2010. június 25., péntek

Termékenység

Nálam nem érzik magukat igazán otthonosan a szobanövények. Mindenki azzal bíztat, hogy ki kell tanulni a velük való bánásmódot, de valahogy mégsem tudom elképzelni, hogy a tízéves, önálló botanikai tapasztalataimat keveslik. Próbálom őket forgatni, északi, déli, nyugati (ennyi lehetőségem van) fényre tenni, öntözni, tápozni, békén hagyni, de mégis csak maximum elkezdenek kevésbé rosszul kinézni. Mostanában valami viszont mintha elindult volna...

 Ez itt a zamiám. Ahogy látjátok, nem csattan ki a boldogságtól, de az új, szabályos halványzöld hajtás talán ad némi bizakodásra okot.

Ez az első orcideám. Valamikor decemberben hazahoztam, aznap délután gyönyörködtem a színpompás virágzatában, majd másnap elkezdtem aggódni, és nem is alaptalanul, pár nap alatt mind lehullott. A tő ezek után tetszhalottnak tetette magát, aztán nem is régen a szokásos heti locsolásnál két új rügyecskét találtam rajta, amelyek azóta erős, egészséges ágakká sarjadtak.

Ez a második orchideám. A legnagyobb fagyban érkezett, és ezen annyira megsértődött, hogy nemcsak a virágait vetette le, hanem a levelei is lekonyultak. Pusztán növénybaráti szeretetem gátolt meg abban, hogy csalódottságomban kidobjam a  francba szemétbe, és íme, jótettem helyébe jót várhatok: két hét alatt két új levél, két új hajtás, amiből még lehet léggyökér vagy szár, illetve mindkét szárán új hajtások, tele rügyekkel. Ez utóbbiról nem tudtam dekoratív képet készíteni.

És hát ugye, nem csak a növényeim termékenyek... 

 
Azt továbbra sem tudjuk, ki lakozik a hasamban, csúszik az AFP-eredményem, ezért csúszik a tizennyolcadik heti ultrahangom is, minimum egy héttel. De nem aggódunk, és jól vagyunk, és elkezdtem kismamatornára is járni.

(18+3 hetes)

2010. június 23., szerda

Tigristest

A csíkok először tizenhárom éves korom tájékán jelentek meg életemben, amikor addig formátlan gebeségem nőies domborulatokba csapott át. A csípőmön és a fenekem feletti részen, ahová rosszabb ízlésű szerencsésebb nőtársaim tetoválást rakatnak, vidáman kígyózó lilás erecskék kergetőztek. Azt hittem, sosem múlik el, és persze igazam is lett, bár végül elhalványodtak annyira, hogy engem az egészben már csak az zavarjon, ha bárki meglátja az érintett területet, egyből megkérdezi, hogy "Az mi???". Nesze neked, méghogy a nők több mint felét érinti...

Alapos okom lett tehát elmélyedni a striák világában. Tulajdonképpen két dolgot fontos velük kapcsolatban megjegyezni: 1. ha egyszer kialakultak, akkor maradnak is, és 2. megelőzni lehetetlen őket, bár ha jól hidratáltan tartjuk a bőrfelszínt, akkor talán nem lesznek olyan feltűnőek.

A fentiek miatt elég volt egyetlen becsíkosodott terhes hasat látnom a neten, hogy nagyjából a tizenkettedik hét óta növekvő lelkesedéssel kenegessem az itthon fellelhető legzsírosabb testápolóval a (most már) pocakom. Kissé el is árasztott a kevélység, ahányszor hamvas, tiszta bőrfelszínemre néztem, lám-lám, megfelelő információk birtokában milyen könnyű is túljárni az anyatermészet eszén!

Aztán ma reggel véletlenül feljebb vándorolt a tekintetem a tükörben.

Egyetlen testrészemen, amely ezidáig nem szorult korrekcióra, vagyis a mellemen halvány, fehér, mondhatni tetszetős ceruzarajz fut a bimbók irányába. Ekkor adtam fel az elveimet, és mostanra egy terhességi csíkok elleni emulció nem annyira boldog tulajdonosa vagyok. Drukkoljatok, hogy legalább ne liluljon!

(18+1 hetes)

2010. június 21., hétfő

Lassan 18 hetes

Közben rájöttem, hogy az eseménytelen terhességnek az az egy hátránya, hogy nehéz róla írni a blogban, de ha ezt nem számítjuk, irigylésre méltó helyzetben vagyok. Szóval ha eltűnök mondjuk egy hétre, azt dekódoljátok úgy, hogy már megint semmi, de legalább minden rendben.

Holnap kell telefonálnom az AFP eredményéért. A legizgalmasabb az egészben az, hogy vajon mikorra kapok időpontot 18. heti ultrahangra? Titkon nagyon bízom a szerda reggelben, már el is küldtem a szintén izgatott F.-et fodrászhoz, hogy ápolt kispapaként kísérhessen a nagy eseményre. Akárhogyan is számolom, ez lesz a negyedik élőképes randink a gyerekkel, és bár nem akarom eltúlozni az esemény fontosságát, mégiscsak mostanra várható a nemének a kiderülése.

Mindenki a maga módján készül a találkozásra. A magzat például növekszik meg rugdos, vicces elképzelni, hogy abban, amit én gondolatnyi fuvallatnak érzékelek, valaki másnak a teljes izomereje fekszik. Nagynak már biztos, hogy nagy, és ezt végre nem csak olvasmányaimból tudom: nő a hasam és nehezebben hajolok, szerencsére még van pár hónapom egy újfajta zoknifelvevő technikát kidolgozni.

Hogy magamról is írjak pár szót: étvágyam rendben, alvásom rendben, ürítésem rendben, súlyom lassan 61, és mostanra nőtt egy számot a mellem, legalábbis a múlt héten vásárolt melltartóm szorít. Hasfotó hamarosan, és a héten mindenképp írok még, hogy mi volt.

Tényleg, fiúra vagy lányra tippeltek? Eleinte émelyegtem, de durva hányásom nem volt, akkor főleg a sósat, savanyút, szárazat és nyerset (jellemzően zöldség vagy gyümölcs) kívántam. A 12. hét óta étvágyam normális, bár talán még mindig kisebb, mint a terhesség előtt, és néha már eszem édességet. Hasam, de ezt majd látni fogjátok, kicsi, és ha szabad ilyen méretnél efféle megállapítást tenni, mintha csúcsos lenne. Linea negrának, eltorzult arcnak nyoma sincs. Milyen gyanújeleket írjak még?

(17+6 hetes)

2010. június 12., szombat

Sopszka

A sopszkának két jellemzője van.

Az első, hogy kifejezetten kánikulai étel. A második, hogy kifejezetten női étel. Ha továbbvisszük a gondolatmenetet, nevezetesen, hogy a sopszkában nincsen nyers tojás, vagy hús, nem fűszeres, széhhidráttartalma alacsony, viszont fehérjedús, ráadásul könnyen emészthető és rostban gazdag, egyből rájövünk, hogy a sopszka a várandós anyák ideális nyári eledele.

Szerencsére a sopszkához nem kell korán kelni. Elég, ha tízkor kikászálódunk az ágyból,zuhanyzunk, ellenőrizzük a tükörben, mennyit nőtt a hasunk az éjszaka, aztán magunkra kapunk valamit, és jobb híjánk elindulunk nézelődni. Két órával, öt bolttal és három, ruhákkal, melltartókkal, macskaeledellel és kozmetikumokkal megrakott szatyorral később később sikoltsunk fel magunkban: "Úristen, a sopszka!", majd vágódjunk be a zöldségeshez. Vásároljunk uborkát, paradicsomot, zöldpaprikát és sárgabarackot, majd hazaérve mindezeket a barack kivételével szisztematikusan daraboljuk apró kockákra, és helyezzük el valami tetszetős kis tálban. Kevésbé finnyás kismamák újhagymát is szelhetnek bele, de akkor délután már nem tudnak sehová menni.

Ezután morzsoljunk félkész sopszkánk tetejére juhtúrót, mindegy, milyet, csak bryndza legyen. Össze is lehet kutyulni, de úgy kevésbé esztétikus, azonkívül fogyasztás közben spontán kutyulódik. Ha nem vagyunk mohók, akkor tegyük fél órára a hűtőbe, és utána együk meg, ha viszont mohók, pardon, éhesek vagyunk, akkor készítsünk mellé egy fél bagettet is, és lássunk neki.

Ezután jöhet a sárgabarack.

(16+4 hetes)

2010. június 11., péntek

Ügyelet

A mai nap a folyamatos étkezés jegyében telt, csekély idegbajjal megbolondítva. Tegnap este történt ugyanis, hogy olyan érdekes folyást találtam a bugyimon, amit, ha kellően sokáig nézegettem, és kellő szögben tartottam, akkor barnásnak tűnt. Miután F. is behatóan tanulmányozta, arra jutottunk, hogy ez bizony barna, de még ne idegeskedjek, csak ha ismétlődne. Persze ezután végigstresszeltem az estét.

Reggelre az egész kiment a fejemből, mígnem a déli pisilésemnél megint hasonló jelenséggel találkoztam. Negyedórás apátia után felhívtam az orvost - nem rendel már, felhívtam a védőnőt - ne izguljak, semmi gond, de igazából ez BÁRMI lehet, úgyhogy azért hívjam fel az ügyeletet. Most AZONNAL. Szerintetek ezek után nem izgultam?
 
Az ügyelet a telefonban a képembe röhögött, hogy ők nem nőgyógyászat, és kábé leszarják a problémámat, menjek a női klinikára. ("Ott lesz még ilyenkor orvos?" erre: "Hát gondolom, azért női klinika, kisasszony, erre nem gondolt?" - ANYÁD!!!) Tíz perc múlva frissen zuhanyozva úton voltam a női klinika felé, F. nem jött, mert várta a mosógépszerelőt, de listát kellett diktálnom az esetleges kórházi pakkomhoz.

A női kilinikán már a portás útba igazított, elsőre meg is találtam a terhesambulanciát, aholis kopogni kellett. Nem volt senki a rendelőben, pedig be is mentem hahózni, így az arra járó első fehérköpenyes nyakába ugrottam, és elmekegtem, hogy én ügyeletre jöttem, mert izé... Öt percen belül kijött egy asszisztens, hogy mi a problémám, mire váratlanul könnyekben törtem ki, és a rengeteg nagy has feletti szempár megtelt részvéttel. A rendelőben kicsit megnyugodtam, részletesen felvették az adataimat, kezdve az utolsó menstruáció időpontjától, folytatva az nemi együttlétekkel egészen az esetleges kemény székletig. Ezután már csak maximum negyed órát kellett várnom, mire orvos elé kerültem, ezalatt F. hívogatott elhaló hangon.

Az orvosnál egyből szívhangot néztek, ami jól detektálható volt (bár én nem vettem ki semmit a recsegésből). Aztán a szokásos kacsa, benyúlás, vatta, meg is mutatták a kristályfehér nyákomat, és tüzetes kutakodás után sem találtak vérzésre utaló nyomot, vagyis a barna tuti nem barna volt, hanem valószínűleg kicsit megtréfált a fantáziám. Gyorsan megnyugtattak, hogy ez a munkájuk legkellemesebb része, amikor csak csitítani kell a felhormonozott kismamát, továbbá maguk között elhordták mindennek szegény védőnőt, hogy minek rémisztget feleslegesen. Végül megbeszéltük, hogy VALÓDI probléma esetén hová kell fordulnom, persze ez szigorúan elméleti információ, és a gyakorlatban nem fogom alkalmazni.

Mire hazaértem, volt két nem fogadott hívásom a védőnőtől, illetve egy idegösszeroppanás határán álló élettársam, aki a mosógépszerelőnek és a sikeres lombik miatt telefonáló barátjának egyként elrebegte, hogy valószínűleg már nem kispapa többé, mert kétszer egymás után barnás nyákot találtunk a bugyimon, ami annyira nem barnás, de végülis fény felé fordítva az, de mondjuk inkább sötétsárga, vagy nem is tudja igazán.

Függöny le. További jó étvágyat!

(16+3 hetes)

2010. június 8., kedd

Terhesgondozás No. 2.

Az eseménytelenül pergő heteket csak az eseménytelen terhesgondozások teszik csekély mértékben változatosabbá.

Az unalomig tökéletes minden adatom. Nincsen sem hepatitisem, sem luesem, sőt állítólag a lepényt sem kell szuggerálnom, hogy húzodjon feljebb - megteszi majd magától. A rákszűrésem a vérnyomással és a vizeletértékekkel együtt a kiválók padján ül. Már csak az AFP-nek kell csatlakoznia hozzájuk két hét múlva.

Az egyetlen huncut dolog a mérleg a védőnői szobában. Négy hete ugyebár 61 kilóra taksált, ma pedig csak 59-re, s bár erre szerintem elégséges magyarázat a rajtam lévő ruházat mennyisége, a nyers számok mégis bekerültek kiskönyvembe.

A hasméretem nem nőtt olyan drámaian, hogy érdemes legyen beszámolni róla, a blog majdani főszereplője pedig némaságba burkolózott.

Hát így vagyunk most, tudom, soha rosszabbat!

(16 hetes)

2010. június 5., szombat

Az Igazi Kismama

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy egy nő attól lesz kismama, hogy gyerek van a hasában. Persze ez sem igaz. A magzat csupán elengedhetetlen, de messze nem kizárólagos kelléke az Igazi Kismamaságnak. A sima megfoganásnál jóval több kell ide.

Az Igazi Kismama (továbbiakban IK) megérzi a beágyazódást.

Az IK megőrzi és albumba ragasztja a terhességi teszt(ek)et és az ultrahangfotókat.

Az IK kismamaruhában jár a hatodik héttől kezdve.

Az IK párjának apró zoknival, édesanyjának "Szervusz Nagyi!" kezdetű esemessel adja tudtára az örömhírt.

Az IK fogadott orvoshoz jár, átlag 2-3 heti sűrűséggel.

Az IK nem festi, hanem hennázza haját.

Az IK az első napoktól édesmandula-olajjal kenegeti pocakját.

Az IK szed terhesvitamint, aminek nem az összetétele, hanem a márkája a lényeges, továbbá B6 vitamint és magnéziumot, illetve az első trimeszterben palástfüvet iszik, az utolsóban málnalevelet.

Az IK már embrionális kortól beszél gyermekéhez. Minél igazibb, annál biztosabb, hogy mesét is olvas neki.

Az IK napi egy óra Mozartot vagy Wagnert hallgat.

Az IK sosem megéhezik, ehelyett inkább kíván valamit.

Az IK különféle közösségi oldalakra tölti fel magzatának ultrahang-képeit, "Életem értelme" felirattal.

Hát mit ne mondjak, ebből a versenyből már régen kiestem...

2010. június 2., szerda

Kis nosztalgia...*

Olyan szinten nyugodt, eseménytelen és minden izgalmat nélkülöző a terhességem, amióta a második trimeszterbe léptem, hogy unalmamban elkezdtem nézegetni a régebbi orvosi papírjaimat. És kiderült, hogy a három héttel ezelőtti ultrahangon a placenta fedte a méhszájat!!! (Öröm az ürömben: még jó, hogy nem három hete fedeztem fel az említett mondatot, végülis így volt 21 stresszmentes napom.)

Végre ismét érzem, hogy terhes vagyok. Körülbelül a plafonon vagyok, mindent meg akarok tudni a méhszájat fedő placentákról, és (ha kibírom addig) a jövő heti gondozáson kényszerítem majd az orvosom egy kontroll-ultrahangra. Az már világos, hogy ceruzánál nehezebb tárgyat nem emelhetek (én hülye, aki naponta négyliteres kannával locsol virágot), hogy magnéziumot kell szednem (én hülye, pár napja átálltam a napi magnéziumról a heti három magnéziumra, mert valahol olvastam, hogy figyelemzavaros lesz tőle a gyerek), és kerülnöm kell a szexet (én hülye, aki megnyugodva a betöltött 14. héttől, ismét belevetettem magam az élet ilyedtén örömeibe).

Körkérdés: milyen tapasztalattal rendelkeztek a méhszájat fedő placentákról?



*...az első hónapok idegbaja után.

2010. június 1., kedd

Ki mit vár?

Egy baráti házaspár a harmadik punkció után végre tegnap érkezett el az első embriótranszferhez. A nagy esemény alkalmából a férj ma kávézással egybekötött beszélgetésre hívta F.-et. Ekkor zajlott az alábbi párbeszéd:

-Már csak tíz nap, hát hihetetlen, hogy eljutottunk idáig!
-Mert, ööö... nem tizenkettő?*
-Ne hülyéskedj már, mindenki tudja, hogy tíz nap, legszívesebben előretekerném az időt!
-Tisztára azt hittem, tizenkét nap. Ki az a mindenki??
-Direkt csinálod? Az egész világ tudja, hogy június 11., Dél-Afrika-Mexikó!!!


*Kiokosítottam.