2010. február 18., csütörtök

Andrológiai kivizsgálás, 1. rész

Aztán eljön az a nap, mert a meddőség alatt minden eljön, amiről addig csak olvastunk, amikor elküldjük a párunkat andrológiai kivizsgálásra. Minél hamarabb jön el ez a nap, potenciálisan annál kevesebb kiviszgáláson esünk át mi magunk. Potenciálisan.

Első lépésként megemlítjük, hogy másnap nőgyógyászhoz megyünk, és valószínűleg andrológiai vizsgálatot is fog javasolni. Erre partnerünk ajkán rejtett mosoly jelenik meg, hiszen neki már van gyereke. Erre a mi ajkunkon még rejtettebb mosoly jelenik meg, hiszen nekünk már vannak elméleti ismereteink a tárgyról.

Második lépésként naturalisztikusan taglaljuk, hogy az a szadista állat nemhogy hüvelyi vizsgálatot végzett, de még kettő (KETTŐ!) vérvételt is akar egy hónapon belül, nem beszélve a hüvelyi ultrahangról, ami állítólag nagyon fájdalmas. Ha partnerünk kellőképpen elfehéredett, akkor közölhetjük vele, hogy neki pedig andrológiai kivizsgálásra kell mennie. Szolidaritásból bele fog egyezni, mert még nem tudja, hogy az andrológiai kivizsgálás sava-borsa a spermavizsgálat.

Harmadik lépésként átnyújtjuk partnerünknek az andrológiai szakrendelés telefonszámát, és lelkére kötjük, hogy mihamarabb kérjen időpontot, de még véletlenül sem a peteérésünket megelőző vagy követő hétre*. Ezután be kell jelölnünk a naptárában a szabad heteket. Az első héten naponta figyelmeztetjük az időpontkérésre, a második héten naponta kétszer, a harmadik héten pedig ahányszor az utunkba vetődik a lakásban.
A negyedik héten úgyis kiborulunk, hogy egy hülye spermavizsgálatra 6 hetet kell várni.

Negyedik lépésként elkísérjük parnerünket a háziorvoshoz, beutalót kérni a szakrendelésre. Eközben olyan arcot vágunk, ami a háziorvos ÉS az asszisztens előtt valószínűsíti, hogy valójában mi vagyunk meddők, partnerünk csak a kötelező protokoll miatt megy vizsgálatra.

Ötödik lépésként nyugtatgatjuk aggódó partnerünket, hogy nem lesz kellemetlen, és holnap ilyenkorra már elfelejtheti az egészet, miközben titokban abban reménykedünk, hogy megalázóbb lesz, mint a mi hüvelyi ultrahangunk. Másnap próbáljuk elfojtani előbb nevetésünket, aztán dühünket, hogy miért kell ezt a nyomorult vizsgálatot úgy túldramatizálni, aztán rájövünk, hogy leginkább a valóban megalázó körülményekre, illetve az mögöttünk halmozódó sikertelen hónapokra vagyunk dühösek. Nyugodtan sajnáljuk egy kicsit magunkat.

Hatodik lépésként előbb profivá képezzük magunkat a spermakép kiértékelésében, aztán rájövünk, hogy úgyis csak az orvos tud többet mondani. Aztán arra is rájövünk, hogy az orvos sem tud többet mondani. Megemeljük az E-vitaminunk napi adagját.




*A spermaadás előtt 4 napig tartózkodni kell a nemi élettől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése