Ügyelet

A mai nap a folyamatos étkezés jegyében telt, csekély idegbajjal megbolondítva. Tegnap este történt ugyanis, hogy olyan érdekes folyást találtam a bugyimon, amit, ha kellően sokáig nézegettem, és kellő szögben tartottam, akkor barnásnak tűnt. Miután F. is behatóan tanulmányozta, arra jutottunk, hogy ez bizony barna, de még ne idegeskedjek, csak ha ismétlődne. Persze ezután végigstresszeltem az estét.

Reggelre az egész kiment a fejemből, mígnem a déli pisilésemnél megint hasonló jelenséggel találkoztam. Negyedórás apátia után felhívtam az orvost - nem rendel már, felhívtam a védőnőt - ne izguljak, semmi gond, de igazából ez BÁRMI lehet, úgyhogy azért hívjam fel az ügyeletet. Most AZONNAL. Szerintetek ezek után nem izgultam?
 
Az ügyelet a telefonban a képembe röhögött, hogy ők nem nőgyógyászat, és kábé leszarják a problémámat, menjek a női klinikára. ("Ott lesz még ilyenkor orvos?" erre: "Hát gondolom, azért női klinika, kisasszony, erre nem gondolt?" - ANYÁD!!!) Tíz perc múlva frissen zuhanyozva úton voltam a női klinika felé, F. nem jött, mert várta a mosógépszerelőt, de listát kellett diktálnom az esetleges kórházi pakkomhoz.

A női kilinikán már a portás útba igazított, elsőre meg is találtam a terhesambulanciát, aholis kopogni kellett. Nem volt senki a rendelőben, pedig be is mentem hahózni, így az arra járó első fehérköpenyes nyakába ugrottam, és elmekegtem, hogy én ügyeletre jöttem, mert izé... Öt percen belül kijött egy asszisztens, hogy mi a problémám, mire váratlanul könnyekben törtem ki, és a rengeteg nagy has feletti szempár megtelt részvéttel. A rendelőben kicsit megnyugodtam, részletesen felvették az adataimat, kezdve az utolsó menstruáció időpontjától, folytatva az nemi együttlétekkel egészen az esetleges kemény székletig. Ezután már csak maximum negyed órát kellett várnom, mire orvos elé kerültem, ezalatt F. hívogatott elhaló hangon.

Az orvosnál egyből szívhangot néztek, ami jól detektálható volt (bár én nem vettem ki semmit a recsegésből). Aztán a szokásos kacsa, benyúlás, vatta, meg is mutatták a kristályfehér nyákomat, és tüzetes kutakodás után sem találtak vérzésre utaló nyomot, vagyis a barna tuti nem barna volt, hanem valószínűleg kicsit megtréfált a fantáziám. Gyorsan megnyugtattak, hogy ez a munkájuk legkellemesebb része, amikor csak csitítani kell a felhormonozott kismamát, továbbá maguk között elhordták mindennek szegény védőnőt, hogy minek rémisztget feleslegesen. Végül megbeszéltük, hogy VALÓDI probléma esetén hová kell fordulnom, persze ez szigorúan elméleti információ, és a gyakorlatban nem fogom alkalmazni.

Mire hazaértem, volt két nem fogadott hívásom a védőnőtől, illetve egy idegösszeroppanás határán álló élettársam, aki a mosógépszerelőnek és a sikeres lombik miatt telefonáló barátjának egyként elrebegte, hogy valószínűleg már nem kispapa többé, mert kétszer egymás után barnás nyákot találtunk a bugyimon, ami annyira nem barnás, de végülis fény felé fordítva az, de mondjuk inkább sötétsárga, vagy nem is tudja igazán.

Függöny le. További jó étvágyat!

(16+3 hetes)