Lassan terhesen

Ha a combom kicsit izmosabb lenne, mint ahogy sosem volt az, akkor tökéletesen elégedett lennék magammal. Csípőfodrom eltűnt, melleim teltebbek és keményebbek, mint amikor fogamzásgátlót szedtem, védjegyem, a puha haspárna helyén pedig ugye egy látványosan kerekedő, de még messze nem idomtalan pocak található. Hízni eddig úgy nyolc kilót híztam, de ebből hármat az utóbbi két hétben - alighanem most kezdem elbízni magam.

Az alakbeli átalakulás mellett egyéb változásokat is megfigyeltem magamon. Testápolóhoz nem szokott bőröm egyre szárazabb, hetente legalább kétszer kennem kell. A csíkosodás, úgy tűnik, tényleg leállt, viszont hastájékon tele vagyok véraláfutás-szerű foltokkal. Szőrzetem gyengül, bár szintén a hasamat továbbra is vékony pihe borítja; kapcsolatom érezhetően mélyponton van a kozmetikussal és a borotvámmal. Hajam fényes és dús, a napi hajmosások rutinja a múlt ködébe vész.

Persze valamit valamiért, mostanra szembesülök a terhesség kevésbé élvezetes összetevőivel is. Legbosszantóbb ezek közül továbbra is a lassulás, amit muszáj komolyan vennem, mert bármilyen kicsit is aktívabb tevékenység órákig tartó görcsökbe csap át. A hosszas üldögélés szimplán csak kényelmetlen, viszont az oldalamon pihegve nagyon jólérzem magam, és sokszor gondolkozom azon, hogy a vemhes tigrisek hogyan bírnak az utolsó percig vadászni.
A vizesedéstől inverz zoknimintás bokák is részei lettek életemnek, bár valószínűleg nem ettől, hanem a fokozott étvágytól érzem magam estére elnehezültnek. Mintegy tíz év kihagyás után nagy élvezettel merülök el a felvágottak, kolbászfélék, szalonnák és tőkehúsok világában.

Nem véletlenül hagytam a végére az állapotos nők számomra legriasztóbb attribútumait: tényleg vérzik a fogínyem, és tényleg van előtejem, de mindkettőt gondosan titkolom.

És akkor így nézett ki a hasam a múlt héten:

A kisbaba nyilván még jobban érzi magát, mint én. Pénteken láttuk 4D ultrahangon*, több, mint másfél kiló, legalább egy héttel leelőzte kortársait, van haja, szép hosszú ujjai, és tud mosolyogni meg ásítani a szájával, ami már nem hasonlít annyira az enyémre. Mozog sokat és kicsit furcsa is számomra, hogy a hasam már tőlem független életet él, de még mindig nagyon, nagyon messzinek tűnik az, hogy egyszer majd megszületik Lenke.


*Most sem kértünk képet.