2009. december 26., szombat

A hőmérőzés

A hőmérőzésnek, az ovulációs teszthez hasonlóan az a célja, hogy megmutassa, mikorra várható a peteérésünk, azaz mikor vagyunk a leginkább esélyesek a megtermékenyülésre.

Az ember hőmérséklete legalább 6 órás alvás után lecsökken egy rá jellemző minimumra. Mivel a mozgás, emésztés, sőt hormonváltozás is befolyásolja az alaphőmérsékletet, mindig ébredés után, de felkelés előtt, lehetőleg azonos időpontban kell megmérni a hőnket (ez nekem sokszor nem sikerült, mert nem mindig ugyanakkor kelek). A női ciklus második felében, a luteális fázisban a progeszteron-termelés miatt 0,2-0,5 fokkal megemelkedik a testhő. Vagyis, ha a ciklusunk 14-ik napja körül megugrik a hőnk, valószínűleg már bekövetkezett a peteérésünk.

Mivel a szeretkezéseket érdemes a peteérést közvetlenül megelőző napokra időzíteni, igazán sikeresek akkor lehetünk ezzel a módszerrel, ha már viszonylag pontosan ismerjünk a testünk működését. A harmadik-negyedik ciklust követően jó érzékkel meg fogjuk saccolni, mikorra várható a hőmérsékletugrás; előző este legyünk nagyon szexisek és/vagy közöljük párunkkal, hogy ma romantikus együttlétünk lesz, ha a fene fenét eszik is.

Bár egyre jobbak leszünk saccolgatásban, a természet is segítségünkre siet olykor: a peteérés előtti pár órában az alaphőhöz képest picit csökken a hőnk, és csak azután kezd rohamos növekedésbe. Ezt a csökkenést azonban nem fogjuk minden áthőmérőzött hónapban elcsípni.

Hőmérőnk nem csak a ciklus közepén, hanem a végén is legfőbb informátorunk lehet. Teherbeesés szempontjából sikeres ciklus esetén a hő fennmarad akár az első trimeszter végéig is, azonban ha megint nem jött össze a baba, elsőként a hőmérőnk fog tájékoztatni erről.

Íme az én legklasszikusabb görbém:
(Igen, a ciklus.hu-t használom. Majd még írok róla!)

És akkor a hőmérőzés aktusáról pár szót. Testüregen belül, legalább egy percig mérjünk. Eszköznek legjobb a hagyományos higanyos hőmérő, de mivel ilyet már nem árulnak (mintha úgy hallottam volna, hogy betiltották, de ebben nem vagyok biztos) fanyalodhatunk digitálisra is; ebben az esetben csipogás után tartsuk még bent legalább egy percig.

Személyes vélemény: egy kicsit nehéz megszokni a napi, ébredés utáni méricskélést, de hamar rutinná, sőt szenvedéllyé növi ki magát. Ha ez megtörtént, akár évekig szórakozhatunk vele, és közben még egészségtudatosnak és természetesnek is fogjuk magunkat érezni tőle. Vadabbak eltökélik, ha három gyerekük lesz, akkor is mérik majd magukat, klimaxig, mert nincs annál jobb, amikor nem sötétben tapogatózunk hormonális működésünkkel kapcsolatosan. Aztán törvényszerűen bekövetkezik a csömör. Nálam ez úgy jelentkezett, hogy egyszerűen mindig jóval felkelés után jutott eszembe az egész, és konkrétan akkor sem izgatott az egész. Kis túlzással, most már, ha akarnám sem tudnám mérni naponta.

Ja, mégvalami: nőgyógyászunk rá fog kérdezni, hogy mérünk-e. Mikor először jutunk el meddőségi kivizsgálásra, még javában rajta leszünk a szeren, szóval bátran rávághatjuk, hogy igen.

3 megjegyzés:

  1. miért jobb a higanyos? én pont múlt hét hétfön vettem egy höméröt és jól rá iscsodálkoztam, hogy az már nem higanyos. pedig gyerekkoromban emlékszem, milyen vicces volt az eltört hömérö higany-gömböcskéit összetologatni. söt egyszer kétévesen állítólag el is haraptam egyet....

    VálaszTörlés
  2. A higanyos pontosabban mér, és itt nagy jelentősége van egy-két tizedfoknak is.

    Amúgy épp emiatt tiltották (?) be, mert mérgező. (Szerintem ilyen kis mennyiségben mondjuk nem az.) Tologatni én is szerettem a higanygömböket.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés