2010. július 28., szerda

A kismama ruházata

Így a 23-ik hétre világossá vált számomra, hogy a kismamákat fenyegető két öltözködési veszély közül messze a kisebbik a "semmi göncöm"-szindróma. Sokkal borzasztóbb az a tény, hogy sok, a második trimeszterben lévő ápolt nő második trimeszterben lévő ápolt nőből kismamajelmezt viselő idiótává változik. Sajnos minél többet látogatunk bababoltokat, annál nagyobb az esélye, hogy bennünket is megfertőznek az infantilis ruhák.

Egy igényes kismamának csak a lentebb kifejtett területeken érdemes nagy figyelmet fordítani ruházatára.

Nadrág

Gyakorlatilag az első ruhadarab, amit páran, én is, még az első 12 hét folyamán beszereznek. A kismamanadrágok legelterjedtebb típusa a kertészfarmer, amivel viszont 2010-ben ne röhögtessük már ki magunkat, akármit is mond anyukánk a praktikumról (ami ráadásul fals, gondoljunk a pisilésre) és a derekunk melegítéséről.

Vannak aztán a sima nadrágnak tűnő darabok, amikbe derékrészen egy kis gumis pántot applikáltak bele. Biztos sokaknak kényelmes, engem zavar, hogy nem tartja semmi a pocakom, azonkívül folyton lecsúszkált az egész.
A sima nadrág altípusa a derék alatt megkötős nyári nadrág, ez viszont a legjobb döntésemnek bizonyult. Az idén ritka 30 fok feletti napokon nem olvad rám az anyag, szépen kiemeli a pocakot, és a megkötő segítségével be lehet álítani úgy a bőségét, hogy ne kelljen lépésenként feljebb ráncigálni.

Picit is hűvösebb időben a csúcs az a fazon, aminek gumival állítható a derékbősége és beépített, széles pocatakaró-pántot tartalmaz. Ez az én esetemben jóval a köldököm felé felér, és bár azt hittem, idegesíteni fog, nagyon megszerettem. Egyfelől sokkal fázósabb vagyok terhesen, másrészt védve érzem a hasam, harmadrészt pedig valahogy szebb formájú a pocakom, mintha csak a felső lenne felette, pedig egyelőre nem lettem egy szétfolyó alkat.

A felszabott derekú nadrág jellemzően az elegáns ruhák között fordul elő, bár farmerben is találkoztam már vele. Egyszerűen magasabb derékrésszel készül, és fogalmam sincs, varrástechnikailag hogyan oldják meg, de pontosan rásimul a hasra. A pocaktartóshoz hasonlóan ez is nagyon kényelmes volt abban a pár percben, míg a próbafülkében forogtam benne, ám végül egyéb okok miatt nem vásároltam meg.

Meglepően sokáig tudjuk hordani a sima, gumis derekú, pláne csípőfazonú nadrágjainkat is. Ilyenem melegítőben van, semmi probléma vele, a kismama-tréningalsó beszerzése ezek szerint vagy a harmadik trimeszter kihívása lesz, vagy nem kerül rá sor.

Szoknya

A szoknyákra szinte ugyanaz érvényes, mint a nadrágokra. Ha blézerrel hordjuk, szerintem a legcsinosabb a felszabott derekú szoknya, de ez csak az én véleményem. Nyári szoknyát beépített derékrésszel ne vegyünk, hacsak nem szeretünk nagyon izzadni.

Pólók, topok, tunikák

Nagyon helyesen régóta nem divat sátorszerű leplek alá rejteni formásodó pocakunkat. A testresimuló pólókban leszünk a legcsinosabbak, csak arra vigyázzunk, hogyha már nagyon kerek a hasunk, akkor elöl, alul felkap majd a nem-terhes felsőnk, és kivillan meztelen bőrünk. Érdemes ezért már a terhesség elejétől inkább a hosszabb darabokat keresni, és külön előnyös, ha valami diszkréten felhívja a figyelmet szintén egyre nőiesebb dekoltázsunkra.

A terhespólók annyival tudnak többet a sima, hosszabb derekú pólóknál, hogy elöl ráncolással bővebre van hagyva a hasi részük, és általában hosszabbak is, mint hátul. Ha találunk szép mintájút, hajrá, kényelmes és szexis, viszont az ötödik hónapban még ne égessük magunkat olyan típussal, amelynek szoptatós a melrésze. Merthogy sajnos a terhespólók nagyobbik része ilyen.

Ha valaki kedveli a tunikákat, tobzódhat akár a rendes női, akár a terhesosztályon. Egyre kell csak ügyelnünk: tunikák között a legmagasabb az előfordulási rátája a kismamajelmezeknek. Ha a harmadik ikszhez közeledve, vagy azon túl úgy érezzük, hogy széles, fagylaltszínű megkötőre vágyunk a csípőnkön, hát ne fogjuk vissza magunkat.

Blúzok

Végiggombolós blúzból már minimálhassal is a terheseknek valót fogjuk választani. Az ok egyszerű, inkább nézzünk ki 12 hetes terhesnek, mint olyan valakinek, aki kettővel több fánkot tolt be a repetás ebéd után. Pár héttel később meg már ha akarnánk se, tudnánk begombolkozni pocaktájon.

Bebújós, esetleg felül galléros-gombos blúzokat viszont, hacsak nem túl szűk a szabásuk, nyugodtan hordjunk, amíg ránkjön. Nagyon csinos lesz a (jellemzően) vékony anyag alatt áttetsző poci. A bebújós kismamablúzok sokszor megkötősek (nem keverendő össze a megkötős tunikával!), ezzel még a hozzám hasonlóan bénák is elég jól tudják szabályozni a bőségét. Mint minden kismamafelsőre, a blúzokra is igaz, hogy csinos, ha a derékrészen az alsó sáv elütő színű-anyagú a blúz többi részétől.

Pulóver

Ezen a téren még eléggé tapogatózom. Az már biztosnak tűnik, hogy direkt kismamáknak való leplet nem fogok vásárolni. Ezek sajnos senkinek nem állnak igazán jól, és szomorú, hogy némelyekre nem megy más rá a terhesség végére. Remélem, nem láttok majd karón varjút, vagyis poncsóban Jusztist novemberben.

A bebújós pulcsik csinosak, amíg magunkra tudjuk préselni őket, bár a végefelé kicsit szüreti-ténsasszonyos hatást keltenek. Két számmal nagyobb bebújóssal ne kísérletezzünk, nincs hülyébb látvány, mint vállon lecsúszú, hasban feszülő kötöttáru, tudom miről beszélek.

Még a legjobb megoldásnak eddig a sima, nem-kismama kardigán tűnik. Felülről lenfelé haladva begombolom, amíg sikerül, alul pedig szétnyílik a hasamon, kihangsúlyozva azt. Színben passzoló top elengedhetetlen.

Ruhák

Ez annyira egyértelmű, hogy írni sem kellene róla. A mell alatt varrottak csinosak és egyre csinosabbak lesznek, szabottat pedig úgysem tudunk sokáig hordani, hacsaknem kismama-boltban vásároltuk (fagylaltszín-veszély itt is!). A végiggombosat a blúzoknál taglalt probléma miatt inkább hanyagoljuk.

Kabát, dzseki

Hát igen, ez a szegmens totál under construction. Még nem tudom, hogy novemberi szülésnél érdemes-e beruházni egy mégoly sátorszerű, de legalább meleg terhes-darabba, vagy kihúzom azt a pár hetet a kigombolt tavalyi télikabátomban.

Ha már újat veszünk, talán a legkevésbé előnytelen választás a mell alatt húzott. Így legalább mellig nézünk ki valahogy, attól lefelé meg hátha állítható a bősége, és lehetőség szerint minél jobban követi a test vonalát.

Fehérneműk

Melltartót mindenképpen kell majd vennünk. Ne legyünk hülyék, mint én, és ne vásároljunk a régi méretünkben három méregdrága Triumphot a második trimeszter kezdetén.
A szoptatós melltartót elég közvetlenül szülés előtt beszerezni (vagy méginkább utána). Addig is növekvő kebleinknek adjuk meg, amit szeretnének, és ez egy jól tartó, széles vállpántos, lehetőleg merevítő nélküli melltartó legyen. Szerencsére találtam egy olyat, ami sport, de ez nem látszik rajta, nagyon szeretem.

Bugyiból a jól bevált nemterhes-bugyijaimat hordom. A tangákat mellőzzük a fertőzésveszély miatt, a műszálat szintén. Egy kivétel van ez alól, az a természetes nedvességelvezető műszál, aminek nem tudom a nevét, de jobb, mint a pamut. Tudjátok, nincs gumi a derekánál, de halál kényelmes.

A bugyikat az érzékeny lágyékrész miatt egyre lejjebb kell majd tolnunk, ami miatt nemcsak, hogy hátul egyre feljebb kerül, de a tisztasági betétünk súlypontja is megváltozik. Amíg nem jövünk bele a jó helyre ragasztásba, okozhat kellemetlen perceket a megnövekvő mennyiségű terhességi folyás.

Ha kismamabugyit veszünk, az eleve úgy van szabva, hogy has alatt egy újhold-alakú területet kivágnak belőle. Ezt nem kell lejjebb tolnunk, cserébe irreálisan drága és még az anyaga is vacak.

Árak

A költségekről direkt nem írtam eddig. A legdrágábbak a kismama-ruházati- és bababoltok. Itt ritkán van csekély akció, és gyakran hülyének akarják öltöztetni a betérőt. A divatmárkák terhesosztálya már sokkal elvisehetőbb, alig borsosabb árú, mint a normál ruháik, gyakran van akció, és nem annyira idétlenek. Kellő ügyességgel nemterhes ruhákat is vehetünk, ez segíti ép elménk megőrzését. Végezetül pedig ne felejtsük el a turkálókat és aukciós oldalakat, jó holmikat foghatunk ki olcsón, hiszen egy terhesség rövid ahhoz, hogy egy komplett ruhatárat leamorizáljon az eladó.

1 megjegyzés:

  1. Ezt klasszul összeszedted, szinte minden ponttal egyet is értek :-)
    Ami a felsőket illeti: kismama boltban valóban irreálisan drágák. De szerencsére a mostani divat kedvez a kismamáknak, a mell alatt bővülős fazonú tunikák, topok és blúzok halomszámra kaphatók a boltokban - én a C&A-ban vettem a legtöbbet (nem a kismama részlegén).
    Nadrág ügyben teljesen egyet értek, nekem is a magas derékrészes jött be leginkább (amit csípőnél is, meg a derékrész tetején is lehet gombolással szabályozni).
    Pulcsi ügyben én is a gombos kardigánokat preferáltam, illetve a combközépig érő régi pulcsijaim is nagyon szépen mutattak a pocakomon (persze úgy már nem értek combközépig :-)
    Én nem vennék téli kabátot a helyedben (én sem vettem, a régi bő kabátommal kihúztam :-), legalábbis nem kismamásat - szerintem olyat vegyél, amit nem terhesen is szívesen felveszel majd következő télen (a mell alatt húzott jó lehet).
    No, ennyi jutott most eszembe...

    VálaszTörlés