2010. augusztus 4., szerda

Heti helyzet

Nem is tudom, mikor írtam utoljára magamról, aminek az a legfőbb magyarázata, hogy terhességi fronton semmi, de semmi érdekes nem történik velem. A hasam már elég régen látható ahhoz, hogy ne nyújtson újdonságot, ám ahhoz még messze kicsi, hogy rangos mindenórásnak nézzek ki. Nem vizesedem, nincs extrém étvágyam, nem vagyok aluszékony, bírok járkálni, és a rövidülő topjaimon kívül sokszor egész nap semmi nem emlékeztet a kisbabára, ha az állandóan körülötte forgó gondolataimat és az egyre megbízhatóbb rugdosódást leszámítjuk, de erről majd lentebb.

Egy hete, hogy túlvagyok a mitikus cukorterheléses vizsgálaton. Nem féltem tőle annyira, mint sok kismama szokott, hiszen már voltam ilyenen korábban is, de mostantól egyáltalán egy kicsit sem fog aggasztani, ha lesz még részem benne. A pontos koreográfiát mindenki csípőből vágja: zöldhajnalban oda kell menni evés és ivás nélkül a laborba, bögrével, natúr teával, citromlével és kiskanállal felszerelkezve, hogy aztán túlessünk a rémségek rémségén, a szirupiváson, ami egyenesen a pokol kapujába taszít bennünket.

Nos ezek mind tévhitek. Háromnegyed kilencre futottam be, miután otthon már lelögyböltem három deci ásványvizet. Egyszerre derült ki az, hogy nem hoztam sem bögrét, sem kiskanalat, sem teát, horribile dictu citromot sem, azzal, hogy ez valójában fölösleges is lett volna: a jól felszerelt SZTK-kban minden kellék rendelkezésre áll, kivéve a jéghideg fekete teát, de ugye amúgy sem kulináris élvezetek végett isszuk a glükózoldatot, így nem vesztettem semmit, hogy sima víz volt a vivőanyag. Mint egy nagyon elcseszett limonádé, mondjuk.

A következő két órám nem volt valami kellemes, egyrészt a terhelés miatt irtóra megéheztem, másrészt nyomta a fenekem a kényelmetlen műanyagszék*, harmadrészt van az a pont, amikor már nem érdekli az embert mégoly érdekes olvasnivalója sem. Aztán csak eljött a háromnegyed tizenegy, levették a második vért, és két nap múlva megtudtam, hogy ezzel is szerencsém van, terhelten 5,5 az értékem.

Lenkével sokkal több minden történik. A napirendje szerint késő délelőttig alszik, aztán estig mocorog, ha kedve van, vagy ha finomat eszem, nyolc után viszont ahogy vízszintesbe helyezkedem, kezdődik a buli. Tanulékony, mert ha kocogtatom a hasam, egyből válaszol, alkalmazkodó, mert úszik a pocakra tett tenyér után, s végül tapintatos, mert sosem rúg nagyokat. Azt nem egészen értem, hogy a körülbelül harminc centijével hogyan fér el, de ez valószínűleg nem is tartozik rám.

Lassan, de biztosan növekszik leányunk tulajdonainak száma is. A leglátványosabb fejlődést ruhatára mutatja, amely ugyan még nem ér Suri Cruise-é nyomába, de a felét azért így is simán letagadom, ha kérdezik. Egyedül az apja sejt valamit, bár azt neki sem árultam el, hogy a pelenkázószekrényen és a gardrób nem is olyan régen még üres polcán kívül a saját ruhásszekrényünkben is rejtélyes szatyrok bukkantak fel. Legnagyobb félelmem a szüléssel kapcsolatban az, hogy négykilós, 62 centis óriásbébinek adok életet, aki így kapásból átugorja a teljes 56-os kollekciót. Még írok majd a kis cuccokról, addig is nézegetthettek gyönyörű babarukákat itt.


*A párnázott is nyomta volna, szóval nem a szék a hibás, kényesedem.

(24+1 hetes)

3 megjegyzés: