Az SZTK-s ultrahang sötét titkai

A 32-ik terhességi héthez kellett érnem, hogy megtudjam: az SZTK-s ultrahang-gépen is van 4D. Csak éppen nem szoktak rá átkapcsolni, kivéve, ha olyan harmonikusan fejlődő, kedves kis magzatot látnak, mint az enyém.

Minden jel arra mutat, hogy Lenke már nagyon unja a folyamatos zargatást: tegnap egyik kezét az arca, másikat a (hosszú) lábai közé tette, s a szülői, sőt nagyszülői érdeklődésnek csak annyi teret hagyott, amennyi egészségi állapotának feltérképezését lehetővé tette. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy nagyon készült a tegnapi napra. Amióta nem láttam, 1950 grammra hízott, lassan elérve tulajdon anyja születési súlyát, és minden adatát ismételten tankönyi értékre húzta: számított és mért terhességi kora egyformán 32+0 volt, kivéve a combját, ami 32+5.

A lepényfeljebb vándorolt, és még nem érik. Nem is tudom, hogy csináltam, hogy ilyen unalmas és stresszmentes lett a terhességem. Még az a szerencse, hogy találok én magamtól idegeskednivalót, ha arról van szó.

Ügyelet 2.

Tulajdonképpen minden a múlt héten kedden kezdődött. Ráálltam a mérlegre, és 62 kilót mutatott. Aztán pénteken megint ráálltam, és akkor már 66-ot. Pár órával később 68-at. Ezen egész nap jól elszórakoztunk, legott el is döntöttem, hogy szükségem van még egy kismama-nadrágra az őszre, kicsit gyakrabban nézegettem magam a tükörben, aztán este nyolc körül csak elkezdtem utánaolvasni a hirtelen terhességi hízásnak.

Negyed kilencre meglehetős alapismeretekre tettem szert terhességi toxémia ügyében. A biztonság kedvéért fel is hívtam egy védőnő barátnőmet, aki megnyugtatott, hogy csak pihentessem a lábam, igyak még többet, és nem lesz itt semmi baj. Aztán fél kilenckor visszahívott, hogy szintén csak a biztonság kedvéért rácsörgött egy tapasztaltabb kollégájára, azért ugorjunk már ki az ügyeletre, nézzenek rám.

Átverekedtük magunkat a karneváli meneten, majd negyed tízkor már nyomtam is a "Szülőszoba" feliratú csengőt a Klinikán, mert az én terhességi koromban ez a helyes eljárás. Egy mord hölgyemény először nekem ugrott, hogyha reggelre híztam, akkor miért este jövök ki, ránézésre közölte, hogy nem vagyok toxémiás, majd vérnyomást mért és vizeletadásra szólított fel, s míg vártam az ingerre (miért gondolja azt minden eüs, hogy bárki, bármikor képes parancsra pisilni?), életem legfájdalmasabb nőgyógyászati vizsgálatának tanúja, a hallgató, aki azóta orvos, felvette adataimat.

A kristálytiszta pisi után NST-re kapcsoltak, F.-et pedig hazazavarták a poggyászomért. A gép enyhe összehúzódásokat mutatott, amin szerintem senki nem lepődik meg, aki korzózott már végig a debreceni Piac utcán augusztus 20-án este, enyhén stresszes állapotban, mindenesetre engem előbb kiröhögtek a napi 250 mg magnéziumommal*, aztán infúzióra kötöttek, és megfenyegettek, hogy ebből koraszülés lesz. A tüdőérlelő beadásánál például már kifejezetten ideges voltam. Többszöri érdeklődésemre annyit árultak el róla, hogy ígyis-úgyis megkapom, mert ez a protokoll szerinti eljárás, nyughassak már, hosszú lenne elmagyarázni, hogyan is hat, és ha akadékoskodom, akkor szerezzek gyorsan két tanút, és tagadjam meg a kezelést, de ezt nem javasolják, mert az egyénieskedésből csak a probléma van mindig.

Végülis amíg lement az infúzió, beható ismereteket szereztem a vajúdóról (oda tettek), aztán hajnali négyre már le is kerültem osztályra, mert állapotom nem igényelt további állandó megfigyelést. Kihasználva a váratlan, viszonylagos szabadság perceit, el is ugrottam mosdóba, ami egy vidéki vasúti resti mosdójának minden kellékével, plusz vérváladékkal volt felszerelve, majd összeomolva álomba zuhantam.

A szombati és vasárnapi nap folyamán orvosilag semmi érdekes történt velem, ellenben számos vonatkozó tapasztalattal lettem gazdagabb. A hétvége nagy részét alvással és újszülöttek bámulásával töltöttem.

Hétfő reggel, miután már a legtájékozatlanabb takarítőnő is tudta, hogy én vagyok az az idióta, aki négy kiló hízással bejött ügyeletre, túlestem egyik vizsgálatomon, a toxémiás panelen, ami egy darab vérvételt jelentett. A délutáni vizit óta ünnepi hangulatban vártam a másik vizsgálatomat, a mai, körülbelül ötperces flowmetriát, ami a magzat és a lepény áramlását nézi, s aminek kapcsán megígérték, hogy további mintaszerű értékek esetén ma délután haza is engednek. Pedig már egészen jól adaptálódtam a viszonyokhoz, hogy mást ne mondjak, 30 másodperc alatt profin sterilizálok bármilyen vécét, sőt az éjszaka közepén reflexből hajtogatok ülőkét.

Erre ma éppen nem túl fejedelmi reggelimet fogyasztottam, mikoris odaböffentették, hogy ma már semmiképpen nem engednek el, mert nem találják az ápolási lapomat, és különben is, legalább öt napot bent kell töltenem, hogy fizessen a TB. Úgyhogy a flow után saját felelősségemre hagytam el az intézményt, egy kedves szülésznő diszkréten azt a tanácsot adta, hogy legközelebb csak akkor menjek be, ha erősen görcsölnék, vagy élénkpiros vérzésem lenne, egyéb esetben nem indokolt, és még van három hónapom ugye, hogy tájékozódjam a Kenézy szülészetéről is... Ja, a flow olyan, mint egy sima ultrahang, csak mást néznek rajta, sajnos én nem is láttam egy villanásra sem Lenkét.


*És azóta sem tudom, hogy ez akkor most sok, vagy kevés?

100% kislány

Kedden a tökéletes AFP-szűrésemmel idejét láttam, hogy a gyermek apját is bevezessem a klinikai ultrahang-vizsgálat titkaiba. Sokkal edzettebb, mint gondoltam, mivel a kismamákkal dugig tömött váró láttán meg sem nyikkant, sőt a háromórás várakozás sem őrölte fel idegeit: szorgalmasan tette az egyetlen ilyenkor tehető dolgot, vagyis olvasta elejétől végéig a Nők Lapját, idértve mind a tizenkét horoszkópot és a Kedves Húgom! rovatot, s nem panaszkodott a nem létező büfék és a mellékhelyiségek valósága miatt sem.

Mikor kezdett megtörni a kitartása, igaz, az enyém is, végre benyomakodhattunk két termetes asszonyság közé a hat négyzetméteres előtérbe, ahol F. a lenge függönynek köszönhetően előzetes ismereteket szerzett a rendelőben folyó tevékenységről. Aztán egyszercsak mi kerültünk a függöny túloldalára, nadrág le, póló fel, zselé elken, a doktornő nagyon barátságos volt, és még annál is rutinosabb, fejkörfogat-minden rendben-kis combocska-hoppá! kislány-felöltözhet-írja alá-következőőőő??-viszlát!

Azért egy picit csalódott voltam.

Ma délelőtt az időpontos magánultrahangon csak húsz percet kellett várni, aztán én puha ágyon, büszke párom pedig kényelmes bőrfotelben élvezhette a vizsgálatot kétdimenzióban, jutott idő nem csak fejre, meg haskörfogatra, meg combcsontra, hanem mind a húsz kis ujjacska megszámolására, a szív, vese, máj, gyomor, húgyhólyag, sőt szeméremajkak megtekintésére, aztán átkapcsoltak 4D-re, és még az is kiderült, hogy már rendelkezik egyéni jellegzetességekkel, nevezetesen olyan a szája, mint az enyém. Nem elfogultság, F. is egyből kiszúrta, és nagyon irigy. Megmutatni nem tudom, képet nem kértünk, egyikünk sem tudja elképzelni, hogy valaha is nézegetnénk. Az egész 5.000 Ft-ba került.

Lehet találgatni, mi lesz a neve.

(19+2 hetes)

Csak nézek, és semmit, semmit nem értek

Na szóval, az úgy volt, hogy ma végre felhívtam a magánorvosomat, adjon időpontot a jövő hétre, a tizenkettedik heti ultrahangra. És kiderült, hogy ő nem is vállal tizenkettedik heti ultrahangot, azt csináltassam meg valahol, aztán ő nagyon szívesen véleményezi, meg meg is vizsgál akkor már. De mégis, mi a fenének járjak én magánorvoshoz*, ha mellette ugyanúgy kell járnom az SZTK-shoz, meg ultrahangra, meg vérvételre meg mindenhová? Amikor ráadásul, ahogyan már írtam, tökéletesen elégedett vagyok az SZTK-s orvosommal is?

Itt készítettem fejben mind a kettejükről egy előny-hátrány mérlegelést.

Kezdjük az SZTK-ssal. Előnye, hogy közel van, körülbelül tíz perc séta az egész. A rendelési időpontjai jók, minden nap dolgozik, felváltva délelőtt-délután. Várokoznom sosem kellett öt percnél többet. Mindenképpen járnom kell hozzá, a pecsétek és a beutalók miatt, ráadásul a terhesgondozás és az ultrahang** mellett van. Precíz, pontos, alapos és szőrszálhasogató jellemű, amitől civilben hülyét kapnék, de egy orvosnál nem hátrányos tulajdonság. Tökéletesen ingyenes minden szolgálatása. Emlékszik rám.

Hátrányai: egy, hogy nem vállal szülést, kettő, hogy hétvégén nem elérhető.

A magán előnyei: közel van, maximum nyolc perc séta az egész. A rendelő nagyon szép, és fel van szerelve ultrahang-készülékkel (ami viszont nem alkalmas a kötelező vizsgálatok elvégzésére). Ő műtött, tehát látta már belülről a szerveimet. Szívesen vállal szülést, ráadásul abban a kórházban, amelyik nekem rokonszenvesebb (de ahová mehetek fogadott orvos nélkül is).

Hátránya viszont, hogy semmi különösebb plusz nem ad az ellátásomhoz, sőt, egy hellyel többet jelent, ahová rohangálnom kell. Drága, szüléssel együtt jóval egy százas felett lennénk. Nem mondom, hogy szétszórt, de a nevemet még nem sikerült megjegyeznie. Egy héten csak két délután van rendelése, és szerintem meglepődne, ha baj esetén hétvégén hívogatnám.

Ti hogyan döntenétek? Nekem, és nem elsősorban a pénz miatt, előtörtek kezdő meddő-korom puritán elképzelései. Ha abból indulok ki, hogy szülni bárki tud, és ha nincsen komplikáció, akkor az orvosnak sincsen túlzott jelentősége, akkor totál fölöslegesnek tűnik a magánosdni. Ha pedig menetközben változik a véleményem, még mindig van jó félévem, hogy keressek egy dokit. Mindenesetre most visszatérek a TB-támogatott útra.

Bocsánat, ha nagyon egyértelmű dolgot írtam le, nekem ma esett le, hogy hogyan működik a rendszer.




*Ha nem számítjuk ide a hálát, hogy megműtött.
**Kísérő jöhet.

Majdnem 10 hetesen

Étvágyam javul, hányingerem állandó, fáradtságom és álmatlan éjszakáim száma növekszik. Zöldségen, gyümölcsön és gabonafélén kívül már eseti jelleggel halat is fogyasztok. Reggeli zöld teámat eredményesen kiütötte helyéről a gyömbér, nagyon köszönöm a tippet! Hasam nagyobb, mert kinyomom, mellbimbóm sötétbarnára színeződött. Ezt csak azért vettem észre, mert két év óta minden ciklus végén mániákusan figyeltem árnyalatát, így volt alkalmam megjegyezni, milyen, ha világos.

Kicsiny embrióm átlépte a három centis mérethatárt. Legalábbis biztos átlépte már, pénteken 2,9 volt, ülve. Szíve dobog, és nem mintha dicsekedni akarnék, de majdnem tízhetesnek kinézett. Ultrahang-képet nem kaptam, mert SZTK-ban voltam. És akkor rövid, ám szükséges kitérő a képekről: engem (még?) nem igazán érdekelnek az ultrahang-fotók. Bőven elég nekem a tudat, hogy szépen fejlődik odabent, és úgy gondolom, ha a természet azt akarta volna, hogy lássuk dedünket magzatkorában, akkor átlátszó hasfalat teremtett volna. Nem tervezem, hogy 4D ultrahangra megyünk majd, és nem is akarom a szükségesnél többet háborgatni. Merthogy azért túl naturális mégsem vagyok, naná, hogy az aggodalom miatt, jó lesz időnként megnyugodni, meg persze ha már úgyis látják, nyilván rákérdezünk a nemére. De mégegyszer: hiszem és vallom, hogy ebben az életszakaszban nem a vizualitás a legfontosabb kapcsolatteremtő erő.

Az SZTK-s orvosommal maximálisan elégedett vagyok, kicsit el is bizonytalanodtam, járjak-e tovább a drága magánra, amikor annyi pénzből éppen kijönne a terhestornám. Bár az SZTK-s nem szüleszt, pláne nem ott, ahol én szeretnék, no meg ha valamikor megint meddő leszek, esetleg kezeltetni akarom az endometriózisom, jól jön majd a magánorvos mégis.

Ja, igen, megkaptam végre a védőnő elérhetőségét is. Meg a vérvételes papírokat, legalább hat különbözőt. Mozgalmas lesz a következő hetem.