2009. december 30., szerda

Lugosi Viktória: Dafke

Lugosi Viktória régóta kedves szívemnek. Meghatározó volt számomra az a téli, koránsötétedő délután, mikor Pestre utazva legszívesebben fékeztem volna az Intercityt, hogy több időm maradjon az Ajvé című könyvét olvasni. Aztán mikor pár nappal később hazafelé jöttem -a két vonatozás között sajnos nem volt alkalmam kézbevenni a könyvet- már Kőbánya után végezvén vele, bánatomban újrakezdtem, így mire Debrecenbe értem, másodjára is elolvastam végig.

(Forrás: libri.hu)

Amikor először pillantottam meg a Dafkét a kirakatban, még csak örültem, és alig vártam, hogy megvásároljam, amikor pedig megtudtam, hogy a témája a meddőség, pont olyan kellemes meglepetést éreztem, mint néhányszor már, amikor az életem egymástól teljesen független részei valamilyen módon találkoztak egymással.

Dafke, azaz csakazértis.* Egy szeretetreméltó, mindkét oldalon erős (néha túl erős) családi kötelékkel megáldott házaspár hat éves küzdelme gyermekükért. Fő szálon a gyerekcsinálás könnyfakasztó története, számos, időben előre-hátratekerődző mellékszálra felfűzve pedig a házaspár és a tágabb família történetei, háttérként a rendszerváltáskori Magyarország részletgazdag, pontos rajzával.

Nem túl vastag könyv, ezért sietni nem szabad vele. Minden egyes sora ínyencfalat. De ha mégis muszáj volt kapkodnunk, akkor sincsen semmi gond, mert nem csak, hogy többször újraolvasható, de kifejezetten ajánlott is újraolvasni néhányszor: többkötetnyi élmény, történet, sors, életkép, hangulat vár benne felfedezésre, nem csak meddőségről.



*Bevallom, én is innen merítettem ihletet a blog címéhez.

2 megjegyzés:

  1. az ajvé miröl szól? lugosi viktória régen nem a nök lapjába írt?

    VálaszTörlés
  2. Az Ajvé egy 60-as évekbeli zsidó kislány gyerekkora. Az is főleg hangulatképek áll össze, nagyon érdekes. Olvasás közben úgy érzed, mintha ezek veled is megtörténtek volna.

    Lehet, hogy írt a Nők Lapjába is, meg valahol tévés szerkesztő volt, de erre nem emlékszem pontosan.

    VálaszTörlés