2010. november 4., csütörtök

Nem, még nem szülök

Nyűgösödöm, na nem azért, mert szeretnék szülni. Vagyis persze, szeretnék, majd kettő vagy három hét múlva, de most már jó lenne fixálni, mikor, hogy be tudjam írni a naptáramba, merthogy semmit sem viselek olyan nehezen, mint a bizonytalanságot.

Pedig a terhességem 37 hete igazán bíztatóan telik. Tudok végre aludni. Tudok savak nélkül enni. Tudok menni. Guggolni, lépcsőzni, hajolni, lábkörmöt vágni, egyszerűen mindent tudok, amit egy átlagos 29 éves nő tud. Beletanultam terhesnek lenni. A derekam néha már fájdogál, a hasam alja szintén, tegnap elkapott egy vészjósló, azaz szülésjósló hasmenés, de ezen kívül semmi. Lenkének rosszabb szerintem, már igencsak össze lehet hajtogatva, de amilyen kis precíz volt eddig is mindig, tuti megvárja most már a terminus végét.

Kedden voltam a második NST-vel kombinált terhesgondozáson. Szinte hajszálra ugyanúgy zajlott, mint a múlt heti: a mérésekkel minden rendben volt, a védőnő megint lecseszett a hízásomért (testvérek között is max tizenkét kilót híztam, de inkább csak tizet), az orvos megint elérzékenyült. Nüansznyi változások: a vizeletemben egy kereszt genny, ami miatt a védőnő belémvágta az ideget, hogy kúpot fogok kapni, és talán lőttek a hüvelyi szülésemnek, az orvos meg legyintett, hogy ez semmi, ilyenkor meg pláne, illetve a Hasi Foltom azonosítása. Már nyár óta viselek ugyanis egy apró, halványrózsaszín foltocskát a köldököm alatt, s most végre eszembe jutott rákérdezni, mi az. Na mit gondoltok? Gomba! De legalább szépen tagolja a napomat a háromszori kenegetés.

Hogy azért mégis ápolt kismamának érezzem magam, ellátogattam kozmetikushoz, végülis ki tudja, mikor lesz rá megint alkalmam, na meg legalább a fazonom miatt nem kell most már izgulnom. Sőt, problémáim az érdeklődési körömmel párhuzamosan szűkülnek, csak hogy el tudjátok képzelni ezek kaliberét: szombaton vagy vasárnap rendezgessem el a pelenkázószekrény 60*40-es polcán a cuccokat? A rácsvédőt, ami hosszabb egy kicsit, mint az ágy kerülete, lábnál vagy oldalt hajtsam vissza? Elsőnek rózsaszín lepedő rózsaszín mintás büfialátéttel, vagy fehér lepedő fehér alátéttel, esetleg ezek valamely kombinációja?*

És, hogy örömhírrel záruljon ez a poszt: megnyertem a hordozóskabátot


*Ezek a kételyek a nagy kiságyra vonatkoznak, ahol legalább féléves koráig nem fog éjszakázni a lányom, beszereztünk ugyanis egy felnőttágy mellé csatlakoztatható kiságyat.

(37+2 hetesen)

7 megjegyzés:

  1. örülök, hgy jól vagytok;)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a nyereményedhez! :))
    Nagyon jó ez a Babybay!

    VálaszTörlés
  3. Szia! Szeretem nagyon, ahogy írsz, olvaslak a kezdetektől! Szuper ez az ágy, nálunk is így volt megoldva sokáig (csak nekem a (mekk)ezermester párom alakította át az ikeásat :)) És gratulálok a kabáthoz. Úgy gondoltam, muszáj most írnom, hogy majd ha Lenke megérkezéséhez kell gratulálni, akkor azt már ne, mint zugolvasó tegyem :)

    VálaszTörlés
  4. jó ez a hordozóskabát, nekem is kell!

    VálaszTörlés
  5. Köszi a drukkokat :)
    És még mindig nem szülök, csak valahogy tologatom a blogírást.

    VálaszTörlés
  6. Hahó!
    Hogy vagytok?
    Egyben még? :) Jelek?

    VálaszTörlés