2010. december 3., péntek

Szülés

Valahol ott hagytuk abba, hogy szerdán hazatértünk NST-ről, megnyugodtam, hogy az én 3 kiló körüli lányom jól van, és a biztos tudatban, hogy sosem szülök meg, telt el a délután és az este. Lefekvés előtt éreztem ugyan kicsit erősebb derékfájást, de nem dőltem be neki, mert ugye már hetek óta szórakozott velem.

Aztán éjszaka egy erősebb fájdalomra ébredtem, sóhajtottam, hogy ez már mindig így marad, majd az esélytelenek nyugalmával aludtam tovább, egészen a következő, meg az azt követő gyanús húzódásig. Ekkor néztem az órára először, 1:25 volt. Amikor másodjára ránéztem, akkor 1:37. Tíz perccel később felkeltettem F.-et*, hogy jöjjön perceket számolni, és közben kicsit színpadiasan éreztem magam, mert annyira azért mégse fájt. Egészen olyan negyed háromig, mert akkor már elhittem, hogy létezik olyan, hogy menstruációs görcs, és gondoltam, hogy az lehet ilyesmi.
Fél háromig intenzíven kérdezgettem férjemet, hogy szerinte mit tegyünk, és időről időre belemerevedtem a fájdalomba, de közben egész jól voltam. Aztán felkeltem pisilni, kizuttyant egy adag vér, a fehér új szőnyegre ofkorz**, és mivel megint jött egy fájdalomhullám, elsírtam magam, hogy akkor most vagy szülök, vagy nem, de fáj és félek és úgyse bírom ki, és még ez a vér is, és majd kiröhögnek az ügyeleten.
A kádba már úgy kellett be- majd kiemelni elnehezedett testemet, tartott vagy negyedóráig az öltözködés is, de a legbosszantóbb az volt, hogy most már egybefüggően és egyre jobban fájt, és még mindig nem hittem el, hogy ez szülés lesz.

A taxisunk kedves, de tehetségtelen fickónak bizonyult. Először is megkérdezte, hogy "Hová, hová?" Szerintetek hová, hová megy egy nagyhasú nő egy falfehér férfival és két kofferrel hajnali háromkor? Na ugye. Útban a kórház felé pedig végig nyugtatgatott, hogy ez még nem szülés, a felesége mind a hármat jócskán túlhordta, de ne aggódjunk, megvár bennünket, és hazavisz szívesen. Mondjuk a végefelé azt hiszem, ráijesztettem, amikor két sóhajtás között pihegés helyett kicsit durvábban közöltem, hogy DE IGENIS abban az épületben van a szülészet, és nem érdekel, hogy mittudoménmikor mi volt ott, és rüverc, vagy hogy a búbánatba hívják, mert nem bírom ki, amíg mégegyszer körbecammog a parkolóban.

A betegfelvételnél F.-et elzavartam, hogy keressen valakit, az se érdekel, hogy egy szülő nőt rángat oda, de én innen egy tapodtat sem megyek tovább. Persze mennem kellett, egy termetes idősebb szülésznő szép komótosan kezdte felvenni az adataimat, miközben én görcsök között felmásztam a vizsgálóágyra, megtudtam, hogy tényleg szülni fogok, és négyujjnyira nyitva a méhszájam. Hú, gondoltam, talán estére, vagy délutánra meg is lesz a baba.

Visszaöltöztem, leírva unalmas, de egyre fokozódva fájt az egész, és nagyon kellett kakálnom, már bocs, és már beszélni nem bírtam, és ilyen hülyeségekre kellett válaszolnom, hogy van-e a családban cukorbetegség, meg gyerekkoromban mit szedtem az asztmámra. Egy kedves fiatal doktornő volt még ott, ő vette a lapot, és csak a szavak elejét kellett elkezdenem, vagy igen-nemre bólogatnom. Kértem, hogy hadd járkáljak közben, ugyanis szó szerint vonaglottam már a székemen, de azt nem szabadott, nehogy elfolyjon a magzatvizem.

Utána fellifteztünk négyesben a harmadikra, F. és a doktornő el, engem pedig bevezettek a  szülőszobához tartozó zuhanyzóba. Átvettem a kórházi inget, szóltak, hogy pisiljek, ha kell, mondtam, hogy majd beöntéskor, áááá, arra már nincs időnk, hú, gondoltam, talán délre meg is lesz a baba.

Végre felfeküdhettem a szülőágyra, első dolgom volt odapisilni***, még bíztattak is benne, burkot repesztettek aztán megjelent F. Egy zöld papírköntöst viselt, a nagy gonddal kiválasztott szülőpólóját nem vette át, hozta viszont az ajakápolót, vizet, fényképezőgépet, meg az uzsonnásdobozomat, benne aszalt gyümölcs, zabszelet pekándióval, szőlőcukor, kétféle müzliszelet, az egyik sport plusz, ha nagyon eltikkadnék, a másik pedig koffeines, ha elhúzódna a vajúdás. Kérdezte, hogy mit segíthet, kicsit gondolkoztam, és rájöttem, hogy mindenki a nedves pelekát mondja ilyenkor, a férjnek az a dolga, hogy törölgesse gyöngyöző homlokom, úgyhogy mondtam, hogy hozza be a tetrapelenkát, de meg ne kérdezze, melyik az. 20 másodperccel később hallom, hogy "apuka minek vizezi azt a vastag frottírtörülközőt?", további 20 másodperc múlva pedig már törölgette volna a homlokom, ha nem szólok, hogy hozzám ne érjen.

Közben valamikor rámcsatolták a CTG-t, amivel mérik a méhműködést meg a magzat szívhangját. És addigra én már görcsökben fetrengtem, és beszélni sem tudtam, és még sokkal, de sokkal jobban kellett kakálnom. Egy fájásnál megengedte a szülésznő, hogy oldalra forduljak, úgy egy hajszállal elviselhetőbb volt, sunyi módon maradtam is még egy körre. Mert a fájások olyanok tényleg, mint egy hullám, átcsap rajtad az egyik, jobb esetben pihi, aztán jön a következő.

F. mindent megtett, nyugtatott például, hogy ki fogom bírni, és mindjárt vége, és hogy igyekszik a kislányunk, merthogy felírtunk neki pár frázist előre, nehogy hülyeséget beszéljen majd, és felbőszítsen. Persze egyből felbőszültem, hogy jön a betanult szövegével, amikor itt fogok megdögleni.

A CTG-t viszonylag hamar levették, méghogy nincs időérzéke egy szülő nőnek, nekem meg a terhestornán tanultak szerint fel kellett húznom a combom, belekapaszkodnom, és amikor éreztem a fájást ÉS szólt a szülésznő, nagy levegőt venni, és nyomninyomninyomni, és nagy levegőt venni, és nyomninyomninyomni. Nocsak, gondoltam, főpróba. Az első nyomás végén a lassan kispapa rákérdezett, hogy körülbelül mikor bújik ki a baba, a válasz szerint ha ügyes vagyok, olyan tíz perc, de már kétségbeesni sem volt időm, csak nyöszörögtem, hogy nagyon kell kakálnom.**** Amúgy igen, kakáltam is, és igen, marhára nem érdekelt.

Aztán egybefolyt valahogy az egész, már nem is érdekelt a fájás, csak vártam, hogy vehessem a nagy levegőt és nyomhassaknyomhassaknyomhassak, már szólt F., hogy látja a haját, de az igazat megvallva ez sem nagyon érdekelt, és bejött a szülésznő, és gátat metszett, amit szintén nem éreztem, de F. látta, remélem, nem premier plánban, és könyökölt a szülésznő a hasamba, és az egyik nyomásnál, pont, amikor majd' szétrepedtem, szóltak, hogy most ne nyomjak, itt a feje, várjam meg a következő fájást, nehogy elakadjon a válla. Bennem felvillant szegény Geréb Ágnes ügye a vállakkal, és nem nyomtam, csak arra gondoltam, mi lesz velem, ha nem jön több fájás, pedig akkor még nem tudtam, hogy 34 centi a fejkörfogata. Aztán jött persze a fájás, naaaaaaaagy levegő, nyomninyomninyoni, NAAAAAGY levegő, nyomninyomniNYOMNI!!!, kint van a feje! kint van a feje! bluuuuuggy és nem oááááá, hanem egy kis nyöszörgő sírás, óra szerint 4:20-kor. Aztán rendbetétel, oáoázás, 58 centi és 3750 gramm, és előbb az 56-os kollekciónkra gondoltam*****, utána arra, hogy én erre nem voltam képes, itt valami tévedés történt.




*Külön alszunk, mert horkol.
**Mire hazajöttünk, valaki kitisztította.
***Ez egy olyan blog, ahol bármit megtudhatsz bármiről.
****Valójában a poszt munkacíme Kakás szülés volt, de kicsit csúnyának tartanám így kiírni.
*****Naná, hogy még az is nagy rá...

10 megjegyzés:

  1. Kedves Jusztis!
    Egy hős voltál! De tényleg! Már kezdtem aggódni, hogy eltűntél mint Petőfi a ködben.
    Arról is mesélj majd hogy otthon milyen az élet jó?
    Képzeld Flóri is Nyilas lesz, jövő csütörtökön, 9-én lesz a császár, az a mi napunk.
    Csók!

    VálaszTörlés
  2. Jusztis, élmény volt olvasni, ahogy a szülésről (is) írtál! :) És nagyon jó, hogy ennyire részletesen leírtál mindent, még a kényes mozzanatokat, is. :)
    Engedelmeddel, el fogom olvastatni Férjemmel is, hogy felkészüljön mindenre. :))
    Aztán kérünk újabb képeket a kiscsajról, és élménybeszámolót az otthoni dolgokról is. :)
    Puszi nektek

    VálaszTörlés
  3. Hello!

    Én is köszi a beszámolót. Gratula! Ügyes voltál, szerintem már az is jófejség egy nőtől, hogy együttműködik, nem pedig hisztizik ilyenkor. Amúgy ez gyakori, hogy kakilnak szülés közben, vagy csak te? Asszem ez hülye kérdés, de én nem tudom a választ. Ilyen részletesen még senkitől nem hallottam ezt. Nagyon szépek vagytok mind a ketten. Sok tejet és sok alvást kívánok, és hogy mindig meg tudd különböztetni mikor van nappal és mikor éjszaka :-). (Állítólag egy idő után egybefolyik) És jó kis csapat vagytok, szétröhögtem magam a dolgaitokon: betanult frázisok, müzli szelet..ha-ha-ha

    VálaszTörlés
  4. Én Férjecskén nevettem, hogy vizezte a vastag frottírt, szegény. Biztos, azt se tudta, hol van. :)
    Egyébként én úgy tudom, gyakori a kakilás, mert sok esetben nincs már idő a beöntésre. Állítólag a dokik fel sem veszik a dolgot. :)
    Hát... ilyenkor a természet a főnök. ;)

    VálaszTörlés
  5. Huh, ma is megtudtam valamit a szülésről, amit egyelőre nem biztos, hogy akartam tudni, de később rendkívül hasznos lesz :)Illetve most már értem, hogy egy anyuka miért is nem akad le olyan apróságokon, mint az orrszívó. Gratulálok újra (korábban a gyönyörű kislányhoz, most a szülés közbeni lélekjelenléthez). És tudom, hogy huszadrangú kérdés, de a macska hogy reagált a legújabb családtagra? :)

    VálaszTörlés
  6. Ez engem is érdekel, nekem is van 3 macsekom. :) Alkalomadtán a macska-baba elővigyázatossági dolgok is érdekelnének. Mi egyelőre csak ott tartunk, hogy veszünk nemsokára védőrácsot. :)

    VálaszTörlés
  7. Gratulálunk a babához,sok örömet, jó egészséget kívánunk Kis-Vargáék Debrecenből

    VálaszTörlés
  8. Köszi mindenkinek a gratulációkat :) Jól vagyunk, csak kétóránként fejek, sz, egyelőre nem oylan fárasztó, de időm alig marad másra.

    Kakilás állítólag gyakori, hát én is pont belefutottam. Emiatt (is) adják a beöntést amúgy.

    A macska szegényke önként kivonult a hálószobából, általában a nappaliban unatkozik. Néha átjön nézelődni, de az ágyra nem akar felugrani. Szerintem érti, hogy kis kölykünk születetett. F. éjszakánként egy blokkot vele alszik (ő is kell minden etetés-pelenkázásnál), illetve próbálja sokat simogatni, plusz naponta párszor én is cirógatom kicsit. Nem tűnik szomorúnak, de azért sajnálom, és remélem, kibírja ezt az első pár nyűgös hetet.

    VálaszTörlés
  9. Hú Piton, szorítok 9-én!!!!

    VálaszTörlés
  10. Az az igazság, hogy én nem nagyon szeretem a szüléstörténeteket... mind ugyanaz, és fájt, és fájt, és nyomtam, de megszületett, és milyen szép volt, és... de ez basszus!!!!!! Jusztis, te egy királynő vagy, egy blogkirálynő!!!! :D Gratulálok még egyszer!!!

    Akkor ha jól értem, ez egy egészen gyors szülés volt, sőt!!! :)

    VálaszTörlés