2010. április 10., szombat

Háromszög

Két orvosom is lett, annak minden lelkifurdalásával és örömével. Megpróbálok inkább az utóbbira koncentrálni.

Volt először ugye az SZTK-s. Idősebb, kedves férfi, nagyon udvarias, és ránézésre a szakmájában is jónak tűnt. Nem is volt semmi problémánk egészen tavaly nyárig, amikor is, mivel meguntam a végtelen türelmét, suttyomban bejelentkeztem a meddőségi szakrendelésre. A viszonyunkat viszont nem zártam le teljesen: még májusban P3 lett a citológiám, ezért háromhavonta jártam rákszűrésre. Feszt állította, hogy ezt felesleges műteni, ugyanakkor a meddőségi elmozdulásomra sem volt soha egy féltékeny szava (megmutogattam neki a papírjaimat).

Nyáron lépett be a kórlapjaimra a meddőségi nőgyógyász. Vele először szórakoztunk a Clostilbegyttel, aztán elmélyülő viszonyunkra januárban a műtétemmel tettük fel a koronát. A műtét alatt P3 érintett területet is kimetszette. Mivel már látott belüről, és ő csinálta volna az inszeminációmat, valahogy egyértelműnek tűnt, hogy vele állapítattam meg magánrendelésen a terhességemet. Megbeszéltük, hogy hat hét múlva találkozunk, addig jelentkezzek be a védőnőhöz is.

És itt kezdődtek a komplikációk. Én valahogy azt hittem, hogy simán elmegyek a védőnőhöz, aki kiállítja a kiskönyvemet, meg elmondja, mikor kell vérvételre mennem és így tovább. Ezzel szemben a rendelőintézetben közölték velem, hogy csak a körzeti orvosom irányíthat tovább a terhesgondozóba.

Úgyhogy tegnap ismét felkerestem SZTK-s orvosomat, akinek szemmel láthatóan rosszul esett, hogy magánhoz (is) járok, innen a lelkifurdalás. Azért szépen felvette az adataimat, és abban maradtunk, hogy két hét múlva megyek ugye a terhesgondozós beutalóért (??), mert az most még korai lenne, illetve, bár vizsgálni csak kifejezett kérésemre fog bármikor is, egyébként elfogadja a másik orvos szakvéleményét, azért megengedtem, hogy egyúttal majd csináljon egy hasi ultrahangot.*

Tegnap este kicsit vívódtam, hogy miért nekem magánorvos, amikor a körzeti is ilyen normális, aztán arra jutottam, hogy végülis csak a magán műtött meg, amitől valószínűleg teherbe estem, és ha őt ejteném, ugyanilyen rosszul érezném magam. Úgyhogy ezentúl nem orvosaim vélt megbántottságán fogom forgatni magam, hanem inkább örülök, hogy két helyre is fordulhatok... De most komolyan, ez a magánorvososdi másnak is ilyen körülményes?


*Értsd: majd kibújtam bőrömből örömömben, hogy részem lehet egy potya ultrahangban.

8 megjegyzés:

  1. Nekem volt egy orvosom, aki a Jánosban főorvos, és rendelt ott is, és a Váci utcai magánrendelőjében is, így nekem könnyű dolgom volt, hiszen egyszer ide, egyszer oda mentem, de sosem csaltam meg. Nade! Amikor elhalt a magzatom a 11.héten, és ő csak annyit mondott vállatvonva, hogy ez előfordul elég sűrűn (még egy hormonvizsgálatra sem küldött el,hogy nem progeszteron hiány miatt volt-e) és meg szokták várni a második, harmadik (!!) vetélést! Ki akar annyit megélni?? Ezzel fogtam magam, és átbattyogtam a földszintre egy nő nőgyógyászhoz (aki mindig is álmom volt), úgyhogy azóta ő az orvosom, és 100%-ig meg vagyok elégedve vele! Neki is van magánrendelése, szóval... :)

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom, ami történt Veled... Idősebb doki volt? Én úgy figyeltem meg, hogy ők veszik ilyen könnyen.

    Nekem ez az SZTK-s mondta a kémiai terhességet, akkor is korrekt volt és kedves, de valahogy távolságtartó. A másik orvosom valahogy szívélyesebb (bár fizetősön állítólag azok).

    VálaszTörlés
  3. Igen, idősebb volt. A mostani olyan 35-40-es nő, és kérdés nélkül mindent elmond nekem részletesen, persze azonnal elküldött hormonvizsgálatra is,néztünk mindent, egészséges vagyok. Azt mondta,ahogy megtudom,hogy teherbe estem, menjek Uh-ra és nézzük folyamatosan, ha kell, heti többször is. Te hogy érzed most magad?

    VálaszTörlés
  4. Most hányingerem van, de örülök neki.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon sok dolgot szeretnék megkérdezni tőled, mert sok hasonlóságot fedeztem fel kettőnk közt a terhesség kapcsán. :) Itt nem akarom feltenni, mert nem rólam szól ez a blog, de olyan szívesen elbeszélgetnék veled erről! Ha neked ez nem gond...

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés