Út a rózsaszín babakocsiig

Első lépések. Az olcsó babakocsik korszaka

Élt egyszer egy lány, aki semmit nem tudott a babakocsikról. Annyi rémlett csupán (mert persze én voltam ez a lány), hogy kétféle babakocsi van, az egyikben fekszik a gyerek, a másikban már ül, illetve, hogy a babakocsik jellemzően csiricsárék – nyilván tudat alatti emléket hagyott bennem a 2000-es évek elejének trendje.

2007 nyarán aztán elkezdtem érdeklődni a téma iránt, és meg is tudtam hamarosan, hogy rengeteg babakocsi létezik, eligazodni köztük teljesen reménytelen, viszont mindegy, melyiket választjuk, mindegyik szép, és mindegyik drága. Ez volt az az időszak, amikor hüledezve mutattam az utcán F.-nek egy-egy Pierre Cardint, hogy az bizony vagy 60 ezer forintba kerül, igaz, nagyon modern, mert egyesíti a mély- és sportkocsik minden előnyét.* Nagyjából decemberre az is egyértelművé vált, hogy mi ugyan nem fogunk vagyonokat áldozni egy kocsira, nagyon dizájnos például a Giraffe Club, a neve is tetszik, majd egy olyat veszünk, ha eljön az ideje.

Szárnyaló fantázia. A drága babakocsik korszaka

A bébi csak nem akart jelentkezni, így töretlen lelkesedéssel képeztem magam tovább babakocsi-fronton. Kiderült legott, hogy mint minden másban, olcsó húsnak itt is híg a leve, és aki túl gagyi kocsit választ, az vehet újat még a gyerek hat hónapos kora előtt. Azonkívül roppant kínos utcán valami Travel System jellegű amorf szörnnyel égetni magam.** Ha már ilyen sokat várunk a kis csöppségre, legalább kapjon valami normális kocsit, ha megérkezik végre.

Stokkékról álmodoztam ekkor én, meg Bugaboo-ról, de főleg Stokkéról, mert azt időnként láttam élőben is Debrecen utcáin; a Bugaboo-hoz azóta sem volt szerencsém. Hogy az milyen praktikus, és gyönyörű, nem az a régimódi stílus, és hát igen, egyszer kell megvenni, aztán lazán kiszolgál három gyereket is. Nem riasztott el sem a bőven 200 ezer feletti áruk, sem meglehetősen súlyos természetük: képzeletben annyira, de annyira mindegy, hogy 10, 12, vagy 16 kilót cipel az ember, a pénzzel meg úgy voltam, hogy csak essek teherbe, aztán valahogy majd megoldjuk. 2008 közepén biztos voltam benne, hogy majd egyszer nekünk is Stokkénk lesz, éppen csak a színét nem választottam még ki.

Vissza a földre. A nehéz babakocsik korszaka

Hogy, hogy nem, csak nem kellett elkapkodnunk a babakocsi-választást, én pedig szépen lassan felfigyeltem a Quinny Buzzra. Hihetetlen, milyen divatos, milyen különleges, és mennyire a keze alá dolgozik az embernek. Legyen fekete, az fiúnak menő, lánynak dögös, a kosz nem látszik rajta, mindenki bennünket fog csodálni. És annyira nem is drága, persze csak ha a Stokkéhoz hasonlítjuk. Nehéznek nehéz, hát istenem, van benne anyag, de kit érdekel, és jééé, egy (nekem) új német márka, az ABC Design! Hát ez fantasztikus, hogy néz ki, és akár Dakar-ralira indulhatok velük gyerekestül!

Mivel ekkor már sanszos volt, hogy kis rásegítéssel lesz gyerekünk, hótbiztos voltam benne, hogy ikreink születnek. Napokat töltöttem annak kigondolásával, hogy akkor most egy ikerbabakocsit vegyünk-e, csak húsz kiló, már mér' ne bírnám el, vagy inkább két szimplát, mondjuk egy fekete meg egy szép bézs Quinnyt. Néha kicsit megijedtem, honnan lesz ezekre jócskán több, mint negyedmillió forintunk, de még véletlenül sem akartam a gyerek-kérdésből anyagi problémát csinálni. 2009 elején járunk most.

Sínen vagyunk! A könnyű esernyőkocsik korszaka

Csodával határos módon felbukkant álmaimban a racionalitás. Egy garzonban laktunk ekkor, és valahogy tudatosult bennem, hogy egy babakocsi nem csak akkor van használatban, amikor irigykedő pillantások kereszttüzében suhanok vele az utcán, hanem akkor is, amikor éppen a lakásban kell kerülgetni. Továbbá számtalan fórum végigolvasása elvetette bennem annak magjait, hogy talán nem annyira hülyeség minél könnyebb kocsit választani, ha már a harmadikra kell feszt felcipelni. Könnyű, multifunkciós, kicsire csukható kocsira van tehát szükségünk, mózessel, mert az kell a baba hátának, sportüléssel, mert azt használjuk a legtovább, hordozó-autósüléssel, mert azt úgyis adják hozzá, és pelenkázótáskával, hogy teljes legyen a szett.

Innen már csak egy ugrás volt rábukkanni a Peg Perego Plikóra. Év végére kinyomoztam, mi a különbség a P3 és a Switch között***, mit takar a Modular System és az On Track megjelölés****, aztán mély szerelembe zuhantam. Naponta ellenőriztem a Brendon honlapján az árakat, lelkesedtem, ha 100 alá ment és szomorkodtam, ha 120 fölé, merthogy tisztáztam azt is, hogy csak a színe miatt nem költünk rá többet, illetve nem akarjuk szembefordítani a gyereket, plusz 30 ezerért, hiszen így például én is hányós vagyok menetiránynak ellentétesen. De a kocsi... tökéletes! Konzervatív, de fiatalos, elegáns, jól össze van rakva, ha én egyszer ilyet tolhatnék!

2010 márciusában érthető okokból felfokozódtak iránta való érzelmeim. Már naponta többször is megcsodáltam fényképét, egyre nyíltabban bámultam meg utcán, kínos vagy sem, de néha a nyomába a szegődtem, csak hogy tovább legeltessem rajta a szemem. Júniusban aztán felöltöttem ropogósan új terhesnadrágomat, szexi felsőt vettem hozzá, és F. kíséretében elvonultunk az első randevúra. Már a bolt küszöbén kiszúrtam. Pont olyan szép volt, mint vágyaimban, egyből elájult tőle F. is, lelkesen emelgette, tologatta (jól le is szúrtam, mert nem tudta egyből bolygósítani a kerekét), és minden, mint a mesében, csak valahogy... nem is tudom megfogalmazni, de monitoron mintha stabilabb lett volna, persze, nem kell kritizálni, ennél tökéletesebb babakocsi nem létezik.

Augusztusig hetente-kéthetente találkoztunk, mindig szuper volt, de mindig maradt bennem egy pici kis hiányérzet, mindenesetre, ha F. kezdett volna elbizonytalanodni, gyorsan megemeltettem vele egy 30 kilós monstrumot. Aztán mégis elkezdtem flörtölni. Tetszett például a Bébé Comfort Loola, stramm is volt és pihekönnyű, de nem tudtak színben azonos mózest-sportülést-táskát rendelni hozzá.

Egy egész napra és éjszakára belezúgtam a Jané Nomadba, marha jól nézett ki utcán, de élőben szörnyűnek és nehéznek találtam az autósülésbe oltott mózesét, a sportrésze pedig túl műanyag volt, és a nyári kupolára szellőzőháló helyett csak valami vastag, átlátszó nejlont applikáltak, amit F. nyilván első nap eltépett volna.***** Kétszer is próbáltunk összemelegedni a Cam Combi Babyvel, de már fényképen sem tetszett, meg túl fapadosnak láttam a többi mellett, arról nem is szólva, hogy egy ismerősünké pár hónap alatt gallyra ment. Úgy nézett ki tehát, hogy a sors a Peg Peregót szánta nekünk.

Váratlan fordulatként megláttam a vaterán egy hirdetést. Egy Chicco Trio Living kocsit kínáltak, alig féléves volt, és könnyű, meg csinos, ezért másnap el is mentem egy üzletbe megnézni. Újonnan nem jöhetett szóba sajnos, kicsit drágállottam érte a 170 ezer forintos árat, de tetszeni nagyon tetszett, és ha már ott voltam, alaposan szemügyre vettem a Chicco alap-modelljét is, ami Trio Enjoy névre hallgat. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy az Enjoy legyen újonnan 100-ért, vagy a Living használtan, de decemberig tartó garanciával 90-ért. Mert mi van, ha karcos? Ha bolyhos? Ha pont januárban megy szét? Ahhoz nem éreztem elég késztetést, hogy nyolc hónapos terhesen jótállási időn belüli, üres babakocsit teszteljek. Ráadásul F. is ezekben a napokban mondta be az unalmast, nem volt hajlandó több boltba eljönni, és kijelentette, hogy nem érdekli tovább, milyen kocsink lesz. Sőt kárörvendve hozzátette, hogy úgysem fogom bírni egyiket sem felhozni, ő pedig úgyis elbírja mindet.

És ekkor erre bukkantam a forgalmazó honlapján:

Tíz perccel később postafiókomban volt a visszaigazoló emil, és telefonomban a sikeres babakocsi-vásárláshoz gratuláló sms F.-től.

És lőn... (Záró bekezdés, tartsatok ki!)

Könnyű, szemre jóminőségű, kézreeső, kislányos, és a védőnőből is csodálatot kiváltó járgányunk lett. Még nem tudtam sajnos minden funkcióját kipróbálni, sőt, hogy egészen őszinte legyek, egy hét gyönyörködés után örültem, hogy a vázon kívül az összes alkatrészt el tudtam suvasztani túlterhelt szekrényeinkbe. Apropó, váz: röhögve felemelem. Terveim szerint az első hónapokban apukás-mózeses sétákra megyünk majd, nyárra pedig nyilván akkora muszklikat növesztek, hogy simán felhozom majd dundi dedem a sportrészes kocsival együtt. Szóval most nagyon elégedett vagyok, részletesebb vélemény úgy egy év múlva.
És végül: se nem fekete, se nem drapp, színe miatt csak kislányoknak jó, ráadásul az ülése is szembefordítható.

*Ekkor már tudtam, mi a különbség a mély- és sportkocsik között.

**Ekkor már tudtam, mi a Travel System.

***A Switch-nek szembefordítható az ülése.

****Gyakorlatilag a színválasztékot, illetve előbbinél jár a sportüléshez lábzsák.

*****Valaki tuti eltépte volna, és ugye ti sem hiszitek, hogy én?

Dolgok, amiket amúgy nem vettem volna meg

Azaz a terhes Jusztis kelléktára.

1. Parodontax fogkrém. Igazából ezt nem is vettem, hanem egy promóciós csomag részeként érkezett, hogy pillanatok alatt kedvenc higiénés termékemmé lépjen elő sós ízével és hatékonyságával: engem is utolért ugyanis a Kismamák Réme, a Fogínyvérzés, azonban a Parodontax segítségével én bizonyultam gyorsabbnak. (Nem fizetett reklám, sajnos.) Ha elfogy a mini-tubus, muszáj beruháznom egy nagyba, bolti ára egy ezres fölött van.

2. Szopipárna. A tizedik hét környékén pontosan tudtam, hogy honnan, milyen töltettel, huzattal és méretben fogom megrendelni minden terhes nő legjobb barátját. Már csak azt kellett megvárnom, hogy nőjön egy kicsit a hasam. Nagyjából 24 hetes koromban meg is érkezett a párna, és hetekig úgy tűnt, felesleges pénzkidobás volt, ráadásul a macskát őrületbe kergeti a polisztirol gyöngy csörgése. Aztán csak összebarátkoztunk, és mostanra majdnem minden éjszakát vele töltök. Postával együtt ötezer-valamennyibe került.

3. Bandázs. Ezt szintén nem vettem, a nővérem küldte nekem, mert erről meg ő hallotta úgy, hogy kismamáknak nélkülözhetetlen. Eleinte bő volt és hosszú, ha kreatívabb vagyok, tudtam volna hordani nyáron itthoni miniruhának. Mára belehíztam, s bár még mindig hosszú, jó szolgálatot tesz, mint éjszakai derékmelegítő.

4. Gumírozozott, kapcsos sportmelltartók. Tizenöttől huszonkilenc éves koromig kizárólag merevítős, szivacs nélküli melltartókat hordtam, sőt, még kényelmesnek is találtam őket. Hihetetlen.

5. Béres Gravida.  Meddő koromban az Elevitet szedtem vagy másfél évig, aztán váltottam egy nagydózisú vitaminra. Ezt terhesen nem mertem folytatni, így márciusban megvettem a Femibion 800-at és azzal végig is vittem az első trimesztert. Aztán zavarni kezdett, hogy a későbbi időszakra javasolt Femibion havi költsége egy ötezres, és kis tanulmányozás után az is kisült, hogy csak Omega3-ban marad el mögötte a Béres Gravida, de Omega3-at én amúgy is szedek. Szóval májustól gravidázom, és ha már Béres, akkor az ő Magne B6-jukat választottam. Emellett nyomom még a C-vitamint, sokat, és a nőgyógyász javaslatára vasat, a tüdőgyógyászéra pedig ampullás kalciumot.
Figyelem: sokáig pletykának tartottam, hogy a vitaminoktól bárkinek hányingere lenne, aztán empirikus módon megtapasztaltam, hogy valóban jobb minél telibb gyomorra bevenni őket. Azóta délben kezdem és este tízre végzek is a bevitelükkel. Összesített áruk sok, cserébe sosem voltak szebbek a körmeim.

6. Kis A/5-ös műanyag mappa. Ilyet kaptam az első védőnői látogatáson, Elevit felirattal, és rutinosan ki is hajítottam egyből. Amikor már gondot okozott a számtalan leletem hurcolása, F.-et kértem meg, hogy vegyen egy csinos, alkalmas kis tasakot, ami befér a táskámba. Nos a táskámba be is fér, viszont a tasakba csak keresztbe mennek bele a papírjaim, így én lettem a szamárfüles kismama. Tanulság: ne dobjátok ki az elevites reklámmappát.

7. Chicco terhességi csíkok elleni krém. Noha a kezdeti nagy riadalom után mégsem repedezem sehol, jó szolgálatot tesz, mint testápoló. Szerencsére én nem a linkelt áron vásároltam, 50%-os akcióban volt épp a Rossmannban.

8. Kakaóvaj. Szintén a striás mizéria alatt szereztem be. Hasra nem jó, mert ragad, viszont a darabkáival szeretem kenegetni az ajkamat, plusz bármilyen száraz bőrfelületre hasznos. Párszáz forint volt protekcióval.

Kiságy matraccal 2.

Majd veszünk egy kókuszmatracot, ha eljön az ideje, természetes anyagból van, nem drága, most már mindenki ilyet használ, izé, hozé, ha rápisil a gyerek, semmi baja nem lesz, átfolyik rajta, különben is, a matracon aztán végképp nem fogok nem problémázni.

Ilyen gondolataim voltak nekem nem is olyan régen. Aztán, mintegy mellékesen, hiszen a matracon nem akartam problémázni, vetettem egy pillantást a Baba-Expón a kókuszmatracokra is: kemény volt, lapos* és durva, a mezei kókuszháncsot préselték és ragasztották össze valamivel, amiről nem tudom, hogy mi, de biztos nem organikus, és az egész bevonva a legolcsóbb, sárga alapon sárga kacsás vagy bugyikék alapon barna macis textillel, hétezerért.

Hazafelé a gyerek apjával jól lehordtuk egymásnak a kókuszmatracot, azért a mi magzatunk ennél jóval jobbat érdemel, nem priccsen akarjuk altatni, és különben is, egyszer rápisil, berothad az egész, vagy allergiát kap, szóval ilyet tuti nem veszünk.

Szerencsére közeledett az ikeás kirándulásunk. A honlapon rengeteg jó babamatracot találtam, nem is drágán, az a lényeg, hogy szivacs legyen, azt ki lehet mosni, ha rápisil, a rugóstól idegenkedem a saját ágyamban is, na meg azért az Ikea nyilván minőségi, bevizsgált cuccokat árul, szépen megnézzük mindet, és a legszebbet megvesszük, maximum egy tizes, matrac letudva.

Aztán valahogy egyik matrac se tetszett. Az olcsóbb olyan volt, mintha tojástartó lenne, vékony, gyenge és dudoros, a drágább meg csak egy sima szivacs sima pamuttal bevonva. Mint F. megjegyezte, még az se biztos, hogy 100% pamut, mert nagyon örült, hogy végre ő is megjegyezhet valamit. Azért a mi kislányunk mégse egy ilyenen aludjon már, különben is, rápisil, és kinek lesz kedve éjszaka a kádban öblögetni a matracot, utána meg két nap, mire megszárad. Minőségi matracra van szükségünk.

Pár nappal később elmentünk a Cardóba. Rögtön meg is tetszett az egyik, minőségi, szép, oldalt szellőzőrendszerrel, nedvességtaszító huzattal, csak egy kicsit drága volt, 35 ezer forint. Na most én abszolút nem vagyok az a típus, aki bármit is megvon magától vagy szeretteitől**, de ezt mégis sokallottam. Ha belegondolok, a saját matracunk volt 60, tíz év garanciával, oké, biztos erre is van tíz év garancia, de sehogy sem tudtam elképzelni tízéves Lenkénket 60*120 centin kuporogni, szóval kiválasztottunk egy másik nagyon szuper matracot. Sima, tömör, speciális habszivacs, légáteresztő és vízhatlan huzattal, körbe duplán cipzáras, 14-ért, a hülyének is megéri. Legfeljebb majd mindenkinek azt hazudjuk, hogy háromezer volt. És különben is, erre legalább nem kell matracvédő lepedőt venni, úgyhogy spóroltunk háromezret, de ha úgy vesszük, hogy a matracvédő lepedő öt, akkor máris ötöt spórultunk. Viszont a gyerek hátgerince nekünk megér ennyit. Úgyhogy meg is rendeljük, nem most, majd, de megrendeljük, és pont.

Itthon azért csak utánanéztem alaposabban a szivacsmatracoknak. Kiderült, hogy a csúcs a Träumeland, Alvi vagy a Zöllner, ezek mindegyike úgy néz ki, hogy különféle szivacsok vannak összeszerkesztve, kívül általában fehérek, belül színesek, mindenféle extrával, úgymint pontspecifikáció, antistressz rendszer, kiváló CO2 áteresztés, fresh&dry és csecsemő-tipegő és téli-nyári oldal, profi huzat gyapjúval vagy teflonnal, megerősített szélek, hogy be ne akadjon a baba lába, ezt nem értem, de mindegy, szóval mind más volt egy kicsit, de mind nagyon tetszett, és ettől fogva én is szép, színes, drága matracot akartam. Merthogy sajnos az is kiderült, hogy ezek ára vagy 80 eurónál kezdődik.

Aztán villámgyorsan az is kiderült, hogy ezeket a matracokat reklámkatalógusokba fotózzák, és ilyenkor ugye muszáj kibontani a csomagolásukat, kicsit néha be is piszkolódik a huzatuk, ezért aztán matrac-dealerekhez kerülnek, akikkel tele a magyar web, és akik nagyon olcsón próbálják elpasszolni ezeket, na kinek? Akire rá lehet sózni egy szivacsmatracot háromezernél többért. Mosni pedig úgyis mindent kimosok azonnal, ami a lakásba kerül, kölyökmacskától kezdve edényfogó kesztyűn át egészen a fehérneműs fiók dísz-béléséig, tehát semmiképpen nem maradhat ki a sorból a gyerekmatrac huzata sem.

Ezután már csak fel kellett vennem a kapcsolatot néhány üzérrel, kiokosítani őket, hogy mi a különbség a basic, a komfort és a lux kategóriák között, gondosan ügyelve arra, hogy a friss információt ne használják árfelhajtásra, aztán vártam egy hetet, majd még egyet, átutaltam 9 ezer forintot, és most, ha minden igaz, úton van felénk a mi Zöllner Pantafelx Plus-unk. Mindketten borzasztó izgatottan várjuk az érkezését, bár érdekes, F. ezt meglehetősen jól palástolja.

*Nyilván egy matrac természetéből adódóan lapos, na de ez a vártnál laposabb volt.
**Pláne magától.

(Kép innen: http://www.babyland-online.com/Bettausstattung/Matratzen/Zoellner-2010-Babymatratze-Pantaflex-Plus-70/140cm)

Kiságy matraccal 1.

Abban már az elején biztos voltam, hogy nem csinálok semmi faksznit a kiságyból. Egyszerűen férjen el, legyen pelenkázója, és készüljön fenyőből, mert nálunk itthon szinte minden fenyő.

Aztán még jóval a teherbeesésem előtt kiderült, hogy pelekázós, más néven kombi kiságyat nem nagyon gyártanak fenyőből. Vannak nagyon szép fenyő ágyikók, nagyon szép pelenkázókomódok, tetszenek is, de sajnos túl nagyok a mi gyerekszobánkba. Sebaj, majd nézek a vaterán egyedileg készítetett használtat! Találtam is, februárban, mikor magzatom még zigóta sem volt, azóta viszont egyetlen egy megfelelő pelenkázó ágy sem bukkant fel széles e világon a magyar weben. Tudom, mert naponta néztem, a hirdetési oldalak legszélesebb spektrumán.

Persze nem akarom eltitkolni, hogy találtam egy direkt fenyő kombikra szakosodott gyártót. Szállítással alig 100 ezerért meglenne az átalakíthatós kiságy, amivel csak két problémánk akadt: csúnya (ennyiért legalább legyen szép), plusz úgyse alakítanánk át. A kisággyal szemben annyi igényünk van, hogy csecsemőnknek, majd tipegőnknek megfelelő alvóhelyet biztosítson, hogy aztán a gyerek 2-3 éves korában nyugodtan elajándékozzuk vagy kidobjuk, s óvodába készülő sarjunkat komoly, valódi bútorral ajándékozzuk meg.

Hát akkor csináltassunk mi egy ágyat! Lassan szivárogtak be életünkbe az asztalosok és árajánlatok, a 180 ezres görcsmentes biofenyőtől egészen a 30-ért vállaltig, aminek reménybeli készítője még nem csinált bababútort és többszöri megbeszélés után sem értette a feletébb alapszintű elvárásainkat. És akkor megláttam egy bényei pelenkázókomódot, 27 ezerért, fenyőből, mindössze 60 centi szélességben. Azt már a hülye is ki tudja számolni, hogy 60+120 (egy átlag rácsoságy hossza) egyenlő 180, vagyis bőven elfér a 205 centis falunk mellett.

Komód színrelép, asztalosok balra el. Gondos méregetés után kisült, hogy a komód lapja alá egy maximum 83 centi magas kiságy fér be, és innen már gyerekjáték volt felkutatni az Ikea 80 centis alap-ágyát. Amiből ÚJ kell, mert ha már ilyen olcsó, meg egyszerű, meg egyáltalán, akkor legalább új legyen.

Kitartó zsarolásom kérlelésem és egyre vadabb ötleteim után, melyek között szerepelt IC, BKV és telekocsi egyaránt, F. elintézte az ikeás kiruccanást (nincs autónk), végülis úgyis tetszettek a babatextiljeik is. És szombat este békésen összesimult egymással a babaágy és a komód, és nem is maradt más dolgunk vasárnapra, mint asztalost keresni, aki lelakkozza az ágyat. Mert azt beláthatja F., hogy nem töltheti kislányunk meghatározó első éveit kezeletlen ágyban, és azt is beláthatja, hogy ő nem tud annyira szépen lakkozni, meg olajozni, mint egy profi, sőt azt is beláthatja, hogy már alig 14 hetünk van mindent elintézni, szóval sürget az idő.

Úgy néz ki, holnap elviszi az asztalos az ágyat, mi meg indulunk matracot nézni.

ui. tudom, hogy a Sniglar nem fenyő, hanem bükk, de ezt hívom kompromisszumnak. És kérek mindenkit, ne linkeljen be szebbnél szebb fenyő kombiágyakat, nem akarom magam utólag pancsernak érezni.

A kismama ruházata

Így a 23-ik hétre világossá vált számomra, hogy a kismamákat fenyegető két öltözködési veszély közül messze a kisebbik a "semmi göncöm"-szindróma. Sokkal borzasztóbb az a tény, hogy sok, a második trimeszterben lévő ápolt nő második trimeszterben lévő ápolt nőből kismamajelmezt viselő idiótává változik. Sajnos minél többet látogatunk bababoltokat, annál nagyobb az esélye, hogy bennünket is megfertőznek az infantilis ruhák.

Egy igényes kismamának csak a lentebb kifejtett területeken érdemes nagy figyelmet fordítani ruházatára.

Nadrág

Gyakorlatilag az első ruhadarab, amit páran, én is, még az első 12 hét folyamán beszereznek. A kismamanadrágok legelterjedtebb típusa a kertészfarmer, amivel viszont 2010-ben ne röhögtessük már ki magunkat, akármit is mond anyukánk a praktikumról (ami ráadásul fals, gondoljunk a pisilésre) és a derekunk melegítéséről.

Vannak aztán a sima nadrágnak tűnő darabok, amikbe derékrészen egy kis gumis pántot applikáltak bele. Biztos sokaknak kényelmes, engem zavar, hogy nem tartja semmi a pocakom, azonkívül folyton lecsúszkált az egész.
A sima nadrág altípusa a derék alatt megkötős nyári nadrág, ez viszont a legjobb döntésemnek bizonyult. Az idén ritka 30 fok feletti napokon nem olvad rám az anyag, szépen kiemeli a pocakot, és a megkötő segítségével be lehet álítani úgy a bőségét, hogy ne kelljen lépésenként feljebb ráncigálni.

Picit is hűvösebb időben a csúcs az a fazon, aminek gumival állítható a derékbősége és beépített, széles pocatakaró-pántot tartalmaz. Ez az én esetemben jóval a köldököm felé felér, és bár azt hittem, idegesíteni fog, nagyon megszerettem. Egyfelől sokkal fázósabb vagyok terhesen, másrészt védve érzem a hasam, harmadrészt pedig valahogy szebb formájú a pocakom, mintha csak a felső lenne felette, pedig egyelőre nem lettem egy szétfolyó alkat.

A felszabott derekú nadrág jellemzően az elegáns ruhák között fordul elő, bár farmerben is találkoztam már vele. Egyszerűen magasabb derékrésszel készül, és fogalmam sincs, varrástechnikailag hogyan oldják meg, de pontosan rásimul a hasra. A pocaktartóshoz hasonlóan ez is nagyon kényelmes volt abban a pár percben, míg a próbafülkében forogtam benne, ám végül egyéb okok miatt nem vásároltam meg.

Meglepően sokáig tudjuk hordani a sima, gumis derekú, pláne csípőfazonú nadrágjainkat is. Ilyenem melegítőben van, semmi probléma vele, a kismama-tréningalsó beszerzése ezek szerint vagy a harmadik trimeszter kihívása lesz, vagy nem kerül rá sor.

Szoknya

A szoknyákra szinte ugyanaz érvényes, mint a nadrágokra. Ha blézerrel hordjuk, szerintem a legcsinosabb a felszabott derekú szoknya, de ez csak az én véleményem. Nyári szoknyát beépített derékrésszel ne vegyünk, hacsak nem szeretünk nagyon izzadni.

Pólók, topok, tunikák

Nagyon helyesen régóta nem divat sátorszerű leplek alá rejteni formásodó pocakunkat. A testresimuló pólókban leszünk a legcsinosabbak, csak arra vigyázzunk, hogyha már nagyon kerek a hasunk, akkor elöl, alul felkap majd a nem-terhes felsőnk, és kivillan meztelen bőrünk. Érdemes ezért már a terhesség elejétől inkább a hosszabb darabokat keresni, és külön előnyös, ha valami diszkréten felhívja a figyelmet szintén egyre nőiesebb dekoltázsunkra.

A terhespólók annyival tudnak többet a sima, hosszabb derekú pólóknál, hogy elöl ráncolással bővebre van hagyva a hasi részük, és általában hosszabbak is, mint hátul. Ha találunk szép mintájút, hajrá, kényelmes és szexis, viszont az ötödik hónapban még ne égessük magunkat olyan típussal, amelynek szoptatós a melrésze. Merthogy sajnos a terhespólók nagyobbik része ilyen.

Ha valaki kedveli a tunikákat, tobzódhat akár a rendes női, akár a terhesosztályon. Egyre kell csak ügyelnünk: tunikák között a legmagasabb az előfordulási rátája a kismamajelmezeknek. Ha a harmadik ikszhez közeledve, vagy azon túl úgy érezzük, hogy széles, fagylaltszínű megkötőre vágyunk a csípőnkön, hát ne fogjuk vissza magunkat.

Blúzok

Végiggombolós blúzból már minimálhassal is a terheseknek valót fogjuk választani. Az ok egyszerű, inkább nézzünk ki 12 hetes terhesnek, mint olyan valakinek, aki kettővel több fánkot tolt be a repetás ebéd után. Pár héttel később meg már ha akarnánk se, tudnánk begombolkozni pocaktájon.

Bebújós, esetleg felül galléros-gombos blúzokat viszont, hacsak nem túl szűk a szabásuk, nyugodtan hordjunk, amíg ránkjön. Nagyon csinos lesz a (jellemzően) vékony anyag alatt áttetsző poci. A bebújós kismamablúzok sokszor megkötősek (nem keverendő össze a megkötős tunikával!), ezzel még a hozzám hasonlóan bénák is elég jól tudják szabályozni a bőségét. Mint minden kismamafelsőre, a blúzokra is igaz, hogy csinos, ha a derékrészen az alsó sáv elütő színű-anyagú a blúz többi részétől.

Pulóver

Ezen a téren még eléggé tapogatózom. Az már biztosnak tűnik, hogy direkt kismamáknak való leplet nem fogok vásárolni. Ezek sajnos senkinek nem állnak igazán jól, és szomorú, hogy némelyekre nem megy más rá a terhesség végére. Remélem, nem láttok majd karón varjút, vagyis poncsóban Jusztist novemberben.

A bebújós pulcsik csinosak, amíg magunkra tudjuk préselni őket, bár a végefelé kicsit szüreti-ténsasszonyos hatást keltenek. Két számmal nagyobb bebújóssal ne kísérletezzünk, nincs hülyébb látvány, mint vállon lecsúszú, hasban feszülő kötöttáru, tudom miről beszélek.

Még a legjobb megoldásnak eddig a sima, nem-kismama kardigán tűnik. Felülről lenfelé haladva begombolom, amíg sikerül, alul pedig szétnyílik a hasamon, kihangsúlyozva azt. Színben passzoló top elengedhetetlen.

Ruhák

Ez annyira egyértelmű, hogy írni sem kellene róla. A mell alatt varrottak csinosak és egyre csinosabbak lesznek, szabottat pedig úgysem tudunk sokáig hordani, hacsaknem kismama-boltban vásároltuk (fagylaltszín-veszély itt is!). A végiggombosat a blúzoknál taglalt probléma miatt inkább hanyagoljuk.

Kabát, dzseki

Hát igen, ez a szegmens totál under construction. Még nem tudom, hogy novemberi szülésnél érdemes-e beruházni egy mégoly sátorszerű, de legalább meleg terhes-darabba, vagy kihúzom azt a pár hetet a kigombolt tavalyi télikabátomban.

Ha már újat veszünk, talán a legkevésbé előnytelen választás a mell alatt húzott. Így legalább mellig nézünk ki valahogy, attól lefelé meg hátha állítható a bősége, és lehetőség szerint minél jobban követi a test vonalát.

Fehérneműk

Melltartót mindenképpen kell majd vennünk. Ne legyünk hülyék, mint én, és ne vásároljunk a régi méretünkben három méregdrága Triumphot a második trimeszter kezdetén.
A szoptatós melltartót elég közvetlenül szülés előtt beszerezni (vagy méginkább utána). Addig is növekvő kebleinknek adjuk meg, amit szeretnének, és ez egy jól tartó, széles vállpántos, lehetőleg merevítő nélküli melltartó legyen. Szerencsére találtam egy olyat, ami sport, de ez nem látszik rajta, nagyon szeretem.

Bugyiból a jól bevált nemterhes-bugyijaimat hordom. A tangákat mellőzzük a fertőzésveszély miatt, a műszálat szintén. Egy kivétel van ez alól, az a természetes nedvességelvezető műszál, aminek nem tudom a nevét, de jobb, mint a pamut. Tudjátok, nincs gumi a derekánál, de halál kényelmes.

A bugyikat az érzékeny lágyékrész miatt egyre lejjebb kell majd tolnunk, ami miatt nemcsak, hogy hátul egyre feljebb kerül, de a tisztasági betétünk súlypontja is megváltozik. Amíg nem jövünk bele a jó helyre ragasztásba, okozhat kellemetlen perceket a megnövekvő mennyiségű terhességi folyás.

Ha kismamabugyit veszünk, az eleve úgy van szabva, hogy has alatt egy újhold-alakú területet kivágnak belőle. Ezt nem kell lejjebb tolnunk, cserébe irreálisan drága és még az anyaga is vacak.

Árak

A költségekről direkt nem írtam eddig. A legdrágábbak a kismama-ruházati- és bababoltok. Itt ritkán van csekély akció, és gyakran hülyének akarják öltöztetni a betérőt. A divatmárkák terhesosztálya már sokkal elvisehetőbb, alig borsosabb árú, mint a normál ruháik, gyakran van akció, és nem annyira idétlenek. Kellő ügyességgel nemterhes ruhákat is vehetünk, ez segíti ép elménk megőrzését. Végezetül pedig ne felejtsük el a turkálókat és aukciós oldalakat, jó holmikat foghatunk ki olcsón, hiszen egy terhesség rövid ahhoz, hogy egy komplett ruhatárat leamorizáljon az eladó.

Félidőn túl

Olyan észrevétlenül csordogáltam át a 21-ik hétbe, hogy még a legutóbbi terhesgondozást sem írtam le, pedig már nyolc nap eltelt azóta. Valószínűleg azért esett így, mert semmi újat nem tapasztaltam az előző alkalmakhoz képest.

Hétfőn vacsora után rutinosan Kubuval kínáltom szomjas párom, hogy másnap reggel az eldobhatós pohárba felfogott vizeletem a príma üvegecskébe töltsem át. Már nem kíséreletezem gyógyszertárban kapható céleszközzel, egyedül a kubus nem szivárog.
Indulás előtt extrán lezuhanyzom*, magamra öltöm a hasam aktuálisan leginkább hangsúlyozó blúzomat, majd ellejtetek a rendelőbe. Már rég nem bénázok magazinolvasással a laborra várakozva, kopogok, megkapom a kis kémcsövemet, a mosdóban áttöltöm bele a kubus üveg tartalmát, a polcra helyezem, majd merengve gondolok vissza kezdő koromra, amikor még nem hordtam magammal kézfertőtlenítőt. Csak ezután merülök bele a Nők Lapjámba, általában a Lolával az élet-ig meg is kapom az eredményem. (Hátul kezdem az olvasást.)

Mostanra gyomorgörcs nélkül vonulok be hívás nélkül a védőnői szobába, tudom, hogy kérdezhetek bármit, de minek, súly, vérnyomás, kiskönyv, már vár is a doktor úr.

Itt ismét átvesszük a kiskönyvem tartalmát, megvárom, amíg az asszisztens mindent bepötyög a gépbe, sőt, ezúttal új motívióummal gazdagodott bentlétem, ez volt a magzati szívhanghallgatás. Bár nagyon büszkén újságoltam, senkit sem hatott meg, hogy a kis Lenke aktívan mocorog. A következő időpont kijelölése és a friss beutalók átvétele után csak a búcsú marad, és én gondozott terhesként mehetek újabb pár hétre dolgomra.

A terhesgondozás mellett még egy alkalom van, amikor kismamának érzem magam, ez pedig a kismama-torna. Eleinte nyomasztott, hogy nekem van a legkisebb pocakom a négy-ötfős csoportban, de szerencsére folyamatos a fluktuáció. A gyakorlatokat teljes mértékben követni tudom, és ez nagy szó, mert minden tornaórán mindig én voltam a legügyetlenebb, a már akkor is kilencvenkilós Rákjutka mögött kullogva**. Alapvetően háromféle feladat van, a nyújtozkodós, a lábelemlős és a gátizom. Az első kettőt minden órán a végtelenségig variáljuk, a gátizom pedig annyit jelent, hogy felváltva, különféle szisztémák szerint kell megfeszítenünk a hüvely- és végbélkörnyéki izmainkat. Nem tudom, hogy ezt Kriston Andrea mennyire tartaná szabályosnak, viszont egyértelműen fejlődöm, simán lenyomom tizenöt másodperc alatt a hat szorítást. Ruházatom az első alkalom kínosnak bizonyult mackója után immáron sportos leggings, sztreccspamut póló és bokazokni. A költségek 800 Ft-ra rúgnak óránként, kivéve, ha valakinek bérlete van, mint nekem, mert így csak 5.600 tíz alkalom akciósan, és már egy bónuszt is kaptam, mert vittem a barátnőmet.

Végezetül egy pocakfotóval zárom posztom, tekintsetek el a kép minőségétől, és inkább azt áruljátok el, hogy szerintetek is kicsi-e?

*Eddig egyszer nem mentem frissen mosakodva az orvoshoz, és egyszer volt az egész terhesség alatt méhszáj-vizsgálatom, ráradásul ez a két dolog egy napra esett.
**Remélem, nevezett nem olvassa ezt a blogot, de ha mégis, akkor Szia Jutka!!!

(21+1 hetes)

Baba-Expo

A Baba-Expo nem az én világom.

Képzeljetek el egy nagy, négyszögletes termet. A négyszög oldalain álltak a profik sátrai, ők elsősorban a babakocsi-kókuszmatrac-ágyneműfélék szektorában vonultattak fel rengeteg közepes árkategóriájú és színvonalú terméket. A négyszög hosszabbi oldalaival párhuzamosan futottak a használtholmisok, két fő típussal, úgymint meggyötört anyuka illetve félprofi börzekofa. Itt-ott felbukkant egy-egy bútoros, őssejtes, biztosítós árus, bezsúfoltak továbbá egy óriási ugrálóvárat is, a vákuumot pedig nagypocakos kismamák, lelkes kispapák, zilált családanyák, alvó, nézelődő, de pláne visító és ugráló dedek töltötték ki.

Bemelegítésként párszor körbekocogtam a termet, a rajtvonalhoz érve mindig egy kicsit jobban kinyomva a hasam, de még így is a mezőny legutolsóihoz tartoztam. Aztán, hogy legitimizáljam jelenlétem, előbb a használtruha-kereskedőknél kezdtem turkálni, és találtam is egy-két helyes pici cuccot, de vágyaim netovábbja, a cipzáras bundazsák csak nem akart felbukkanni.

Noha hivatalosan pénzköltékeny és türelmetlen vagyok, nem vásároltam sem matracot, bár meglehetősen jó árban volt, ámde riasztott a gondolat, hogy november végére várt gyermekem eme nagyméretű holmiját még öt hónapig kerülgessük 59 négyzetméteren, sőt nem csábított el a jutányosan kínált szopipárna sem, egyszerűen kicsit hülyén éreztem volna magam ilyesmit kérni, minimálhassal. Öntudatosan köröztem hát tovább, mint megfontolt, érett kismama, mikor az önismeret csúcsairól F. kiterelt a kávézóba szusszanni egy kicsit.

A második felvonásban már mindkettőnknek fontos szerep jutott. Amíg F. végigemelgette a felvonultatott babakocsik nagyobb részét, hogy megállapítsa, a mi kiszemeltünknek semmi sem érhet nyomába pehelysúlyban, addig én kerestem egy kellően rokonszenves, téli újszülöttholmik felett unatkozó anyukát, megalapozva ezzel leányunk kezdő ruhatárát. Igazából nem tudom, ki járt jobban, mert mikor látta a hölgy, hogy egy komplett évszakot felvásárolok, jelentős engedményt adott amúgy sem túlárazott portékájából, így lettek nekünk új, vagy szinte új, márkásabbnál márkásabb kabátkáink, rugdalózóink, kardigánjaink, farmerjaink, leggingseink és pamutnadrágjaink (és akkor most ígérem meg, hogy a gyerek dolgairól nem beszélek többes szám első személyben, jó?). Hogynemondjam, minden rózsaszín és fehér, de ezen állítólag felesleges kiakadnom, féléves kor alatt a babának tökmindegy nem nagyon gyártanak más színben.

Pillanatnyi hormontúltengéstől hajtva még odafontoskodtam az alternatív sátorhoz, megnéztem élőben sokhavi álmaim tárgyát, a mosható pelust és a csatos hordozót, majd vásároltam legott egy narancssárga rugalmas hordozókendőt, aminek marhára örülök, mert egy ezressel olcsóbb volt, mint a webshopban, és csak itthon bántam meg, hogy nem a mohazöldet választottam inkább. Sebaj, majd pelenkavásárláskor biztos átcserélik, nem mintha kaptam volna blokkot, khm, khm...

Belépőjegyünket levásárolatlanul hagyva mintegy három óra elteltével távoztunk a színről. Költségek: a két belépő 1.000, kendő 5.900, ruhák kábé 5.000.

100% kislány

Kedden a tökéletes AFP-szűrésemmel idejét láttam, hogy a gyermek apját is bevezessem a klinikai ultrahang-vizsgálat titkaiba. Sokkal edzettebb, mint gondoltam, mivel a kismamákkal dugig tömött váró láttán meg sem nyikkant, sőt a háromórás várakozás sem őrölte fel idegeit: szorgalmasan tette az egyetlen ilyenkor tehető dolgot, vagyis olvasta elejétől végéig a Nők Lapját, idértve mind a tizenkét horoszkópot és a Kedves Húgom! rovatot, s nem panaszkodott a nem létező büfék és a mellékhelyiségek valósága miatt sem.

Mikor kezdett megtörni a kitartása, igaz, az enyém is, végre benyomakodhattunk két termetes asszonyság közé a hat négyzetméteres előtérbe, ahol F. a lenge függönynek köszönhetően előzetes ismereteket szerzett a rendelőben folyó tevékenységről. Aztán egyszercsak mi kerültünk a függöny túloldalára, nadrág le, póló fel, zselé elken, a doktornő nagyon barátságos volt, és még annál is rutinosabb, fejkörfogat-minden rendben-kis combocska-hoppá! kislány-felöltözhet-írja alá-következőőőő??-viszlát!

Azért egy picit csalódott voltam.

Ma délelőtt az időpontos magánultrahangon csak húsz percet kellett várni, aztán én puha ágyon, büszke párom pedig kényelmes bőrfotelben élvezhette a vizsgálatot kétdimenzióban, jutott idő nem csak fejre, meg haskörfogatra, meg combcsontra, hanem mind a húsz kis ujjacska megszámolására, a szív, vese, máj, gyomor, húgyhólyag, sőt szeméremajkak megtekintésére, aztán átkapcsoltak 4D-re, és még az is kiderült, hogy már rendelkezik egyéni jellegzetességekkel, nevezetesen olyan a szája, mint az enyém. Nem elfogultság, F. is egyből kiszúrta, és nagyon irigy. Megmutatni nem tudom, képet nem kértünk, egyikünk sem tudja elképzelni, hogy valaha is nézegetnénk. Az egész 5.000 Ft-ba került.

Lehet találgatni, mi lesz a neve.

(19+2 hetes)

Csak nézek, és semmit, semmit nem értek

Na szóval, az úgy volt, hogy ma végre felhívtam a magánorvosomat, adjon időpontot a jövő hétre, a tizenkettedik heti ultrahangra. És kiderült, hogy ő nem is vállal tizenkettedik heti ultrahangot, azt csináltassam meg valahol, aztán ő nagyon szívesen véleményezi, meg meg is vizsgál akkor már. De mégis, mi a fenének járjak én magánorvoshoz*, ha mellette ugyanúgy kell járnom az SZTK-shoz, meg ultrahangra, meg vérvételre meg mindenhová? Amikor ráadásul, ahogyan már írtam, tökéletesen elégedett vagyok az SZTK-s orvosommal is?

Itt készítettem fejben mind a kettejükről egy előny-hátrány mérlegelést.

Kezdjük az SZTK-ssal. Előnye, hogy közel van, körülbelül tíz perc séta az egész. A rendelési időpontjai jók, minden nap dolgozik, felváltva délelőtt-délután. Várokoznom sosem kellett öt percnél többet. Mindenképpen járnom kell hozzá, a pecsétek és a beutalók miatt, ráadásul a terhesgondozás és az ultrahang** mellett van. Precíz, pontos, alapos és szőrszálhasogató jellemű, amitől civilben hülyét kapnék, de egy orvosnál nem hátrányos tulajdonság. Tökéletesen ingyenes minden szolgálatása. Emlékszik rám.

Hátrányai: egy, hogy nem vállal szülést, kettő, hogy hétvégén nem elérhető.

A magán előnyei: közel van, maximum nyolc perc séta az egész. A rendelő nagyon szép, és fel van szerelve ultrahang-készülékkel (ami viszont nem alkalmas a kötelező vizsgálatok elvégzésére). Ő műtött, tehát látta már belülről a szerveimet. Szívesen vállal szülést, ráadásul abban a kórházban, amelyik nekem rokonszenvesebb (de ahová mehetek fogadott orvos nélkül is).

Hátránya viszont, hogy semmi különösebb plusz nem ad az ellátásomhoz, sőt, egy hellyel többet jelent, ahová rohangálnom kell. Drága, szüléssel együtt jóval egy százas felett lennénk. Nem mondom, hogy szétszórt, de a nevemet még nem sikerült megjegyeznie. Egy héten csak két délután van rendelése, és szerintem meglepődne, ha baj esetén hétvégén hívogatnám.

Ti hogyan döntenétek? Nekem, és nem elsősorban a pénz miatt, előtörtek kezdő meddő-korom puritán elképzelései. Ha abból indulok ki, hogy szülni bárki tud, és ha nincsen komplikáció, akkor az orvosnak sincsen túlzott jelentősége, akkor totál fölöslegesnek tűnik a magánosdni. Ha pedig menetközben változik a véleményem, még mindig van jó félévem, hogy keressek egy dokit. Mindenesetre most visszatérek a TB-támogatott útra.

Bocsánat, ha nagyon egyértelmű dolgot írtam le, nekem ma esett le, hogy hogyan működik a rendszer.




*Ha nem számítjuk ide a hálát, hogy megműtött.
**Kísérő jöhet.

Első ultrahang

Szerdán, mire jóleső izgalmam idegtépő várakozássá alakult, megtudtam, hogy a láthatatlan tesztcsíkok világából átléptünk a dobogó szívecskék világába. Sarjunk fél centi hosszú, és kaptam róla fényképet is, sajnos csak papírformában, de aki már látott egy hathetes ultrahang-felvételt, az látta mindet.

Orvost tökéletesen választottam, ez mostanra egyértelmű. Miután kedden este megfogalmaztam, mit írok ide a blogra, ha nem lesz semmi, miután szerdán egész nap balsejtelmektől gyötörve, egy igazi első randevú izgalmával nem ettem, nem ittam, csak szédelegtem és szürkültem felváltva, ahogy meglátott a küszöbön, gyakorlatilag köszönés helyett intett, hogy irány az öltöző, majd irány a vizsgálószék. Mire kényelmesen elhelyezkedtem, már látszott a pulzálás. Miközben a pulzálás apja könnyeit morzsolgatta, én még stresszeltem egy kicsit, hogy vajon mikor jön a feketeleves, de semmi ilyesmi nem történt. Megtudtam, hogy legközelebb ráérek a tizenkettedik héten jönni, de ha esetleg nem bírnám ki (jó vicc), bármikor jelentkezhetek kontroll-ultrahangra. A versenysportot most már mindenképen hagyjam abba (jó vicc), és keressem fel a védőnőmet a következő néhány hétben. Nyugodtan ehetek camembert-t, és egyáltalán, csinálhatok bármit, bár a szexre szemérmesen nem kérdeztem rá. Eztuán gyorsan eldicsekedtem vele, hogy már vettem Femibion 800-at, Magne B6-ot, illetve szedem a normál multivitaminomat is, amit az orvos kicsit sokallott, pedig az Omega 3-at és a C-vitamint már be sem vallottam.

Hát ennyi történt a héten. Nem tudja valaki, a védőnőhöz kapcsolt orvos is ultrahangoz? Ja igen, és költségek: vizsgálat megint 7.000, Femibion 3.000 körül, Magne B6 kicsit több, mint 1.000.

Ma megtudtam

Ma megtudtam...

...hogy a következő vérzésem harmadik napján valóban megkezdődik a stimulációm.

...hogy mégsem vagyok túl okos, mert a gyógyszerek nevét elfelejtettem. De közte lesz a Clostilbegyt, szájon át, egy másik G-betűs injekcióban, meg a tüszőrepesztő.

...hogy az injekciót persze hogy be tudom adni magamnak.

...hogy nem kell folyamatosan kontrollra járnom, a modern eljárásnak köszönhetően elég a tizenkettedik napra egy ultrahang, aztán már fixen kitűzhetjük az inszem időpontját.

...hogy maga az inszemináció egy átlagos nőgyógyászati vizsgálat terhelésével jár.

...hogy az esélyem 15 vagy 16 %, ezért végülis ne csak egyet csináljunk, hanem legalább hármat, a GnRh-kezelés előtt.

...hogy valójában az orvos és az asszisztens is arra vágyik, hogy sikerüljön az első.

...hogy spontán csak 1,5% esélyünk van havonta, mert az endometriózis folyamatos gyulladt állapotot tart fenn.

...hogy az orvos és az asszisztens azért annak örülne a legjobban, ha spontán sikerülne.

...hogy kell vinnünk igazolást arról, hogy életközösségben élünk, de nem kell stresszelnem, ha az inszemináció napjára még éppen nem lesz nálunk ez az igazolás.

...hogy a partnerem olyan sok részt nem tud vállalni a folyamatban, de azért egyen mézet naponta, E-vitamint, Q10-et szedjen, ne fürödjön forró vízben és hordjon laza alsónadrágot (mert így nem érzi úgy, hogy ő kimarad valamiből).

...hogy a műtét után nem kellett volna három hétig véreznem, de szerencsére nem lett belőle problémám.

...hogy a kis vágásaim viszont az átlagosnál szebben gyógyulnak.

...hogy volt a napokban peteérésem, ez egyértelmű, de azért olyan nagyon mégse reménykedjek, lásd fent.

...hogy a menő magánrendelőkben a vetkőzőben Naturella márkájú tampon van kikészítve, ami a kedvencem.*

Mindez a tudás 7.000 forintomba került, és nagyon, nagyon megérte. Viszont nem kérdeztem rá a várható felmerülő költségekre, mert kínosnak tartottam nem tudtam, illik-e végülis van rá pénzünk.






*Nem tudom viszont, hogy milyen az a vizsgálat, ami után tamponra van szükség, viszont ezt nem is akarom megtudni.

Műtét

Semmi izgalom és horror, a legrosszabb tapasztalatom az volt, hogy tegnap ilyenkor fájt az éhségtől a hasam, illetve horkolt a szomszédom.

Szóval egynapi éhezés és hashajtás után tegnap reggel hétre megérkeztünk a Klinikára. Megkaptam az ágyam, a szekrényem, a hálóingem, és elküldtek zuhanyozni. A szabadság utolsó perceit arra használtam fel, hogy gyorsan összevesztem aggódó partneremmmel, majd haza is zavartam egyúttal. Ezután végre háborítatlanul izgulhattam egyedül a kórteremben.

Már majdnem megnyugtatott a szobatársam, mikor megkaptam az első kábító injekciót a csípőmbe. Sajnos semmilyen vetületben tudok panaszkodni erre az érzésre: éppen akkor készültem felszisszenni, amikor befejeződött az aktus. Egy műtősfiú betolta a hordágyat, átmásztam rá, kaptam térdig érő, madzagos lábzsákot (nesze neked pedikűr, amivel egy teljes órát töltöttem előző este), és zöld műtőssapkát (nesze neked hajnali kelés, hajmosás miatt).

A műtő előtt várakoznom kellett körülbelül öt percet, mialatt rendkívül élveztem, hogy én vagyok a középpontban. Persze ezt más helyzetben is rendkívül élvezem, de az is lehet, hogy már hatni kezdett a szer.

A műtőágy hasonlított egy normál nőgyógyászati székhez. Ide már nem másznom kellett, hanem átemeltek rá. Branült helyeztek a bal kezembe, vérnyomásmérőt a jobbra, és ekg-tappancsokat a mellkasomra. Az utolsó emlékem, hogy maszkot tartottak elém, amiből meglepő módon nem is szivárgott gáz.

Délelőtt tíz órakor tértem először magamhoz. A pillanatnyi éberség állapotában gyorsan megsértődtem, hogy F. be sem jött hozzám, pedig már ébren vagyok, majd ismét jóleső álomba merültem. A délután folyamán egyre jobban éreztem magam, valószínűleg dependens lényem oly' sok kihagyott év után mint sivatag szívta fel az infúzió nedves drogját. Egyszerűen mindentől halál boldog voltam, hogy csak a legfontosabbakat említsem:
-tudták a nővérkék a nevemet.
-az orvosom állítólag már álmomban is keresett, majd mikor éberen talált, beszélgetés közben megérintette a karomat. Iszonyat jó volt. (Normálisan rühellem, ha fogdosnak.)
-rendszeresen cserélték alattam a nedvíszó lepedőt. Ilyenkor profin mosdattak is. Tisztának és ápoltnak éreztem magam.
-az intenzív osztályon feküdtem, pár percenként gép mérte a vérnyomásom, és csöpögött belém az infúzió. (Ezt én se értem, de szuper volt az egész.)
-minden létező ismerősömnek elújságolhattam esemesben, hogy az intenzíven fekszem.
-F. lelkiismeretfurdalástól hajtva többszatyornyi kelléket küldött be nekem*, reggel alig bírtuk a nővérkékkel átcipelni a sima helyemre. Leghasznosabbnak a fogkefe és a nedves törlőkendő bizonyult.
-fájdalomcsillapító. Csak szuperletívuszokban tudok nyilatkozni róla. Simán veri a hasist.
-néha kinyitották az ablakot. Azt hiszem, ennek annyira örültem, hogy nevetgélnem is kellett.**

És így tovább a végtelenségig. Oldalakat tudnék megtölteni kellemes élményeim ecsetelésével. Estére eminenssé is váltam, mert egyedül járkáltam ki pisilni, szemben a horkolós, az anyukámozós és a nyögdécselős, javában horpasztó szomszédokkal. Képességeimet azzal honorálták, hogy egy egészen elkülönült, csap melletti ágyat kaptam, ahol fogat is moshattam kedvemre. Tízkor azt hazudtam szóltam, hogy nem fogok tudni elaludni, így minden további nélkül adtak még egy tabletta Lendormint. Reggelre pedig a zsenik szerénységével vonultam el zuhanyozni.

Ma nyolc után kiűzettem a paradicsomból, viszont szerencsére jöhettem is egyből haza. A rendes kórtermemben még gyorsan eldicsekedtem a kalandjaimmal a mára műtétre váró csajoknak, megettem a zsemlémet, jószívűen elajándékoztam a vécére való papírülőkéimet, behabzsoltam a mára járó fájdalomcsillapítókat, majd szenvedő arccal lesántikáltam a lépcsőn, hagytam magam hazataxiztatni, és azóta frissen műtött beteghez méltón viselem el a gondos ápolást. Ha valakit nagyon érdekel, a gyógyulási ajándékom ez volt.

Majd ha lecsökken a szerotonin*** hatása, elmondom a műtét eredményét is. Röviden: minden pont olyan, mint gondoltuk. Szép petefészkek, átjárható petevezeték, tetszetős méh, jól fejlett endometriózis.

Ja, mégvalami: a nővérkéknek két Cherry Queen, sajnos elbénáztam, mert mind a kettőt a nappalosoknak adtam, az éjszakás meg úgy járt. Az orvosnak meg majd varratszedéskor.





*Látogató nem jöhetett be az intenzívre, de nem is bántam.
**És cserébe 3 ragtapasz van a hasamon. Röhögve megérte. Szerencsére a tűszúrások helyei látványosak.
***Nem biztos, hogy ez van bennem, de ez végülis lényegtelen.

Fizetési nehézségek

Egy dolog foglalkoztat egyelőre a műtéttel kapcsolatban: hogy mennyit, mikor és hogyan adjak az orvosnak.

Az első probléma már kezd körvonalazódni. Az orvos kap húszezret, az aneszteziológust pedig úgyse látom többet. Vagy az orvos kap tizenötöt, az aneszteziológus ötöt. Vagy az orvos kap huszat, az aneszteziológus ötöt, és nem veszek új pizsamát, kinek akarok úgyis tetszeni a kórházban, nem? És akkor már csak a nővérkéket kell kitalálnom.

Mikor? Na ez már keményebb dió. Műtét előtt hülyén nézne ki, és azt se tudom, találkozunk-e még egyáltalán a nagy nap előtt. Kutatásaim eredményeként megtudtam, hogy közvetlenül műtét után is odaadhatom, de szerintem félálomban nem ez lesz a legfontosabb dolgom. Különben is, akkor aggódhatnék műtét előtt, hogy kirabolnak, míg alszom. Megkérhetem partneremet is, hogy tevékenyen vegye ki a részét a feladatból, és adja oda ő. De mi van, ha rossz orvosnak adja? Képes rá. Esetleg egyszerűen csak elfelejti nyomatékosítani, hogy az én nevemben fizet, aztán majd epekedhetek kábán egy korty vízért, miközben orvosom egy vadidegen nőbeteget halmoz el kiemelt figyelmével.

És végül a hogyan, ami miatt nincs se éjjelem, se nappalom. Simán pénzt a markába nyomni proletár szokás. Közvetlenül zsebbe nem dugdosok. Kézenfekvőnek tűnik a sima, ropogós fehér boríték, ami azonban a táskámban téve rögtön szürkévé és gyűrötté puhul. Snassz. Lehet színes boríték is persze, és akkor már csak a színek mögöttes jelentését kell tanulmányoznom, nehogy valamilyen félreérthető vagy ellenséges üzenetnek hasson (viszonzatlan szerelem, burkolt ellenszenv, közelgő halál). Talán mellékelthetnék egy szép képeslapot, bár nem feltételezem, hogy orvosom különösebb érdeklődést mutat a nyomadaipari giccsek terén megmutatkozó ízlésemet tekintve.

Megfontoltam a csokoládés dobozba rejtett hálapénz eshetőségét is. Veszélyes, mert talán fel se bontja a doktor (és előtte én vajon hogyan bontom fel?), csak csalódottan odalöki a gyerekeinek, akik egy szót sem ejtenek majd apjuknak egyheti munkám gyümölcséről, és végül én leszek hálátlannak tartva.

Gondolkozzunk tovább. Hallottam például arról, hogy húszezresből rózsát lehet hajtogatni. Még van több, mint egy hetem, azalatt gyakorlok, aztán a pénzvirágba tűzök egy hurkapálcikát, és átnyújtom. Igaz, ennek a megoldásnak talán inkább a rosszlányok örülnek, és nem a meddőségi specialisták.

Szó mi szó, van gondom bőven.

Clostilbegyt, a csodaszer

A Clostilbegyt tabletta vízválasztó a fogamzást elősegítő eszközök sorában: ez az első, amit kizárólag orvos írhat fel, s amit jó esetben alapos kivizsgálás előz meg. A két állítás közül rám pusztán az első volt igaz.

Aki szeretne teherbeesni, és még nem használt Clostit, az nagyon rövid ideje próbálkozik. Mondhatni, amatőr. A meddő nők klubjába a Clostilbegyt a belépő, erre vágyik mindenki a hatodik sikertelen hónaptól kezdve. A Closti már igazi gyerekcsináló, a clostis csajok csak röhögnek szegény cickafarkon és palástfüvön, sőt, Clostival ugrásszerűen megnő az ikerterhesség esélye is. Naná, hogy mindent tudtam róla, mire először mentem meddőségi szakrendelésre.

A sztár (forrás: www.hazipatika.com)

Tudtam, hogy nem hormon, hanem az agyalapi mirigyre hatva serkenti a peteérést. Hogy mielőtt felírják, érdemes petevezeték-átjárhatósági vizsgálatot végezni, hiszen hiába pörögnek szegény peték, ha fizikailag esélyük sincs találkozni a spermiumokkal. Hogy bizonyos veszélyei is vannak, például csúcsra járatja a petefészket, ami fokozott peteérés helyett fokozott cisztásodást eredményez. Hogy mellékhatásai kellemetlenek és sokrétűek lehetnek, a fejfájástól a mellfeszülésen át egészen a hányingerig és szélsőséges hangulatváltozásokig. Legfőbb hátránya viszont adu ász is egyben: ikerterhesség. Ki az a hülye, akit ez elriaszt, és nem fellelkesít?

Remélni sem mertem, hogy felírják. 10 perccel később a kezemben lobogtattam a receptet. A meddőségi kivizsgálásom első körben annyi volt, hogy átnézte a doki a leleteimet, amelyeket még a "sima" nőgyógyászom kért (hormonszint, uh), megegyeztünk abban, hogy nyári szünet (ő részéről) és türelmetlenség (én részemről) okán először is javaslunk magunknak egy Clostilbegyt-kúrát, közben azért menjek el legalább egyszer ultrahangra is, aztán ha semmi eredmény, akkor novemberben megbeszéljük a továbbiakat.

Hazafelé végig azon gondolkoztam, hogy ikerbabakocsit vegyünk-e, vagy két szimplát. Meg hogy mennyi lehet a feketepiaci ára kéthavi Closti-adagnak, hiszen én tutira már az elsőtől teherbeesem. (Háromhavi adagot kaptam ugyanis, melynek ára kicsivel volt több, mint 3.000 Ft.) Minden addiginál lelkesebben hőmérőztem, szeretkeztem időre, és rekordmennyiségű fórumon kérdeztem meg öt héttel később, hogy "ugye a második clostis hónap esélyesebb, mint az első?" Mert hát egyértelmű, hogy kell egy kis időt hagyni a szervezetemnek, hogy reagáljon az agyalapi mirigyem serkentésére.

A második hónapban azért elmentem ultrahangra is (amúgy a hüvelyi ultrahang is megér egy posztot), egyetlen domináns petém árválkodott a bal oldalon, (meg némi szabad folyadék a Douglas-üregben, amit azóta sem sikerült tisztáznom, ötleteket várok kommentben), sebaj, gondoltam, más is egyesével esik teherbe, aztán újabb két héttel később már biztos voltam benne, hogy ez lesz az utolsó menstruációm legalább egy évig, hatalmas kéjjel vásároltam meg az utolsó adag tampont, szerencsére maradt belőle néhány, ezért rá egy hónapra nem kellett pánikszerűen rohannom a DM-be.

A kúra utáni első gyógyszermentes hónapban (októberben) tudtam, hogy most esem teherbe, számtalan ilyen esettel van tele a net, aztán kiderült, hogy spontán nincs is peteérésem egyáltalán. Mivel közben a történet másik szálán is zajlottak az események, decemberben kiegyeztünk egy inszeminációban és egy azt megelőző átjárhatósági vizsgálatban.

Hát így csalódtam én a Clostilbegytben.

Pár érdekesség még valamikori reményeim tárgyáról: külföldön találkozhatunk vele Clomid, illetve Clomifene néven is, és nem csak nők szedhetik, hanem bizonyos esetekben férfiak is, spermium-termelés fokozására.

Cickafark és palástfű, a két jóbarát

A cickafark teát én már csak a palástfűvel együtt tudom elképzelni, annyit olvastam róluk különböző meddőségi fórumokon. Pedig a cickafarkkal sokkal régebb óta ápolok sokkal mélyebb barátságot.

A fészkesek nemzetségébe tartozó, ösztrögénes aktivitású barátnőmmel legalább tíz éve ismerkedtem meg, első hólyaghurutom alkalmával. Mivel csupa jót hallottam róla, hólyaghuruton kívül is felvettem az általam rendszeresen fogyasztott teák közé. Rengeteg folyadékot iszom ugyanis, elsősorban vizet, gyümölcs- és gyógyteákat, s ez utóbbiakat rendszeresen váltogatom. (Amúgy az ivarszervek hatékony működéséhez sok folyadékra van szükség, ami egy külön poszt témája lehet. Vagy lesz.)

A cickafark csökkenti a gyulladásokat. Szabályozza a menstruációs ciklust - ehhez a ciklus második felében kell napi két csészével meginni belőle. Bennünket azonban jelenleg az érdekel, hogy a cickafark segíti a peteérést is, méghozzá a ciklus első felében kezdve fogyasztását. (A follikuláris fázis alatt, azaz peteérésig kell inni.)

(forrás: Wikipédia)

Cickafark-teát szinte bárhol vásárolhatunk, bioboltoknak nem kihívás, drogériákban mindig van, de mezei élelmiszerboltban, hipermarketben is találkoztam már vele. Ára zacskósan nincs 200 Ft, filteresen kicsit drágább, de nem sokkal. Persze a zacskós jobban megéri, és most nem arra gondolok, hogy nagyjából kétszer annyi növényzet van benne, mint a filteres tea dobozában, nem. Hanem, hogy az egész növényzet jóval több hatóanyagot tartalmaz.

Napi két csészével kell inni belőle, víz felforral, kiskanál (nagy csipet) tea beleszór, langyosra hűlve meginni, egészségünkre. Én édesítetlenül szoktam, aki még nem szokott le a cukorról, tegye meg gyorsan. Érdemes beszerezni hozzá egy szűrős-fedeles teásbögrét, márcsak azért is, hogy a lényeg ne gőzölögjön ki belőle. Az ízéről pedig nem sok mindent tudok mondani, nem rossz, de nem ez az erőssége ugyebár.

A palástfűről nem voltak megelőző tapasztalataim. Olvastam róla, hogy erősíti a méhet, beágyazódáskor sokat segít, és számos kismama köszönheti neki a terhességét. Peteéréskor kell elkezdeni a fogyasztását, szintén két csészével naponta, szerencsések az első trimeszter végéig igyák, kevésbé szerencsések csak az adott ciklusuk luteális fázisában, és vigasztalódjanak a tudattal, hogy bár a petéjük most nem tapadt meg, de sokat tettek a narancsbőr és a fogínyvérzés ellen. Ráadásul a külseje is nagyon tetszetős (mármint a palástfűnek), lássuk csak!

(forrás: szintén Wikipédia)

Palástfűhöz nem annyira könnyű hozzájutni, mint cickafarkhoz, és én csak zacskós formában találkoztam vele. Bioboltokban többnyire van, vagy kérésre hoznak (és amikor megrendeljük, nagyon megértő képet fog vágni az eladó), állítólag gyógyszertárban is lehet kapni, de amikor én mentem, akkor mindig pont elfogyott. Nekem egy hónapban nagyjából másfél zacskóval fogyott, egy zacskó 500 Ft körüli áron kapható. Ja, és egyszer a DM-ben láttam egy szezonális teakeveréket, aminek a palástfű volt az egyik alkotóeleme. Ízre állítólag jobb, mint a cickafark, de én elfogult vagyok. A palástfüvet különben is nehezebb volt leszűrni.

Személyes tapasztalat: ez volt az első módszer, amiben igazán bíztam, és ittam, és ittam, és ittam, aztán pár hónap után elment tőle a kedvem. Tüske nem maradt bennem, kedves páros, de azért jobban szeretnék már inkább a málnalevélről értekezni.

Az ovulációs teszt

Az ovulációs teszt az első segédeszköz, amit a teherbeesni kívánó nő bevet. Sokan már az első "éles" hónapban is használják. Célja, hogy megmutassa, mikor következik be az ovuláció, így a szeretkezés megfelelő időzítésével növeli a fogamzás bekövetkeztének esélyét.

Kétféle ovulációs teszttel találkoztam. Az egyik a kazettás, amire csöppenteni kell a vizeletből, a másik pedig csak egy papírcsík, amit bele kell lógatni a vizeletbe. Működési elvük megegyezik, az LH (luteinizáló hormon) szintjét mérik a vizeletben. Áruk 100 Ft/darabtól akár 4000 Ft/5 darabig terjed. A legolcsóbb a vaterán, ahol általában 5 db ovulációs teszt van egybecsomagolva 1 db terhességi teszttel (éljen az optimizmus), a legdrágább pedig a drogériákban. Igaz, a vaterán én még csak papírcsíkosat láttam, kazettásat nem.

A ciklus 11 napján érdemes elkezdeni használni az ovulációs tesztet. Ehhez napközbeni (tehát nem reggeli) pisit vegyünk, és érdemes a tesztelés előtti pár órában csak keveset inni. Szinte biztos, hogy a tesztünk két csíkos lesz, ekkor azonban még ne ráncigáljuk haza párunkat a munkahelyéről, "itt az idő!" felkiáltással: az ovulációs teszt akkor minősül pozitívnak, ha a tesztcsík ugyanolyan erős, vagy még erősebb, mint a kontrollcsík. Ilyenkor már ugorhatunk az ágyba, hiszen 24-36 órán belül bekövetkezik a peteérés.
(A tesztcsíkot általában T-vel jelölik, és a vizelet hormontartalmától függően színesedik be. A kontrollcsík jele C, és mindenképpen láthatóvá válik; ha mégsem, bontsunk új tesztet.)

Megfelelő időben elkezdett, naponta használt (természetesen naponta új) ovulációs teszttel nyomon követkető az LH növekedésének a szintje. Minél erősebb a tesztcsík, annál magasabb az LH szintünk. Ha valakinek hosszabb a ciklusa, mint 28 nap, akkor az átlagos hosszból vonjon ki 17 napot, és akkor kezdje el a méricskélést.

Személyes vélemény: kezdőknek jó játék, viszont ha komolyabbra fordul az ügy, akár hanyagolhatjuk is (az orvosnak első dolga lesz peteérést nézni). A hőmérőzés pedig legalább ilyen pontos eredményt ad, pepecselés nélkül, ingyen.