2010. március 24., szerda

Öregedő koraterhesség

Nem akartam beleélni magam, igaz, egy percig sem gondoltam, hogy sikerül megállnom. Mindenesetre kezd megszokottá válni ez a terhességesdi.

A hatodik csíkos teszt után már nem ugyanakkora élmény pozitívat tesztelni.* Ha valami folyik, már nem ájulok el, hogy biztos vér, sőt néha meg sem nézem rögtön. Fogdosás nélkül is érzem, hogy tényleg érzékenyebb a mellem, és egyértelművé vált, hogy nem az izgalomtól, hanem enyhe émelygéstől van gombóc a gyomromban.

Most, hogy évek óta dédelgetett vágyaim teljesültek, újak bukkantak fel helyettük. Először is szeretnék egy izmos hányingert. Aztán aluszékonyságot, minimum kilenctől nyolcig. Sajgó s dagadó kebleket**, új melltartókban. Szagérzékenységet, még szebb bőrt, endorfinokat. Ultrahangot, petezsákkal legalább.

5+2, az még nem sok. Jó lenne tudni, hogy a másik fél hogyan gondolja; neki jobban befolyásolja mindez az életét.




*Persze még így is simán lehet a nap fénypontja.
**Kizárólag fizikális okokból. Amúgy mindig kis melleket akartam, és bár nem óriási, 85B-s, a családban magasan vezetem a mezőnyt.

6 megjegyzés:

  1. Meg tudlak érteni! Tavaly én is 6 tesztet csináltam meg, hármat ebből a párom miatt, mert nem akarta elhinni. :) És én is vártam azokat a tipikus tüneteket, mint hányinger, szédülés, viszont a szagérzékenység már a tesztek előtt megvolt, ebből is tudtam, hogy valaki beköltözött! :)Szóval jön az nálad is! Jó lesz, meglásd! ;) Viki

    VálaszTörlés
  2. :))
    nem biztos, hogy nálad lesz bármilyen erős tünet...sógornőmből kiindulva talán nem is lenne baj (ő nem mert darabosat enni este, neki akkor volt hányós időszaka). 5+2...hmmm...nemsokára látszani is fog valaki az uh-n :))

    VálaszTörlés
  3. lehet, hogy hülye vaagyok, vagy csak nem jártas a témában, de mi az az 5+2??

    VálaszTörlés
  4. 5 hét, 2 nap, de jó, hogy felhívtad rá a figyelmem, kap egy külön posztot!

    VálaszTörlés
  5. Szia, ne aggódj, jönnek majd a tünetek, akkor azt fogod kívánni, hogy bárcsak már vége lenne, Aztán jön az, hogy alig várod, hogy megszülj, majd az, hogy jöhet a második.
    De ne szaladjunk előre, jó kismamaságot!!
    www.sagolek2009.blogspot.com
    Andryka

    VálaszTörlés
  6. "Jó lenne tudni, hogy a másik fél hogyan gondolja; neki jobban befolyásolja mindez az életét."

    Ez az, amihez nem kell komment... tiszta szeretet.
    Jó olvasni!

    VálaszTörlés