálatokra?

7. Van magándokid?

8. Betartasz mindent, amit mondanak?

9. Mikor lesz az esküvő?

10. Tervezett baba?

Kitaláljátok, melyik akaszt ki a legjobban?

Eseménytelenség

Mindenütt az olvasni, hogy a várandósság legkellemesebb szakasza a második trimeszter, és ez bizonyára így is van, ha nem vagyunk kifejezetten türelmetlenek. A tizenkettedik és a tizennyolcadik hét között semmi nem történik ugyanis az égegyadta világon, hacsaknem számítunk ide egy sovány vérvételt a tizenhatodik héten. Ebből végzik majd az AFP-szűrést, amiről az a leglényegesebb információm, hogy -mivel eléggé elavult módszerről van szó- nem szabad igazán komolyan vennem az eredményt, és főleg nem szabad stresszelnem rajta. Már a leendő apukát is betanítottam, hogyha hormonálisan mégis kiborulnék, akkor legyen ő az okosabb, és ajánlja figyelmembe jelen bejegyzésem.

Miről is van szó tulajdonképpen? Az AFP-t, ami az alfa-fötoprotein rövidítése, és egy fehérje, a magzati máj termeli. Az anya vérkeringésébe kis mennyiségben átjut a lepényen keresztül, és éppen ebből a mennyiségből lehet következtetéseket levonni: ha az előírtnál magasabb koncentrációban van jelen, akkor ez magzat testfelületének záródási rendellenességére utal, az alacsonyabb érték okai pedig bizonyos kromoszómarendellenességek, elhalt magzat, vagy kezeletlen cukorbetegség lehetnek. Hangsúlyozom, ahogyan nekem is hangsúlyozták, hogy rengeteg a fals eredmény, ezért a legtöbb európai országban már nem is alkalmazzák, itthon még igen, mert olcsóbb, mint a kombinált vagy integrált teszt, amelyek tanulmányozásába még nem vetettem bele magam.

Szóval türelmetlenség... Semmi nem történik! A hasam még mindig csak olyan, mint aki kicsit túlette magát, a magzatmozgások még beláthatatlanul messze vannak. Igaz, a héten (most járok a tizenháromnál) egyszer elkezdett nagyon ki-be ugrálni a hasam, de ezt még eléggé elszállt dolog lenne rugdosásnak nevezni, márha a gyermekhez egyáltalán köze van. Étvágyam van, fáradságom nincs, és minden egyéb tekintetben pont úgy érzem magam, mint aki abszolút nem terhes, bár az kizárt, hogy én valaha még hagymát vagy ecetes savanyúságot fogyasszak.

A vásárlási lázam is lelohadt, azt mégis jó lenne megvárni, hogy mi lesz a neme, no meg állítólag július 4-én lesz bababörze, ahol vélhetőleg számos bitang jó üzletet fogok kötni. Terhesruhákból ugyan remekül állok, de kicsit kedvem szegte, hogy a farmerszoknyába talán szeptemberre sem hízom bele, igaz, a képhez tartozik, hogy a terhesfarmert már tudom utcán hordani, és nem látszik, hogy terhes, sőt, igazán kényelmes és nagyon csinos viselet. Légyszi szorítsatok, hogy őszig csak a hasam nőjjön (az viszont húzzon bele), és vékony, formás és divatos kismama maradjak, aki belefér az M-es nadrágjaiba.

Összegezve, várandósfronton semmi izgalmas, Ranschburg helyett mostanában Kéri Lászlóval ütöm el az időm.

(13+5 hetes)

2010. május 16., vasárnap

Jelek, amik arra utalnak, hogy túlvagy az első trimeszteren

Nem kapsz gyomorgörcsöt, ha valami kifolyik, és 5 percnél messzebb vagy a legközelebbi toalettől.

Nem mantrázod magadban, hogy most halt el, most halt el.

Minden különösebb nehézség nélkül összedobsz egy gyors vacsorát.

Kezd kellemetlenné válni a hasonfekvés, egyelőre a melleid miatt.

Már nem nagyképűségből lazítasz nadrágszíjadon.

Kedvesen köszönnek a gyógyszertárban, és érdeklődnek, kitart-e hétvégére a terhesvitamin és a Magne B6.

Nem érzed magad többé lopakodó farkasnak a kismama- vagy babaosztályon.

Fejből vágod, mekkora egy x hetes magzat, ahol x kisebbegyenlő 20.

Ismerőseid nem azt kérdezik, hogy "Szia, hogy vagy?", hanem hogy "Na mi van a tündérbogyóval?"

Kezded túltenni magad a traumán, hogy mindenki gügyög hozzád.

A szekrényedben már egy fél polcot elfoglalnak a terhesruhák.

Rákapsz egy új magazinra, ami szigorúan nem az anyasággal kapcsolatos, és elég gyakran megjelenik ahhoz, hogy mindig friss számot tudj olvasgatni a rendelőkben.

Esélytelen, hogy felbosszantsd a párod, legagresszívebb próbálkozásaid közben is csak a hasadat nézi és vigyorog.

Ha már has: minden ismerősöd a hasadat stírolja. Szerencsére nem tudják, hogy a ruha alatt szőrpamacsokat növesztettél rá.

Rég elfelejtetted, hogy kell a macskát kialmozni, és hol tartjátok a kávét.

2010. május 13., csütörtök

Minennapok így a 12. héten

Ott hagytam abba, hogy a múlt hét végén mozgásba lendültek a dolgok. Egyelőre maradok az SZTK-ban, ahol a következő érdekfeszítő vizsgálatok estek meg velem most már velünk.

Kedden voltam életem első terhesgondozásán. A magam részéről benne lennék, hogy ez egyúttal az utolsó is legyen, noha birkatürelemmel viseltem minden fontoskodást. Először is, mire van idomítva egy átlag magyar nő egy rendelőben, egy csukott ajtó mögötti időponttal? Bingó, hogy vár! Vártam, vártam, vártam, aztán leszúrtak, hogy miért nem mentem be. Utána leszúrtak, hogy miért nincs vizeletvizsgálatos papírom. (Hö? Honnan lenne?) Aztán megkaptam a papírt, átültem a labor elé, ahol viszont már nem tilosban, hanem az elvárásoknak megfelelően vártam és vártam, majd egy olyan vécé felett, amibe szerencsére nem kellett frissen pisilnem, áttöltöttem a reggel óta magammal hurcolt vizeletemet egy műanyagpohárba. Miközben az eredményemre vártam és újfent vártam, azon gondolkoztam, hogy vajon én vagyok-e ilyen érdektelen, hogy totálisan fölöslegesnek tartom már most ezt a sok macerát.

Szerencsére többet már nem kellett várnom, sőt további leszúrást is csak kétszer kaptam a nap folyamán. Először, hogy miért nincs még kész a véreredményem, amit egy hete csináltattam, és a gépben kellett volna lennie, és másodszor, hogy miért vagyok 61 kg, amikor bemondásom alapján 59-ről indultam.*

Szerencsére ekkor már a terhesgondozás második része, az orvosi látogatás kezdődött. Ezeket én alapból imádom, és most már a nőgyógyászom is feltétel nélkül boldog, mert elmondtam neki, hogy visszatértem a magánpraxisokba tett kirándulásaimról. Örömében levett egy rákszűrést, tüntetőleg nem szólt bele, milyen terhesvitamint szedek, és csütörtökre már adott is beutalót a hét fénypontjára, az ultrahangra. Sőt, előkerítette a véreredményemet, és megdícsért, milyen szép kiegyensúlyozott minden értékem. Ezek után igyekszem majd a belgyógyászaton is kitenni magamért.

Na és akkor végre, az ultrahang! Hát iszonyat jó volt! Becsapós, mert már tegnap reggel óta nem izgultam, tudtam, hogy minden rendben lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire feldob majd. Ma reggel a gyermek apjával szinte ünneplőbe öltözve ültünk reggel 7.50-kor a rendelő előtt, hogy 8.15-re be is jussunk oda. Először kicsit meglepődtem, mert megint hüvelyit csináltak, gondoltam, hogy na biztos alig fogok látni valamit, erre kristálytisztán megjelent maga a ded. Előbb aludt, aztán felébredt, nyújtózkodott, forgott, rugdosott, csuklott, tele volt a kis gyomra, és mintegy mellékesen tankönyvi méreteket produkált, úgyhogy tényleg nem tudom, min fogok aggódni a következő hat hétben. Fényképünk most sincsen, először annyira nyomta a show-t, hogy senkinek eszébe sem jutott, aztán megkérdezték, csináljanak-e, de mondtuk, hogy nem katasztrófa, ha nem, legfeljebb, ha valamelyiken ismét jól látszana.
Viszont szonográfusnak lenni tuti jó szakma lehet, a miénk például végig nevetgélt, ilyen vidám munkát szeretnék én is.

8.40-kor vásároltam egy kis kék mintás bodyt, hogy aztán 8.50-re belém hasítson, hogy hiszen kislány!!!, úgyhogy kerítenem kell valahonnan egy 56-os piros plüss melegítőalsót, azzal dögös lenne.

Végül, bár tudom, hogy én már senkit nem érdeklek többé, jelentem, jól vagyok. Szagérzékenységem elmúlt, enni tudok bármit, ami kellően drága, ideértve a cseresznyét, epret, pizzát, de nem a gagyi rendelőset, hanem a finom éttermit, a lazacot, a Rio di Mare tonhalkrémet, de ha nagyon megerőltetem magam, lecsúszik a sós mogyoróvaj is. Végülis mindegy, mi, a lényeg, hogy legalább egy ezres legyen per kilo.
A hasam a fentieknek megfelelően gyarapszik, bár még nem annyira, hogy kitöltse a farmer terhesszoknyámat, és sajnos, igazán semmi nem indokolja, hogy lecseréljem a nyári felsőimet és kánikula-ruháimat. De hát ami késik, az nem múlik, maradjunk ebben.




*Ez úgy nézett ki, hogy mivel évek óta nem mérem magam, első védőnői látogatásomon önkéntesen 58-60 kilóra saccoltam súlyom (tudom, hogy tömegem), így a kiskönyvembe 59 kg került. Ami a valóságban éppúgy lehetett 57, mint 62 mondjuk.

(12+2 hetes)

2010. május 7., péntek

Csak nézek, és semmit, semmit nem értek

Na szóval, az úgy volt, hogy ma végre felhívtam a magánorvosomat, adjon időpontot a jövő hétre, a tizenkettedik heti ultrahangra. És kiderült, hogy ő nem is vállal tizenkettedik heti ultrahangot, azt csináltassam meg valahol, aztán ő nagyon szívesen véleményezi, meg meg is vizsgál akkor már. De mégis, mi a fenének járjak én magánorvoshoz*, ha mellette ugyanúgy kell járnom az SZTK-shoz, meg ultrahangra, meg vérvételre meg mindenhová? Amikor ráadásul, ahogyan már írtam, tökéletesen elégedett vagyok az SZTK-s orvosommal is?

Itt készítettem fejben mind a kettejükről egy előny-hátrány mérlegelést.

Kezdjük az SZTK-ssal. Előnye, hogy közel van, körülbelül tíz perc séta az egész. A rendelési időpontjai jók, minden nap dolgozik, felváltva délelőtt-délután. Várokoznom sosem kellett öt percnél többet. Mindenképpen járnom kell hozzá, a pecsétek és a beutalók miatt, ráadásul a terhesgondozás és az ultrahang** mellett van. Precíz, pontos, alapos és szőrszálhasogató jellemű, amitől civilben hülyét kapnék, de egy orvosnál nem hátrányos tulajdonság. Tökéletesen ingyenes minden szolgálatása. Emlékszik rám.

Hátrányai: egy, hogy nem vállal szülést, kettő, hogy hétvégén nem elérhető.

A magán előnyei: közel van, maximum nyolc perc séta az egész. A rendelő nagyon szép, és fel van szerelve ultrahang-készülékkel (ami viszont nem alkalmas a kötelező vizsgálatok elvégzésére). Ő műtött, tehát látta már belülről a szerveimet. Szívesen vállal szülést, ráadásul abban a kórházban, amelyik nekem rokonszenvesebb (de ahová mehetek fogadott orvos nélkül is).

Hátránya viszont, hogy semmi különösebb plusz nem ad az ellátásomhoz, sőt, egy hellyel többet jelent, ahová rohangálnom kell. Drága, szüléssel együtt jóval egy százas felett lennénk. Nem mondom, hogy szétszórt, de a nevemet még nem sikerült megjegyeznie. Egy héten csak két délután van rendelése, és szerintem meglepődne, ha baj esetén hétvégén hívogatnám.

Ti hogyan döntenétek? Nekem, és nem elsősorban a pénz miatt, előtörtek kezdő meddő-korom puritán elképzelései. Ha abból indulok ki, hogy szülni bárki tud, és ha nincsen komplikáció, akkor az orvosnak sincsen túlzott jelentősége, akkor totál fölöslegesnek tűnik a magánosdni. Ha pedig menetközben változik a véleményem, még mindig van jó félévem, hogy keressek egy dokit. Mindenesetre most visszatérek a TB-támogatott útra.

Bocsánat, ha nagyon egyértelmű dolgot írtam le, nekem ma esett le, hogy hogyan működik a rendszer.




*Ha nem számítjuk ide a hálát, hogy megműtött.
**Kísérő jöhet.

Védőnő Update

Szerda koradélelőtt épp túl voltam első megsértődésemen, a macska az első kiadós hányásán, F. pedig az első kiborulásán és villámtakarításán. Idilli a kép, én a net előtt duzzogtam, feldúlt párom a ház előtt dohányzott*, a macska a vetetlen ágyban pihent, mikor megcsördült a mobilom.
-Hahó, szia, ugye nem zavarlak? Mikor dolgozol ma?
-... (itt leesett, hogy ez a védőnő) Hát öööö... egyre megyek be.
-Jaj de jó, akkor felugrom délelőtt, otthon leszel?
-Igen, persze, itthon, csak öööö... Megyek majd el!!!
-Akkor húsz percen belül ott vagyok, szióka!

Szerintetek? A fennmaradó 18 perc elég volt arra, hogy lezuhanyozzak, felöltözzek, átöltöztessem kétszer F.-t, aki közben beágyazott, nagyjából ellomolt, ám a babás könyveket gondosan elölhagyta, hámozott egy narancsot, hogy kellemes és otthonos szag legyen, illetve az orrom alá dörgölje, hogy ő bezzeg elvégezte előző nap a takarítás ráeső részét. A macskának csak annyi dolga volt, hogy kikészítse minden félperzsa csáberejét.

Ezután már csak félórát malmoztunk, mikor végre megérkezett. Látszott rajta a megrökönyödés, hogy váratlan látogatás alkalmával milyen harmonikus kis családot talál**, elolvadt a macskától, mentegetőzött, hogy neki sajnos ezzel jár a munkája, elmondta, hogy egyek sokszor keveset, és ezzel mindannyian túl is estünk a négy alkalomból az elsőn.

Szóval most a legfontosabb feladatunk, hogy értesítsük Zsoltiékat, aki F. munkatársa, és a szomszéd utcában laknak, és a barátnője mögöttem jár négy héttel, hogy az első védőnői látogatás a T+2-ik napon várható, ahol T= első terhestanácsadás időpontja.




*Tudom, hogy gáz, neki mondjátok. Leszokóban van.
**Hát igen, én művem.

2010. május 6., csütörtök

Körözött

Rengeteg körözöttrecept kering a neten, de ne dőljünk be nekik, akármennyire is autentikusságukra hivatkoznak. Egyetlen valódi körözött létezik. Ez.

Előveszünk egy megfelelő méretű cseréptálat. Műanyag nem jó, mert csúnya. Fém sem jó, mert csörömpöl.

Beléhelyezzük a friss, kimérős juhtúrót. Keverünk.

Rászeletelünk egy fél kocka vajat.* Keverünk.

Ha nehezen keveredik, márpedig nehezen fog keveredni, belelöttyintünk egy kis sört. Aztán még egy kicsit. Aztán még egy kicsit. Akkor jó, ha arra gondolunk, hogy sok lett. Megnyaljuk a sörösüveget, majd szomorúan visszatesszük a hűtőbe. Keverünk.

Beleszórunk valamennyi cayennei-borsot az íze, és piros fűszerpaprikát a színe miatt. Keverünk.

Megkeressük az egész köményt. Ezután megkeressük az őrölt köményt. Utóbbiból vetünk valamennyit körözöttünkbe, majd mindkettőt elrakjuk. Keverünk.

Gondolkozunk egy kicsit, majd nem aprítunk hagymát. Se vöröset, se lilát, se zöldet, se fokot. Keverünk.

Közvetlenül a tálba szeletelünk nyolc darab kapribogyót. Nem kevesebbet, mert minél több, annál jobb, és nem többet, mert meguntuk a szeletelést. Keverünk.

Belepottyantunk két kiskanál fekete kaviárt majdnem kész körözöttünkbe. Keverünk.

Alaposan leszárítunk egy darab szardellafilét az olajától, bosszankodunk, mert nem morzsolódik, majd hajszálvékonyra vágva a többihez tesszük. Keverünk.

Előszedjük új felfedezettünket, a valódi békebeli (Kádárbeli?) sóskiflit. Kiveszünk a hűtőből egy érett paradicsomot és egy csípős zöldpaprikát. A zöldpaprikát visszatesszük, aztán megint kivesszük.** Mosunk, vágunk, tányéron szépen elrendezünk.

Keverünk egy utolsót.

A kifli végére kenjük körözöttünket, harapunk és kenünk felváltva, és közben azon gondolkozunk, miért nem inkább keverettnek nevezték el hajdanán.


*Nem margarint.
**Ami jó a mamának, az jó a babának, és különben sincs még ízérzése. Vagy hadd szokja.

2010. május 4., kedd

Tisztul a kép

És végül tegnap, 10+6 hetesen megejtettem első védőnői találkámat. Mivel alaposan utánaolvastam a témának, annyit tudtam, hogy hosszas beszélgetésre kell felkészülnöm, ezért reggel nyolcra kértem időpontot, hogy délre biztosan beérjek dolgozni. Persze 40 perc alatt végeztünk.

Először felvette a személyes adataimat, a lehető legbővebben értelmezve, ideértve pédául, hogy mi a gyerek apjának a foglalkozása, illetve milyen módon és hány perc alatt jutok el a munkahelyemre. Aztán áttértünk kedvenc terepemre, a betegségre. Első körben csúnyán csúfot vallottam, mert egyedül a bárányhimlőben voltam bizos a gyermekkori fertőzéseim közül.* Szerencsére a felnőttkori problémákkal viszont túlmentünk a rubrikán, igaz, készültem, és kis cetlire írtam magamnak mindent, felfázásoktól a darázscsípési iránti érzékenységgel bezárólag. És akkor legyetek Ti az elsők, akik vadonatúj szerzeményemet megismeritek: nagyon érik egy poszt a terhességi diabéteszről!

Ezután kaptam egy útmutatót a terhesség alatti gondozásról, és így papíron nem is tűnik olyan rettentő soknak a vizsgálatok száma. Amit sokkallok, az a négy védőnői látogatás meg a szülés előtt, mert mégis mihez fogunk itt egymással kezdeni? Plusz már látom magam előtt a négy alkalom előestéjét, amikor F. fogkefével és ecettel súrolja a mosógép csatlakozója mögötti területet, én pedig próbálok a macskáról minél több szőrt lekefélni.

Rutinosan a védőnő utáni napra, tehát mára ütemeztem a vérvételt is, így igaz, hogy nem ehettem felkelés után (de ittam, mert azt úgysem tudja meg senki), viszont legalább pisit nem kellett cipelnem, mert az nem kell még. Maga az aktus várakozással együtt tíz perc alatt lezajlott, amit nem hittem volna, mikor megpillantottam a két nagyon nagy, és a négy kicsit kevésbé nagy kémcsövet. Hát hiába no, profi vagyok.

A nap lezárásaként átvettem a vateráról rendelt ELSŐ kismama-sortomat, amit nem kismamaként is lehet hordani (na miben megyek hétvégén piknikezni?) és a Mit egyen a baba? illetve a Suttogó titkai II., avagy a kisgyermek nevelése című könyveket**. A büszke apa szerint egyszerűen azért nem estem teherbe hamarabb, mert nyolc hónap túlságosan kevés lett volna, hogy az újszülött-indulókészletet fejben és fizikálisan összeállítsam, és hát igen, továbbra sem akarok lemaradni.





*Védőnő: Mumpsz?
Én: Amikor bedagad kétoldalt?
Védőnő: Igen, az lesz az.
Én: Sajnos nem, pedig olyat nagyon szerettem volna.
**A Suttogó I., ami a csecsemőkorról szól, már rég megvan.