Előre is elnézést a vulgaritásért, de valójában a gyermekágy kettő, úgymint puncis és cicis részre bontható. Előző a kórházi napokat teszi feledhetetlenné, utóbbi az itthonlét kezdeti időszakát fűszerezi.
Velem konkrétan úgy volt, hogy ugye csütörtökön 4.20-kor előbújt Lenke. Hatra már be is fejezték a gátvarrásomat*, ami alatt legszívesebben szültem volna még gyereket. Negyed nyolckor nővérkék és szerető férjem aggódó pillantásaival övezve már tudtam pisilni, miután vissza sem engedtek a szülőágyra, hanem tolószékbe ültettek**, és letoltak a csecsemőosztályra. Itt délig pihentem, ittam, sápadoztam, járkáltam pisilni és bicsaklottam meg, közben lelkifurdalásom volt, hogy nem Lenkével vagyok***, de igazándiból egyetlen dolog foglalkoztatott: MEDDIG fog ez még ennyire fájni? Nem volt olyan szobatársam, aki meg tudott volna győzni arról, hogy napról napra javul a helyzet, hazamenetelre pedig kisebb bajom is nagyobb lesz a gátsebemnél.
Egyszóval a gátseb fáj. Apró trükkökkel lehet javítani az érzésen, de muszáj kiblekkelni azt a néhány napot. Tudom, hogy a trükkökre vagytok kíváncsiak, szóval: Tena Lady felejtős, mert éppen ott nyom, ahol nem kellene. Különben is, másnaptól elég egy sima éjszakai betét, úgyis cseréljük minél gyakrabban. Aztán jó, de még mennyire jó a zuhanyzás! Kórházi viszonyainakt ismerve otthon ad igazi élményt, de azért bent is érdemes minél gyakrabban élni vele. Segíthet továbbá az aloe-spray, vagy az aloe miatt, vagy, mert nedvesen tartja a területet, mindenesetre jólesett fújkálni. És törülköző helyett a legprofibb ötlet, amit olvastam: konyhai papírtörlő.
Az idő pedig múlt és múlt, és előbb csak az tűnt fel, hogy kényelmesen tudok hanyatt feküdni, majd forogni az ágyban, majd kiegyenesedve járni, s végül, de az már itthon volt, gond nélkül huppantam le egy székre.
A gát gyógyulásával párhuzamosan erősödtek a cicis problémák. Azt mindenki tudja, hogy a szülés utáni pár napban nincs tej, ez természetes állapot, és éppen az hozza meg, ha minél gyakrabban mellre tesszük a babát. Én például annyira lelkes voltam, hogy második napra már sikerült is felsebesítenem mindkét bimbómat, de legalább megtanultam, hogy a csecsemők nem tudnak szabályosan mellre harapni - tanítani kell őket. Ezután, míg a kórházban voltunk, szemérmetlenül kértem a nővérkéket, hogy segítsenek a szájába adni (morgolódás ellen egy doboz bonbon csodákra képes), és hálistennek vasárnapra megjött a tejem. Mivel aznap már jöhettünk is haza, délelőtt épp csak arra volt időm, hogy protekciósan az egyik mellem lefejessem, plusz elméletben elsajátítottam a kézi és gépi fejés tudományát, aztán csak azon izgultam, hogy másnap délelőttig életben tudjuk tartani a babát, mire kiér a védőnő.****
Ahogy sejtitek, ez végül sikerült, noha vasárnap déltől hétfő délig volt részünk üvöltő babában, messziről iderángatott, távoli, ám dedekben otthonos ismerősben, üvöltő babában, még jobban kiharapott mellbimbókban, üvöltő babában, fejésben, kudarcban, férj általi fejésben és cumisüvegből itatásban.
A következő három hét tulajdonképpen az első napok hibáinak korrigálásával telt. Előbb meg kellett tanítani Lenkét szopni, és ezalatt cumiból kapott enni, aztán le kellett szoktatni a cumiról. Közben nekem el kellett hinnem, hogy de van tejem, meg kellett tanulnom fejni, gyereket tartani, cicit a szájához illeszteni, és nem kétségbeesni, ha pont nem fogadja el, a fennmaradó időben pedig elsősorban a mellemet ápolgattam, másodsorban igyekeztem nagyjából tiszta meg jóllakott lenni.
És akkor most eldicsekszem vele, hogy minden sikerült: Lenke szopik***** és hízik, cumisüveg, mellszívó a szekrény mélyén, tejem van, már annyira nem is keményedik be és csöpög a mellem, babasírás nincs, nyugodt éjszakák ellenben szinte mindig, és még a hasam is totál visszahúzódott. Most már tényleg csak a blogra kell nagyobb figyelmet fordítanom.
*Vegyétek nálam sokkal, sokkal, sokkal komolyabban a gátmasszázst, hátha megússzátok!
**Végre megtudtam, mit érzett Dózsa György a tüzes trónon, igaz, neki nem is volt gátja.
***Első nap háromóránként hozták, második naptól nappal velem volt, éjjel elvitték. És iszonyúan megbántam, hogy nem mentem szembe a protokollal, és nem tartottam végig magam mellett!
****Most pont nem viccelek.
*****Kicsit sokat, de ez legyen a legnagyobb bajom!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orvos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: orvos. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. január 10., hétfő
2010. december 3., péntek
Szülés
Valahol ott hagytuk abba, hogy szerdán hazatértünk NST-ről, megnyugodtam, hogy az én 3 kiló körüli lányom jól van, és a biztos tudatban, hogy sosem szülök meg, telt el a délután és az este. Lefekvés előtt éreztem ugyan kicsit erősebb derékfájást, de nem dőltem be neki, mert ugye már hetek óta szórakozott velem.
Aztán éjszaka egy erősebb fájdalomra ébredtem, sóhajtottam, hogy ez már mindig így marad, majd az esélytelenek nyugalmával aludtam tovább, egészen a következő, meg az azt követő gyanús húzódásig. Ekkor néztem az órára először, 1:25 volt. Amikor másodjára ránéztem, akkor 1:37. Tíz perccel később felkeltettem F.-et*, hogy jöjjön perceket számolni, és közben kicsit színpadiasan éreztem magam, mert annyira azért mégse fájt. Egészen olyan negyed háromig, mert akkor már elhittem, hogy létezik olyan, hogy menstruációs görcs, és gondoltam, hogy az lehet ilyesmi.
Fél háromig intenzíven kérdezgettem férjemet, hogy szerinte mit tegyünk, és időről időre belemerevedtem a fájdalomba, de közben egész jól voltam. Aztán felkeltem pisilni, kizuttyant egy adag vér, a fehér új szőnyegre ofkorz**, és mivel megint jött egy fájdalomhullám, elsírtam magam, hogy akkor most vagy szülök, vagy nem, de fáj és félek és úgyse bírom ki, és még ez a vér is, és majd kiröhögnek az ügyeleten.
A kádba már úgy kellett be- majd kiemelni elnehezedett testemet, tartott vagy negyedóráig az öltözködés is, de a legbosszantóbb az volt, hogy most már egybefüggően és egyre jobban fájt, és még mindig nem hittem el, hogy ez szülés lesz.
A taxisunk kedves, de tehetségtelen fickónak bizonyult. Először is megkérdezte, hogy "Hová, hová?" Szerintetek hová, hová megy egy nagyhasú nő egy falfehér férfival és két kofferrel hajnali háromkor? Na ugye. Útban a kórház felé pedig végig nyugtatgatott, hogy ez még nem szülés, a felesége mind a hármat jócskán túlhordta, de ne aggódjunk, megvár bennünket, és hazavisz szívesen. Mondjuk a végefelé azt hiszem, ráijesztettem, amikor két sóhajtás között pihegés helyett kicsit durvábban közöltem, hogy DE IGENIS abban az épületben van a szülészet, és nem érdekel, hogy mittudoménmikor mi volt ott, és rüverc, vagy hogy a búbánatba hívják, mert nem bírom ki, amíg mégegyszer körbecammog a parkolóban.
A betegfelvételnél F.-et elzavartam, hogy keressen valakit, az se érdekel, hogy egy szülő nőt rángat oda, de én innen egy tapodtat sem megyek tovább. Persze mennem kellett, egy termetes idősebb szülésznő szép komótosan kezdte felvenni az adataimat, miközben én görcsök között felmásztam a vizsgálóágyra, megtudtam, hogy tényleg szülni fogok, és négyujjnyira nyitva a méhszájam. Hú, gondoltam, talán estére, vagy délutánra meg is lesz a baba.
Visszaöltöztem, leírva unalmas, de egyre fokozódva fájt az egész, és nagyon kellett kakálnom, már bocs, és már beszélni nem bírtam, és ilyen hülyeségekre kellett válaszolnom, hogy van-e a családban cukorbetegség, meg gyerekkoromban mit szedtem az asztmámra. Egy kedves fiatal doktornő volt még ott, ő vette a lapot, és csak a szavak elejét kellett elkezdenem, vagy igen-nemre bólogatnom. Kértem, hogy hadd járkáljak közben, ugyanis szó szerint vonaglottam már a székemen, de azt nem szabadott, nehogy elfolyjon a magzatvizem.
Utána fellifteztünk négyesben a harmadikra, F. és a doktornő el, engem pedig bevezettek a szülőszobához tartozó zuhanyzóba. Átvettem a kórházi inget, szóltak, hogy pisiljek, ha kell, mondtam, hogy majd beöntéskor, áááá, arra már nincs időnk, hú, gondoltam, talán délre meg is lesz a baba.
Végre felfeküdhettem a szülőágyra, első dolgom volt odapisilni***, még bíztattak is benne, burkot repesztettek aztán megjelent F. Egy zöld papírköntöst viselt, a nagy gonddal kiválasztott szülőpólóját nem vette át, hozta viszont az ajakápolót, vizet, fényképezőgépet, meg az uzsonnásdobozomat, benne aszalt gyümölcs, zabszelet pekándióval, szőlőcukor, kétféle müzliszelet, az egyik sport plusz, ha nagyon eltikkadnék, a másik pedig koffeines, ha elhúzódna a vajúdás. Kérdezte, hogy mit segíthet, kicsit gondolkoztam, és rájöttem, hogy mindenki a nedves pelekát mondja ilyenkor, a férjnek az a dolga, hogy törölgesse gyöngyöző homlokom, úgyhogy mondtam, hogy hozza be a tetrapelenkát, de meg ne kérdezze, melyik az. 20 másodperccel később hallom, hogy "apuka minek vizezi azt a vastag frottírtörülközőt?", további 20 másodperc múlva pedig már törölgette volna a homlokom, ha nem szólok, hogy hozzám ne érjen.
Közben valamikor rámcsatolták a CTG-t, amivel mérik a méhműködést meg a magzat szívhangját. És addigra én már görcsökben fetrengtem, és beszélni sem tudtam, és még sokkal, de sokkal jobban kellett kakálnom. Egy fájásnál megengedte a szülésznő, hogy oldalra forduljak, úgy egy hajszállal elviselhetőbb volt, sunyi módon maradtam is még egy körre. Mert a fájások olyanok tényleg, mint egy hullám, átcsap rajtad az egyik, jobb esetben pihi, aztán jön a következő.
F. mindent megtett, nyugtatott például, hogy ki fogom bírni, és mindjárt vége, és hogy igyekszik a kislányunk, merthogy felírtunk neki pár frázist előre, nehogy hülyeséget beszéljen majd, és felbőszítsen. Persze egyből felbőszültem, hogy jön a betanult szövegével, amikor itt fogok megdögleni.
A CTG-t viszonylag hamar levették, méghogy nincs időérzéke egy szülő nőnek, nekem meg a terhestornán tanultak szerint fel kellett húznom a combom, belekapaszkodnom, és amikor éreztem a fájást ÉS szólt a szülésznő, nagy levegőt venni, és nyomninyomninyomni, és nagy levegőt venni, és nyomninyomninyomni. Nocsak, gondoltam, főpróba. Az első nyomás végén a lassan kispapa rákérdezett, hogy körülbelül mikor bújik ki a baba, a válasz szerint ha ügyes vagyok, olyan tíz perc, de már kétségbeesni sem volt időm, csak nyöszörögtem, hogy nagyon kell kakálnom.**** Amúgy igen, kakáltam is, és igen, marhára nem érdekelt.
Aztán egybefolyt valahogy az egész, már nem is érdekelt a fájás, csak vártam, hogy vehessem a nagy levegőt és nyomhassaknyomhassaknyomhassak, már szólt F., hogy látja a haját, de az igazat megvallva ez sem nagyon érdekelt, és bejött a szülésznő, és gátat metszett, amit szintén nem éreztem, de F. látta, remélem, nem premier plánban, és könyökölt a szülésznő a hasamba, és az egyik nyomásnál, pont, amikor majd' szétrepedtem, szóltak, hogy most ne nyomjak, itt a feje, várjam meg a következő fájást, nehogy elakadjon a válla. Bennem felvillant szegény Geréb Ágnes ügye a vállakkal, és nem nyomtam, csak arra gondoltam, mi lesz velem, ha nem jön több fájás, pedig akkor még nem tudtam, hogy 34 centi a fejkörfogata. Aztán jött persze a fájás, naaaaaaaagy levegő, nyomninyomninyoni, NAAAAAGY levegő, nyomninyomniNYOMNI!!!, kint van a feje! kint van a feje! bluuuuuggy és nem oááááá, hanem egy kis nyöszörgő sírás, óra szerint 4:20-kor. Aztán rendbetétel, oáoázás, 58 centi és 3750 gramm, és előbb az 56-os kollekciónkra gondoltam*****, utána arra, hogy én erre nem voltam képes, itt valami tévedés történt.
*Külön alszunk, mert horkol.
**Mire hazajöttünk, valaki kitisztította.
***Ez egy olyan blog, ahol bármit megtudhatsz bármiről.
****Valójában a poszt munkacíme Kakás szülés volt, de kicsit csúnyának tartanám így kiírni.
*****Naná, hogy még az is nagy rá...
Aztán éjszaka egy erősebb fájdalomra ébredtem, sóhajtottam, hogy ez már mindig így marad, majd az esélytelenek nyugalmával aludtam tovább, egészen a következő, meg az azt követő gyanús húzódásig. Ekkor néztem az órára először, 1:25 volt. Amikor másodjára ránéztem, akkor 1:37. Tíz perccel később felkeltettem F.-et*, hogy jöjjön perceket számolni, és közben kicsit színpadiasan éreztem magam, mert annyira azért mégse fájt. Egészen olyan negyed háromig, mert akkor már elhittem, hogy létezik olyan, hogy menstruációs görcs, és gondoltam, hogy az lehet ilyesmi.
Fél háromig intenzíven kérdezgettem férjemet, hogy szerinte mit tegyünk, és időről időre belemerevedtem a fájdalomba, de közben egész jól voltam. Aztán felkeltem pisilni, kizuttyant egy adag vér, a fehér új szőnyegre ofkorz**, és mivel megint jött egy fájdalomhullám, elsírtam magam, hogy akkor most vagy szülök, vagy nem, de fáj és félek és úgyse bírom ki, és még ez a vér is, és majd kiröhögnek az ügyeleten.
A kádba már úgy kellett be- majd kiemelni elnehezedett testemet, tartott vagy negyedóráig az öltözködés is, de a legbosszantóbb az volt, hogy most már egybefüggően és egyre jobban fájt, és még mindig nem hittem el, hogy ez szülés lesz.
A taxisunk kedves, de tehetségtelen fickónak bizonyult. Először is megkérdezte, hogy "Hová, hová?" Szerintetek hová, hová megy egy nagyhasú nő egy falfehér férfival és két kofferrel hajnali háromkor? Na ugye. Útban a kórház felé pedig végig nyugtatgatott, hogy ez még nem szülés, a felesége mind a hármat jócskán túlhordta, de ne aggódjunk, megvár bennünket, és hazavisz szívesen. Mondjuk a végefelé azt hiszem, ráijesztettem, amikor két sóhajtás között pihegés helyett kicsit durvábban közöltem, hogy DE IGENIS abban az épületben van a szülészet, és nem érdekel, hogy mittudoménmikor mi volt ott, és rüverc, vagy hogy a búbánatba hívják, mert nem bírom ki, amíg mégegyszer körbecammog a parkolóban.
A betegfelvételnél F.-et elzavartam, hogy keressen valakit, az se érdekel, hogy egy szülő nőt rángat oda, de én innen egy tapodtat sem megyek tovább. Persze mennem kellett, egy termetes idősebb szülésznő szép komótosan kezdte felvenni az adataimat, miközben én görcsök között felmásztam a vizsgálóágyra, megtudtam, hogy tényleg szülni fogok, és négyujjnyira nyitva a méhszájam. Hú, gondoltam, talán estére, vagy délutánra meg is lesz a baba.
Visszaöltöztem, leírva unalmas, de egyre fokozódva fájt az egész, és nagyon kellett kakálnom, már bocs, és már beszélni nem bírtam, és ilyen hülyeségekre kellett válaszolnom, hogy van-e a családban cukorbetegség, meg gyerekkoromban mit szedtem az asztmámra. Egy kedves fiatal doktornő volt még ott, ő vette a lapot, és csak a szavak elejét kellett elkezdenem, vagy igen-nemre bólogatnom. Kértem, hogy hadd járkáljak közben, ugyanis szó szerint vonaglottam már a székemen, de azt nem szabadott, nehogy elfolyjon a magzatvizem.
Utána fellifteztünk négyesben a harmadikra, F. és a doktornő el, engem pedig bevezettek a szülőszobához tartozó zuhanyzóba. Átvettem a kórházi inget, szóltak, hogy pisiljek, ha kell, mondtam, hogy majd beöntéskor, áááá, arra már nincs időnk, hú, gondoltam, talán délre meg is lesz a baba.
Végre felfeküdhettem a szülőágyra, első dolgom volt odapisilni***, még bíztattak is benne, burkot repesztettek aztán megjelent F. Egy zöld papírköntöst viselt, a nagy gonddal kiválasztott szülőpólóját nem vette át, hozta viszont az ajakápolót, vizet, fényképezőgépet, meg az uzsonnásdobozomat, benne aszalt gyümölcs, zabszelet pekándióval, szőlőcukor, kétféle müzliszelet, az egyik sport plusz, ha nagyon eltikkadnék, a másik pedig koffeines, ha elhúzódna a vajúdás. Kérdezte, hogy mit segíthet, kicsit gondolkoztam, és rájöttem, hogy mindenki a nedves pelekát mondja ilyenkor, a férjnek az a dolga, hogy törölgesse gyöngyöző homlokom, úgyhogy mondtam, hogy hozza be a tetrapelenkát, de meg ne kérdezze, melyik az. 20 másodperccel később hallom, hogy "apuka minek vizezi azt a vastag frottírtörülközőt?", további 20 másodperc múlva pedig már törölgette volna a homlokom, ha nem szólok, hogy hozzám ne érjen.
Közben valamikor rámcsatolták a CTG-t, amivel mérik a méhműködést meg a magzat szívhangját. És addigra én már görcsökben fetrengtem, és beszélni sem tudtam, és még sokkal, de sokkal jobban kellett kakálnom. Egy fájásnál megengedte a szülésznő, hogy oldalra forduljak, úgy egy hajszállal elviselhetőbb volt, sunyi módon maradtam is még egy körre. Mert a fájások olyanok tényleg, mint egy hullám, átcsap rajtad az egyik, jobb esetben pihi, aztán jön a következő.
F. mindent megtett, nyugtatott például, hogy ki fogom bírni, és mindjárt vége, és hogy igyekszik a kislányunk, merthogy felírtunk neki pár frázist előre, nehogy hülyeséget beszéljen majd, és felbőszítsen. Persze egyből felbőszültem, hogy jön a betanult szövegével, amikor itt fogok megdögleni.
A CTG-t viszonylag hamar levették, méghogy nincs időérzéke egy szülő nőnek, nekem meg a terhestornán tanultak szerint fel kellett húznom a combom, belekapaszkodnom, és amikor éreztem a fájást ÉS szólt a szülésznő, nagy levegőt venni, és nyomninyomninyomni, és nagy levegőt venni, és nyomninyomninyomni. Nocsak, gondoltam, főpróba. Az első nyomás végén a lassan kispapa rákérdezett, hogy körülbelül mikor bújik ki a baba, a válasz szerint ha ügyes vagyok, olyan tíz perc, de már kétségbeesni sem volt időm, csak nyöszörögtem, hogy nagyon kell kakálnom.**** Amúgy igen, kakáltam is, és igen, marhára nem érdekelt.
Aztán egybefolyt valahogy az egész, már nem is érdekelt a fájás, csak vártam, hogy vehessem a nagy levegőt és nyomhassaknyomhassaknyomhassak, már szólt F., hogy látja a haját, de az igazat megvallva ez sem nagyon érdekelt, és bejött a szülésznő, és gátat metszett, amit szintén nem éreztem, de F. látta, remélem, nem premier plánban, és könyökölt a szülésznő a hasamba, és az egyik nyomásnál, pont, amikor majd' szétrepedtem, szóltak, hogy most ne nyomjak, itt a feje, várjam meg a következő fájást, nehogy elakadjon a válla. Bennem felvillant szegény Geréb Ágnes ügye a vállakkal, és nem nyomtam, csak arra gondoltam, mi lesz velem, ha nem jön több fájás, pedig akkor még nem tudtam, hogy 34 centi a fejkörfogata. Aztán jött persze a fájás, naaaaaaaagy levegő, nyomninyomninyoni, NAAAAAGY levegő, nyomninyomniNYOMNI!!!, kint van a feje! kint van a feje! bluuuuuggy és nem oááááá, hanem egy kis nyöszörgő sírás, óra szerint 4:20-kor. Aztán rendbetétel, oáoázás, 58 centi és 3750 gramm, és előbb az 56-os kollekciónkra gondoltam*****, utána arra, hogy én erre nem voltam képes, itt valami tévedés történt.
*Külön alszunk, mert horkol.
**Mire hazajöttünk, valaki kitisztította.
***Ez egy olyan blog, ahol bármit megtudhatsz bármiről.
****Valójában a poszt munkacíme Kakás szülés volt, de kicsit csúnyának tartanám így kiírni.
*****Naná, hogy még az is nagy rá...
2010. november 15., hétfő
Az én terhességem - 1. trimeszter
Kronológia
Március 14.: első halvány csíkocska, izgalmak.
Március 16.: valódi, igazi pozitív terhességi teszt, egyúttal betöltöttem a negyedik hetet.
Március 31.: első ultrahang, persze hüvelyi, eredményeként láttunk egy dobogó kis szivet.
Április 9.: első SZTK-s orvoslátogatás, ahol nem történt semmi "érdekes".
Április 23.: második SZTK-s orvoslátogatás, ismét hüvelyi ultrahanggal. Megkapom a kiskönyvemet.
Május 3.: első védőnői látogatás. Mindent a számba rágnak, ami a terhesgondozással kapcsolatos.
Május 4.: első vérvételek.Vércsoport, hepatitis, ilyesmik.
Május 11.: első terhesgondozás, vizeletvizsgálattal és hüvelyi kenetvétellel.
május 13.: 12-ik heti ultrahang, tökéletesen fejlődő magzattal. Fellélegeztem.
Élmények
Most őszintén? Borzasztó volt az egész, májusig. Egyfelől teljesen valószínűtlennek éreztem, hogy pont én, pont most, pont ugyanúgy, ahogy elképzeltem, terhes vagyok. Hogy már betöltöttem az 5!, a 6!, a 7!, a 9! hetet, na ez tuti nem lehet igaz. És végig vártam, hogy mikor huppanok egyet, vér, görcs, felszívódott embrió, és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem.
Közben valamikor a hetedik hét tájékán elkezdődött az Undor, elsősorban szagok bántottak, másodsorban ételek, nyűgös voltam és éhes, és azon gondolkoztam a McDonald's előtt elhaladva, hogy hogyan lehet ezt megenni, miközben sötét arccal erőltettem le a rizspufimat, vagy a banánt. És aludtam, meg aludtam.
Igazából egy első trimeszter sokkal jobban hasonlít a nem-várandós, mint az igazi terhes időszakra, persze szigorúan a kismama szempontjából.
Amikre tényleg szükségem volt
Hát B-vitaminra mindenképpen, a hányinger miatt, de szedtem emellett folsavat, magnéziumot és terhesvitamint is. Aztán muszáj voltam rászokni az apró, táskában hordható falatokra. És amit sajnos nélkülöznöm kellett, az egy mobil toalett volt, azonnali helyszíni bugyiellenőrzésre.
Március 14.: első halvány csíkocska, izgalmak.
Március 16.: valódi, igazi pozitív terhességi teszt, egyúttal betöltöttem a negyedik hetet.
Március 31.: első ultrahang, persze hüvelyi, eredményeként láttunk egy dobogó kis szivet.
Április 9.: első SZTK-s orvoslátogatás, ahol nem történt semmi "érdekes".
Április 23.: második SZTK-s orvoslátogatás, ismét hüvelyi ultrahanggal. Megkapom a kiskönyvemet.
Május 3.: első védőnői látogatás. Mindent a számba rágnak, ami a terhesgondozással kapcsolatos.
Május 4.: első vérvételek.Vércsoport, hepatitis, ilyesmik.
Május 11.: első terhesgondozás, vizeletvizsgálattal és hüvelyi kenetvétellel.
május 13.: 12-ik heti ultrahang, tökéletesen fejlődő magzattal. Fellélegeztem.
Élmények
Most őszintén? Borzasztó volt az egész, májusig. Egyfelől teljesen valószínűtlennek éreztem, hogy pont én, pont most, pont ugyanúgy, ahogy elképzeltem, terhes vagyok. Hogy már betöltöttem az 5!, a 6!, a 7!, a 9! hetet, na ez tuti nem lehet igaz. És végig vártam, hogy mikor huppanok egyet, vér, görcs, felszívódott embrió, és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem.
Közben valamikor a hetedik hét tájékán elkezdődött az Undor, elsősorban szagok bántottak, másodsorban ételek, nyűgös voltam és éhes, és azon gondolkoztam a McDonald's előtt elhaladva, hogy hogyan lehet ezt megenni, miközben sötét arccal erőltettem le a rizspufimat, vagy a banánt. És aludtam, meg aludtam.
Igazából egy első trimeszter sokkal jobban hasonlít a nem-várandós, mint az igazi terhes időszakra, persze szigorúan a kismama szempontjából.
Amikre tényleg szükségem volt
Hát B-vitaminra mindenképpen, a hányinger miatt, de szedtem emellett folsavat, magnéziumot és terhesvitamint is. Aztán muszáj voltam rászokni az apró, táskában hordható falatokra. És amit sajnos nélkülöznöm kellett, az egy mobil toalett volt, azonnali helyszíni bugyiellenőrzésre.
2010. november 4., csütörtök
Nem, még nem szülök
Nyűgösödöm, na nem azért, mert szeretnék szülni. Vagyis persze, szeretnék, majd kettő vagy három hét múlva, de most már jó lenne fixálni, mikor, hogy be tudjam írni a naptáramba, merthogy semmit sem viselek olyan nehezen, mint a bizonytalanságot.
Pedig a terhességem 37 hete igazán bíztatóan telik. Tudok végre aludni. Tudok savak nélkül enni. Tudok menni. Guggolni, lépcsőzni, hajolni, lábkörmöt vágni, egyszerűen mindent tudok, amit egy átlagos 29 éves nő tud. Beletanultam terhesnek lenni. A derekam néha már fájdogál, a hasam alja szintén, tegnap elkapott egy vészjósló, azaz szülésjósló hasmenés, de ezen kívül semmi. Lenkének rosszabb szerintem, már igencsak össze lehet hajtogatva, de amilyen kis precíz volt eddig is mindig, tuti megvárja most már a terminus végét.
Kedden voltam a második NST-vel kombinált terhesgondozáson. Szinte hajszálra ugyanúgy zajlott, mint a múlt heti: a mérésekkel minden rendben volt, a védőnő megint lecseszett a hízásomért (testvérek között is max tizenkét kilót híztam, de inkább csak tizet), az orvos megint elérzékenyült. Nüansznyi változások: a vizeletemben egy kereszt genny, ami miatt a védőnő belémvágta az ideget, hogy kúpot fogok kapni, és talán lőttek a hüvelyi szülésemnek, az orvos meg legyintett, hogy ez semmi, ilyenkor meg pláne, illetve a Hasi Foltom azonosítása. Már nyár óta viselek ugyanis egy apró, halványrózsaszín foltocskát a köldököm alatt, s most végre eszembe jutott rákérdezni, mi az. Na mit gondoltok? Gomba! De legalább szépen tagolja a napomat a háromszori kenegetés.
Hogy azért mégis ápolt kismamának érezzem magam, ellátogattam kozmetikushoz, végülis ki tudja, mikor lesz rá megint alkalmam, na meg legalább a fazonom miatt nem kell most már izgulnom. Sőt, problémáim az érdeklődési körömmel párhuzamosan szűkülnek, csak hogy el tudjátok képzelni ezek kaliberét: szombaton vagy vasárnap rendezgessem el a pelenkázószekrény 60*40-es polcán a cuccokat? A rácsvédőt, ami hosszabb egy kicsit, mint az ágy kerülete, lábnál vagy oldalt hajtsam vissza? Elsőnek rózsaszín lepedő rózsaszín mintás büfialátéttel, vagy fehér lepedő fehér alátéttel, esetleg ezek valamely kombinációja?*
És, hogy örömhírrel záruljon ez a poszt: megnyertem a hordozóskabátot!
*Ezek a kételyek a nagy kiságyra vonatkoznak, ahol legalább féléves koráig nem fog éjszakázni a lányom, beszereztünk ugyanis egy felnőttágy mellé csatlakoztatható kiságyat.
(37+2 hetesen)
Pedig a terhességem 37 hete igazán bíztatóan telik. Tudok végre aludni. Tudok savak nélkül enni. Tudok menni. Guggolni, lépcsőzni, hajolni, lábkörmöt vágni, egyszerűen mindent tudok, amit egy átlagos 29 éves nő tud. Beletanultam terhesnek lenni. A derekam néha már fájdogál, a hasam alja szintén, tegnap elkapott egy vészjósló, azaz szülésjósló hasmenés, de ezen kívül semmi. Lenkének rosszabb szerintem, már igencsak össze lehet hajtogatva, de amilyen kis precíz volt eddig is mindig, tuti megvárja most már a terminus végét.
Kedden voltam a második NST-vel kombinált terhesgondozáson. Szinte hajszálra ugyanúgy zajlott, mint a múlt heti: a mérésekkel minden rendben volt, a védőnő megint lecseszett a hízásomért (testvérek között is max tizenkét kilót híztam, de inkább csak tizet), az orvos megint elérzékenyült. Nüansznyi változások: a vizeletemben egy kereszt genny, ami miatt a védőnő belémvágta az ideget, hogy kúpot fogok kapni, és talán lőttek a hüvelyi szülésemnek, az orvos meg legyintett, hogy ez semmi, ilyenkor meg pláne, illetve a Hasi Foltom azonosítása. Már nyár óta viselek ugyanis egy apró, halványrózsaszín foltocskát a köldököm alatt, s most végre eszembe jutott rákérdezni, mi az. Na mit gondoltok? Gomba! De legalább szépen tagolja a napomat a háromszori kenegetés.
Hogy azért mégis ápolt kismamának érezzem magam, ellátogattam kozmetikushoz, végülis ki tudja, mikor lesz rá megint alkalmam, na meg legalább a fazonom miatt nem kell most már izgulnom. Sőt, problémáim az érdeklődési körömmel párhuzamosan szűkülnek, csak hogy el tudjátok képzelni ezek kaliberét: szombaton vagy vasárnap rendezgessem el a pelenkázószekrény 60*40-es polcán a cuccokat? A rácsvédőt, ami hosszabb egy kicsit, mint az ágy kerülete, lábnál vagy oldalt hajtsam vissza? Elsőnek rózsaszín lepedő rózsaszín mintás büfialátéttel, vagy fehér lepedő fehér alátéttel, esetleg ezek valamely kombinációja?*
És, hogy örömhírrel záruljon ez a poszt: megnyertem a hordozóskabátot!
*Ezek a kételyek a nagy kiságyra vonatkoznak, ahol legalább féléves koráig nem fog éjszakázni a lányom, beszereztünk ugyanis egy felnőttágy mellé csatlakoztatható kiságyat.
(37+2 hetesen)
2010. augusztus 24., kedd
Ügyelet 2.
Tulajdonképpen minden a múlt héten kedden kezdődött. Ráálltam a mérlegre, és 62 kilót mutatott. Aztán pénteken megint ráálltam, és akkor már 66-ot. Pár órával később 68-at. Ezen egész nap jól elszórakoztunk, legott el is döntöttem, hogy szükségem van még egy kismama-nadrágra az őszre, kicsit gyakrabban nézegettem magam a tükörben, aztán este nyolc körül csak elkezdtem utánaolvasni a hirtelen terhességi hízásnak.
Negyed kilencre meglehetős alapismeretekre tettem szert terhességi toxémia ügyében. A biztonság kedvéért fel is hívtam egy védőnő barátnőmet, aki megnyugtatott, hogy csak pihentessem a lábam, igyak még többet, és nem lesz itt semmi baj. Aztán fél kilenckor visszahívott, hogy szintén csak a biztonság kedvéért rácsörgött egy tapasztaltabb kollégájára, azért ugorjunk már ki az ügyeletre, nézzenek rám.
Átverekedtük magunkat a karneváli meneten, majd negyed tízkor már nyomtam is a "Szülőszoba" feliratú csengőt a Klinikán, mert az én terhességi koromban ez a helyes eljárás. Egy mord hölgyemény először nekem ugrott, hogyha reggelre híztam, akkor miért este jövök ki, ránézésre közölte, hogy nem vagyok toxémiás, majd vérnyomást mért és vizeletadásra szólított fel, s míg vártam az ingerre (miért gondolja azt minden eüs, hogy bárki, bármikor képes parancsra pisilni?), életem legfájdalmasabb nőgyógyászati vizsgálatának tanúja, a hallgató, aki azóta orvos, felvette adataimat.
A kristálytiszta pisi után NST-re kapcsoltak, F.-et pedig hazazavarták a poggyászomért. A gép enyhe összehúzódásokat mutatott, amin szerintem senki nem lepődik meg, aki korzózott már végig a debreceni Piac utcán augusztus 20-án este, enyhén stresszes állapotban, mindenesetre engem előbb kiröhögtek a napi 250 mg magnéziumommal*, aztán infúzióra kötöttek, és megfenyegettek, hogy ebből koraszülés lesz. A tüdőérlelő beadásánál például már kifejezetten ideges voltam. Többszöri érdeklődésemre annyit árultak el róla, hogy ígyis-úgyis megkapom, mert ez a protokoll szerinti eljárás, nyughassak már, hosszú lenne elmagyarázni, hogyan is hat, és ha akadékoskodom, akkor szerezzek gyorsan két tanút, és tagadjam meg a kezelést, de ezt nem javasolják, mert az egyénieskedésből csak a probléma van mindig.
Végülis amíg lement az infúzió, beható ismereteket szereztem a vajúdóról (oda tettek), aztán hajnali négyre már le is kerültem osztályra, mert állapotom nem igényelt további állandó megfigyelést. Kihasználva a váratlan, viszonylagos szabadság perceit, el is ugrottam mosdóba, ami egy vidéki vasúti resti mosdójának minden kellékével, plusz vérváladékkal volt felszerelve, majd összeomolva álomba zuhantam.
A szombati és vasárnapi nap folyamán orvosilag semmi érdekes történt velem, ellenben számos vonatkozó tapasztalattal lettem gazdagabb. A hétvége nagy részét alvással és újszülöttek bámulásával töltöttem.
Hétfő reggel, miután már a legtájékozatlanabb takarítőnő is tudta, hogy én vagyok azaz idióta, aki négy kiló hízással bejött ügyeletre, túlestem egyik vizsgálatomon, a toxémiás panelen, ami egy darab vérvételt jelentett. A délutáni vizit óta ünnepi hangulatban vártam a másik vizsgálatomat, a mai, körülbelül ötperces flowmetriát, ami a magzat és a lepény áramlását nézi, s aminek kapcsán megígérték, hogy további mintaszerű értékek esetén ma délután haza is engednek. Pedig már egészen jól adaptálódtam a viszonyokhoz, hogy mást ne mondjak, 30 másodperc alatt profin sterilizálok bármilyen vécét, sőt az éjszaka közepén reflexből hajtogatok ülőkét.
Erre ma éppen nem túl fejedelmi reggelimet fogyasztottam, mikoris odaböffentették, hogy ma már semmiképpen nem engednek el, mert nem találják az ápolási lapomat, és különben is, legalább öt napot bent kell töltenem, hogy fizessen a TB. Úgyhogy a flow után saját felelősségemre hagytam el az intézményt, egy kedves szülésznő diszkréten azt a tanácsot adta, hogy legközelebb csak akkor menjek be, ha erősen görcsölnék, vagy élénkpiros vérzésem lenne, egyéb esetben nem indokolt, és még van három hónapom ugye, hogy tájékozódjam a Kenézy szülészetéről is... Ja, a flow olyan, mint egy sima ultrahang, csak mást néznek rajta, sajnos én nem is láttam egy villanásra sem Lenkét.
*És azóta sem tudom, hogy ez akkor most sok, vagy kevés?
Negyed kilencre meglehetős alapismeretekre tettem szert terhességi toxémia ügyében. A biztonság kedvéért fel is hívtam egy védőnő barátnőmet, aki megnyugtatott, hogy csak pihentessem a lábam, igyak még többet, és nem lesz itt semmi baj. Aztán fél kilenckor visszahívott, hogy szintén csak a biztonság kedvéért rácsörgött egy tapasztaltabb kollégájára, azért ugorjunk már ki az ügyeletre, nézzenek rám.
Átverekedtük magunkat a karneváli meneten, majd negyed tízkor már nyomtam is a "Szülőszoba" feliratú csengőt a Klinikán, mert az én terhességi koromban ez a helyes eljárás. Egy mord hölgyemény először nekem ugrott, hogyha reggelre híztam, akkor miért este jövök ki, ránézésre közölte, hogy nem vagyok toxémiás, majd vérnyomást mért és vizeletadásra szólított fel, s míg vártam az ingerre (miért gondolja azt minden eüs, hogy bárki, bármikor képes parancsra pisilni?), életem legfájdalmasabb nőgyógyászati vizsgálatának tanúja, a hallgató, aki azóta orvos, felvette adataimat.
A kristálytiszta pisi után NST-re kapcsoltak, F.-et pedig hazazavarták a poggyászomért. A gép enyhe összehúzódásokat mutatott, amin szerintem senki nem lepődik meg, aki korzózott már végig a debreceni Piac utcán augusztus 20-án este, enyhén stresszes állapotban, mindenesetre engem előbb kiröhögtek a napi 250 mg magnéziumommal*, aztán infúzióra kötöttek, és megfenyegettek, hogy ebből koraszülés lesz. A tüdőérlelő beadásánál például már kifejezetten ideges voltam. Többszöri érdeklődésemre annyit árultak el róla, hogy ígyis-úgyis megkapom, mert ez a protokoll szerinti eljárás, nyughassak már, hosszú lenne elmagyarázni, hogyan is hat, és ha akadékoskodom, akkor szerezzek gyorsan két tanút, és tagadjam meg a kezelést, de ezt nem javasolják, mert az egyénieskedésből csak a probléma van mindig.
Végülis amíg lement az infúzió, beható ismereteket szereztem a vajúdóról (oda tettek), aztán hajnali négyre már le is kerültem osztályra, mert állapotom nem igényelt további állandó megfigyelést. Kihasználva a váratlan, viszonylagos szabadság perceit, el is ugrottam mosdóba, ami egy vidéki vasúti resti mosdójának minden kellékével, plusz vérváladékkal volt felszerelve, majd összeomolva álomba zuhantam.
A szombati és vasárnapi nap folyamán orvosilag semmi érdekes történt velem, ellenben számos vonatkozó tapasztalattal lettem gazdagabb. A hétvége nagy részét alvással és újszülöttek bámulásával töltöttem.
Hétfő reggel, miután már a legtájékozatlanabb takarítőnő is tudta, hogy én vagyok az
Erre ma éppen nem túl fejedelmi reggelimet fogyasztottam, mikoris odaböffentették, hogy ma már semmiképpen nem engednek el, mert nem találják az ápolási lapomat, és különben is, legalább öt napot bent kell töltenem, hogy fizessen a TB. Úgyhogy a flow után saját felelősségemre hagytam el az intézményt, egy kedves szülésznő diszkréten azt a tanácsot adta, hogy legközelebb csak akkor menjek be, ha erősen görcsölnék, vagy élénkpiros vérzésem lenne, egyéb esetben nem indokolt, és még van három hónapom ugye, hogy tájékozódjam a Kenézy szülészetéről is... Ja, a flow olyan, mint egy sima ultrahang, csak mást néznek rajta, sajnos én nem is láttam egy villanásra sem Lenkét.
*És azóta sem tudom, hogy ez akkor most sok, vagy kevés?
2010. június 11., péntek
Ügyelet
A mai nap a folyamatos étkezés jegyében telt, csekély idegbajjal megbolondítva. Tegnap este történt ugyanis, hogy olyan érdekes folyást találtam a bugyimon, amit, ha kellően sokáig nézegettem, és kellő szögben tartottam, akkor barnásnak tűnt. Miután F. is behatóan tanulmányozta, arra jutottunk, hogy ez bizony barna, de még ne idegeskedjek, csak ha ismétlődne. Persze ezután végigstresszeltem az estét.
Reggelre az egész kiment a fejemből, mígnem a déli pisilésemnél megint hasonló jelenséggel találkoztam. Negyedórás apátia után felhívtam az orvost - nem rendel már, felhívtam a védőnőt - ne izguljak, semmi gond, de igazából ez BÁRMI lehet, úgyhogy azért hívjam fel az ügyeletet. Most AZONNAL. Szerintetek ezek után nem izgultam?
Az ügyelet a telefonban a képembe röhögött, hogy ők nem nőgyógyászat, és kábé leszarják a problémámat, menjek a női klinikára. ("Ott lesz még ilyenkor orvos?" erre: "Hát gondolom, azért női klinika, kisasszony, erre nem gondolt?" - ANYÁD!!!) Tíz perc múlva frissen zuhanyozva úton voltam a női klinika felé, F. nem jött, mert várta a mosógépszerelőt, de listát kellett diktálnom az esetleges kórházi pakkomhoz.
A női kilinikán már a portás útba igazított, elsőre meg is találtam a terhesambulanciát, aholis kopogni kellett. Nem volt senki a rendelőben, pedig be is mentem hahózni, így az arra járó első fehérköpenyes nyakába ugrottam, és elmekegtem, hogy én ügyeletre jöttem, mert izé... Öt percen belül kijött egy asszisztens, hogy mi a problémám, mire váratlanul könnyekben törtem ki, és a rengeteg nagy has feletti szempár megtelt részvéttel. A rendelőben kicsit megnyugodtam, részletesen felvették az adataimat, kezdve az utolsó menstruáció időpontjától, folytatva az nemi együttlétekkel egészen az esetleges kemény székletig. Ezután már csak maximum negyed órát kellett várnom, mire orvos elé kerültem, ezalatt F. hívogatott elhaló hangon.
Az orvosnál egyből szívhangot néztek, ami jól detektálható volt (bár én nem vettem ki semmit a recsegésből). Aztán a szokásos kacsa, benyúlás, vatta, meg is mutatták a kristályfehér nyákomat, és tüzetes kutakodás után sem találtak vérzésre utaló nyomot, vagyis a barna tuti nem barna volt, hanem valószínűleg kicsit megtréfált a fantáziám. Gyorsan megnyugtattak, hogy ez a munkájuk legkellemesebb része, amikor csak csitítani kell a felhormonozott kismamát, továbbá maguk között elhordták mindennek szegény védőnőt, hogy minek rémisztget feleslegesen. Végül megbeszéltük, hogy VALÓDI probléma esetén hová kell fordulnom, persze ez szigorúan elméleti információ, és a gyakorlatban nem fogom alkalmazni.
Mire hazaértem, volt két nem fogadott hívásom a védőnőtől, illetve egy idegösszeroppanás határán álló élettársam, aki a mosógépszerelőnek és a sikeres lombik miatt telefonáló barátjának egyként elrebegte, hogy valószínűleg már nem kispapa többé, mert kétszer egymás után barnás nyákot találtunk a bugyimon, ami annyira nem barnás, de végülis fény felé fordítva az, de mondjuk inkább sötétsárga, vagy nem is tudja igazán.
Függöny le. További jó étvágyat!
(16+3 hetes)
Reggelre az egész kiment a fejemből, mígnem a déli pisilésemnél megint hasonló jelenséggel találkoztam. Negyedórás apátia után felhívtam az orvost - nem rendel már, felhívtam a védőnőt - ne izguljak, semmi gond, de igazából ez BÁRMI lehet, úgyhogy azért hívjam fel az ügyeletet. Most AZONNAL. Szerintetek ezek után nem izgultam?
Az ügyelet a telefonban a képembe röhögött, hogy ők nem nőgyógyászat, és kábé leszarják a problémámat, menjek a női klinikára. ("Ott lesz még ilyenkor orvos?" erre: "Hát gondolom, azért női klinika, kisasszony, erre nem gondolt?" - ANYÁD!!!) Tíz perc múlva frissen zuhanyozva úton voltam a női klinika felé, F. nem jött, mert várta a mosógépszerelőt, de listát kellett diktálnom az esetleges kórházi pakkomhoz.
A női kilinikán már a portás útba igazított, elsőre meg is találtam a terhesambulanciát, aholis kopogni kellett. Nem volt senki a rendelőben, pedig be is mentem hahózni, így az arra járó első fehérköpenyes nyakába ugrottam, és elmekegtem, hogy én ügyeletre jöttem, mert izé... Öt percen belül kijött egy asszisztens, hogy mi a problémám, mire váratlanul könnyekben törtem ki, és a rengeteg nagy has feletti szempár megtelt részvéttel. A rendelőben kicsit megnyugodtam, részletesen felvették az adataimat, kezdve az utolsó menstruáció időpontjától, folytatva az nemi együttlétekkel egészen az esetleges kemény székletig. Ezután már csak maximum negyed órát kellett várnom, mire orvos elé kerültem, ezalatt F. hívogatott elhaló hangon.
Az orvosnál egyből szívhangot néztek, ami jól detektálható volt (bár én nem vettem ki semmit a recsegésből). Aztán a szokásos kacsa, benyúlás, vatta, meg is mutatták a kristályfehér nyákomat, és tüzetes kutakodás után sem találtak vérzésre utaló nyomot, vagyis a barna tuti nem barna volt, hanem valószínűleg kicsit megtréfált a fantáziám. Gyorsan megnyugtattak, hogy ez a munkájuk legkellemesebb része, amikor csak csitítani kell a felhormonozott kismamát, továbbá maguk között elhordták mindennek szegény védőnőt, hogy minek rémisztget feleslegesen. Végül megbeszéltük, hogy VALÓDI probléma esetén hová kell fordulnom, persze ez szigorúan elméleti információ, és a gyakorlatban nem fogom alkalmazni.
Mire hazaértem, volt két nem fogadott hívásom a védőnőtől, illetve egy idegösszeroppanás határán álló élettársam, aki a mosógépszerelőnek és a sikeres lombik miatt telefonáló barátjának egyként elrebegte, hogy valószínűleg már nem kispapa többé, mert kétszer egymás után barnás nyákot találtunk a bugyimon, ami annyira nem barnás, de végülis fény felé fordítva az, de mondjuk inkább sötétsárga, vagy nem is tudja igazán.
Függöny le. További jó étvágyat!
(16+3 hetes)
2010. június 8., kedd
Terhesgondozás No. 2.
Az eseménytelenül pergő heteket csak az eseménytelen terhesgondozások teszik csekély mértékben változatosabbá.
Az unalomig tökéletes minden adatom. Nincsen sem hepatitisem, sem luesem, sőt állítólag a lepényt sem kell szuggerálnom, hogy húzodjon feljebb - megteszi majd magától. A rákszűrésem a vérnyomással és a vizeletértékekkel együtt a kiválók padján ül. Már csak az AFP-nek kell csatlakoznia hozzájuk két hét múlva.
Az egyetlen huncut dolog a mérleg a védőnői szobában. Négy hete ugyebár 61 kilóra taksált, ma pedig csak 59-re, s bár erre szerintem elégséges magyarázat a rajtam lévő ruházat mennyisége, a nyers számok mégis bekerültek kiskönyvembe.
A hasméretem nem nőtt olyan drámaian, hogy érdemes legyen beszámolni róla, a blog majdani főszereplője pedig némaságba burkolózott.
Hát így vagyunk most, tudom, soha rosszabbat!
(16 hetes)
Az unalomig tökéletes minden adatom. Nincsen sem hepatitisem, sem luesem, sőt állítólag a lepényt sem kell szuggerálnom, hogy húzodjon feljebb - megteszi majd magától. A rákszűrésem a vérnyomással és a vizeletértékekkel együtt a kiválók padján ül. Már csak az AFP-nek kell csatlakoznia hozzájuk két hét múlva.
Az egyetlen huncut dolog a mérleg a védőnői szobában. Négy hete ugyebár 61 kilóra taksált, ma pedig csak 59-re, s bár erre szerintem elégséges magyarázat a rajtam lévő ruházat mennyisége, a nyers számok mégis bekerültek kiskönyvembe.
A hasméretem nem nőtt olyan drámaian, hogy érdemes legyen beszámolni róla, a blog majdani főszereplője pedig némaságba burkolózott.
Hát így vagyunk most, tudom, soha rosszabbat!
(16 hetes)
2010. május 13., csütörtök
Minennapok így a 12. héten
Ott hagytam abba, hogy a múlt hét végén mozgásba lendültek a dolgok. Egyelőre maradok az SZTK-ban, ahol a következő érdekfeszítő vizsgálatok estek meg velem most már velünk.
Kedden voltam életem első terhesgondozásán. A magam részéről benne lennék, hogy ez egyúttal az utolsó is legyen, noha birkatürelemmel viseltem minden fontoskodást. Először is, mire van idomítva egy átlag magyar nő egy rendelőben, egy csukott ajtó mögötti időponttal? Bingó, hogy vár! Vártam, vártam, vártam, aztán leszúrtak, hogy miért nem mentem be. Utána leszúrtak, hogy miért nincs vizeletvizsgálatos papírom. (Hö? Honnan lenne?) Aztán megkaptam a papírt, átültem a labor elé, ahol viszont már nem tilosban, hanem az elvárásoknak megfelelően vártam és vártam, majd egy olyan vécé felett, amibe szerencsére nem kellett frissen pisilnem, áttöltöttem a reggel óta magammal hurcolt vizeletemet egy műanyagpohárba. Miközben az eredményemre vártam és újfent vártam, azon gondolkoztam, hogy vajon én vagyok-e ilyen érdektelen, hogy totálisan fölöslegesnek tartom már most ezt a sok macerát.
Szerencsére többet már nem kellett várnom, sőt további leszúrást is csak kétszer kaptam a nap folyamán. Először, hogy miért nincs még kész a véreredményem, amit egy hete csináltattam, és a gépben kellett volna lennie, és másodszor, hogy miért vagyok 61 kg, amikor bemondásom alapján 59-ről indultam.*
Szerencsére ekkor már a terhesgondozás második része, az orvosi látogatás kezdődött. Ezeket én alapból imádom, és most már a nőgyógyászom is feltétel nélkül boldog, mert elmondtam neki, hogy visszatértem a magánpraxisokba tett kirándulásaimról. Örömében levett egy rákszűrést, tüntetőleg nem szólt bele, milyen terhesvitamint szedek, és csütörtökre már adott is beutalót a hét fénypontjára, az ultrahangra. Sőt, előkerítette a véreredményemet, és megdícsért, milyen szép kiegyensúlyozott minden értékem. Ezek után igyekszem majd a belgyógyászaton is kitenni magamért.
Na és akkor végre, az ultrahang! Hát iszonyat jó volt! Becsapós, mert már tegnap reggel óta nem izgultam, tudtam, hogy minden rendben lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire feldob majd. Ma reggel a gyermek apjával szinte ünneplőbe öltözve ültünk reggel 7.50-kor a rendelő előtt, hogy 8.15-re be is jussunk oda. Először kicsit meglepődtem, mert megint hüvelyit csináltak, gondoltam, hogy na biztos alig fogok látni valamit, erre kristálytisztán megjelent maga a ded. Előbb aludt, aztán felébredt, nyújtózkodott, forgott, rugdosott, csuklott, tele volt a kis gyomra, és mintegy mellékesen tankönyvi méreteket produkált, úgyhogy tényleg nem tudom, min fogok aggódni a következő hat hétben. Fényképünk most sincsen, először annyira nyomta a show-t, hogy senkinek eszébe sem jutott, aztán megkérdezték, csináljanak-e, de mondtuk, hogy nem katasztrófa, ha nem, legfeljebb, ha valamelyiken ismét jól látszana.
Viszont szonográfusnak lenni tuti jó szakma lehet, a miénk például végig nevetgélt, ilyen vidám munkát szeretnék én is.
8.40-kor vásároltam egy kis kék mintás bodyt, hogy aztán 8.50-re belém hasítson, hogy hiszen kislány!!!, úgyhogy kerítenem kell valahonnan egy 56-os piros plüss melegítőalsót, azzal dögös lenne.
Végül, bár tudom, hogy én már senkit nem érdeklek többé, jelentem, jól vagyok. Szagérzékenységem elmúlt, enni tudok bármit, ami kellően drága, ideértve a cseresznyét, epret, pizzát, de nem a gagyi rendelőset, hanem a finom éttermit, a lazacot, a Rio di Mare tonhalkrémet, de ha nagyon megerőltetem magam, lecsúszik a sós mogyoróvaj is. Végülis mindegy, mi, a lényeg, hogy legalább egy ezres legyen per kilo.
A hasam a fentieknek megfelelően gyarapszik, bár még nem annyira, hogy kitöltse a farmer terhesszoknyámat, és sajnos, igazán semmi nem indokolja, hogy lecseréljem a nyári felsőimet és kánikula-ruháimat. De hát ami késik, az nem múlik, maradjunk ebben.
*Ez úgy nézett ki, hogy mivel évek óta nem mérem magam, első védőnői látogatásomon önkéntesen 58-60 kilóra saccoltam súlyom (tudom, hogy tömegem), így a kiskönyvembe 59 kg került. Ami a valóságban éppúgy lehetett 57, mint 62 mondjuk.
(12+2 hetes)
Kedden voltam életem első terhesgondozásán. A magam részéről benne lennék, hogy ez egyúttal az utolsó is legyen, noha birkatürelemmel viseltem minden fontoskodást. Először is, mire van idomítva egy átlag magyar nő egy rendelőben, egy csukott ajtó mögötti időponttal? Bingó, hogy vár! Vártam, vártam, vártam, aztán leszúrtak, hogy miért nem mentem be. Utána leszúrtak, hogy miért nincs vizeletvizsgálatos papírom. (Hö? Honnan lenne?) Aztán megkaptam a papírt, átültem a labor elé, ahol viszont már nem tilosban, hanem az elvárásoknak megfelelően vártam és vártam, majd egy olyan vécé felett, amibe szerencsére nem kellett frissen pisilnem, áttöltöttem a reggel óta magammal hurcolt vizeletemet egy műanyagpohárba. Miközben az eredményemre vártam és újfent vártam, azon gondolkoztam, hogy vajon én vagyok-e ilyen érdektelen, hogy totálisan fölöslegesnek tartom már most ezt a sok macerát.
Szerencsére többet már nem kellett várnom, sőt további leszúrást is csak kétszer kaptam a nap folyamán. Először, hogy miért nincs még kész a véreredményem, amit egy hete csináltattam, és a gépben kellett volna lennie, és másodszor, hogy miért vagyok 61 kg, amikor bemondásom alapján 59-ről indultam.*
Szerencsére ekkor már a terhesgondozás második része, az orvosi látogatás kezdődött. Ezeket én alapból imádom, és most már a nőgyógyászom is feltétel nélkül boldog, mert elmondtam neki, hogy visszatértem a magánpraxisokba tett kirándulásaimról. Örömében levett egy rákszűrést, tüntetőleg nem szólt bele, milyen terhesvitamint szedek, és csütörtökre már adott is beutalót a hét fénypontjára, az ultrahangra. Sőt, előkerítette a véreredményemet, és megdícsért, milyen szép kiegyensúlyozott minden értékem. Ezek után igyekszem majd a belgyógyászaton is kitenni magamért.
Na és akkor végre, az ultrahang! Hát iszonyat jó volt! Becsapós, mert már tegnap reggel óta nem izgultam, tudtam, hogy minden rendben lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire feldob majd. Ma reggel a gyermek apjával szinte ünneplőbe öltözve ültünk reggel 7.50-kor a rendelő előtt, hogy 8.15-re be is jussunk oda. Először kicsit meglepődtem, mert megint hüvelyit csináltak, gondoltam, hogy na biztos alig fogok látni valamit, erre kristálytisztán megjelent maga a ded. Előbb aludt, aztán felébredt, nyújtózkodott, forgott, rugdosott, csuklott, tele volt a kis gyomra, és mintegy mellékesen tankönyvi méreteket produkált, úgyhogy tényleg nem tudom, min fogok aggódni a következő hat hétben. Fényképünk most sincsen, először annyira nyomta a show-t, hogy senkinek eszébe sem jutott, aztán megkérdezték, csináljanak-e, de mondtuk, hogy nem katasztrófa, ha nem, legfeljebb, ha valamelyiken ismét jól látszana.
Viszont szonográfusnak lenni tuti jó szakma lehet, a miénk például végig nevetgélt, ilyen vidám munkát szeretnék én is.
8.40-kor vásároltam egy kis kék mintás bodyt, hogy aztán 8.50-re belém hasítson, hogy hiszen kislány!!!, úgyhogy kerítenem kell valahonnan egy 56-os piros plüss melegítőalsót, azzal dögös lenne.
Végül, bár tudom, hogy én már senkit nem érdeklek többé, jelentem, jól vagyok. Szagérzékenységem elmúlt, enni tudok bármit, ami kellően drága, ideértve a cseresznyét, epret, pizzát, de nem a gagyi rendelőset, hanem a finom éttermit, a lazacot, a Rio di Mare tonhalkrémet, de ha nagyon megerőltetem magam, lecsúszik a sós mogyoróvaj is. Végülis mindegy, mi, a lényeg, hogy legalább egy ezres legyen per kilo.
A hasam a fentieknek megfelelően gyarapszik, bár még nem annyira, hogy kitöltse a farmer terhesszoknyámat, és sajnos, igazán semmi nem indokolja, hogy lecseréljem a nyári felsőimet és kánikula-ruháimat. De hát ami késik, az nem múlik, maradjunk ebben.
*Ez úgy nézett ki, hogy mivel évek óta nem mérem magam, első védőnői látogatásomon önkéntesen 58-60 kilóra saccoltam súlyom (tudom, hogy tömegem), így a kiskönyvembe 59 kg került. Ami a valóságban éppúgy lehetett 57, mint 62 mondjuk.
(12+2 hetes)
2010. május 7., péntek
Csak nézek, és semmit, semmit nem értek
Na szóval, az úgy volt, hogy ma végre felhívtam a magánorvosomat, adjon időpontot a jövő hétre, a tizenkettedik heti ultrahangra. És kiderült, hogy ő nem is vállal tizenkettedik heti ultrahangot, azt csináltassam meg valahol, aztán ő nagyon szívesen véleményezi, meg meg is vizsgál akkor már. De mégis, mi a fenének járjak én magánorvoshoz*, ha mellette ugyanúgy kell járnom az SZTK-shoz, meg ultrahangra, meg vérvételre meg mindenhová? Amikor ráadásul, ahogyan már írtam, tökéletesen elégedett vagyok az SZTK-s orvosommal is?
Itt készítettem fejben mind a kettejükről egy előny-hátrány mérlegelést.
Kezdjük az SZTK-ssal. Előnye, hogy közel van, körülbelül tíz perc séta az egész. A rendelési időpontjai jók, minden nap dolgozik, felváltva délelőtt-délután. Várokoznom sosem kellett öt percnél többet. Mindenképpen járnom kell hozzá, a pecsétek és a beutalók miatt, ráadásul a terhesgondozás és az ultrahang** mellett van. Precíz, pontos, alapos és szőrszálhasogató jellemű, amitől civilben hülyét kapnék, de egy orvosnál nem hátrányos tulajdonság. Tökéletesen ingyenes minden szolgálatása. Emlékszik rám.
Hátrányai: egy, hogy nem vállal szülést, kettő, hogy hétvégén nem elérhető.
A magán előnyei: közel van, maximum nyolc perc séta az egész. A rendelő nagyon szép, és fel van szerelve ultrahang-készülékkel (ami viszont nem alkalmas a kötelező vizsgálatok elvégzésére). Ő műtött, tehát látta már belülről a szerveimet. Szívesen vállal szülést, ráadásul abban a kórházban, amelyik nekem rokonszenvesebb (de ahová mehetek fogadott orvos nélkül is).
Hátránya viszont, hogy semmi különösebb plusz nem ad az ellátásomhoz, sőt, egy hellyel többet jelent, ahová rohangálnom kell. Drága, szüléssel együtt jóval egy százas felett lennénk. Nem mondom, hogy szétszórt, de a nevemet még nem sikerült megjegyeznie. Egy héten csak két délután van rendelése, és szerintem meglepődne, ha baj esetén hétvégén hívogatnám.
Ti hogyan döntenétek? Nekem, és nem elsősorban a pénz miatt, előtörtek kezdő meddő-korom puritán elképzelései. Ha abból indulok ki, hogy szülni bárki tud, és ha nincsen komplikáció, akkor az orvosnak sincsen túlzott jelentősége, akkor totál fölöslegesnek tűnik a magánosdni. Ha pedig menetközben változik a véleményem, még mindig van jó félévem, hogy keressek egy dokit. Mindenesetre most visszatérek a TB-támogatott útra.
Bocsánat, ha nagyon egyértelmű dolgot írtam le, nekem ma esett le, hogy hogyan működik a rendszer.
*Ha nem számítjuk ide a hálát, hogy megműtött.
**Kísérő jöhet.
Itt készítettem fejben mind a kettejükről egy előny-hátrány mérlegelést.
Kezdjük az SZTK-ssal. Előnye, hogy közel van, körülbelül tíz perc séta az egész. A rendelési időpontjai jók, minden nap dolgozik, felváltva délelőtt-délután. Várokoznom sosem kellett öt percnél többet. Mindenképpen járnom kell hozzá, a pecsétek és a beutalók miatt, ráadásul a terhesgondozás és az ultrahang** mellett van. Precíz, pontos, alapos és szőrszálhasogató jellemű, amitől civilben hülyét kapnék, de egy orvosnál nem hátrányos tulajdonság. Tökéletesen ingyenes minden szolgálatása. Emlékszik rám.
Hátrányai: egy, hogy nem vállal szülést, kettő, hogy hétvégén nem elérhető.
A magán előnyei: közel van, maximum nyolc perc séta az egész. A rendelő nagyon szép, és fel van szerelve ultrahang-készülékkel (ami viszont nem alkalmas a kötelező vizsgálatok elvégzésére). Ő műtött, tehát látta már belülről a szerveimet. Szívesen vállal szülést, ráadásul abban a kórházban, amelyik nekem rokonszenvesebb (de ahová mehetek fogadott orvos nélkül is).
Hátránya viszont, hogy semmi különösebb plusz nem ad az ellátásomhoz, sőt, egy hellyel többet jelent, ahová rohangálnom kell. Drága, szüléssel együtt jóval egy százas felett lennénk. Nem mondom, hogy szétszórt, de a nevemet még nem sikerült megjegyeznie. Egy héten csak két délután van rendelése, és szerintem meglepődne, ha baj esetén hétvégén hívogatnám.
Ti hogyan döntenétek? Nekem, és nem elsősorban a pénz miatt, előtörtek kezdő meddő-korom puritán elképzelései. Ha abból indulok ki, hogy szülni bárki tud, és ha nincsen komplikáció, akkor az orvosnak sincsen túlzott jelentősége, akkor totál fölöslegesnek tűnik a magánosdni. Ha pedig menetközben változik a véleményem, még mindig van jó félévem, hogy keressek egy dokit. Mindenesetre most visszatérek a TB-támogatott útra.
Bocsánat, ha nagyon egyértelmű dolgot írtam le, nekem ma esett le, hogy hogyan működik a rendszer.
*Ha nem számítjuk ide a hálát, hogy megműtött.
**Kísérő jöhet.
2010. április 25., vasárnap
Majdnem 10 hetesen
Étvágyam javul, hányingerem állandó, fáradtságom és álmatlan éjszakáim száma növekszik. Zöldségen, gyümölcsön és gabonafélén kívül már eseti jelleggel halat is fogyasztok. Reggeli zöld teámat eredményesen kiütötte helyéről a gyömbér, nagyon köszönöm a tippet! Hasam nagyobb, mert kinyomom, mellbimbóm sötétbarnára színeződött. Ezt csak azért vettem észre, mert két év óta minden ciklus végén mániákusan figyeltem árnyalatát, így volt alkalmam megjegyezni, milyen, ha világos.
Kicsiny embrióm átlépte a három centis mérethatárt. Legalábbis biztos átlépte már, pénteken 2,9 volt, ülve. Szíve dobog, és nem mintha dicsekedni akarnék, de majdnem tízhetesnek kinézett. Ultrahang-képet nem kaptam, mert SZTK-ban voltam. És akkor rövid, ám szükséges kitérő a képekről: engem (még?) nem igazán érdekelnek az ultrahang-fotók. Bőven elég nekem a tudat, hogy szépen fejlődik odabent, és úgy gondolom, ha a természet azt akarta volna, hogy lássuk dedünket magzatkorában, akkor átlátszó hasfalat teremtett volna. Nem tervezem, hogy 4D ultrahangra megyünk majd, és nem is akarom a szükségesnél többet háborgatni. Merthogy azért túl naturális mégsem vagyok, naná, hogy az aggodalom miatt, jó lesz időnként megnyugodni, meg persze ha már úgyis látják, nyilván rákérdezünk a nemére. De mégegyszer: hiszem és vallom, hogy ebben az életszakaszban nem a vizualitás a legfontosabb kapcsolatteremtő erő.
Az SZTK-s orvosommal maximálisan elégedett vagyok, kicsit el is bizonytalanodtam, járjak-e tovább a drága magánra, amikor annyi pénzből éppen kijönne a terhestornám. Bár az SZTK-s nem szüleszt, pláne nem ott, ahol én szeretnék, no meg ha valamikor megint meddő leszek, esetleg kezeltetni akarom az endometriózisom, jól jön majd a magánorvos mégis.
Ja, igen, megkaptam végre a védőnő elérhetőségét is. Meg a vérvételes papírokat, legalább hat különbözőt. Mozgalmas lesz a következő hetem.
Kicsiny embrióm átlépte a három centis mérethatárt. Legalábbis biztos átlépte már, pénteken 2,9 volt, ülve. Szíve dobog, és nem mintha dicsekedni akarnék, de majdnem tízhetesnek kinézett. Ultrahang-képet nem kaptam, mert SZTK-ban voltam. És akkor rövid, ám szükséges kitérő a képekről: engem (még?) nem igazán érdekelnek az ultrahang-fotók. Bőven elég nekem a tudat, hogy szépen fejlődik odabent, és úgy gondolom, ha a természet azt akarta volna, hogy lássuk dedünket magzatkorában, akkor átlátszó hasfalat teremtett volna. Nem tervezem, hogy 4D ultrahangra megyünk majd, és nem is akarom a szükségesnél többet háborgatni. Merthogy azért túl naturális mégsem vagyok, naná, hogy az aggodalom miatt, jó lesz időnként megnyugodni, meg persze ha már úgyis látják, nyilván rákérdezünk a nemére. De mégegyszer: hiszem és vallom, hogy ebben az életszakaszban nem a vizualitás a legfontosabb kapcsolatteremtő erő.
Az SZTK-s orvosommal maximálisan elégedett vagyok, kicsit el is bizonytalanodtam, járjak-e tovább a drága magánra, amikor annyi pénzből éppen kijönne a terhestornám. Bár az SZTK-s nem szüleszt, pláne nem ott, ahol én szeretnék, no meg ha valamikor megint meddő leszek, esetleg kezeltetni akarom az endometriózisom, jól jön majd a magánorvos mégis.
Ja, igen, megkaptam végre a védőnő elérhetőségét is. Meg a vérvételes papírokat, legalább hat különbözőt. Mozgalmas lesz a következő hetem.
2010. április 10., szombat
Háromszög
Két orvosom is lett, annak minden lelkifurdalásával és örömével. Megpróbálok inkább az utóbbira koncentrálni.
Volt először ugye az SZTK-s. Idősebb, kedves férfi, nagyon udvarias, és ránézésre a szakmájában is jónak tűnt. Nem is volt semmi problémánk egészen tavaly nyárig, amikor is, mivel meguntam a végtelen türelmét, suttyomban bejelentkeztem a meddőségi szakrendelésre. A viszonyunkat viszont nem zártam le teljesen: még májusban P3 lett a citológiám, ezért háromhavonta jártam rákszűrésre. Feszt állította, hogy ezt felesleges műteni, ugyanakkor a meddőségi elmozdulásomra sem volt soha egy féltékeny szava (megmutogattam neki a papírjaimat).
Nyáron lépett be a kórlapjaimra a meddőségi nőgyógyász. Vele először szórakoztunk a Clostilbegyttel, aztán elmélyülő viszonyunkra januárban a műtétemmel tettük fel a koronát. A műtét alatt P3 érintett területet is kimetszette. Mivel már látott belüről, és ő csinálta volna az inszeminációmat, valahogy egyértelműnek tűnt, hogy vele állapítattam meg magánrendelésen a terhességemet. Megbeszéltük, hogy hat hét múlva találkozunk, addig jelentkezzek be a védőnőhöz is.
És itt kezdődtek a komplikációk. Én valahogy azt hittem, hogy simán elmegyek a védőnőhöz, aki kiállítja a kiskönyvemet, meg elmondja, mikor kell vérvételre mennem és így tovább. Ezzel szemben a rendelőintézetben közölték velem, hogy csak a körzeti orvosom irányíthat tovább a terhesgondozóba.
Úgyhogy tegnap ismét felkerestem SZTK-s orvosomat, akinek szemmel láthatóan rosszul esett, hogy magánhoz (is) járok, innen a lelkifurdalás. Azért szépen felvette az adataimat, és abban maradtunk, hogy két hét múlva megyek ugye a terhesgondozós beutalóért (??), mert az most még korai lenne, illetve, bár vizsgálni csak kifejezett kérésemre fog bármikor is, egyébként elfogadja a másik orvos szakvéleményét, azért megengedtem, hogy egyúttal majd csináljon egy hasi ultrahangot.*
Tegnap este kicsit vívódtam, hogy miért nekem magánorvos, amikor a körzeti is ilyen normális, aztán arra jutottam, hogy végülis csak a magán műtött meg, amitől valószínűleg teherbe estem, és ha őt ejteném, ugyanilyen rosszul érezném magam. Úgyhogy ezentúl nem orvosaim vélt megbántottságán fogom forgatni magam, hanem inkább örülök, hogy két helyre is fordulhatok... De most komolyan, ez a magánorvososdi másnak is ilyen körülményes?
*Értsd: majd kibújtam bőrömből örömömben, hogy részem lehet egy potya ultrahangban.
Volt először ugye az SZTK-s. Idősebb, kedves férfi, nagyon udvarias, és ránézésre a szakmájában is jónak tűnt. Nem is volt semmi problémánk egészen tavaly nyárig, amikor is, mivel meguntam a végtelen türelmét, suttyomban bejelentkeztem a meddőségi szakrendelésre. A viszonyunkat viszont nem zártam le teljesen: még májusban P3 lett a citológiám, ezért háromhavonta jártam rákszűrésre. Feszt állította, hogy ezt felesleges műteni, ugyanakkor a meddőségi elmozdulásomra sem volt soha egy féltékeny szava (megmutogattam neki a papírjaimat).
Nyáron lépett be a kórlapjaimra a meddőségi nőgyógyász. Vele először szórakoztunk a Clostilbegyttel, aztán elmélyülő viszonyunkra januárban a műtétemmel tettük fel a koronát. A műtét alatt P3 érintett területet is kimetszette. Mivel már látott belüről, és ő csinálta volna az inszeminációmat, valahogy egyértelműnek tűnt, hogy vele állapítattam meg magánrendelésen a terhességemet. Megbeszéltük, hogy hat hét múlva találkozunk, addig jelentkezzek be a védőnőhöz is.
És itt kezdődtek a komplikációk. Én valahogy azt hittem, hogy simán elmegyek a védőnőhöz, aki kiállítja a kiskönyvemet, meg elmondja, mikor kell vérvételre mennem és így tovább. Ezzel szemben a rendelőintézetben közölték velem, hogy csak a körzeti orvosom irányíthat tovább a terhesgondozóba.
Úgyhogy tegnap ismét felkerestem SZTK-s orvosomat, akinek szemmel láthatóan rosszul esett, hogy magánhoz (is) járok, innen a lelkifurdalás. Azért szépen felvette az adataimat, és abban maradtunk, hogy két hét múlva megyek ugye a terhesgondozós beutalóért (??), mert az most még korai lenne, illetve, bár vizsgálni csak kifejezett kérésemre fog bármikor is, egyébként elfogadja a másik orvos szakvéleményét, azért megengedtem, hogy egyúttal majd csináljon egy hasi ultrahangot.*
Tegnap este kicsit vívódtam, hogy miért nekem magánorvos, amikor a körzeti is ilyen normális, aztán arra jutottam, hogy végülis csak a magán műtött meg, amitől valószínűleg teherbe estem, és ha őt ejteném, ugyanilyen rosszul érezném magam. Úgyhogy ezentúl nem orvosaim vélt megbántottságán fogom forgatni magam, hanem inkább örülök, hogy két helyre is fordulhatok... De most komolyan, ez a magánorvososdi másnak is ilyen körülményes?
*Értsd: majd kibújtam bőrömből örömömben, hogy részem lehet egy potya ultrahangban.
2010. február 18., csütörtök
Andrológiai kivizsgálás, 1. rész
Aztán eljön az a nap, mert a meddőség alatt minden eljön, amiről addig csak olvastunk, amikor elküldjük a párunkat andrológiai kivizsgálásra. Minél hamarabb jön el ez a nap, potenciálisan annál kevesebb kiviszgáláson esünk át mi magunk. Potenciálisan.
Első lépésként megemlítjük, hogy másnap nőgyógyászhoz megyünk, és valószínűleg andrológiai vizsgálatot is fog javasolni. Erre partnerünk ajkán rejtett mosoly jelenik meg, hiszen neki már van gyereke. Erre a mi ajkunkon még rejtettebb mosoly jelenik meg, hiszen nekünk már vannak elméleti ismereteink a tárgyról.
Második lépésként naturalisztikusan taglaljuk, hogy az a szadista állat nemhogy hüvelyi vizsgálatot végzett, de még kettő (KETTŐ!) vérvételt is akar egy hónapon belül, nem beszélve a hüvelyi ultrahangról, ami állítólag nagyon fájdalmas. Ha partnerünk kellőképpen elfehéredett, akkor közölhetjük vele, hogy neki pedig andrológiai kivizsgálásra kell mennie. Szolidaritásból bele fog egyezni, mert még nem tudja, hogy az andrológiai kivizsgálás sava-borsa a spermavizsgálat.
Harmadik lépésként átnyújtjuk partnerünknek az andrológiai szakrendelés telefonszámát, és lelkére kötjük, hogy mihamarabb kérjen időpontot, de még véletlenül sem a peteérésünket megelőző vagy követő hétre*. Ezután be kell jelölnünk a naptárában a szabad heteket. Az első héten naponta figyelmeztetjük az időpontkérésre, a második héten naponta kétszer, a harmadik héten pedig ahányszor az utunkba vetődik a lakásban.
A negyedik héten úgyis kiborulunk, hogy egy hülye spermavizsgálatra 6 hetet kell várni.
Negyedik lépésként elkísérjük parnerünket a háziorvoshoz, beutalót kérni a szakrendelésre. Eközben olyan arcot vágunk, ami a háziorvos ÉS az asszisztens előtt valószínűsíti, hogy valójában mi vagyunk meddők, partnerünk csak a kötelező protokoll miatt megy vizsgálatra.
Ötödik lépésként nyugtatgatjuk aggódó partnerünket, hogy nem lesz kellemetlen, és holnap ilyenkorra már elfelejtheti az egészet, miközben titokban abban reménykedünk, hogy megalázóbb lesz, mint a mi hüvelyi ultrahangunk. Másnap próbáljuk elfojtani előbb nevetésünket, aztán dühünket, hogy miért kell ezt a nyomorult vizsgálatot úgy túldramatizálni, aztán rájövünk, hogy leginkább a valóban megalázó körülményekre, illetve az mögöttünk halmozódó sikertelen hónapokra vagyunk dühösek. Nyugodtan sajnáljuk egy kicsit magunkat.
Hatodik lépésként előbb profivá képezzük magunkat a spermakép kiértékelésében, aztán rájövünk, hogy úgyis csak az orvos tud többet mondani. Aztán arra is rájövünk, hogy az orvos sem tud többet mondani. Megemeljük az E-vitaminunk napi adagját.
*A spermaadás előtt 4 napig tartózkodni kell a nemi élettől.
Első lépésként megemlítjük, hogy másnap nőgyógyászhoz megyünk, és valószínűleg andrológiai vizsgálatot is fog javasolni. Erre partnerünk ajkán rejtett mosoly jelenik meg, hiszen neki már van gyereke. Erre a mi ajkunkon még rejtettebb mosoly jelenik meg, hiszen nekünk már vannak elméleti ismereteink a tárgyról.
Második lépésként naturalisztikusan taglaljuk, hogy az a szadista állat nemhogy hüvelyi vizsgálatot végzett, de még kettő (KETTŐ!) vérvételt is akar egy hónapon belül, nem beszélve a hüvelyi ultrahangról, ami állítólag nagyon fájdalmas. Ha partnerünk kellőképpen elfehéredett, akkor közölhetjük vele, hogy neki pedig andrológiai kivizsgálásra kell mennie. Szolidaritásból bele fog egyezni, mert még nem tudja, hogy az andrológiai kivizsgálás sava-borsa a spermavizsgálat.
Harmadik lépésként átnyújtjuk partnerünknek az andrológiai szakrendelés telefonszámát, és lelkére kötjük, hogy mihamarabb kérjen időpontot, de még véletlenül sem a peteérésünket megelőző vagy követő hétre*. Ezután be kell jelölnünk a naptárában a szabad heteket. Az első héten naponta figyelmeztetjük az időpontkérésre, a második héten naponta kétszer, a harmadik héten pedig ahányszor az utunkba vetődik a lakásban.
A negyedik héten úgyis kiborulunk, hogy egy hülye spermavizsgálatra 6 hetet kell várni.
Negyedik lépésként elkísérjük parnerünket a háziorvoshoz, beutalót kérni a szakrendelésre. Eközben olyan arcot vágunk, ami a háziorvos ÉS az asszisztens előtt valószínűsíti, hogy valójában mi vagyunk meddők, partnerünk csak a kötelező protokoll miatt megy vizsgálatra.
Ötödik lépésként nyugtatgatjuk aggódó partnerünket, hogy nem lesz kellemetlen, és holnap ilyenkorra már elfelejtheti az egészet, miközben titokban abban reménykedünk, hogy megalázóbb lesz, mint a mi hüvelyi ultrahangunk. Másnap próbáljuk elfojtani előbb nevetésünket, aztán dühünket, hogy miért kell ezt a nyomorult vizsgálatot úgy túldramatizálni, aztán rájövünk, hogy leginkább a valóban megalázó körülményekre, illetve az mögöttünk halmozódó sikertelen hónapokra vagyunk dühösek. Nyugodtan sajnáljuk egy kicsit magunkat.
Hatodik lépésként előbb profivá képezzük magunkat a spermakép kiértékelésében, aztán rájövünk, hogy úgyis csak az orvos tud többet mondani. Aztán arra is rájövünk, hogy az orvos sem tud többet mondani. Megemeljük az E-vitaminunk napi adagját.
*A spermaadás előtt 4 napig tartózkodni kell a nemi élettől.
2010. február 7., vasárnap
Mi a különbség egy sima nőgyógyász és egy meddőségi specialista között?
1. A sima nőgyógyász csuklóból elzavar, hogy majd fél év múlva gyere vissza. A meddőségi specialista nem tud a szemedbe nézni, ha három hét várakozásra kell kérnie.
2. A sima nőgyógyász mindig megpróbál meggyőzni róla, hogy ő ért meddőségi ügyekhez. A meddőségi nőgyógyász mindig elmondja, hogy ő ért a sima nőgyógyászati ügyekhez is.
3. A sima nőgyógyász arról érdeklődik, férjnél vagy-e. A meddőségi nőgyógyászt az érdekli, hogy hol dolgozol.
4. A sima nőgyógyász megsértődik, ha lekoccolsz egy meddőségihez. A meddőségi elfogadja, hogy nem ő az életedben az első, és nem ő lesz az utolsó sem.
5. A sima nőgyógyász mindig reménykedik, hogy talál benned valami fertőzést, amit kikezelhet. A meddőségi abban reménykedik, hogy semmi nem odavalót nem fog találni.
6. A sima nőgyógyász meg van róla győződve, hogy nincsen szervi problémád. A meddőségi már akkor tudja, mi a szervi problémád, amikor még le sem vetkőztél.
7. A sima nőgyógyász meglepődik, ha partnereddel érkezel. A meddőségi meglepődik, ha egyedül mész rendelésre.
8. A sima nőgyógyász szeret megvizsgálni. A meddőségi szereti olvasgatni a korábbi leleteidet.
9. A sima nőgyógyász nem, vagy csak szőrmentén kérdez rá a szexuális életedre. A meddőségi nőgyógyász részletesen kifaggat róla.
10. A sima nőgyógyász szerint a terhesség állapot. A meddőségi nőgyógyász szerint a terhesség cél.
2. A sima nőgyógyász mindig megpróbál meggyőzni róla, hogy ő ért meddőségi ügyekhez. A meddőségi nőgyógyász mindig elmondja, hogy ő ért a sima nőgyógyászati ügyekhez is.
3. A sima nőgyógyász arról érdeklődik, férjnél vagy-e. A meddőségi nőgyógyászt az érdekli, hogy hol dolgozol.
4. A sima nőgyógyász megsértődik, ha lekoccolsz egy meddőségihez. A meddőségi elfogadja, hogy nem ő az életedben az első, és nem ő lesz az utolsó sem.
5. A sima nőgyógyász mindig reménykedik, hogy talál benned valami fertőzést, amit kikezelhet. A meddőségi abban reménykedik, hogy semmi nem odavalót nem fog találni.
6. A sima nőgyógyász meg van róla győződve, hogy nincsen szervi problémád. A meddőségi már akkor tudja, mi a szervi problémád, amikor még le sem vetkőztél.
7. A sima nőgyógyász meglepődik, ha partnereddel érkezel. A meddőségi meglepődik, ha egyedül mész rendelésre.
8. A sima nőgyógyász szeret megvizsgálni. A meddőségi szereti olvasgatni a korábbi leleteidet.
9. A sima nőgyógyász nem, vagy csak szőrmentén kérdez rá a szexuális életedre. A meddőségi nőgyógyász részletesen kifaggat róla.
10. A sima nőgyógyász szerint a terhesség állapot. A meddőségi nőgyógyász szerint a terhesség cél.
A medikalizálás első lépései
A meddőség ösvényére akkor lépünk rá végérvényesen, amikor először hozzuk szóba teherbeesési nehézségeinket az orvosunknál. A legtöbben a sima nőgyógyászunkat tiszteljük meg elsőként problémáinkkal.
Azt szokták mondani, hogy egy egészséges párnak egyévi, védekezés nélküli nemi élet esetén összejön a baba. Az én személyes véleményem szerint azonban nekik simán sikerül fél év alatt, csakhogy mi, akikről később kiderül, hogy meddők vagyunk, lerontjuk a statisztikát. Mindenesetre a nőgyógyászok valami miatt ragaszkodnak az egy évhez, ezért vagy egy év után keressük fel őket, vagy legalább hazudjuk azt, hogy már egy éve próbálkozunk.
Ezután (hacsaknem meddőségi specialistához mentünk eleve, de ez valószínűtlen, mert még nem tudjuk, hogy meddők vagyunk) készüljünk fel rá, hogy az orvos egyszerűen nem fog komolyan venni. Ha ő az erősebb, akkor hat hónapig ehetjük még a kefét, ha mi, akkor kénytelen-kelletlen kikérdez majd menstruációs ciklusunkról, szeretkezési szokásainkról, az idősebbje pedig puhatolózni kezd, hogy férjnél vagyunk-e. Ezután ad majd egy beutalót harmadik és huszonegyedik napi vérvételre, és tizennegyedik napi ultrahangra.
A vérvételen nincs semmi magyaráznivaló. Odamegyünk, kiüljük a sort, két kémcső, viszlát. Általában az eredményért sem kell visszamenni, küldik az orvosnak, de erre azért kérdezzünk rá.
Hanem a hüvelyi ultrahang!
Az már olyasmi, amire egyszer nagyon büszkék leszünk, ami nem jut ki mindenkinek, és amire gyermekünk (ha lesz persze) mint a régi világ kuriózumaként tekint majd egyszer... Aki nem próbálta, az csak sejtheti a hangulatát.
A hüvelyi ultrahangnak már a kezdete is nagyon speciális: félinformációkból kell összeszednünk a valóságot, miközben a teljes női klinika hülyének néz majd bennünket. Vagyis először sorban kell állnunk, aztán, ha félóra után rögzítettek bennünket, csak annyit tudunk meg, hogy valahol, valamikor majd szólítani fognak. Tévúton járunk, ha meddőségi irányban mozdulunk el. Arra kell ugyanis mennünk, ahová a nagy hasak igyekeznek, s ne rettenjünk meg, ha az "Terhességi ultrahang" feliratú ajtóhoz érkezünk. Itt egy üvegablak előtt újra várkoznunk kell, majd, ha ismét leadtuk papírjainkat, egy hang tájékoztat arról, hogy a második ajtónál szólítani fognak, hólyag legyen üres.
Ezután villámtempóban rohanjunk el pisilni, miközben reménykedünk, hogy nem késünk le semmiről. Higgyük el, hogy reményeink beválnak: legalább másfél óránk lesz, hogy meggyőződjünk erről. Közben tudunk majd azon gondolkozni, hogy miért jut tíz, váróban ácsorgó kismamára minimum három ücsörgő kispapa.
Aztán szólítanak minket is, a megismert szisztéma szerint negyedmagunkkal. És akkor jön az, amiről már annyit hallottunk, de sosem tuduk elképzelni, és amikor átéljük, valahogy abszolút nem is érint meg. Tehát képzeljünk el egy folyosót, két "Vetkőző" feliratú ajtót, és négy nőt. Nő no.1 bemegy a vetkőzőbe, nő no.2 bemegy a másik vetkőzőbe. A vetkőző egy nagyon kicsi kis helyiség, egy ajtó, két fal, és az ajtóval szemben egy függönydarab határolja, ami térdmagasságtól fejmagasságig ér, de csak akkor, ha nem vagyunk túl nagynövésűek.
Amíg nő no.1-egy vizsgálják, addig nő no.2 tőle alig egy méterre áll. Ez a helyzet addig nem is túl zavaró, amíg sikerül nő no.2-nek lennünk. Azonban egyszer csak nő no.1 lesz belőlünk is, és abban a tudatban fekszünk majd a vizsgálóágyon, hogy miközben egy óvszerrel sterillé tett, síkosítóval bőven bekent vibrátorfélét tolnak belénk, a következő páciens karnyújtásnyira szuszog tőlünk, és mi éppen rálátunk az ő zoknis lábára. Aztán egyszer csak befejezik a vizsgálódást, ha nagyon figyelünk, akkor el is tudunk csípni egy-két mondattördéket ivarszerveink állapotáról, majd lekapják előttünk az óvszert, felhengergetnek egy újat, de addigra mi már az öltözőben próbáljuk a síkosító egy részét ledörzsölni magunkról.
Itt kétfelé ágaznak az események: vagy a gépben marad az eredményünk, vagy kérnünk kell. Ha érdeklődünk, hogy éppen melyik szabályozás vonatkozik ránk, akkor össze fognak szidni. Profik ilyenkor egy füst alatt érdeklődnek a petéik érettségéről is. Nem mintha nem lenne mindegy: valószínűleg kiderül, hogy van peteérésünk, esetleg ebben a hónapban éppen nem volt, de máskor biztos van, és az orvosunk leráz minket vagy egy fél évre, mert minek annyit türelmetlenkedni. Majd jön az a gyerek, ha jönni akar.
Azt szokták mondani, hogy egy egészséges párnak egyévi, védekezés nélküli nemi élet esetén összejön a baba. Az én személyes véleményem szerint azonban nekik simán sikerül fél év alatt, csakhogy mi, akikről később kiderül, hogy meddők vagyunk, lerontjuk a statisztikát. Mindenesetre a nőgyógyászok valami miatt ragaszkodnak az egy évhez, ezért vagy egy év után keressük fel őket, vagy legalább hazudjuk azt, hogy már egy éve próbálkozunk.
Ezután (hacsaknem meddőségi specialistához mentünk eleve, de ez valószínűtlen, mert még nem tudjuk, hogy meddők vagyunk) készüljünk fel rá, hogy az orvos egyszerűen nem fog komolyan venni. Ha ő az erősebb, akkor hat hónapig ehetjük még a kefét, ha mi, akkor kénytelen-kelletlen kikérdez majd menstruációs ciklusunkról, szeretkezési szokásainkról, az idősebbje pedig puhatolózni kezd, hogy férjnél vagyunk-e. Ezután ad majd egy beutalót harmadik és huszonegyedik napi vérvételre, és tizennegyedik napi ultrahangra.
A vérvételen nincs semmi magyaráznivaló. Odamegyünk, kiüljük a sort, két kémcső, viszlát. Általában az eredményért sem kell visszamenni, küldik az orvosnak, de erre azért kérdezzünk rá.
Hanem a hüvelyi ultrahang!
Az már olyasmi, amire egyszer nagyon büszkék leszünk, ami nem jut ki mindenkinek, és amire gyermekünk (ha lesz persze) mint a régi világ kuriózumaként tekint majd egyszer... Aki nem próbálta, az csak sejtheti a hangulatát.
A hüvelyi ultrahangnak már a kezdete is nagyon speciális: félinformációkból kell összeszednünk a valóságot, miközben a teljes női klinika hülyének néz majd bennünket. Vagyis először sorban kell állnunk, aztán, ha félóra után rögzítettek bennünket, csak annyit tudunk meg, hogy valahol, valamikor majd szólítani fognak. Tévúton járunk, ha meddőségi irányban mozdulunk el. Arra kell ugyanis mennünk, ahová a nagy hasak igyekeznek, s ne rettenjünk meg, ha az "Terhességi ultrahang" feliratú ajtóhoz érkezünk. Itt egy üvegablak előtt újra várkoznunk kell, majd, ha ismét leadtuk papírjainkat, egy hang tájékoztat arról, hogy a második ajtónál szólítani fognak, hólyag legyen üres.
Ezután villámtempóban rohanjunk el pisilni, miközben reménykedünk, hogy nem késünk le semmiről. Higgyük el, hogy reményeink beválnak: legalább másfél óránk lesz, hogy meggyőződjünk erről. Közben tudunk majd azon gondolkozni, hogy miért jut tíz, váróban ácsorgó kismamára minimum három ücsörgő kispapa.
Aztán szólítanak minket is, a megismert szisztéma szerint negyedmagunkkal. És akkor jön az, amiről már annyit hallottunk, de sosem tuduk elképzelni, és amikor átéljük, valahogy abszolút nem is érint meg. Tehát képzeljünk el egy folyosót, két "Vetkőző" feliratú ajtót, és négy nőt. Nő no.1 bemegy a vetkőzőbe, nő no.2 bemegy a másik vetkőzőbe. A vetkőző egy nagyon kicsi kis helyiség, egy ajtó, két fal, és az ajtóval szemben egy függönydarab határolja, ami térdmagasságtól fejmagasságig ér, de csak akkor, ha nem vagyunk túl nagynövésűek.
Amíg nő no.1-egy vizsgálják, addig nő no.2 tőle alig egy méterre áll. Ez a helyzet addig nem is túl zavaró, amíg sikerül nő no.2-nek lennünk. Azonban egyszer csak nő no.1 lesz belőlünk is, és abban a tudatban fekszünk majd a vizsgálóágyon, hogy miközben egy óvszerrel sterillé tett, síkosítóval bőven bekent vibrátorfélét tolnak belénk, a következő páciens karnyújtásnyira szuszog tőlünk, és mi éppen rálátunk az ő zoknis lábára. Aztán egyszer csak befejezik a vizsgálódást, ha nagyon figyelünk, akkor el is tudunk csípni egy-két mondattördéket ivarszerveink állapotáról, majd lekapják előttünk az óvszert, felhengergetnek egy újat, de addigra mi már az öltözőben próbáljuk a síkosító egy részét ledörzsölni magunkról.
Itt kétfelé ágaznak az események: vagy a gépben marad az eredményünk, vagy kérnünk kell. Ha érdeklődünk, hogy éppen melyik szabályozás vonatkozik ránk, akkor össze fognak szidni. Profik ilyenkor egy füst alatt érdeklődnek a petéik érettségéről is. Nem mintha nem lenne mindegy: valószínűleg kiderül, hogy van peteérésünk, esetleg ebben a hónapban éppen nem volt, de máskor biztos van, és az orvosunk leráz minket vagy egy fél évre, mert minek annyit türelmetlenkedni. Majd jön az a gyerek, ha jönni akar.
2010. január 30., szombat
Dialóg
-Csak a pocakot, Jusztis drága, elég a pocak. (...) Bugyit picit lejjebb, íííígy jó!
-Ööööö... doktor úr szerint csinálhatunk nekem egy inszeminációt?
-Hogyne, hogyne, mér' ne csinálhatnánk? (...) Ja igen, Jusztis drágának találtunk endometriózist hétfőn, igen, persze...
-(...)
-... Na most azt tudnia kell Jusztisnak, hogy a kezelést nem kerülheti el, és nem is szabad elkerülnie, illetve, hogy ez a probléma az inszemináció eredményességére is kihat. A kezelés után jóval erősebbek lesznek az esélyei. Egy pár hónapos kúrára számítson...
-Igen... És ha most csinálnánk egy inszeminációt, aztán ha nem sikerül, akkor a kezelést végig, és utána a következő inszeminációkat esetleg?
-Jó! Én egy ésszerű kompromisszumban benne vagyok, ha ezt szeretné Jusztis drága, ne rajtam múljon. (...) ilyen amatőr módon ragasztom le, nem baj? Majd szedje le.
-(...) mikor szedjem le?
-Áh... ahogy hazatért. Szóval a következő ciklusban semmiképpen, regenerálódjon egy kicsit, de az azutáni vérzés alatt hívjon...
-Tehát nem a következő vérzés alatt, hanem az azutáninál? Jó.
-... és akkor megnézzük ultrahanggal*, van-e értelme elkezdeni a stimulációt. Nyilván egy ésszerű kompromisszumban benne vagyok, aztán majd meglátjuk a továbbiakat.
-Akkor körülbelül március végén, ahogy elkezdődik a menstruációm, hívom majd a doktor urat. (...) Öööö... ezt hadd adjam már oda a doktor úrnak, köszönöm szépen... Ja igen, és meddig kell kerülnöm a... aaaa...
-Aaaa...?
-...aaaa...
-...aaaz együttlétet? Négy-öt hét. Négy-öt hétig ne érje mechanikus hatás a méhszájat.
-(...) hehe... Köszönöm szépen. Akkor...
-...akkor tíz nap múlva érdeklődjön már Jusztis drága a szövettanjáról...
-...igen, telefonálok majd. Köszönöm szépen! (...) viszontlátásra!...
-A másodikra menjen már a zárójelentéséért, és köszönöm szépen a kedvességét Jusztis drága! Viszontlátásra!
*Ezt nem nagyon értem, de biztos nem vérzés alatti ultrahangra gondolt.
-Ööööö... doktor úr szerint csinálhatunk nekem egy inszeminációt?
-Hogyne, hogyne, mér' ne csinálhatnánk? (...) Ja igen, Jusztis drágának találtunk endometriózist hétfőn, igen, persze...
-(...)
-... Na most azt tudnia kell Jusztisnak, hogy a kezelést nem kerülheti el, és nem is szabad elkerülnie, illetve, hogy ez a probléma az inszemináció eredményességére is kihat. A kezelés után jóval erősebbek lesznek az esélyei. Egy pár hónapos kúrára számítson...
-Igen... És ha most csinálnánk egy inszeminációt, aztán ha nem sikerül, akkor a kezelést végig, és utána a következő inszeminációkat esetleg?
-Jó! Én egy ésszerű kompromisszumban benne vagyok, ha ezt szeretné Jusztis drága, ne rajtam múljon. (...) ilyen amatőr módon ragasztom le, nem baj? Majd szedje le.
-(...) mikor szedjem le?
-Áh... ahogy hazatért. Szóval a következő ciklusban semmiképpen, regenerálódjon egy kicsit, de az azutáni vérzés alatt hívjon...
-Tehát nem a következő vérzés alatt, hanem az azutáninál? Jó.
-... és akkor megnézzük ultrahanggal*, van-e értelme elkezdeni a stimulációt. Nyilván egy ésszerű kompromisszumban benne vagyok, aztán majd meglátjuk a továbbiakat.
-Akkor körülbelül március végén, ahogy elkezdődik a menstruációm, hívom majd a doktor urat. (...) Öööö... ezt hadd adjam már oda a doktor úrnak, köszönöm szépen... Ja igen, és meddig kell kerülnöm a... aaaa...
-Aaaa...?
-...aaaa...
-...aaaz együttlétet? Négy-öt hét. Négy-öt hétig ne érje mechanikus hatás a méhszájat.
-(...) hehe... Köszönöm szépen. Akkor...
-...akkor tíz nap múlva érdeklődjön már Jusztis drága a szövettanjáról...
-...igen, telefonálok majd. Köszönöm szépen! (...) viszontlátásra!...
-A másodikra menjen már a zárójelentéséért, és köszönöm szépen a kedvességét Jusztis drága! Viszontlátásra!
*Ezt nem nagyon értem, de biztos nem vérzés alatti ultrahangra gondolt.
2010. január 14., csütörtök
Fizetési nehézségek
Egy dolog foglalkoztat egyelőre a műtéttel kapcsolatban: hogy mennyit, mikor és hogyan adjak az orvosnak.
Az első probléma már kezd körvonalazódni. Az orvos kap húszezret, az aneszteziológust pedig úgyse látom többet. Vagy az orvos kap tizenötöt, az aneszteziológus ötöt. Vagy az orvos kap huszat, az aneszteziológus ötöt, és nem veszek új pizsamát, kinek akarok úgyis tetszeni a kórházban, nem? És akkor már csak a nővérkéket kell kitalálnom.
Mikor? Na ez már keményebb dió. Műtét előtt hülyén nézne ki, és azt se tudom, találkozunk-e még egyáltalán a nagy nap előtt. Kutatásaim eredményeként megtudtam, hogy közvetlenül műtét után is odaadhatom, de szerintem félálomban nem ez lesz a legfontosabb dolgom. Különben is, akkor aggódhatnék műtét előtt, hogy kirabolnak, míg alszom. Megkérhetem partneremet is, hogy tevékenyen vegye ki a részét a feladatból, és adja oda ő. De mi van, ha rossz orvosnak adja? Képes rá. Esetleg egyszerűen csak elfelejti nyomatékosítani, hogy az én nevemben fizet, aztán majd epekedhetek kábán egy korty vízért, miközben orvosom egy vadidegen nőbeteget halmoz el kiemelt figyelmével.
És végül a hogyan, ami miatt nincs se éjjelem, se nappalom. Simán pénzt a markába nyomni proletár szokás. Közvetlenül zsebbe nem dugdosok. Kézenfekvőnek tűnik a sima, ropogós fehér boríték, ami azonban a táskámban téve rögtön szürkévé és gyűrötté puhul. Snassz. Lehet színes boríték is persze, és akkor már csak a színek mögöttes jelentését kell tanulmányoznom, nehogy valamilyen félreérthető vagy ellenséges üzenetnek hasson (viszonzatlan szerelem, burkolt ellenszenv, közelgő halál). Talán mellékelthetnék egy szép képeslapot, bár nem feltételezem, hogy orvosom különösebb érdeklődést mutat a nyomadaipari giccsek terén megmutatkozó ízlésemet tekintve.
Megfontoltam a csokoládés dobozba rejtett hálapénz eshetőségét is. Veszélyes, mert talán fel se bontja a doktor (és előtte én vajon hogyan bontom fel?), csak csalódottan odalöki a gyerekeinek, akik egy szót sem ejtenek majd apjuknak egyheti munkám gyümölcséről, és végül én leszek hálátlannak tartva.
Gondolkozzunk tovább. Hallottam például arról, hogy húszezresből rózsát lehet hajtogatni. Még van több, mint egy hetem, azalatt gyakorlok, aztán a pénzvirágba tűzök egy hurkapálcikát, és átnyújtom. Igaz, ennek a megoldásnak talán inkább a rosszlányok örülnek, és nem a meddőségi specialisták.
Szó mi szó, van gondom bőven.
Az első probléma már kezd körvonalazódni. Az orvos kap húszezret, az aneszteziológust pedig úgyse látom többet. Vagy az orvos kap tizenötöt, az aneszteziológus ötöt. Vagy az orvos kap huszat, az aneszteziológus ötöt, és nem veszek új pizsamát, kinek akarok úgyis tetszeni a kórházban, nem? És akkor már csak a nővérkéket kell kitalálnom.
Mikor? Na ez már keményebb dió. Műtét előtt hülyén nézne ki, és azt se tudom, találkozunk-e még egyáltalán a nagy nap előtt. Kutatásaim eredményeként megtudtam, hogy közvetlenül műtét után is odaadhatom, de szerintem félálomban nem ez lesz a legfontosabb dolgom. Különben is, akkor aggódhatnék műtét előtt, hogy kirabolnak, míg alszom. Megkérhetem partneremet is, hogy tevékenyen vegye ki a részét a feladatból, és adja oda ő. De mi van, ha rossz orvosnak adja? Képes rá. Esetleg egyszerűen csak elfelejti nyomatékosítani, hogy az én nevemben fizet, aztán majd epekedhetek kábán egy korty vízért, miközben orvosom egy vadidegen nőbeteget halmoz el kiemelt figyelmével.
És végül a hogyan, ami miatt nincs se éjjelem, se nappalom. Simán pénzt a markába nyomni proletár szokás. Közvetlenül zsebbe nem dugdosok. Kézenfekvőnek tűnik a sima, ropogós fehér boríték, ami azonban a táskámban téve rögtön szürkévé és gyűrötté puhul. Snassz. Lehet színes boríték is persze, és akkor már csak a színek mögöttes jelentését kell tanulmányoznom, nehogy valamilyen félreérthető vagy ellenséges üzenetnek hasson (viszonzatlan szerelem, burkolt ellenszenv, közelgő halál). Talán mellékelthetnék egy szép képeslapot, bár nem feltételezem, hogy orvosom különösebb érdeklődést mutat a nyomadaipari giccsek terén megmutatkozó ízlésemet tekintve.
Megfontoltam a csokoládés dobozba rejtett hálapénz eshetőségét is. Veszélyes, mert talán fel se bontja a doktor (és előtte én vajon hogyan bontom fel?), csak csalódottan odalöki a gyerekeinek, akik egy szót sem ejtenek majd apjuknak egyheti munkám gyümölcséről, és végül én leszek hálátlannak tartva.
Gondolkozzunk tovább. Hallottam például arról, hogy húszezresből rózsát lehet hajtogatni. Még van több, mint egy hetem, azalatt gyakorlok, aztán a pénzvirágba tűzök egy hurkapálcikát, és átnyújtom. Igaz, ennek a megoldásnak talán inkább a rosszlányok örülnek, és nem a meddőségi specialisták.
Szó mi szó, van gondom bőven.
2010. január 11., hétfő
Tanári bemutatás
Túlvagyok életem első brutális nőgyógyászati vizsgálatán.* A műtét miatt volt szükség rá. Bementem, ráfeküdtem az ágyra, és minden átmenet nélkül** belémtoltak egy nagy vaseszközt. Ezt az orvos valami lehetetlen szögben tartotta, és közben magyarázott a szintén bent lévő hallgatónak, néha pedig felszisszent szegény, mert nyomta az ujját az eszköz. (Talán ez a kacsa? De nem biztos.) Én eközben arra gondoltam, hogyha a szülés ennél fájdalmasabb, akkor most kellene kiszállnom a buliból.
A kivétele is nagyon kellemetlen volt, de ezen csak addig problémáztam, amíg fel nem helyeztek egy még váratlanabb, még nagyobb és még hidegebb valamit. Ezzel aztán kifejezetten sokáig vizslatták, hol az orvos, hol a hallgató, hol fehérben, hol zöldben a cervikációm mozaikozottságát. Én a repedéseket néztem a plafonon, és csak azért nem nyöszörögtem, mert eszembe jutott, hogy milyen hülyén nézhet ki egy nő, ha egy banális vizsgálat közben nyöszörög. Végig a combizmaimra kellett fókuszálnom, hogy fel ne mondják a szolgálatot, mivel, hogy elférjen a lábam között a két szakember, nem teljesen szabályosan használtam a lábtámaszt. Azt már fel se vettem, hogy hoppá! zuttyantam vagy húsz centit, mert a professzor nem látott jól valamit, és lejjebb engedte az ágyat. Igaz, utána nagyon kedvesen elnézést kért.
A kézi vizsgálat inkább csak kellemetlen volt, és főleg megalázó. Szintén előzmény nélkül egyszerre csak egy ujjat érzékeltem matatni bennem, felnéztem, az orvos meg totál másfelé fordulva beszélgetett. Érzékenyebb csajok ilyenkor érzik magukat tárgynak mondjuk. Mindenesetre mikor megkérdezte, hogy a hallgató is megvizsgálhat-e manuálisan, elég elhaló lehetett a beleegyezésem, mert a hallgató igyekezett nagyon tapintatos és (ha illik ide ez a szó) gyengéd lenni. Még azt is megkérdezte, hogy "Hány éves tetszik lenni?", mire leszúrtam, hogy tetszikezés helyett inkább magázzon, vagy tegezzen, aztán elszégyelltem magam, és mintegy bocsánatkérésként igazán részletesen beavattam a ciklusom rejtelmeibe.
Ekkor leparancsoltak az ágyról, papírlepedőt cseréltek, majd hosszas eszmecserébe bonyolódtak arról, hogy mit írjanak az ambulánslapomra. Én csak ott álltam, meg álltam, meg húzogattam a hippsym szélét, és bár nem vagyok szégyellős típus, azért öt perc múlva csak rákérdeztem, mehetek-e felöltözni.
A nadrágomtól újra önbizalomra kaptam, és mertem érdeklődni a diagnózisom felől. Ami újdonság benne, az az endometriózis. Noha tudom, hogy az endometriózis a meddő nőknél általános kórkép, kb. mint köhögésnél a hörghurut, és előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy ilyenje van, azért kicsit szomorú lettem tőle. Jobban kiegyeznék mondjuk egy PCOS-sal, ha már választani lehetne. (Persze ez nem azt jelenti, hogy nem derülhet ki, hogy PCOS-om is van.)
Rögtön ezután értesültem arról, hogy újkeletű endometriózisom mérete nagyobb, mint a laparoszkópos beavatkozásnál használt legnagyobb hurok, így fel kell darabolni, mielőtt kiveszik. Persze ezt nem pont így adták elő, de örülök, hogy ennyit sikerült belőle megértenem.
Szóval, egyelőre nincs más dolgom, mint várni az első ciklusnapomat, képbe kerülni az endometriózisról, és készülődni a kórházi tartózkodásra.
*Így időben távolodva, kiegyeznék azzal, hogy egész életemben ez maradjon a legbrutálisabb.
** Hacsak az nem számít átmenetnek, hogy letromfoltak, hogy az nem panasz, hogy p3 lett a citológiám, és az sem panasz, hogy petevezeték-átjárhatóságira készülök. Hogy nem esek teherbe, na az viszont panasz, de miért nem ezzel kezdem??? Persze biztos én fogalmaztam sután, de hideg kövön félpucéran szerintem mindenki kicsit sután fogalmaz.
A kivétele is nagyon kellemetlen volt, de ezen csak addig problémáztam, amíg fel nem helyeztek egy még váratlanabb, még nagyobb és még hidegebb valamit. Ezzel aztán kifejezetten sokáig vizslatták, hol az orvos, hol a hallgató, hol fehérben, hol zöldben a cervikációm mozaikozottságát. Én a repedéseket néztem a plafonon, és csak azért nem nyöszörögtem, mert eszembe jutott, hogy milyen hülyén nézhet ki egy nő, ha egy banális vizsgálat közben nyöszörög. Végig a combizmaimra kellett fókuszálnom, hogy fel ne mondják a szolgálatot, mivel, hogy elférjen a lábam között a két szakember, nem teljesen szabályosan használtam a lábtámaszt. Azt már fel se vettem, hogy hoppá! zuttyantam vagy húsz centit, mert a professzor nem látott jól valamit, és lejjebb engedte az ágyat. Igaz, utána nagyon kedvesen elnézést kért.
A kézi vizsgálat inkább csak kellemetlen volt, és főleg megalázó. Szintén előzmény nélkül egyszerre csak egy ujjat érzékeltem matatni bennem, felnéztem, az orvos meg totál másfelé fordulva beszélgetett. Érzékenyebb csajok ilyenkor érzik magukat tárgynak mondjuk. Mindenesetre mikor megkérdezte, hogy a hallgató is megvizsgálhat-e manuálisan, elég elhaló lehetett a beleegyezésem, mert a hallgató igyekezett nagyon tapintatos és (ha illik ide ez a szó) gyengéd lenni. Még azt is megkérdezte, hogy "Hány éves tetszik lenni?", mire leszúrtam, hogy tetszikezés helyett inkább magázzon, vagy tegezzen, aztán elszégyelltem magam, és mintegy bocsánatkérésként igazán részletesen beavattam a ciklusom rejtelmeibe.
Ekkor leparancsoltak az ágyról, papírlepedőt cseréltek, majd hosszas eszmecserébe bonyolódtak arról, hogy mit írjanak az ambulánslapomra. Én csak ott álltam, meg álltam, meg húzogattam a hippsym szélét, és bár nem vagyok szégyellős típus, azért öt perc múlva csak rákérdeztem, mehetek-e felöltözni.
A nadrágomtól újra önbizalomra kaptam, és mertem érdeklődni a diagnózisom felől. Ami újdonság benne, az az endometriózis. Noha tudom, hogy az endometriózis a meddő nőknél általános kórkép, kb. mint köhögésnél a hörghurut, és előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy ilyenje van, azért kicsit szomorú lettem tőle. Jobban kiegyeznék mondjuk egy PCOS-sal, ha már választani lehetne. (Persze ez nem azt jelenti, hogy nem derülhet ki, hogy PCOS-om is van.)
Rögtön ezután értesültem arról, hogy újkeletű endometriózisom mérete nagyobb, mint a laparoszkópos beavatkozásnál használt legnagyobb hurok, így fel kell darabolni, mielőtt kiveszik. Persze ezt nem pont így adták elő, de örülök, hogy ennyit sikerült belőle megértenem.
Szóval, egyelőre nincs más dolgom, mint várni az első ciklusnapomat, képbe kerülni az endometriózisról, és készülődni a kórházi tartózkodásra.
*Így időben távolodva, kiegyeznék azzal, hogy egész életemben ez maradjon a legbrutálisabb.
** Hacsak az nem számít átmenetnek, hogy letromfoltak, hogy az nem panasz, hogy p3 lett a citológiám, és az sem panasz, hogy petevezeték-átjárhatóságira készülök. Hogy nem esek teherbe, na az viszont panasz, de miért nem ezzel kezdem??? Persze biztos én fogalmaztam sután, de hideg kövön félpucéran szerintem mindenki kicsit sután fogalmaz.
2010. január 7., csütörtök
A Klinikán
A tegnapi, laparoszkópos műtét előtti kivizsgálás során számos értékes tapasztalattal lettem gazdagabb.
1. Egy kivizsgálásra nem lehet elég hosszú időt szánni.
2. A Talmudiskolák titkai című könyv sem méreténél, sem tartalmánál, sem címlapjánál fogva nem alkalmas orvosnál való várakozás közbeni olvasgatásra.
3. A különféle laborok, röntgenek, vizsgálatok és konzultációk során többféle betegbehívásos szisztémával találkozhatunk. Sikertelenségünket kódolja, ha minden alkalommal a korábbi ismeretek alapján próbálunk bejutni a vizsgálóba.
4. Ha utoljára a gimnáziumi tornaórán láttunk (és nem végeztünk, mert fel voltunk mentve) testmozgást, legalább két orvos fog eredményeink és izomzatunk alapján érdeklődni, mit sportolunk versenyszerűen.
5. Ha 4 levetkőzés vár ránk (kettő felül, egy alul, egy alul-felül), akkor nem célszerű harisnyát és derékmelegítőt vennünk a reggeli készülődés közben.
6. Ha a várakozás harmadik órájában (mikor már az egész ambulancia kórelőzményével tisztában vagyunk) elkottyintjuk, hogy meddőségi okokból lesz kisműtétünk, számoljunk vele, hogy a várakozás negyedik órájában mi leszünk a téma.
7. Éppen ezért érdemes a negyedik óra végére ütemeznünk partnerünk futó látogatását, hogy ő is be tudja zsebelni a szánakozó pillantásokat.
8. Folyamatos vándorlásunk során az egy épületben végezendő vizsgálatok időrendben nem egymás után következnek.
9. WC-papírt vigyünk magunkkal. Élelmiszert pedig ne (hacsaknem viszünk egyúttal kézfertőtlenítő szappant is).
10. Ha az utolsó vizsgálaton is túlvagyunk, szégyenszemre a villamoson fog érni kezelőorvosunk telefonhívása, hogy a végső és egyben legfontosabb konzultációról megfeledkeztünk.
11. Emiatt a már átláthatatlanra csereberélt munkarendünkünkön egy utolsó csavart kell ejtenünk, mert a végső konzultációról csak annyit lehet tudni, hogy minden hétköznap 9 és 15 óra között lesz valamikor. Ha péntenként ráérünk ott ülni akár estig is, akkor péntek kivételével 9 és 15 óra között lesz.
12. Munkahelyünkön mindenki meg fogja kérdezni, mitől függ a műtét pontos időpontja. Ha erre választ adunk, mindenki tisztában lesz azzal, hogy a menstruációs ciklusunknak éppen hanyadik napján járunk.
1. Egy kivizsgálásra nem lehet elég hosszú időt szánni.
2. A Talmudiskolák titkai című könyv sem méreténél, sem tartalmánál, sem címlapjánál fogva nem alkalmas orvosnál való várakozás közbeni olvasgatásra.
3. A különféle laborok, röntgenek, vizsgálatok és konzultációk során többféle betegbehívásos szisztémával találkozhatunk. Sikertelenségünket kódolja, ha minden alkalommal a korábbi ismeretek alapján próbálunk bejutni a vizsgálóba.
4. Ha utoljára a gimnáziumi tornaórán láttunk (és nem végeztünk, mert fel voltunk mentve) testmozgást, legalább két orvos fog eredményeink és izomzatunk alapján érdeklődni, mit sportolunk versenyszerűen.
5. Ha 4 levetkőzés vár ránk (kettő felül, egy alul, egy alul-felül), akkor nem célszerű harisnyát és derékmelegítőt vennünk a reggeli készülődés közben.
6. Ha a várakozás harmadik órájában (mikor már az egész ambulancia kórelőzményével tisztában vagyunk) elkottyintjuk, hogy meddőségi okokból lesz kisműtétünk, számoljunk vele, hogy a várakozás negyedik órájában mi leszünk a téma.
7. Éppen ezért érdemes a negyedik óra végére ütemeznünk partnerünk futó látogatását, hogy ő is be tudja zsebelni a szánakozó pillantásokat.
8. Folyamatos vándorlásunk során az egy épületben végezendő vizsgálatok időrendben nem egymás után következnek.
9. WC-papírt vigyünk magunkkal. Élelmiszert pedig ne (hacsaknem viszünk egyúttal kézfertőtlenítő szappant is).
10. Ha az utolsó vizsgálaton is túlvagyunk, szégyenszemre a villamoson fog érni kezelőorvosunk telefonhívása, hogy a végső és egyben legfontosabb konzultációról megfeledkeztünk.
11. Emiatt a már átláthatatlanra csereberélt munkarendünkünkön egy utolsó csavart kell ejtenünk, mert a végső konzultációról csak annyit lehet tudni, hogy minden hétköznap 9 és 15 óra között lesz valamikor. Ha péntenként ráérünk ott ülni akár estig is, akkor péntek kivételével 9 és 15 óra között lesz.
12. Munkahelyünkön mindenki meg fogja kérdezni, mitől függ a műtét pontos időpontja. Ha erre választ adunk, mindenki tisztában lesz azzal, hogy a menstruációs ciklusunknak éppen hanyadik napján járunk.
2010. január 2., szombat
Clostilbegyt, a csodaszer
A Clostilbegyt tabletta vízválasztó a fogamzást elősegítő eszközök sorában: ez az első, amit kizárólag orvos írhat fel, s amit jó esetben alapos kivizsgálás előz meg. A két állítás közül rám pusztán az első volt igaz.
Aki szeretne teherbeesni, és még nem használt Clostit, az nagyon rövid ideje próbálkozik. Mondhatni, amatőr. A meddő nők klubjába a Clostilbegyt a belépő, erre vágyik mindenki a hatodik sikertelen hónaptól kezdve. A Closti már igazi gyerekcsináló, a clostis csajok csak röhögnek szegény cickafarkon és palástfüvön, sőt, Clostival ugrásszerűen megnő az ikerterhesség esélye is. Naná, hogy mindent tudtam róla, mire először mentem meddőségi szakrendelésre.
A sztár (forrás: www.hazipatika.com)
Tudtam, hogy nem hormon, hanem az agyalapi mirigyre hatva serkenti a peteérést. Hogy mielőtt felírják, érdemes petevezeték-átjárhatósági vizsgálatot végezni, hiszen hiába pörögnek szegény peték, ha fizikailag esélyük sincs találkozni a spermiumokkal. Hogy bizonyos veszélyei is vannak, például csúcsra járatja a petefészket, ami fokozott peteérés helyett fokozott cisztásodást eredményez. Hogy mellékhatásai kellemetlenek és sokrétűek lehetnek, a fejfájástól a mellfeszülésen át egészen a hányingerig és szélsőséges hangulatváltozásokig. Legfőbb hátránya viszont adu ász is egyben: ikerterhesség. Ki az a hülye, akit ez elriaszt, és nem fellelkesít?
Remélni sem mertem, hogy felírják. 10 perccel később a kezemben lobogtattam a receptet. A meddőségi kivizsgálásom első körben annyi volt, hogy átnézte a doki a leleteimet, amelyeket még a "sima" nőgyógyászom kért (hormonszint, uh), megegyeztünk abban, hogy nyári szünet (ő részéről) és türelmetlenség (én részemről) okán először is javaslunk magunknak egy Clostilbegyt-kúrát, közben azért menjek el legalább egyszer ultrahangra is, aztán ha semmi eredmény, akkor novemberben megbeszéljük a továbbiakat.
Hazafelé végig azon gondolkoztam, hogy ikerbabakocsit vegyünk-e, vagy két szimplát. Meg hogy mennyi lehet a feketepiaci ára kéthavi Closti-adagnak, hiszen én tutira már az elsőtől teherbeesem. (Háromhavi adagot kaptam ugyanis, melynek ára kicsivel volt több, mint 3.000 Ft.) Minden addiginál lelkesebben hőmérőztem, szeretkeztem időre, és rekordmennyiségű fórumon kérdeztem meg öt héttel később, hogy "ugye a második clostis hónap esélyesebb, mint az első?" Mert hát egyértelmű, hogy kell egy kis időt hagyni a szervezetemnek, hogy reagáljon az agyalapi mirigyem serkentésére.
A második hónapban azért elmentem ultrahangra is (amúgy a hüvelyi ultrahang is megér egy posztot), egyetlen domináns petém árválkodott a bal oldalon, (meg némi szabad folyadék a Douglas-üregben, amit azóta sem sikerült tisztáznom, ötleteket várok kommentben), sebaj, gondoltam, más is egyesével esik teherbe, aztán újabb két héttel később már biztos voltam benne, hogy ez lesz az utolsó menstruációm legalább egy évig, hatalmas kéjjel vásároltam meg az utolsó adag tampont, szerencsére maradt belőle néhány, ezért rá egy hónapra nem kellett pánikszerűen rohannom a DM-be.
A kúra utáni első gyógyszermentes hónapban (októberben) tudtam, hogy most esem teherbe, számtalan ilyen esettel van tele a net, aztán kiderült, hogy spontán nincs is peteérésem egyáltalán. Mivel közben a történet másik szálán is zajlottak az események, decemberben kiegyeztünk egy inszeminációban és egy azt megelőző átjárhatósági vizsgálatban.
Hát így csalódtam én a Clostilbegytben.
Pár érdekesség még valamikori reményeim tárgyáról: külföldön találkozhatunk vele Clomid, illetve Clomifene néven is, és nem csak nők szedhetik, hanem bizonyos esetekben férfiak is, spermium-termelés fokozására.
Aki szeretne teherbeesni, és még nem használt Clostit, az nagyon rövid ideje próbálkozik. Mondhatni, amatőr. A meddő nők klubjába a Clostilbegyt a belépő, erre vágyik mindenki a hatodik sikertelen hónaptól kezdve. A Closti már igazi gyerekcsináló, a clostis csajok csak röhögnek szegény cickafarkon és palástfüvön, sőt, Clostival ugrásszerűen megnő az ikerterhesség esélye is. Naná, hogy mindent tudtam róla, mire először mentem meddőségi szakrendelésre.
A sztár (forrás: www.hazipatika.com)Tudtam, hogy nem hormon, hanem az agyalapi mirigyre hatva serkenti a peteérést. Hogy mielőtt felírják, érdemes petevezeték-átjárhatósági vizsgálatot végezni, hiszen hiába pörögnek szegény peték, ha fizikailag esélyük sincs találkozni a spermiumokkal. Hogy bizonyos veszélyei is vannak, például csúcsra járatja a petefészket, ami fokozott peteérés helyett fokozott cisztásodást eredményez. Hogy mellékhatásai kellemetlenek és sokrétűek lehetnek, a fejfájástól a mellfeszülésen át egészen a hányingerig és szélsőséges hangulatváltozásokig. Legfőbb hátránya viszont adu ász is egyben: ikerterhesség. Ki az a hülye, akit ez elriaszt, és nem fellelkesít?
Remélni sem mertem, hogy felírják. 10 perccel később a kezemben lobogtattam a receptet. A meddőségi kivizsgálásom első körben annyi volt, hogy átnézte a doki a leleteimet, amelyeket még a "sima" nőgyógyászom kért (hormonszint, uh), megegyeztünk abban, hogy nyári szünet (ő részéről) és türelmetlenség (én részemről) okán először is javaslunk magunknak egy Clostilbegyt-kúrát, közben azért menjek el legalább egyszer ultrahangra is, aztán ha semmi eredmény, akkor novemberben megbeszéljük a továbbiakat.
Hazafelé végig azon gondolkoztam, hogy ikerbabakocsit vegyünk-e, vagy két szimplát. Meg hogy mennyi lehet a feketepiaci ára kéthavi Closti-adagnak, hiszen én tutira már az elsőtől teherbeesem. (Háromhavi adagot kaptam ugyanis, melynek ára kicsivel volt több, mint 3.000 Ft.) Minden addiginál lelkesebben hőmérőztem, szeretkeztem időre, és rekordmennyiségű fórumon kérdeztem meg öt héttel később, hogy "ugye a második clostis hónap esélyesebb, mint az első?" Mert hát egyértelmű, hogy kell egy kis időt hagyni a szervezetemnek, hogy reagáljon az agyalapi mirigyem serkentésére.
A második hónapban azért elmentem ultrahangra is (amúgy a hüvelyi ultrahang is megér egy posztot), egyetlen domináns petém árválkodott a bal oldalon, (meg némi szabad folyadék a Douglas-üregben, amit azóta sem sikerült tisztáznom, ötleteket várok kommentben), sebaj, gondoltam, más is egyesével esik teherbe, aztán újabb két héttel később már biztos voltam benne, hogy ez lesz az utolsó menstruációm legalább egy évig, hatalmas kéjjel vásároltam meg az utolsó adag tampont, szerencsére maradt belőle néhány, ezért rá egy hónapra nem kellett pánikszerűen rohannom a DM-be.
A kúra utáni első gyógyszermentes hónapban (októberben) tudtam, hogy most esem teherbe, számtalan ilyen esettel van tele a net, aztán kiderült, hogy spontán nincs is peteérésem egyáltalán. Mivel közben a történet másik szálán is zajlottak az események, decemberben kiegyeztünk egy inszeminációban és egy azt megelőző átjárhatósági vizsgálatban.
Hát így csalódtam én a Clostilbegytben.
Pár érdekesség még valamikori reményeim tárgyáról: külföldön találkozhatunk vele Clomid, illetve Clomifene néven is, és nem csak nők szedhetik, hanem bizonyos esetekben férfiak is, spermium-termelés fokozására.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)