2010. október 21., csütörtök

Beteljesült vágyak, avagy a nagy tippelősdi

Pont olyan vagyok, mint amilyen hathónaposan szerettem volna lenni: szép nagy kerek pocak*, erősen és sokat mozgó magzat, és mellette semmi más, amitől terhesnek érezném magam. Elmúlt a savam és a fogínyvérzésem. Nincs extrém étvágyam. Nem kapkodom a levegőt. Bírok menni, gyakorlatilag a saját normál tempómban. Lépcsőzöm, sétálok úszok futok triatlonozok gond nélkül. Mindent, de mindent megvettem már a gyereknek, és ez a minden a helyére is került a lakásban. Be van pakolva a szülőszobai poggyászom és a kórházi bőröndöm. Felhagytam az idegeskedéssel, sőt valami furcsa, leszedált állapotba kerültem: nincs kedvem még feltenni a rácsvédőt, kimosni a maradék pelenkákat, sőt, ami azt illeti, blogot sincs kedvem írni, ahogyan ezt biztos észrevettétek.

Hízásom 68-nál stagnál, hasam alighanem leszállt, NST-re kedden megyek először. És nem akarok szülni november 10-ig, hogy még legyen időm elmenni a szendis beszélgetésre, meg fodrászhoz, meg kozmetikushoz, meg egyáltalán, hadd élvezzem már ki a végét is!

Szóval várom a tippeket kommentben Lenke születésnapjára vonatkozóan, október 31-ig. Tippelni lehet tetszőleges novemberi napra, de nagyon merészek írhatnak októberi és decemberi dátumot is, ha beletrafálnak, extra nyereményt kapnak. Ja igen, és kommentben adjatok tippeket, milyen ajándékot kapjon a nyertes!


*Kép valamikor...

(35+2 hetesen)

15 megjegyzés:

  1. November 11. (vagy 13., mert először arra gondoltam. :)) Októberben még inkább ne. :)
    Jó, hogy ilyen jól érzed magad! :)

    VálaszTörlés
  2. Hm. Nehéz ügy. Én nem kívánom az októbert. December meg nekem már túl képtelenségnek hat. Hááát november 9. az én tippem. A meglepetésre nincs ötletem, viszont olyan jó lenne majd Lenke fotó a blogon, hogy láthassuk a csodát!!!:-)
    Gyönyörű utolsó heteket!
    Zs.

    VálaszTörlés
  3. november 3.
    (szeretem a hármas számot) :-)

    VálaszTörlés
  4. Fotó lesz mindenképpen, de akkor ajándéknak is kitalálunk valami jót ;))

    Akkor 3, 9, 11, 13 foglalt? Hú, a harmadika mindjárt itt van, bele sem merek gondolni, csajok! Talán előrébb kellene hoznom azt a fodrászt...

    VálaszTörlés
  5. Ha jól számolom 23-ra vagy kiírva, ugye? Akkor szerintem 22 lesz (mármint november 22):-) Papám is akkor született :-) Az már tutinak tűnik, hogy skorpió lesz KisLenke!
    Sokat gondolok rátok, kívánom, hogy ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott maradj a szülésig és azután is!

    VálaszTörlés
  6. 2010.11.22., na az mondjuk jól hangzik! Minden rendben veletek? Rég írtál...

    VálaszTörlés
  7. Legyen november 15. Csak mert én is hétfői napon születtem :)Nagyon szép napokat addig is!

    VálaszTörlés
  8. November 5 volt az első gondolatom :D Hátha

    VálaszTörlés
  9. Amire elsőre gondoltam azt már elvitték :( (nov. 3 vagy 11.) Akkor az új tippem: 2010.11.21. :)

    VálaszTörlés
  10. A listáid is egészen jó ajándékok lennének! :D

    VálaszTörlés
  11. M, a listákat átküldöm grátisz, ha mondasz egy emilcímet ;)

    VálaszTörlés
  12. Köszi. Írtam a fenti mail-címedre. :)

    VálaszTörlés
  13. Na, ha tegnap sem szültél, akkor én buktam a tippelősdit. :))

    VálaszTörlés